Uj Kelet, 1926. november (9. évfolyam, 239-264. szám)
1926-11-01 / 239. szám
2 Pilsudszky marsal, aki néhány hónappal ezelőtt talán legnagyobb nemzeti hőse volt a szabadságszerető Lengyelországnak, az utóbbi napokban egy olyan ügy középpontjába került, amelyből régi dicsősége alighanem erősen megtépázva fog kikerülni. Ez az ominózus ügy egy egy titokzatos találkozó, amely a trónkövetelő Albrecht Radziwill herceg nieswietzi kastélyában zajlott le. A középkori lovagvár dísztermében a lengyel arisztokrácia legnagyobb nevei gyűltek össze és ezen az összejövetelen vett részt Pilsudszky marsall is, ugyanaz a Pilsudszky marsall, aki nemrégiben vérbefojtotta a monarchista érzelmű Grzabsky- csoport forradalmát és ezáltal szerzett érdemeinek elismeréséül a nép Lengyelország köztársasági elnökévé választotta. Pilsudszky természetesen tagadja ezt a pálfordulást. szt a monarchisták vilnai szócsöve, a ״ Slowo“ határozottan állítja, hogy Niewietzben szóba sem került a királykérdés. A bankett Pilsudszky marsall tiszteletére volt, abból az alkalomból, hogy a miniszterelnök megkoszorúzta Ltanislaus Radziwill herceg koporsóját, aki az orosz betörés idején, mint a marsi 11 adjutánsa esett el. Dolgas, hogy a díszhelyre ültetett marsall jobbján Radziwill Karolina hercegnő ült balján pedig Czetwertinsky herceg foglalt helye. Az is igaz, hogy R׳dziwill Albrecht herceg felkö■ szöntöjében a lengyel nagybirtokosok legteljesebb támogatást biztosította Pilsudszkyt Lengyelország megerősítésére irányuló törekvéseiben. És az is igaz, hogy Eustach Spieha herceg egy exponált monarchistánál szokatlan lelkesedéssel üdvözölte a lengyel főnemesség nevében a köztársaság egykori elnökét és megmentőjét, mindamellett a hivatalos sajtó azt állítja, hogy a 400 személyes bankett egyáltalán nem volt politikai jellegű. Csakhogy a nieschttsi találkozón elhangzott beszédek ennek az ellenkezőjét bizonyítják. A lengyel főnemesség minden kétséget kizáró formában állott Pisudszky mellétt biztosolták számára a monarchista és konservatív szervezetek teljes támogatását. Az is tény, hogy a találkozó eredményeképen november első felében nagygyűlésre jönnek össze Varsóban az öreza nagybirtokossági szervezetek, hogy hatalmas konzervatív pártot alakítsanak meg. A pártalakítás alapgondolata az, hogy befolyásos tagjai a monarchiához való visszatérésig Pilludszkyt, mint a legerősebb végrehajtó hatalom képviselőjét, szándékaiban támogassák. A lengyel főnemesség politikai állásfoglalásának másik pikantériája az, hogy a nieschetzi találkozó súlyos csapást j dent a nemzeti demokrata táborra, amelynek választási propagandáját eddig a mágnások finanszírozták. Pilsudszky baloldali híveire, a radikális parasztpártra és a szociálistákra konsternálólag hatott a miniszterelnök részvétele az arisztokraták találkozóján. Pilsudszky csatlakozása óriási nyeresége a lengyel monarchist mozgalomnak, amely az utóbbi időben egyre szélesebb rétegeket hódított meg és politikai jelentőségűvé nőtte ki magát. Első ízben akkor jött hír a monarchisták megmozdulásáról, amikor az aktuális rezsim tarthatatlanságáról és a szejmpártok szétforgácsoltsáágáról kezdtek beszélni.A monarchisták elkerülhetetlen szükségnek hirdették a rezsimváltozást, de nem minden átmenet nélkül, hanem fokozatosan és parlamentáris formában él־ végül maga a lakosság döntsön a váksztások útján a monarchia visszaállításáról. Később a monarchista propaganda a vilnai zónában, majd azeA nemsokára Varsóban, Polenben, Kielcében és főleg Krakkóban hallatott magáról, de még nem volt egységes jellegű. Pilsudszky már ekkor nagy szimpátiának örvendett az oroszellenes vilnai monarchisták körében, mert Oroszomig ellen akárkivel hajlandók szövetkezni. A másod események hatása alatt a vilnai monarchisták ki is adták a jelszót־, hogy sem külföldről importált, sem pedig valameyik lengyel herceg nem kell nekik, egyedül csak Pisadszky József mery a lengyel koronára. A nyugati részek monsrohistái, élükön Raszavszky tábornokkal, külön csoportot alkotnak. Az ő érdemük, hogy Lengyelország királyérzelmű lakosai országos monarchista pártba tömörültek. 