Uj Kelet, 1927. január (10. évfolyam, 1-23. szám)

1927-01-01 / 1. szám

Si probat, 1927 Január 1 ­Asszimiláció, csak azért is Vétesz Hitvány Le­jóinak Büszke vagyok Önre, Báró úr. Hogy miért én Vagyok büszke és miért éppen Önre, a megátalkodott asszimilánsra ? Mert az Ön asszimilációjában több zudó vonás van, mint egynémely hangos cionista zsidóságá­ban. Ahogy Ön az asztalra csap és elkiáltja magát: „csak azért is asszimilálódni!“, ez a mi konok, kemény fajtánk hangja, ez a Dávid Renbénik, a Batuch Spinozák, a Herzl Tiva­darok szívós és kifil­thatatlan eszmehirdetésére emlékeztet. Ez a mi tradíciónk és legjellegze­tesebb karakterünk : mindhalálig ragaszkodunk igazságainkhoz. És tévedésetekhez nem kevésbé. Ahogy Ön a saját tévedésében felmagasul, egyenesen imponáló. . Meg vagyok győződve róla, hogy a legtisz­tább meggyőződés mondatta Önnel mindazt, amit tegnap az Új Keletben kijelentett s hogy az Ön zsidó állásfoglalásában semmiféle oppor­tunitás vagy Magyarország felé való átorientá­­lódás nincsen. Meg vagyok győződve róla első­sorban azért, mert ez az állásfoglalása sokkal régibb keletű, mint a magyar kurzus, másod­sorban pedig, mert a mai Magyarországon még cionistának lenni is kisebb bűn, mint profzasz­­sziót és demokráciát hirdetni. Már­pedig Ön ezt teszi és ezért kell még vagy tíz évig — mint Ön mondja — elkerülnie Magyarország határait. Ön tehát nem szokvány asszimilálá­s, mint az asszimilánsok kilencven százaléka, akik apró anyagi és kényelmi előnyökért fordítanak há­tat vallásuknak és népüknek , amikor Ön a ■sidóü dözésekre azt feleli: „Úgy kell tenni, mintha nem üldöznének bennünket“, akkor nem Manioker, a gerinctelen esezimiláns szól Önből, aki, mikor szembeköpik, felnéz az égre és azt mondja: „Esik az eső“, hanem a meg­győződés bátorsága és fanatizmusa, ama zsidó ősök fanatizmusa, akik szenvedni, sőt meghaln.! is készek voltak igazságukért. .. Ám éppen, mert oly mélyen érzem az ön meggyőződésének tiszta hangját, ezért tartom önt veszedelmes asszimilánsnak és ezért szük­séges, hogy tegnapi nyilatkozatához néhán­y megjegyzést fűzzek. Azt mondja Ön, hogy a Lendvay-Léhnerek üldözése elől a Gyulay Pálokhoz és Ady Endrékhez kell menekülni. Milyen jó, hogy halottakhoz mentiül és nem élőkhöz. És meg­kockáztatom : milyen jó, hogy Ady Endre meg­halt már tize­nnyolcban és nem érte meg a kurzust és fehér terrort. Ki túl jó, nem len­nénk e ma — Ön is, én is — egy szép illúzió­val szegényebbek ? Ki tudja, hogyan állotta volna meg a változó kedélyű Ady a magyar lelkeknek ezt a tiszpróbáját? Gondoljon csak Kosztolányira, Szabó Dezsőre és a többiekre. Hiszen Ön maga mondott:», miként támadta meg orvul egykori barátja és lelki rokona Móriz Zsgmond a „D.es versandete Land“ című könyvének megjelenése után a Nyugat­ban, abban a Nyugatból­, amelyet Ön alapított, ■ amelynek segítségével Ön tette lehetővé az új magyar irodalom nem egy nagyságána k kibontakozását. A Lindvay,Lehneresc üldözése elöl ho?zla­­hn is menekülnénk ez Ady Endrékhez. Nem védenek, nem tudnak megvédeni bennünket. Ha menekülnünk kell, csak magunkhoz mene­külhetünk s ha védelemre van szükség, cs?k a megunk védelmére számíthatunk. Er re az elemi igazságra