Uj Kelet, 1926. május (9. évfolyam, 94-114. szám)

1926-05-01 / 94. szám

Szombat, 1926 május 1 c Nagy István képkiállítás­a Nagy István neve a modern magyar fes­ő­művészetben ma egyike a legelőkelőbb hang­­zásúaknak. Nagy sikerek állanak a háta mö­gött, amelyeknek sohasem volt reklímizük, de hasom k­étes­ értékű népszerűség eredményei vol­tak. Nagy István retund­us egyénisége a ko­moly műértőkhöz beszél, elmélyülő és látó em­berekhez, akik a­ művészetben nem futó szóra hozást, hanem kinyilatkoztatást keresnek. Nagy István képei — kinyilatkoztatások, szubjektív élmények lázán át életet nyert ma­terializációk, melyek egy erős, konstruktív lé­lek mély tartalmára vetnek sugarakat. Nem vé­letlen, hogy Nagy István képein a tanulmány­fejek dominálóak: ezt a mély művészt ember­ben, tájban, hangulatokban a karakterisztikum érdekli legjobban, azok a motívumok, amelyek legélesebben különböztetnek meg és egyben leg­teljesebben tipizálnak. Bármennyire más v­akon keresi az örökké­valóan Szép kifejezését, bármennyire elüt tónus­ban, technikai módszerben tőle: valami stílu - rokonság határozottan van közte és Hippi Róni­­ József között. A karakterisztikum mindenek­­fölött való szeretőtében jut érvényre ez a ro­koni ág, a jellemzetesnek k­ihangsúly­ozásában, mely képei színeiben, rajzában, vonalvezetésé­ben határozottan észrevehető és amelyet a mű­vész nem is igyekezik elrejteni. És ami még inkább rokonságba hozza Rippllel, az látásának líraisága, a karakterisztikumban feloldódó szubjektivitás, mely egyben állásfog­lalása is a művésznek azzal az élettel szemben, melyet ecsetével újra alkot, kifejez és du igaz­dag pompába öltöztet. Komor és borongó kedélyvilág­a Nagy Istváné. Székely ember, akinek lelkében élén­ken él a székely tájak komorsága, balladisz­­tikus homálya. Van három képe, mely temetőt ábrázol, olyan megdöbben­ő ka­meraággal, hogy szinte belénk szorul a szó, a balladák kísérte­ties hangulatát érezzük, azt a szorongó meg­döbbenést, melyet régi mesékből ismerünk. Az enyészet és elmúlás, rémei vibrálnak szemünk előtt a három kép láttán, fekete gyász, mely megrémít és megrnkat bennünket. a­ kiállított pasztellek közül legmegkapób­­ban legerőteljesebben a »Bolond Sándor“ című döbben elénk. Majdnem rembrandti homály kere­téből egy darab élesen sikoltó élet, kacajosan könnyes szomorúság néz velünk farkasszemet: — a bolond, akinek savós szemében az élet gúnyja, semmibevevése, emellett valami állati boldogság tüze csillan meg, szatiri könnyedség és lombrozói terheltség kuszasága. A „Proletárok“ című képén lekókkadt fejek mintha a mélységet kutatnák. Az élet vádló, komor, mélységes szomorúságának képe ez, szinte festménybe foglalt regény, mely epikaibb szélességgel és egyben megrendítőbb szubjek­tivitással vázolja fel a proletárok életét, mint tok tendenciái Un K­árma és Urai költemény. Rég láttunk festőművészt, — Erdélyben ta­lán egyet se — aki a szemek lelkét annyira kifejezni tudná, mint Nagy István. Vádló, me­rengő, ujjongó szemek ezek. Egy csecsemő sze­méből az elbámulás édes közvetlensége néz fe­lénk, amott egy román paraszt érdes tekinteté­vel találkozunk, mely messzeségbe réved, mintha a földet kémlelné. Érdes, kemény arcok, me­lyeknek csontos hullámán megtörik a kemény indulat, a természet külső vihara, hogy egyet­len szenvedélynek engedje át a teret, a föld és az életakarás szenvedélyének. Erre a kiállításra kevés tájképet küldött el Nagy István. De e kevésből is kiérezzük, hogy a tájak az ő látása számára nem egyszerű adottságok, hanem nyers meglevőségek, melye­ket szemének látó fókuszában témákká old fel, egyénisége belső tüzével oxidál át, hogy azután mint átstilizált, egyéni s fölöttébb eredeti képet tárjon elénk. Azt hisszük, Nagy István­­nak a figurális festészet az