Uj Kelet, 1925. augusztus (8. évfolyam, 175-200. szám)

1925-08-01 / 175. szám

Szombat 1920 augusztus 1 DJ KELET 3 Herbert Samuel hajóján a magyar határtól Budapestig A főkormányzó politikamentes nyilatkozata. Tirolban piheni ki fáradalmait Herbert Samuel. Beszélgetés a főkormányzó leányával. Egy különös incidens a hajón (Budapest, július 31. Az Új Kelet tudósító­jától.) Sir Herbert Samuel volt palesztinai fő­­kormányzó európai utazása a legnagyobb szen­záció erejével hatott mindama országokban, amelyeket útja során érintett. A közvélemény és a sajtó páratlan érdeklődéssel fordult az épülő Zsidóország öt éven át volt kormányzója felé. Herbert Samuel azonban útjának egész tartama alatt zárkózott volt és egyetlen nyilatkozatot sem adott a sajtó számára. Egy budapesti újság­írónak azonban mégis sikerült néhány perces beszélgetést folytatnia a volt kormányzóval. A „Pesti Napló“ munkatársa a főkormányzó ha­jója elé utazott a magyar határig, ahonnan együtt tette meg vele az utat Budapestig. Az újságíró igen érdekesen írja le az utazást és a főkormányzó romániai tartózkodásáról is eddig ismeretlen részleteket közöl. Általános feltűnést keltett Bukarestben, — írja többek között a „Pesti Napló“ munkatársa , hogy a főbiztos nem fogadta el a román kormány által a tiszteletére rendezett vacsorára való megh­ívást, aminek következtében az ünne­pélyesnek szánt bankett el is maradt. A kor­mány egy nappal Sir Herbert Samuel elutazása előtt különvonatot ajánlott fel a főbiztosnak, amely Bukarestből Giurgiuba vigye, a főbiztos azonban ezt sem fogadta el. A főkormányzó dunai útjáról ezeket írja a „Pesti Napló“ munkatársa: Vasárnap délután 4 órakor hatalmas autó állott meg a giurgiui kikötő előtt. Az autóban Sir Herbert Samuel, felesége és leánya, a buka­resti reniőrprefektus és egy tábornok ültek. Ezt az autót egy másik autó követte, amelyen a bukaresti angol kolónia tagjai kísérték a tá­vozó főkormányzót. Vasárnap délután 5 órakor szállott fel Sir Herbert Samuel a „Jupiter“ expressz-hajó fe­délzetére. A főkormányzó számára egy egyszerű első emeleti kabint, leánya és felesége számára pedig egy szalonlakást foglalt le a bukaresti angol követség. A főkormányzó kíséretében családtagjain kívül csak egy komorna volt, aki a másodosztályú fedélzeten nyert elhelyezést. Giurgiutól Belgrádig minden kikötőben a hatóságok és a zsidó hitközségek küldöttségei kedden már hajnali hat órakor megjelent Sir Herbert Sámuel alakja a parancsnoki híd mellett. A főkormányzó magastermetű, széles­­vállú férfi, akinek minden mozdulatán meglát­szik, hogy született katona. Sürü, fekete szem­öldök és tömött angolbajusz árnyékolja Sir Her­bert Samuel komoly arcát, amelyen minden vonás olyan, mintha márványba lenne vésve. A főkormányzó sötét kabátot és fehér nadrágot visel, öltözetét ugyancsak fehér tenniszcipő egé­szíti ki. Fel és alá járkál a fedélzeten, egy-egy pillanatra előresiet, nézi a Dunát, majd egy hatalmas nyugszékbe telepszik és olvasni kezd. Tíz órakor jelent meg munkatársunk a fő­­kormányzónál, aki késznek nyilatkozott a sajtó rendelkezésére állni, kikötötte azonban, hogy politikáról nem nyilatkozik. Legnagyobb sajnálatomra — mondotta Sir Herbert Samuel — senkivel sem tehetek kivételt és hosszú pályafutásom alatt elvként tartottam meg azt, hogy politikai kérdésekről soha­sem nyilatkozom a sajtó előtt. Ezek a nyilat­kozatok a végeredményben úgy sem tartják fenn és úgy sem lendítik előre az eseményeket, kár tehát akár jóslásokba bocsátkoznunk, akár ítéletet mondanunk olyan dolgokról, amely­nek végső kifejlődését mi sem látjuk. — Hat évig tartózkodtam Jeruzsálemben — folytatta tovább a főkormányzó — és hat év alatt egyetlenegyszer sem nyilatkoztam politikai vagy gazdasági kérdésekről abban az országban, amelynek főkormányzója voltam. Ugyanígy cselekedtem