Uj Kelet, 1925. február (8. évfolyam, 26-49. szám)

1925-02-02 / 26. szám

Szerkesztőség kiadó­hivatal és nyomda Cluj-Kolozsvár, St. Baron L. Pop. (Brassai­ utca) 10. Telefon: Szerkesztőség és kiadóhivatal — 977 Zs. N. Sz. — — 558 A kéziratok kizárólag a szerkesztőséghez cím­­zendők. Kézratokat nem adunk vissza. im február 2 Hétfő I Cluj-Kolozsvár ★ Vil­. évfolyam ★ 26 szám j­­sH 'V. Sächsischer straw Berlin *«an —­­ 850 .évre — — 460 Eg'1VBm » Egy szám ára pá­yaud­­­varon és vidéken is 4 IA Bukarestben — a1— Csehszlováki­ában Egy hónapra — ck 35*_— Egy szám — 1*50 5685. Sovat 8 mniwnwrrwhowjWBH'.a Fekete kenyér Kifogyó lisztkészületünk, rosszízű barna­kenyerünk tanú arra, hogy Románia a leg­­szédü­letesebb lehetőségek hazája. Bár minden természeti adottsága szerint Európa legdúsabb, tejjel, mézzel folyó Kanaánja kellene, hogy legyen , politikai varázslói hadat tudnak üzenni a természetnek is és amit az Isten kedve, bő­kezűsége adott az országnak, azt ők könnyel­műen kótyavetél­ik el a politika zsibvásárán. Nincs erre hatalmasabb dokumentum mint az, hogy a legjobb, legacélosabb búza termőföld­jén, a háború utáni hatodik évben kenyérjegy bevezetésének kósza híre járja ugyanakkor, mikor Ausztriában és Németországban — ahol a búzatermés az ország lakosságának egy el­enyésző percentjének sem elég — már rég nem ismerik a kenyérkérdést. Bizonyos, hogy a romániai kenyérinség fel­idézésében nem a természet a hibás, mert Ro­mániában még rossz termés esetén is terem annyi búza, amennyi a belföldi szükséglet el­látására szükséges. A kenyérinség beállásának ódiuma egyes-egyedül arra az érdekcsoportra hárul, mely ma az ország kormányzását tartja kezében és saját érdekeit állandóan összeté­veszti az ország érdekeivel. A baj már a föld­reformmal kezdődött el, melynek szociális szük­ségességét bármennyire elismerjük, kénytelenek vagyunk róla megállapítani, hogy gyakorlati alkalmazása körül rengeteg hibát követtek el, igen sokszor súlyos természetű visszaélést is. A kertyék­nség beszédes bizonyság amellett, hogy nem elég a földet birtokul adni, hanem gon­doskodni kell arról is, hogy az új birtokba­­vevő megszokja a belterjes gazdálkodást, az intenzív termelést is. Tisztára politikai szem­pontból számos olyan birtokot oszlatott fel a kormány, melyeknek felosztását még a földre­form elve sem igazolja s mely birtokok az or­szág kenyérellátása szempontjából mintaszerű gazdálkodást folytattak. De ez a kormányt terhelő bűnöknek csak egy része. A második legsúlyosabb bűn a kormány export­politikája volt, mely hol megengedte a buza kivitelét — s ezáltal a spekulációnak dobta oda az ország belső ellátására szükséges gabonát, — hol pedig betiltotta a gabonakivi­telt s ezáltal teljes fejetlenséget teremtett a gabonakereskedelemben. Nem kis része van a kenyérinség felidézésében a közigazgatásnak is. Ez a közigazgatás úgy ül az állam nyakán, mint egy önmagáért való s a nép érdekeivel mit sem törődő, szörnyű monstrum. Ahelyett, hogy a dolgozó nép érdekeit mozdítaná elő, ahelyett, hogy segédkezet nyújtana az arra szorulóknak, minden erejével azon van, hogy elgáncsolja a munkát, ellopja az időt és kétes mellékvágányokra terelje a törvények eredeti szellemét. Nepotizmus és korrupció mindig és mindenütt csak arra volt alkalmas, hogy a munka és termelés ritmusába disszonanciákat keverjen, hogy a természeti adottságok gazda­ságos kihasználása helyett a népet a teljes pauperizálódás felé vezesse. Természetesen nem volna teljes a bűnlaj­­strom, ha a kenyérviséggel kapcsolatban rá nem mutatnánk arra a szomorú