Uj Kelet, 1955. december (36. évfolyam, 2229-2254. szám)
1955-12-20 / 2245. szám
Próféta a pusztaságban Az alábbi cikk és karikatúra a londoni, munkáspárti New Statesman and Nation-ban jelent meg. Mikor Ben Gurion lemontott Izrael miniszterelnöki tisztségéről, hogy visszavonuljon a Negev bibliai pusztáaságába, azoknak, akik megjelentek búcsúztatásá Bál, könny belábadt a szeme. — Ne sírjatok! — mondta Ben-Gurion. — Kövessetek! Ez 1953-ban történt. Egyesek azt mondták, hogy színészi gesztus volt az egész, mások, hogy kormánya konfliktusban lévő tagjai előtt nélkülözhetetlenségét akarta bebizonyítani és afölötti elkeseredettégét, hogy oly sokat kellett feladnia szoetatista elveiből az amerikai zsidóság dollárjainak megszerzése kedvéért; azt is mondták, hogy visszavonulásával a tétlen gazdagok ellen akart tüntetni, akik Cion építésének nehéz munkája helyett a könnyebb városi életet választották , hogy a lépés szemrehányás volt a kibucok felé, melyek sikerükben önzőkké váltak; és figyelmeztetés Izrael ifjusága részére, melyet a „levantinizálódás" veszélye fenyeget. Bizonyos mértékig valamennyi feltevés helyes volt. A kiábrándulás, de egyben a csatára felszólító kihívás Ben Gurion, Dávid Grünként született 69 évvel ezelőtt. Atyja, Avigdor Grün egy Plonsk nevű kis lengyel városkában ügyvédeskedett. Ebben az időben egy 11 fiú, Chájim Weizmann, Pinskben élt, Plonsktól 200 mérföldnyire. Afölött, hogy kettőjük közül ki teremtette meg Izraelt, a történészei talán kevesebb keserűséggel fognak vitatkozni, mint azt jelenleg a zsidóság teszi; valószínűleg úgy fognak dönteni, hogy míg Weizmann volt az építész, Ben Gurion volt a pallér. Mindkettőjüket Theodor Herzl ihlette meg, kinek „Zsidó Állama” a Chovevé Cion mozgalmát (Avigdor Grüneben nevelte fel fiát) — Vissza Cionhoz mozgalommá alakította át. 19 éves korában Dávid, mint buzgó cionista és szocialista Palesztinába vándorolt. Földmunkás lett és a cionista munkásmozgalomban azonnal vezető szerepre emelkedett. Szocialista volt, küzdött a jótékonysági alapokból szubvencionált zsidóbirtokosok ellen, akik szívesebben alkalmazták az olcsó arab munkaerőt, mint öntudatos hitsorsosaikat. Sohasem vetkőzte le a gazdag telepesek iránt érzett ellenszenvét, akik Izraelből ״ középosztálybeli Ciánt” akartak csinálni. Mint Szdé Boker tagjai manapság, az egykori Szedzsera telepesei is, ahol a fiatal Dávid az eke szarvánál dolgozott, vállukon a puskával szántették a földet. Ben Gurion élete csupa harc és esemény. A béresfiú először Konstantinápoly-gesztusa volt ez. De, hogy valóban csak gesztus volt, azt bizonyítja a hatalomra való visszatérése egy olyan kormány élén, melyben az egyenetlenkedés elemei változatlanul fennállnak. De ez a gesztus kitűnően jellemzi Ben Guriont, a viharedzett misztikust, a modern makkabeust. Jellemző módon Szdé Bokert választotta, a „Pásztorok Mezejét”, a legsivárabb Negevben, melynek poros, úttalan környékén az Egyiptom és Transzjordánia között garázdálkodó rablóbandák örökös veszélyt jelentenek. Politikamentes, nem vallásos kibuc ez, melynek fiatal tagjai élethivatásukul a sivatagnak modern eszközökkel való meghódítását tűzték ki. Itt ütötte fel sátrát feleségével, Paulával. Cliffjük pontosan