mostani utazásom alatt Romániában és Szerbiában is, a magyar sajtó tehát nem fogja rossz néven venni tőlem, ha nem nyilatkozom politikáról és ilyen körülmé­nyek között nem tántorodom el régi elveimtől. Felhívom a főkormányzó figyelmét arra, hogy a romániai látogatását és Duca külügy­miniszterrel való gyakori együttlétét politika­tisztelegtek a főkormányzónál és valóságos inrégesővel árasztoták el a hajót. Még kedden is tele volt a főkormányzó feleségének szobája azokkal a virágokkal, amelyeket szombaton és vasárnap a bolgár és szerb városokban kapott. A hajóra lépő küldöttségeket Sir Herbert Sá­muel nagyon barátságosan fogadta, de csak egész röviden felelt üdvözléseikre. Viddinben és Londonban kereste fel különösen népes számú küldöttség a főkormányzót, akinek lát­hatóan jólesett a tisztelgés. Az összes küldöttségek fogadása nagyon simán ment végbe, csak Ruszcsuk város pol­gárai nem­ jelenhettek meg a főkormányzó előtt. A Jupiter ugyanis éjjel 12 órakor futott be a ruszcsuki kikötőbe és a főkormányzó ekkor már nyugalomra tért. Ruszcsuk városának küldöttsége azonban mindenáron ki akarta fe­jezni hódolatát Sir Herbert Samuel előtt és ezért megkérték a kapitányt, hogy keltse fel az alvó főkormányzót. Hosszas tanácskozás után a kapitány elhárította magától a küldött­ség kérését és ilyen körülmények között a ruszucskaiaknak kihallgatás nélkül kellet haza­térniük. A főkormányzó és családja a hajón lévők előadása szerint, J. Rives Ch­ads-nénak, a bu­karesti amerikai követ feleségének és Alfred Sutton Millardnak, a ciprusi angol ügyvivőnek kivételével senkivel sem érintkezett. A hajó utasai, akik között bolgár diákoktól román ke­reskedőkig és szerb újságírókig a társadalom minden rétege képviselve volt, állandóan éber figyelemmel kísérték a főkormányzó minden lépését, aki minden erejét megfeszítve igyeke­zett a kiváncsi tekintetek elöl menekülni. Mi­kor a hajó egy-egy szögletében egy egy pilla­natra megjelent a főkormányzó magas alakja, már minden oldalról összesereglettek az amatőr fényképészek. Belgrádban két szerb és két ro­mán újságíró szállott a hajóra, azonnal jelent­keztek a kapitánynál és az ő révén akartak kihallgatásra jelentkezni a főkormányzónál.­ A kapitány tolmácsolta az újságírók kérését a fő­kormányzónak, aki azonban nem volt hajlandó fogadni a sajtó képviselőit.­­ val hozzák kapcsolatba. Sir Herbert Samuel meglepetve veszi tudomásul kijelentésemet és a következőket mondja: — Hangsúlyoznom kell, hogy egyetlenegy látogatásomnak sem volt sem politikai, sem bár­milyen más célja és utazásom a legszigorúbban magánjellegű, ami már azért is nyilvánvaló, mert családomat is magammal hoztam. Különben is ismételten kijelentem, hogy nem foglalkozom politikával, tehát mindazok a híresztelések, amelyek látogatásomat ilyen természetű ügyekkel hozzák kapcsolatba,­­ minden alapot nélkülöznek. Budapesti tartózkodása és utazásának to­vábbi célja felől érdeklődöm, mire a főkor­mányzó így felel: — Nem banalitás, ha azt mondom, hogy már sokat hallottam Budapestről és sajnálom, hogy csak rövid ideig fogok tartózkodhatni a magyar fővárosban. Remélem azonban, hogy ezen idő alatt alkalmam lesz megtekinteni Magyar­ország fővárosának minden látnivalóit. Budapesti tartózkodásom után Tirolba, Igerbe utazom csa­ládommal együtt, ahova a fiam is el fog jönni. Sir Herbert Samuel most fáradt mozdulat­tal simítja végig boltozatos homlokát és a kö­vetkezőket mondja: — Fáradt vagyok és pihenni akarok egy kissé Tirolban, bár elhatároztam, hogy tiroli tartózkodásom alatt egy könyvet fogok írni. Alighogy a főkormányzó az utolsó szót ki­ejtette, a fedélzetnek azon sarkában, ahol a ki­hallgatás folyt, megjelent a cyprusi ügyvivő, mire Sir Herbert Samuel fejbiccentéssel és kéz­fogással jelezte, hogy az audiencia végetért. Különös incidens A