anarchiára, arra a bürokratikus szellemre, arra a csak pil­lanatnak és nem jövőnek dolgozó logikára, amely a romániai vasutak és ezzel kapcsolat­ban a szállítás teljes, dezorganizációját terem­tette meg. Csiga módjára, rendszertelenül, a biztonság teljes hiányával közlekedő vasutakkal még egy olyan gazdag ország sem boldogulhat, mint Románia­. Elég, ha Oroszország analógiá­jára hivatkozunk ennek bizonyítására, ahol a vasutak hiánya miatt megtörtént már békében is számtalanszor az az eset, hogy míg" egyes tartományok a bőségben saját zsírjukba fullad­tak, a távolabb eső tartományokban éhínség dühöngött.­­ Ha ezek a bűnök állandósulni fognak, ha nem jön végre erélyes kéz, amely rendet te­remt a termelés, a közlekedés, a közigazgatás Augiás-istállójában, akkor Románia, ez a tejjel­­mézzel folyó Kánaán, a legszomorúbb jövőnek néz elébe. Akkor itt, ahol a kenyérbőségnek valóságos áldorádója kellene hogy legyen, meg fog esni az a csoda, hogy tömegek fognak éhenhalni. A jelenlegi kenyériiség mindennél élénkebbé teszi azt a szükségességet, hogy a kormány a földreformot revízió alá vegye és nemzetiségi szempontok helyett tisztára gazda­sági szempontokat tartson szem előtt a birto­kok kisajátításánál. A másik nagy teendő az volna, hogy a kormány a kisajátított birtoko­kon az új birtokosokat intenzív termelésre fogja, szervezze a közellátást és megfelelő föld­mívesiskolák felállításával a népet egy racioná­lisabb gazdálkodásra szoktassa. Minden lehető kedvezménnyel elő kell mozdítani mintagazda­ságok létesülését, a primitív gazdasági eszközök helyett — megfelelő állami támogatás mellett — modern gépekkel kell felszerelni a paraszt­ságot. Ezzel kapcsolatban pedig minden lehe­tőt el kell követni arra, hogy a belföldi ipar, különösképen pedig a mezőgazdasági gépipar kifejlődhessék és jó minőségű, olcsó gépekkel láthassa el az országot. A kiviteli politika terén több racionalizmust kell alkalmazni és fölöttébb több rendszerességet. Csak ha mindezek meg­történnek, lehet arra gondolni, hogy a kenyér­inség rémét egyszers mindenkorra megszüntessük s hogy Románia gabonatermelése visszanyer­hesse régi exportképességét. Kenyérinség fenyegeti a fővárost Bukarest, január 11. A fővárost 2—3 napon belül nagy kenyérinség fenyegeti, mert a búza­készletek teljesen kimerültek és a városi tanács kiküldötteinek sehol sem sikerült búzát vá­­sárolniok. A nagyobb vidéki városokból szintén olyan jelentések érkeznek, hogy a búzakészletek kifogyóban vannak. 1 . Kormánykörökben a legkomolyabban foglalkoznak a gondolattal, hogy a külföldről, főleg Argentinéból exportáljanak nagyobb búzamennyiséget. Szokolov negyven percig Budapesten Siás lelkes cionista fogadta a pályaudvaron az átutazó mestert (Budapest, január 31.*»^ Új Kelet tudósí­tójától.) A magyarországi cionizmus senyvedő arculatát mutatta az a néhány összegyűlt ember, aki Nachum Szokolovot akarta látni Budapes­ten átutaztában. Az Orient-expressz érkezése este kilenc óra harminc percre volt jelezve, ebben az időben sorra érkeztek meg mindazok, akik még elhagyatottságában, gyengeségében is szent ügynek tekintik a magyarországi cioniz­must. A cionista szervezet a budapesti sajtó néhány képviselőjét is meghívta Szokolov fo­gadtatásához. Az újságírók az I. osztályú váróterembe vonultak, míg az összegyűlteknek mintegy 100 főnyi csoportja engedélyt kapott a vasúti és vámfőnökségtől arra, hogy a különben zárolt Orient-expresszt a perronon várhassa meg. A maroknyi csapat a sínek mentén, sorfalat al­kotva állott fel, amikor tüzes sárkány szemei­vel berobogott az