olyan, mint a többieké. Az egyetlen kiváltság a hozzáépített szoba, ahol könyvtárát rendezte be. Ezen ellentétes ember jellemének egy másik kulcsát a könyvek szolgáltatják a régi görög, római és héber filozófusok könyvei, könyvek, amelyek még a veszélyes napokban is elcsábították kis időre Izraelből, hogy a Charing Cross Road könyvesboltjaiban inkognito böngészgessen bennük. Ez az ember puskalövésnyi távolságban élt Izrael ellenségeitől és könyvekből épített szentélyt magának.ba ment, ahol jogot tanult, hogy túljárjon a pasák és effendik eszén és elhódíthassa Cián földjét a törököktől. Majd, mint az angol hadsereg káplárja az első világháborúban, harcolt azon ígéretek beteljesüléséért, melyeket Weizmann vívott ki a Balfour deklarációban. Aztán felépíti a Hisztadrutot, Izrael szakszervezeti mozgalmát, amely nemcsak egy nagy politikai párt (most Mápáj) hátgerince lett, de amelyet egyben egy hatalmas kooperatív vállalkozássá alakított, melynek gyárai a szakszervezet-ellenes magánvállalatokkal versenyeznek. Aztán elfoglalja helyét a világ-zsidóság tanácsában, vonakodva bár, mert úgy érezte, hogy helye Palesztinában van és mert ellenszenvvel viseltetett a Diaszpora azon zsidóival szemben, akik a cionizmust úgy értelmezték, hogy másokat kell Ciánba küldeni. Ezekben a tanácsokban ő volt az aktivista a mérsékeltek között, türelmetlen a zsidóság diplomatáival szemben, akik, mint Chájim Weizmann, azt hitték, hogy a Nemzeti Otthont türelemmel és rábeszéléssel lehet elnyerni. Lehet, hogy ezek a diplomaták könnyebben találtak meghallgatásra a királyok és államférfiak előtt, de ő céljának elérésében rendületlenül a világ munkásságának szolidaritására épített. „A brit munkásság meg fogja érteni törekvéseinket”, hajtogatta csökönyösen, amikor a mandátum korai napjaiban az angol munkáspárt felkészült a hatalom átvételére. kedett. 6 millió zsidó pusztult el a gázkamrákban, a menekültek százezrei keresték utukat, ha nem is Cion, de az élet felé. Mose Sertokot azon brit munkásvezér parancsára tartóztatták le, ״ aki meg fogja érteni törekvéseinket”. Ben Gurionnak sikerült megszöknie a letartóztatás elöl és, amikor Bevin, kinek politikája teljes csődöt mondott, kényBen Gurion szilárdan hiszi, hogy a sivatag ásványkincseket tartalmaz és, hogy az egész pusztaság úgy fog virágzani, mint egy rózsáskert. Hogy igazát bebizonyítsa, hatalmas pénzeket fordíttat a Negevre, amit egyes vélemények szerint, sokkal helyesebb lett volna másra költeni. Beér- Léva, azelőtt sárkunyhókból álló falú, ma fejlődő város, amelyet a Hisztadrut épített fel és amely az ország legszebb színházépületével rendelkezik. Vízcsövek hatolnak le a Jarkon folyóból és a Tel Avivi környéki tengerparti kutakból is, ami valamikor az északi Negev pusztasága volt, ma csupa szántóföld, liget és ültetvényes kert. Ben Gurion makacsul hangoztatja, hogy a településeket égő1948 május 14-én létrejött Izrael állama. A mandáttum éjfélkor járt le, a saját alkonyaikor köszöntött be, így Ben Gurion nem várhatott. Hajnal öt órakor, miközben Ben Gurion rádió szózatot intézett az előző nap még illegális leadóállarnotótól, az ►jyi viire-k bomázták Tel Avivot és a fiatal állam a háborúban találta magát. Hogy a külső ellenség gyűrű és