Uj Kelet, 1928. szeptember (11. évfolyam, 195-217. szám)
1928-09-01 / 195. szám
KIADÓ HIVATAL telefon :M1 Str. Baron L Pop 10 SZERKESZTŐSÉG TELEFON 177 Éjjeli telefon (nyomda) 282 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre................1150 Lei Ferevre . . .... 600 Negyedéve . 320 ” Egy hóra......................... ■ XI évfolyam ❖ 195 . szám 1928 szeptember 1 Szombat X • Séreg Elül 16 * Vissza Hilsonhoz A békekötés óta, amely olyan szintjeb elrendezné az államok és népek egymás közötti viszonyát, megszoktuk hogy ilyenkor nyárutón és ősz elején, amikor a fürdőhelyeken már haldoklik a szezon, megkezdődik a nemzetközi kongresszusok és tanácskozások főszezonja. Tíz esztendeje, hogy ezeken az internarcionális összejöveteleken próbálják toldozni, foldvain azt, amit Versaillesben, Saint Gennaideban és Trianonban oly kétségbelben elfuseráltak. Ezeknek a tanácskozásoknak témája és napirendje szinte évről-évre ugyanaz. Neki az az érzése az embernek, hogy Genfben, vagy Berlinben, vagy Európa más városában, ahol ezeket az összegövezesekrt tartják, mindig ugyanannak a színdarabnak repri-^ Bére gyűlnek össze a világ minden sar*- kából a szereplők. Bennünket e kongresz * wusok özönéből különösen kettő érintve érdekel közvetlenül. Az egyik a napokban végetért berlini hitlerparlamentárids konferencia, a másik a most folyó genfi kisebbségi korugresszus. Csekély iltérésvel ugyanarról a problémáról tárgyalt mindkét csenejövetel: miként lehene kiküszöbölni a népek együttéléséből azt sok robbanóanyagot, amely nAP-nap után közeledő katasztrófával fenyeget. Miként lehetne a népek együttélését az igazságosság és béküékenység alapjára helyezni? Ezeken a politikai tanácskozásokon most vanság egyre sűrűbben emlegetnek egy nevet, amelyet az utóbbi években szinte elfeledtek, vasro ha említették, vaiv gúnyos mosoly és szánakozó lenézés hangján tették ezt Wilsonről van szó, akit tiz évvel ezelőtt a háborúban elfáradt népek, mint a világ ur megváltóját üdvözölték, hogy aztán később a csalás és árulás havibélyekzét süssék homlokára. Mennél inkább ábrándult ki az ethómi emberiség a békének nevezett hadiállapotból, annál nagyobb elkeseredéssel emlegette Wisont, akinek világmegváltó gondolatai ilmert torz karrikatúrává váltak a gyakorlatban. Lassanként azonban kezdenek rájönni arra, hogy a mai zilált és szomorú helyzetért nem Wilson s nem a wilsoni po’Munk felelősek Nem az elvekben hanem az emberekben van a hiba, akik nem tudnak felemelkedni ezeknek az eszméknek magasságba és akiknek keze alett valóban karriklaitúrává torzul a leggyönyörűbb elképzelés is- Ez lett a wilsoni pontok sorsa s a most folyó nemzetközi koherenciákon egyre gyakrabban hangzik fel a jelszó: Viszsza Wilsonhoz! Külöönösen a berlini internarlamentáris konferencián jutott kifejezésre ez a tendencia, ahol az európai parliamentek képviselői valósággal mellüket verdesve ismerték be, hogy fi bajok legfőbb kutforrása az, hogy megcsúfolták és megtagadták a wilsoni pontokat a népek önrendelkezésére vonatkozólag. Az igazi és tartós békének egyetlen záloga az lehet, ha teljes részében megvalósul a wilsoni koncepció a népek szabad önendelkezőségára vonatkozólag. A berlini konferencia afrítier egyijatározatát ez a szettem hatja át. Menta nagy amerikai álmodozó szólalna meg ezekben a ható rovatokban «Az állmok közötti viszonyban — mondja « «évik határozat — ugyanazok • jogi és erkölcsi szabályok kel hogy érvényesüljenek, mint az egyes emberek közötti viszonyban Az összes ádiamok szoliddárisak egymás között s egy tényleges és jogi közösséget alkotnak. Ennek az államközösségnek tagjai teljesen egyenlők