Orient-expressz, elegáns, pa­zar fényű szerelvénye. A kiváncsi szemek a kivilágott ablakokban Szokolov fejét keresték, de csak kísérője, dr. Markusz Krämer hajolt ki az ablakon. Majd néhány másodperc múlva a kocsi mélyében megvillant Szokolov érdekes sziluettje, odalépett az ablakhoz, mire rivalgó „hedad“ kiáltás üdvözölte száz lelkes torokból. A magyar földre lépő Nachum Szokolovot dr. Osztem Lipót, a magyarországi cionista szer­vezet elnöke köszöntötte héber nyelven, majd Szokolov barátságos asalomu­mal kezet fogott a társaság minden tagjával. Az üdvözlések után a 40 perces várakozási idő kihasználására az I. oszt. váróterem felé tartottak, ahol az újságírók Szokolovot azonnal kérdések­ alá fog­ták. A társalgás francia nyelven indult meg, de közkívánságra, hogy a sajtó munkásait kö­­rülálló közönség is értsen Szokolov szavaiból, németül folytatódott. Az újságírók elsősorban arra a kérdésre akartak választ kapni, hogy a cionizmus és a hazafiság miképen félnek meg egymást mellett, hogy lehet valaki jó hazafi­­sága mellett meggyőzödéses cionista. Szokolov először franciául, majd később né­metül a legnagyobb könnyedséggel adta meg a választ az újságírók mindjobban szaporodó kérdéseire: — Nagyon csodálkozom, — kezdte el Szo­kolov ,— hogy Magyarországon, ahol tudomá­som szerint meg­van a kellő kulturáltság poli­tikai kérdések megfelelő elbírálására, ez a prob­léma egyáltalán felmerült. Nyugaton ebben az irányban nincsenek kétségek. A cionizmus nem egy országhoz, egy nemzethez van kötve, ha­nem az egész világ zsidóságának létéhez van rögzítve. Nem akarja a zsidóságnak egy-egy országhoz fűződő hazafiságát gyengíteni, hanem a zsidó faj létezésének tudatát akarja a zsidó tömegekbe beoltani. Nem kell egyébre, mint az amerikai írek példájára hivatkoznom, akik erős, amerikai honpolgári érzéseik mellett nem feledkeznek meg arról, hogy ők az anyaország idegenbe szakadt fiai és állandó erkölcsi és anyagi segítséget nyújtanak Írországnak nagy küzdelmeiben. A cionizmus és a hazafiság tehát Magyarországon is megférhet egymás mellett, csak félreértés (Missverständniss) és az ügynek nem barátságos kezelése tehette vitássá ezt a kérdést. Az újságírók kérdései a Palesztina-problé­­mára terelték a beszélgetést és ekkor arra a kérdésre, hogy pillanatnyilag mi a közvetlen célja a cionismusnak, klasszikus tömörséggel a következő választ adta. — Legfontosabb feladata most a cionizmus­nak, zsidókat vinni Palesztinába (Juden nadh Palestina). Röviden még beszámolt európai körútjának fényes erkölcsi és anyagi eredményeiről. Külön hangsúlyozta azt a szíves fogadtatást, amely­ben a román királynál, Duca külügyminiszter­nél és az erdélyi zsidóságnál része volt. Az Orient-expressz 40 perces várakozási idejéből 30 már letelt, éppen indulni akartak a váró­teremből, amikor az egyik újságíró angolul kérte Szokovot, hogy mondjon valamit magá­ról, életéről is. Szokolov a nyelvirtuász nagy nyugalmával most kifogástalan angol nyelven válaszolt, de szerényen hárított el minden oly kérdést, amely privát életéből engedett volna bepillantást. Lelkes hangulatban kísérte vissza a Szokolov egyéniségétől elbűvölt közönség a nagyszerű vezért a hálókocsijába. Szokolov megállott a kocsi ajtajában­,,mire a csupa fel­nőttből álló­ közönség a Kólód Kalévov dalla­maira gyújtott. A megható ünneplést Szokolov kalaplengetéssel köszönte meg. A kalauz éles indító füttye csak fokozta az ünneplés hevét, érces trombitaszó hangjára végül megindult a jól meglakott gőzparipa. És Nachum Szo­kolov az éjszakában mindinkább eltűnő, fekete

Next