a zsidó történelem tanít bennünket. Hatvany Lajos állásfoglalása egy alapvető tévedésből fakad. Hatvany a fanatikusok hité­vel hiszi, hogy a zsidóságnak missziója van a felvilágosodás­ és progresszió terjesztése körül s hogy e misszióját a zsidóság csak úgy teljesít­heti, ha beolvad a többi népek közé és így ömleszti át a haladás szellemét az emberiségbe. Gyönyörű hit és nem is nélkülöz minden ala­pot. A zsidóságnak csakugyan van törénelmi hivatása, amelyet egyszer már el is kezdett megvalósítani. Ez akkor volt, amikor bibliáját és e­ bikáját adta az emberiségnek és ezzel a a világba dobta a szociális igazság­ gondolatát. Azóta a szétszerstás országaiban 13 újra meg újra próbálkozunk nagy missziónk teljesítésével, de egyre kevesebb sikerrel. Sőt az utolsó év­tizedek történelme azt mutatja, hogy a mi jó törekvéseink gyakran épp az ellenkező hatást váltják ki. A nem­ értsük míg végre kedves báró Hitvány, a népeknek nem kell az a demokrácia és az a progreseusé,­­ melyet mi hozunk nekik. A népek egyenesen vitnautasítják ezt és illetéktelen beavatkozásnak minősítik. A ma­gyar forradalomban és ellenforradalomban Ön elég érthető választ kaphatott erre az igaz­ságra. Az utóbbi évek során sokszor volt az az érzésem, hogy egyik­ ig­sik országban egye­nesen károsan befolyásoltuk a demokrácia ki­fejlődését, egyszerűen azért, mert a demokrácia ellenségei velünk kompromittálták a demokrá­ciát és a haladást. Németo.sé­g, Magyarország *008 Románia beszédei példák erre. "Viszont a skandináv államok, ahol már csekély vám­­arányunk miatt sem vehettünk oly aktív részt a demokratikus mozgalmakban, reprezentálják, ma Európában a legszilárdabb demokráciáké. Ez azon­ban távolról sem jelenti azt, hogy adjuk fel hivatásunkat és megszűnjünk a vilá­gosság és haladás zászlóhordozói lenni. C­sk más utakat kell­­ keresnünk. Nem új utakat, hanem meg kell találnunk a régit, amelyen haladva egyszer már tudtunk aolni valami na­gyot az emberiségnek. És akkor volt, amikor mint nép a saját országunkban éltünk és sa­ját életünkkel adtunk példát a világnak. Az utóbbi évtizedek próbálkozásai azért voltak si­kertelenek, mert egyedenként és önmagunkat elleplezve akartunk a népek irányítói és taní­tói lenni. A népek azonban néhol udvariasan, de a leggyakrabban türelmetlenül és durván iítik érzésünkre, hogy nem kívánják, sőt nem tűrik, hogy tanítóik, vagy pláne irányítóik legyünk. Hia tehát valóban hivatást érzünk magunk­ban, úgy ismét vissza kell térnünk népi mi­voltunkhoz, meg kell teremtenünk népi kultú­ránk természetes feltételeit, ismét a saját, ha­misítatlan habitusunkat kell mutassuk a világ­unk, hogy eltűnjön az a bizalmatlanság és gyanakvás, amely ma körülvesz bennünket, hogy ismét saját életünket éljük és az szolgál­jon buzdító, vagy elrettentő példaképül­­­z em­beriségnek. Marton Ernő m­eMT 3 (Pária, december 31. Az Új Kelet tudósító­jától.) A revizionista cionisták pártja december huszonhatodikán tartotta Páris egyik legnagyobb termében második konferenciáját. A terem eb­ből ez alkalomból egészen megtelt hallgatóság­gal. Az amerikai delegátusok közül néhányan elkéstek a tengeri vihar mi­att, amely két napra késleltette a hajó befutását. A