belső egyenetlenség ellenére túlélte a háborút, az annak a férfiúnak köszönhető, aki önmaga vállalta a vezér szerepét és, akinek a körülötte zajló háború közepette kellett megtanulnia a hadviselés alapelemeit. Ő maga volt Izráel vezérkara; ravaszságával és egyéniségének erejével ő irányította Izrael csapatait. Ezek közé tartozott a Hágáná, a többé kevésbbé fegyelmezett harci egység, a Pálmách, a baloldal rohamcsapata, a szélsőséges Irgun és Stern csoportok. És, mint valami csodálatos diadal, az Ó-Testamentum Izraelje újjászületett. Az UNO fegyverszünet alatt Ben Gurion fékezhetetten erélyről tett tanúságot, amikor a megfegyeltésén volt tárgyalásokba lépni a palesztinai vezetőkkel . Ben Gurion tagja volt a küldöttségnek. Bevin még privátim is nyers és goromba volt. Mikor politikája kátyúba fúlt és visszadobta a mandátumot az Egyesült Nemzeteknek, Bevin végülis kénytelen volt elismerni az államot, amelynek megszületését minden erejével meg akarta akadályozni. Izén a déli Negevig lehet kiterjeszteni, amely terület ma oly kopárnak látszik, mint a hold hegységei. Mikor Szoé Boker vígasztalanul sivár környékén lábával dobbant a szomjas porba és, mint valami ótestamentumbeli próféta kinyilatkoztatja ״ Itt fák fognak nőni” — Ben Gurion komolyan beszél. Weizmannal való konfliktus Az ilyen ember gyakran türelmetlen és kemény a másokhoz való viszonyában. Weizmannal való kapcsolatai sohasem voltak szívélyesek. Nem értették meg egymást. Weizmann a lassú, fokozatos fejlődés és a diplomácia embere, hajlandó lett volna Mfogad, mezhetetlen Irgun, a fegyverszüneti feltételek megsértésével be akarta hozni az Altalena muníciós hajót. Ben Gurion megpróbálta őket jobb belátásra bírni, de autoritásával szembeszálltak. Mikor a hajó feltűnt Tel Aviv partjai előtt, nem vette tudomásul a Haganá ütegek jelzéseit, melyek D. Ben Grion utasításainak engedelmeskedtek és tüzeltek. A hajó lángba borult. Ezekben a lángokban, az Irgun szerint 4 millió töltény, 5 ezer puska, 1000 kézigránát, 300 Bren-puska, 400 légi bomba, kilenc tank és 50 tankelhárító ágyú pusztult el, — amely hadianyagra az újra kitörő hábofolyamán kétségbesett szűkvolt. Dávid Beth Gurion betartotta a fegyverszünetet és megtörte az Irgunt, — kivéve Jeruzsálemben, ahol rövidesen ismét akcióba lépett . Bernadotte gróf UNO közvetítő megyilkolásával Messcui. ״״ tott a csecsemő állam fejére. (A szerző nyílván a Stern-csoportra gondolt. Szerk.) (A következő fejezetben a cikk leírja, hogyan bontakozik ki a háború végén Ben Gurion teljes autoritása; hogyan ismerik el a nagyhatalmak az új államot, melyet felvesznek az Egyesült Nemzetek sorába; miért nem foglalják el a zsidó csapatok a szamáriai dombokat és miért nem teremtenek egy kerekebb és földrajzilag és stratégiailag természetesebb és „kezelhetőbb” államot. Az ok: Ben Gurion, aki fanatikusan csak a Negevet akarja, így, tudomásul sem véve a középkeleten behatoló daganatot, amely csaknem kettészeli Izraelt, oszlopait az üres sivatagon át leküldi az akabai öbölig a pusztaság meghódítására). Dávid Grün karrierje Államalapítás és az Altalena A Negev szerelmese Az első találkozás Ernest Bevinnel is, amikor 1931-ben nyilvánvaló lett, hogy a Passfield féle fehér knnyv a zsidók