igazi eleme és érdeklődésének középpontjában mindenekfölött az ember áll. Még­pedig első­sorban a primitív ember, mert ezeket nem rontotta meg a tette­tés, a túlhajtott intellektualizmus. Ezek érzé­seikben és indulataikban nyíltak és egészsége­sek, leérződik róluk az anyaföld szaga, a verejték sós íze, a küzdelem folytonossága, melyet a természettel vívnak meg. A művész DBportréján is ez a dacos erő, megkapó rotusztum nyűgözi le a szemlélőt. Külön tanulmányt lehetne írni a színeiről és főleg színkeverésének módjáról. Homálya, sötét tónusa a legfinomabb színárnyalatokból tevő­dik össze, szinte opalizálnak színei. Nagy István kétségei­ kívül nem tetszetős festő, népszerűségre sem predesztinált. Kinőve az impresszionizmus túlhajtott szinergiájából, egyéni utakon tört magának utat új és még nem eléggé ismert magaslatok felé. Helyeseb­­ben: mélységek felé, melyeknek tartalma a művész belső világában gyökerezik. Az azon­ban bizonyos, hogy a komoly műértők és mű­vészbarátok nagy szeretettel fogják érdeklődé­sükbe és szeretetökbe fogadni ezt a visszavo­nult, csőr­das, csak művészetének élő piktort, aki most Erdély közönsége előtt is kinyilat­koztatja magát. Salamon László ÚJ KELET 3 Nyoma veszett az északsarki Wilkins-expedíciónak Fairbanks (Alaska), április 30. A Reuter-ügynökség jelenti: Wilkins kapitányról, aki áp­rilis 15-én egy Fokker-gépen Nielson pilóta társaságában az északi sarkra repült, még mindig nincs semmi hír. Wilkins kapitánynak a Barrar-fokra kellett volna repülnie, hogy ott újabb élelmiszer- és benzinkészletet vegyen magához, oda azonban nem érkezett meg. A repülőgépet legutóljára április 16-án látták Thetis-sziget felett a sziget eszkimó lakosai. Ugyancsak nyoma veszett az expedíciót kísérő kutyafalkának, amely április 19 én haladt keresztül Thetis szigeten, azóta azonban kísérői nem adtak életjelt magukról. Szakértők azt hiszik, hogy légköri zavarok akadályozzák Wilkins sziklatávirati érintkezését a kontinenssel. Heves Jelenet a Lehrer-per mai tárgyalásán Kihallgatták Lehr­er Amália holland barátjét (Budapest, április 30. Az Új Kelet tudósítójá­tól.) A Lehrer per a közönség változatlan érdeklő­dése mellett folyik tovább. A ma délutáni tárgya­láson izgatott szembeni cég volt az öreg Lehrer és Okolicsányi között. Okolicsányi, az egyik vádlott izgatott hangon mondja: — Minden szava hazugság és alávalóság. — Maga hitvány — mondja az öreg Leh­er, hogy mer velem igy beszélni! Elnök úr, vé­delmet kérek. Határozottan merem­ állítani, hogy leányom meggy­ilkolása előtt azt mondotta nekem, hogy Okolicsinpi többször fent volt a lakásán és újra fel fog menni. A következő tanú Kerstens holland gyáros, a meggyilkolt Leirer Amália barátja. Tolmács útján hallgatják ki. Az elnö­k kérdésére kijelenti, hogy 192­4 december el jén utazott vissza Hollandiába és hogy Leirer Amália haláláig levelezett vele. Le­veleiből semmi olyanra nem következtethetett, mintha időközben érzelmei irányában megváltoztak volna. Meggyilkolásának körülményeire vonatkozólag azt vallja, hogy jelen volt a helyséni szemlén és már akkor az volt a gyanúja, hogy Amáliát vala­milyen betolakodó, nem is egy személy, hanem ketten gyi­loltá­k meg. A hálószobában minden jel erős dulakodásra mutatott, amely a másik asobalom is folytatódott, mert ott is nagy felfordulás volt. Hogy nem egy személy végzett Amáliával, azt azért is valószínűnek tartja, mert rendkívül erős, izmos, óvatos lány volt. Közönséges erejű ember nem végezhetett vele. Utána jelentéktelen tanukat hallgattak ki. Valószínű­, hogy még ma délután megkezdődnek a párbeszédek. millllllllllllltlIUMIIIIIIIIIUIIMimttf*“ Táviratváltás Berlin és Moszkva között Csicserin és Streseman üdvözölték egymást az orosz-német szerződés alkalmiból- A kisantant-demars még mindig