1920-ban a konzervatív nacionalista ifjúság egy réssé nyílt felkelésben követelte a lengyel Szirolyság vieszállítását, mert szerintük csak a monarchia őrizheti meg a lakosság nemzeti karakterét. Két évvel később Posenben megtartották az első kongresszusukat, amelynek határozatból hőlabda rendszerrel folytatták a hívek sértését. Mikor azután a keresztény nemzetiek, Dabanowitz és Szonszky képviselő vezetésével, valamint a parasztság is csatlakozott ehhez az irányzathoz, létrejött az egységes monarchista szervezet, amelynek elnökévé dr. Dombrovszkyt választották meg. BTW WV▼▼▼ W W V ▼▼▼▼ WWWW Piisudszky pátfordulása A szervezet vezetőségébe Niemorovszky, az egykori lengyel kormányzótanács tagja )s belépett. _ Kezdetben ez a szervezet, amely ״ Narod i Wiadzau (Nép és trón) címmel hetilapot indított, nem rendelkezett megfelelő anyagi eszközökke. Ez magyarázza* meg, hogy csak a múlt hónapban sikerült elérniök azt, hogy a lengyel nemzeti demokraták törekvéseinek ellensúlyoozására megteremtsék az egységes monarchista frontot. A krakkói jobboldali nacionalisták távol maradtak ugyan ettől az alakulástól, de Pilsudszky csatlakozásával a monarchista tábor bőséges kárpótlást nyert. Vannak egyes védmények, amelyek szerint a nieschetzi találkozó semmilyen összefüggésben nincs a monarchisták körében végbemenő eseményekkel, hanem csak annyiban volt politikai terdezetű, amennyiben a lengyel főnemesség meg akarja szüntetni a szélső ellenzéki ponton álló nemzeti demokraták destruktív befolyását. Pilsudszky lapjai, a ״ 6'03 Prawdy“ pedig egyenesen azt írja, hogy a miniszterelnök nem is vett részt a főnemesek tanácskozásán. Olcsóár Cluj jó harisnya! Ez a Sipos reklámjai Regele Ferdinand-ut 8. Pi Majir hétfő, 1928 november . A nagyváradi cionista konferencia programja (Cluj-Kolozavir, október 30. Az Új Kelet tudósítójától.) Az erdélyi nemzeti zsidóság hetedik országos parlamentjére nagy apparátussal készül fel az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség központi irodája, de komoly igyekezettel dolgoznak már hetek óta vállvetett munkával a nagyváradi misraphisták és cionisták is, akik minden előkészületet megtesznek ara, hogy a konferencia külső és belső sikerét piztosítsák. A konferencia iránt Erdélyszerte óriási érdeklődés nyilvánul meg, amelynek egyik jele, hogy a helyi raportok majdnem kivétel nélkül megejtették mér a delegátusválasztásokat és a központnak eddig beküldött választási jegyzőkönyvek szerint több, mint kétszáz rendes delegátus megjelenésére lehet számítani. A konferencián, amint már jelentettük, a Ciprista Világszervezet végrehajtó bizottságát dr. Felix Rosenbluth a Keren Karemet jeruzsálemi direktóriumát dr. Georg Wollstein, a bukovinai cionista szervezetet Dr. Mayer Ebner országgyűlési képviselő fogja képviselni. A konferencia, amelynek tanácskozásai Nagyváradon a Kereskedelmi Csarnok nagytermében fognak lezajlani, november hó 7 én kezdődik és a három napra tervezett tanácskozások napiendjét alább közöljük: November 7 -dén d. u. fél 6 órakor ünnepélyes megnyitó ülés. 2. A konferencia, megnyitása: dr. Fischer József, az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség elnöke. 2 Üdvözlések: Dr. Felix Rosenbluth London, a Cionista Világszervezet végrehajtóbizottságának tagja. Dr. Wellstein G. Jeruzsálem, a Keren Kajemet propaganda osztályának helyettes vezetője, dr. Mayer Ebner, Cernăuţi, kamarai képviselő, a bukovinai cionista szervezet elnöke. 3. Megemlékezés az én halottáiról: Gazdalay János. 4. A konferencia elnökségének és az állandóbizottságnak megválasztása. 5. A konferencia elnökének zárószava. November 8. d. e. 9 órakor , 1. Az állandó bizottság jelentése. 2 A jelentések megvitatása. 3 A Bizottságok megválasztása. 4. Az Executive képviselőjének előadása. 5 D״ Georg Wollstein: A KKL a zsidó világ előtt. . . 6. Palesztinaproblámák: előadó dr. Kohn Hl 1*1. 7. A?aa:iszemhizama leküzdése: előadó dr. N.'ner Sándor Tomus vár.Dilatín 3 órakor 1.Kulturális, közoktatási és ifjúsági probémák: előadó dr. Kohám Rezső. 0.‘aíd'amire. 2. Karen Híjjessőd: előadó dr. Siényi Géza. 3. Keren Karemet: előadó dr. Krémer Ármin. 4. Szervezet: előadó Székely Béla. 5. Pénzügy: Dr. Kirichner Arnold (Lugos). . Délután 9 órakor szakbizottságok ülése November 9. d. e. 9 órakor 1. Bizottsági javaslatok beterjesztése. 2. Vits. 3. Választás. 4 A konferencia lezárása. ELIDA IDEAL-SZAPPAN Tisztább, enyhébb és sokkal kellemesebbflata.