konferenciát Jenkin, az első konferencia elnöke nyitotta meg héber nyelven. Miután el­­parentálta a revizionisták szövetségének az el­múlt évben elhalt tagjait, Wladimir Jibounathy lépett az előadó emelvényre, hogy megtartsa referátumát. Francia nyelven előadott jelentésé­ben Jabotinszky többek között a következőket mondotta: . Jabotinssky beszéde — Első konferenciánk idejében, 1925 ápri­lisában, a cionisták egy rost­a­ megalapozott Optimismus aranykódele­n éltek. Külső körül­mények és múló jelenségek, amelyeknek azon­­ban semmi kapcsolatuk nem volt aem a cio­nizmushoz, sem Palesztinéhoz — nevezetesen a lengyelországi gazdasági válság — jelentős számú kislökésnek bevándorlását idézték elő. A cionista vezetőség megfeledkezett arról, hogy az ország gazdaságilag nem volt fölkészülve az ilyen beözönlésre. A krízis hatása alatt a cio­nista szervezet erre beleesett a pesszimizmus fekete ködébe és ez a morális válság átszár­­mazott a jinnvból a diaszpóra zsidóságára. Már a német cionis­ák orgánumában, amit az exe­kutive hivatalos lapjának lehet tekinteni, olyan értelmű javaslatot tettek, hogy tekintsenek el a zsidó többségnek Palesztinában való meg­teremtésétől és a tömeges bevándorlást­ól. Ez természetesen nem lehet egyéb, mint a pesssi­­mbraus tubába. Most is túloznak épen úgy, mint ahogyan túloztak az optimizmus idején. Nem mondott csődöt a zsidó nép munkája és áldozatkészsége Jabotinszky ezután a válságot ismerette és kijelentette, hogy valótlan az az állítás, mintha a zsidó nép munkája és áldozatkészsége csődöt mondott volna. A Palesztinába küldött pénzek és az ott teljset­ett munka nem pocsékolódott el, hanem átváltozott lényegbeli értékekké. Bi­zonyos, hogy a krízis fennáll, azonban eredetét mégis a politikai rendszerben kall kereslni. Pa­lesztinában szükség van a kolon­izációnak a k­ományzati rendszerére. Az a kormány, amely céltudatosan és komolyan akarja a kolonizációt, az nem elégedhetik meg azzal, hogy uralkodik a nép fölött, hanem kísérleteket tesz arra, hogy előkészítse az ország köz­gazdaságát az útban levő tömegek rendszeres felszívódására. Előre­látónak kell lennie az ilyen kormánynak és látnia kell, hogy a bevándorlóknak eleőporban termelésre alkalmas földekre van szüksége és e céltól törvényes intézkedésekkel kell megaka­dályoznia a parlagon heverő földek áremel­kedését. Előre látnia kell, hogy a bevándorlók ipari üzemeket alpítanak, amelyek számára úgy a belföldön, mint a külföldön piacot kell terem­teni. Ez okból haladéktalanul olyan intézkedé­seket foganatosít, amelyek megvédik a pro­dukciót, ami leginkább abból áll, hogy adó­kedvezményeket biztosít az ipar és az ingatlan számára és fuvarkedvezményt nyújt. Igyekszik a szomszédos országokb­d a helyi ipar számára kedvező kereskedelmi szerződéseket kötni és egyben a kolonizáció tényezői számára befo­lyást teremteni a közigazgatásban. Olyan befo­lyást, amely­ megfelel az ország gazdasági és intellektuális fejlődésének és végül olyan fegy­veres biztonsági formációkat kell föntartania, amelyek számuknál és összetételüknél fogva Jabotinszky kolonizációs rezsimet sürget Palesztina részére Párlaton zajlott le a revizionisták második konferenciája

Next