fenyeget. Németországot nem veszik fel a Népszövetségbe? (Berlin, április 30. Az Új Kelet tudósítójától.) Stresemann külügyminiszter és Csicserin orosz külügyi népbiztos között a német-orosz szerződés aláírása alkalmából táviratváltás folyt le, amelyben kölcsönösen üdvözölték egymást. Stresemann annak a reményének adott ki­fejezést táviratban, hogy a berlini szerződést meg fogja szilárdítani azt a jó viszonyt, amely Németország és Oroszország között a rappalloi szerződés óta fennáll. Csicserin távirata a kö­vetkezőket mondja: „A berlini szerződést úgy fogjuk fel, mint a béke eszközét, amely egyúttal a világbéke megerősítéséhez is hozzájárul, Rappalló szelleme él tovább ebben a szerződésben és gyakorolja jótékony hatását az általános európai helyzetre.“ Paris, április 30. A ném­t-orosz szerződés aláírása után a francia kormány és a kisantant­­államok kormányai között tárgyalások indultak meg arra vonatkozólag, hogy egy közös demar­­sot intézzenek Berlinhez. A demarsban résztvenne az angol kormány is. A kormányok fel fog­ják szólítani a berlini kabinetet, magyarázza meg világosan és érthetően, milyen magatartást ó­ajt elfoglalni a szövetséges hatalmakkal és Oroszországgal szemben. Amennyiben a német fel­világosítások nem volnának kielégítőek, Németországot nem fogják felvenni a népszövetségbe. Stresemann nyilatkozik a szerződésről Berlin, április 30. Az amerikai Hearst sajtó itteni tudósítója, O. D. Tomschus küldi lapjának a következő kábeltáviratot Stresemann külögyminisz­­terrel az orosz-német szerződésről folytatott inter­­jújáról: Kérdés: Megvan-e Ön győződve arról, hogy az új német-orosz szerződés előbbre ve­zt­e Európát a béke útján ? Felelet: Nem merem ezt a kérdést határozott igennel megválaszolni, de utalok arra, hogy Litvi­­nov orosz népbiztos­­a azon a véleményen van, hogy a szerződés elő fogja mozdítani az általános békét. Kérdés: Mivel magyarázza Ön azt a nyugta­lanságot, amely a szerződés megkötése óta a lo­­carnoi államoknál észlelhető ? Felelet: Az a véleményem, hogy a locarnoi államok sajtójának kritikai, sőt sokszor polemikus fejtegetései az orosz- német szerződésről leginkább belpolitikai okokra vezethetők vissza. Más indítékát a kritikának nem látom. Aki a német-orosz szerző­dés lényegét és tartalmát kellőképen megértette, az semmiesetre nem láthat benne olyasvalamit, ami a locarnói szellem ellen irányulna. Egyébként meg vagyok győződve arról, hogy ez a kritika el fog némulni azonnal, mihelyt azt fogják látni, hogy a német-orosz szerződésből a többi államokra semmi­féle kellemetlenség nem származik. Különösképen Lengyelországnak nincs semmi oka arra, hogy fe­nyegetettek érezze magát. Ellenkezőleg, a német­­, orosz szerződés felszabadítja a lengyel csapatokat, amelyek eddig az orosz határon éjjel-nappal őrt állottak A moszkvai kormány egyébként készség­gel hajlandó Lengyelországgal is hasonló szerző­dést kötni. Kérdés : Gondolja-e at, hogy ez a szerződés mintául szolgálhat más megállapodások létesítésére ? Felelet: Az utóbbi időben érdeklődéssel láttam, hogy az orosz diplomácia milyen nagy elánnal dol­gozik különböző barátságos szerződések létesítésén. Ha nem is tudtam ezeknek a szerződéskötési tár­gyalásoknak a részleteibe betekinteni, szellemüket ismerem annyira, hogy méltányoljam azokat. A német-orosz szerződés sem egyéb, mint Locarno lo­gikus kiegészítése. És csak örömmel üdvözölném, ha a többi államok is hasonló szerződéseket kötné­nek Oroszországgal. Kérdés: Nem kell e attól tartani, hogy a szer­ződés következtében Oroszországban eröködni fog a népszövetség ellenes hangulat ? Felelet: Erre a kérdésre nem válaszolhatok. Csak annyit tudok, hogy Németországnak a nép­szövetséghez való viszonyát a most megkötött szer­ződés semmiben sem érinti. (

Next