másodosztályon utazott egy bolgár diák, aki a fedélzeten való hosszú tartózkodás köz­ben napszúrást kapott és hirtelen felrohant az I. osztályú fedélzetre. Az utasok gyanútlanul üldögéltek a nyugszékeken és a korlát mellett elhúzódó padokon, mire a bolgár diák minden­kihez odament és a következőképen mutatko­zott be : — Legyen szerencsém lakosztályomban, én ’ Sir H­ubert Sámuel palesztinai király vagyok! A napszúrástól megzavarodott diák viselke­dése természetesen nagy konsternációt keltett az utasok között, akik mindenféle módon igye­keztek lecsillapítani az egyre izgatottabb em­bert, aki egyszer csak a parancsnoki hídra fu­tott és ott kezdte kiabálni: — Én vagyok a Sir, én vagyok a palesz­tinai király! Abban a percben, mikor a megzavarodott diák a parancsnoki hídon kiáltozni kezdett, megjelent a fedélzeten Sir Herbert Sámuel is. A hajóstisztek látván a főkormányzót, minden erejüket megfeszítették, hogy a dühöngő em­bert eltávolítsák a parancsnoki hídról, ami azon­ban nem sikerült. Dr. May Jenő kapitány ek­kor a diákhoz lépett és jó szóval akarván bol­dogulni, a következőket súgta neki: — Ne csináljon zenebonát, maga nem a palesztinai király, mert az ott jön fel a lépcsőn. Sir Herbert Sámuel ekkor már elhagyta a fedélzetet, mikor azonban a megzavarodott ember May doktor szavait meghallotta, még nagyobb dühbe gurult, öklét felemelve, a főkor­mányzó után akarta vetni magát és ordítozva ismételgette mondókáját: — Mindenki hazudik, mert én vagyok a palesztinai király! A fiatalembert végül a matrózok vitték fel a fedélzetről, lefektették, jeges borogatást raktak a fejére és a bolgár diák rövid idő múlva magához is tér­t. Apatikusan ült a hajó egyik szögletében és tudni sem akart arról, hogy egy negyedórával azelőtt még mint palesz­tinai király szerepelt a Jupiter fedélzetén. Beszélgetés a főkormányzó leányával Néhány perccel azután, hogy a megzava­rodott diákot a matrózok levitték a fedélzetről, megjelent a főkormányzó leánya, miss Nessy Samuel. A fiatal leány aki olyan bájos, mint amilyen csak egy tizenkilenc éves angol misa lehet, kissé meglepetve nézett munkatársunkra és tágra nyitott szemekkel kérdezte : — Interjú? Úgy látszik miss Nessy Samuel is édesapja elveit követi, óvatosan felel kérdéseimre. — Ha éppen tudni akar valamit — mondja a miss és kedvesen mosolyog — akkor elárul­hatom magának, hogy összevissza tizenkilenc­­éves vagyok és jobban szeretem a tenniszezést mindenféle politikánál. Az utunk — meséli to­vább — nagyon kellemes volt és el kell mon­danom egy derűs epizódot, amely Viddinben történt. Küldöttség járt az atyámnál és mikor a szónok befejezte beszédét, a népes küldöttség tagjai hatalmas éljenzésben törtek ki és virág­csokrokat nyújtottak át nekünk. Egyszerre csak azt veszem észre, hogy egy sötétbőrű öreg bol­gár iszonyú erővel furakodik előre és egyene­sen mi felénk tart. Nem tudtuk, hogy mit akar és mielőtt a többiek megakadályozhatták volna, a kedves öreg bácsi előre szaladt és torkasza­­kadtából éljenezve — egy hatalmas almát nyo­mott anyám kezébe s egy másikat az én ke­zembe. A Miss még most is szörnyen mulat az öreg balkáni naivságán, majd hirtelen átme­nettel elkomol­yodik és a következőket mondja: — Ne gondolja ám, hogy én csak tenisze­zem és utazom. Elvégeztem már a colleget és jövőre már egyetemre fogok járni. Most pedig, mint látja, egy terjedelmes levél írásával va­gyok elfoglalva, amelyet azonban, akármilyen kiváncsi, nem fogok magának megmutatni. Miss Nessy Samuel ezzel már tovább is szalad és mikor egy félóra múlva a hajó k­ó­­szobája előtt elhaladok, még akkor is ott lá­tom, amint az asztal fölé görnyed és olyan szorgalommal rója egymásután a betűket, ami­lyennel csak tizenkilenéves lányok tudnak írni harminckétoldalas rózsaszínű leveleket.. . Beszélgetés Samuel főfkormányzóval

Next