a törvény előtt és vitás eseteiket épugye az illetékes bíróság elé kell terjesszék, mint a magánosok. Az államoknak sincs joguk az önbíráskodásra. Minden fegyveres támadás egy más állam ellen, bűntettet képez, melyet az államok közösségének meg kell torolnia. Minden álam függetlensége sérthetetlen és minden nép elide- igeníthetetlen joga, hogy önmaga sorsáról önállóan határozzon. Ez azt jelenti, hogy az államban a polgároknak vallásra, fajra és nemzetiségre való tekintet nélkül joguk van arra, hogy népi s kulturális sajátosságaiknak megfelelően rendezzék be életüket. Íme tíz évvel a nagy kataklizma után ismét a haladás zászlajára tűzik a megcsúfolt wilsoni pontokat. A genfikisebbségi kongresszus határozatai majdnem azonosak a berlini határozatokkal, csak még megtoldva azzal, hogy a kisebbségek elvesztették a NépszegI vétségbe vetett bizalmukat, amelynek az lett volna a hivatása, hogy ezeket az ideákat megvalósítsa és érvényre juttassa a népek között. A népjogokért folyó küzdelem tehát most új jelszóval fogja folytatni a harcot: Vissza Wilsonhoz! Vissza a lekicsinyedt és meggyalázott önrendeltezési joghoz, viszsza a népek és államok egyenlőségéhez, vissza a becsületes nemzetközi morálhoz, amelynek nem lehetnek más törvényei, mint amilyenek az egyes emberek között érvényesek. A bűn bűn marad akkor is, ha azt az államszert nevében követik el. Djuvara professzor válaszol Apponyinak az optánsper kérdésében A 2S!ă£.îl?â*po2t S£®rint a maayar op!*nsok köva?elése jogtan és veszsds^itâSi ^Oínánis Rémen^sd hozzányúlni sz agrárp^forahoz (Cluj-Kolofssvár. augusztus 31. Áss Uj Kelet tudósítójától.) Az ismeretes román* magyar jegyzékváltás után, amellyel az optánskérdésben népszövetségi utasításra megkezdett, de egyik részről sem túlságosan őszinte, közvetlen megegyezési tárgyalások ismét megszakadtak, gróf Apponyi Albert néhány nappal ezelőtt a bécsi ..Neue Freie Presseben“ hosszabb cikket irt és abban Magyarországnak as optánskérdésben elfoglalt álláspontját ismertette- Erre a cikkre dr. Mircea Djuvara professzor, a román népszövetségi delegáció tagja és az Interparlamentáris Unió román csoportjának elnöke most ugyancsak a „Neue Freie Presse“ hasábjain Románia álláspontját ismerteti- Ez a hírlapi polémia annál inkább tarthat számot érdeklődésre, amennyiben az optánsper ügyében Magyarország újabb lépéseket tett a Népszövetségnél és lehetséges, hogy ez a sok bonyodalom középpontját képező kérdés megint az európai politika homlokterébe kerül Djuvara professzor cikke így hangzik: „A magyar-román optánskérdés jelenlegi állása“ címmel gróf Apponyi két cikket irt az erdélyi magyar optánsok problémájáról. Ez a ragyogó allűrökkel felruházott grandseigneur, aki mint régmúlt napok kísértete jár közöttünk, felülmúlhatatlan talentummal és nemzetének azzal a nagysága iránti szenvedélyességgel irta meg, amilyennek egy ezer éves tradíció kikristályositotta és amely mindennel dacolva, a háború utáni uj világban is fennmaradt, csal elmérgesiti a magyar-román kapcsolatokat és Európának ezt a részét államidő bizonytalanságban tartja, számot kell vetni a két szembenálló érdekkel. Az egyik oldalon Románia közérdeke, biztonsága és nemzetközi helyzete van latban. Óriási áldozatok árán és olyan példátlan politikai nehézségekkel való küzdelem közepette, amelyek még nem látszanak befejezteknek. Romániának sikerült egy olyan tényleges agrárrefomot megvalósítani, amely az országnak normális életet biztosított és egy bevehetetlen várat minden felforgató támadás ellen, amely kerülgeti. Nemzetiségre és fajra való tekintet nélkül minden nagybirtokot kisajátítottak és ezeket