és a Nemzeti Otthon „kiárusítására” készül, felkeresett egy szakszervezeti vezért, akinél biztos megértésre számított. És joggal, mert az illető sok tekintetben hasonlított rá. Ez volt Ernest Bevin első kontaktusa a cionizmussal, melyet eléggé megértett ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon MacDonaldra és el■ érje nála a Fehér Könyv részleges visszavonását. A Hisztadrut feje és a Forgalmi és Szállító munkások szakszervezetének vezére egy és ugyanazt a nyelvet beszélték — legalábbis Ben Gurion úgy képzelte. A sok keserű pilula közül, melyet Ben Gurionnak le kellett nyelnie, beleértve minden külső és belső árulást, a legfájóbb Ernest Bevin pálfordulása volt, amikor Nagybritannia külügyminiszteri tisztségére emel- Érdekes könyv a héber nyelv tanulására Jicchák Cháláf: Ám Váláson A tel-avivi Jehosua Cze-czik vállalat kiadásában figyelemreméltó héber könyv jelent meg. A könyv érdeklődésre tarthat számot tartalmánál fogva is, de méginkább azért, mert szerzője Jicchák Cháláf, a Tel- Aviv—jaffai városi alpánok vezetője egészen eredeti módon — és hozzátehetjük — minden valószínűséggel nagy eredménnyel próbálja meg a héber nyelvben már járatos felnőttet a héber nyelvtan sűrűjén keresztül eljuttatni nemcsak a szabatos, de a szép, sőt költői stílusban való beszédhez és az íráshoz is. Mis mi, akik a héber nyelvet felnőtt korunkban tanultuk meg, mindnyájan tudjuk, hogy különösen ez az utóbbi, a hibátlan héber írásnak az elsajátítása milyen nagy dolog. Azt hiszem alig van közöttünk, felnőttek között héberül beszélő ember, aki írás közben jó néhányszor ne torpanna meg egy pillanatra azon tanakodva, vájjon a tollunkra került szót áleffal, vagy ájinnal, tettel, vagy távval, kuffal, vagy káffal kell-e írni. A könyv szerzője, mint általában minden titkos gondolatunknak a kitalálója, illetve, mint kitűnő gyakorlati pedagógus, a nagyon érdekes nyelvtani gyakorlatok, főnevek hajlítása és rendhagyó igék ragozása mellett, ennek is figyelmet szentel s majdnem minden olvasmány után néhány tucatnyi olyan példát sorakoztat fel, amelyeknél az egyes szavakban a kritikus betűket egy ״ X” betűvel helyettesíti be, hogy a megfelelő hangzót a tanuló előtt így tudatosítsa. Kitűnő módszert követ a könyv a különféle formátumu és eredetű igéknek minden alakban való begyakoroltatásával s különösen a rokonértelmü (szinonim) és rokonhangzásu (homonim) szavak összehasonlításánál, párhuzamba állításával s gyakran való egymásmelletti szerepeltetésével. így fogja mintegy kezénél a szerző állandóan az olvasót és vezeti végig kitartóan a héber nyelv szövevényes, de most feltűnő den egyszerűvé lett útjain. Az olvasó mintha csak az alpán padjain ülne, nem lankadó figyelemmel kíséri a mindig jelenlevő kitűnő pedagógus érdekes előadásait. Külön kell szólnunk a könyv tartalmáról, amelynek anyagát is és az elbeszéléseket és költői részletek szerzőit is Jichák Chálás különös figyelemmel válogatta össze. Ez a tény maga is hozzájárul ahhoz, hogy — bár a célját tekintve a könyv a héber nyelv minél sikeresebb elsajátítására való tankönyvnek van szánva, — a nyelvben csak valamennyire járatos olvasó is nagy gyönyörűséget talál benne és így a tanulás is mintegy magától kínálja magát. A