a birtokokat is parcellákban szétosztották a parasztság között, ugyancsak fajra és nemzetiségre való megkülönböztetés nélkül. Ezen a réven nagyszámú magyar kisgazda, még pedig Erdély összmagyarságának számával arányban, épen úgy földhöz jutott, mint a román paraszt. A már keresztülvitt földosztás ellen irányuló bármilyen támadás ismét politikai forrongásokat fog előidézni, holott ezek épen most és csak nagy nehézségek mellett, kezdenek elsimulni. Az optánskérdés román megvilágításban — Apponyi gróf ezekben a cikkekben Románia megbízhatatlanságára hivatkozik. De miért beszél arról, hogy az optánskérdésben a magyar állampolgárok birtokainak konfiskálásáról van szó és miért ismétli, hogy az optánsok semmiféle kártérítést nem kaptak, amikor bebizonyított tény, hogy az összes reklamációk a kártérítés összegére vonatkoznak. Miért nem említi, meg, hogy a ma Romániához tartozó összes területek valamennyi nagybirtokosa, bár román állampolgárok, ugyanolyan helyzetben vannak mint az az állítólagos 200 magyar optáns és azt, hogy Magyarország kivételes elbírálást követel azon polgárai javára, akiknek Erdélyben birtokuk van? Eszerint a követelés szerint az agrárreform miatt fizetendő kártalanítás a magyar állampolgároknak sokkal magasabb öszszegű volna, mint akár román, akár más országok polgárainál, azonkívül pedig ezeknek a magyaroknak úgy a jelenben, mint a jövőben évszázadokra vonatkozólag olyan jogot kellene elismerni, hogy az ő birtokaikat semmiféle román törvény nem érintheti, sem most, sem a jövőben. Magyarország néhány magyar állampolgár kedvéért, akinek birtoka van Erdélyben, valóságos kapitulációkat akar Romániára kényszeríteni, olyan rezsimet, amely ellen ma már Egyiptom és Kína is kézzel-lábbal tiltakozik- Végül pedig mire való mindenáron arra törekedni, hogy megfosszák a beléje vetett hittől. Az egyetlen intézményt, amely a világ részére egy szebb jövő reménységét képviseli: a Népszövetséget? Mindenki, aki a genfi Népliga munkáját ismeri, valamint azt a csodálatraméltó befolyást, amelyet Nagybritannia tekintélyes és fenkölt gondolkodású képviselői ott kifejtenek, minden bizalmatlanságon túl a mérsékelt és a jogszerűség érdekében, nagyon jól tudja, milyen tövises és nehéz a béke útja mindazon előítéletek miatt, amelyek a nemzetközi politikában ma burjánoznak. Minek hát bonyolult és megoldhatatlan követelésekkel mindenáron még jobban összekuszálni a nemzetközi helyzetet, amely amúgy is olyan feszült és olyan nehéz ahhoz a kiegyensúlyozottsághoz vezetni, amelyre minden ember és minden nép, amelyben jóakarat van különbség nélkül törekszik? Az agrárreform és a magyarok Ahhoz, hogy valaki megértse az optánskérdást, amely évek óta olyan maka HiszS zsugorodán össze s kérít i?éS! összeg A nagybirtokosok részére megállapított kártalanítási összegek, amelyeket, még akkor állapítottak meg amikor a lej aranyparitáson volt, időközben a pénz elértéktelenedése miatt összezsugorodtak és igy a kártérítések összege messze mögötte marad annak az értéknek, amelyet valamikor reprezentált. Az országban még mindig nem halt el az általános felzúdulás, amely a román nagybirtokosok részéről meghozott nagy áldozatok nyomán támadt, de minden elvi előjog, amelyet egyes embereknek megadnánk, feltétlenül maga után vonná az összes többi érdekeltek reklamációját és az állam képtelen lenne helytállani, úgy hogy az agrárreform demokratikus és nagyjelentőségű műve komoly veszélybe kerülne. Ha tehát valaki bármilyen formában, de különösen reakciós értelemkben az agrárreform ellen támad, Román ma belső nyugalmát és biztonságát veszélyezteti, amit abszolút lehetetten meg-