majdnem 300 oldalnyi anyag tekintetében a szerző a könyvet öt fejezetre osztja. Fejezetek a felszabadító háború történetéből, eddig alig ismert megkapó részletek felsorakoztatásával; az épülő ország sok érdekes problémája; a zsidóság évezredes vágyónak, a megváltás utáni vágynak legszebb történelmi és irodalmi fejezetei; a Tnách és a talmudi monda, az ágádá világa és végül a zsidó ünnepnapok — a zsidó lélek gálati fényei — hagyományos szokásainak színes leírása, — ezek a fejezetek adják a könyv tartalmát. Az egyes részek kiválogatása emellett úgy történik, hogy a könyv lapjain a régi és a modern héber irodalom, sőt a jiddis irodalom mesterei is felsorakoznak. Az a meggyőződésünk, hogy a rendkívül szépen kiállított könyv a felnőtt tanulóknak nagy hasznára lesz. Dicséret és elismerés jár ezért Tel Aviv város kultúrosztályának, amiért a könyv megjelenését előmozdította, de a szépen és sok pedagógiai bölcsességgel és körültekintéssel megírt munkáért a legnagyobb elismerés mégis a könyv szerzőjét, Jichák Cháláfot illeti. Salamon Mihály ni a nemien otthont a brit birodalom fennhatósága alatt. Ben Gurion, aki puskával a vállán szántotta a földet, független államot verekedett ki magának és hajlandó volt párbajra hívni nemcsak az arabokat, de az egész világot is. Mikor Weizmann, Theodor Herzl elismert utóda és a világcionizmus vezetője az új állam elnöke lett, Ben Gurion volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy „Minden rászeletet neki, de hatalmat, azt nem.” Weizmann viszont úgy képzelte, hogy latásköre az Egyesült Álamok elnökéhez lesz hasonló. Az első elnök igen rossz néven vette autoritásának megnyirbálását és a kibékülés csak halálos igyán történt. De még aWeizmann halála utáni beszédében is Ben Gurion tarózkodó maradt. Az „ellevantinizálódás” rémálma Ben Gurion Izrael állama rövid történelmének veszélyes pillanatában van ismét hatalmon, ő a végzet embere. Az arab államok háborús fenyegetései ismét szorongatva veszik körül. Az országban egy millió zsidóval több él, mint az előző támadás idején. A keleti zsidók most többségben vannak és ámbár ezek hithű zsidók, nem szükségszerűleg hithű cionisták, mint azok, akikkel Ben Gurion megteremtette az államot. Be akarta népesíteni az országot, és azt remélte, hogy Izrael állama a zsidóság nagyjait fogja magához vonzani, — államférfiakat, tudósokat és hasonlókat — de csalatkozott. Einstein, akit az élő zsidók közül legjobban csodált, visszautasította a Weizmann halálával megüresedett elnöki tisztséget, míg más, kevésbbé nagyok, áldásukat 1955 XII 2001 Kelet ) küldték az államnak, de nem szogálataikat. Ez a kiegyensúlyozatlanság, amelyet Ben Gurion nem látott előre, kritikus tényező. Fenyeget a háború veszélye, mielőtt a 47 különböző nyelvet beszélő zsidók asszimilálódhatnak és a fiatalságot kellőleg kiképezhetné és egybeforraszthatná. De Ben Gurion tisztában van a béke veszélyével is. A fiatal államot sakkban tartó örökös fenyegetés az, ami a világ zsidóságát az állandó és impozáns anyagi segélynyújtásra ösztökéli és a külső nyomás az, amely a zsidóság oly különböző elemeit összetartja. És ez az, ami elhárítja az „ellevantinizálódást", Ben Gurion rémálmát, hogy népe olyanná lesz, mit a szomszédai.