Uj Kelet, 1978. április (59. évfolyam, 9043-9064. szám)

1978-04-04 / 9043. szám

OKELET Vörös sapkák, kék sisakok A francia katonák, akiket a második világháború után az angolok kiebrudaltak a Közelkeletről, s akik aztán egy pillanatra visszatértek 1956-ban a Szuezi hadjárat idején, most ismét itt vannak. Visszahozták őket az amerikaiak. Csak éppen előbb ki kellett cserélniük piros sapkájukat az UNO , Franciaország Libanofz, fangyvarányos védelmezőjének tekinti magéit, de éveken keresztül a kisujját sem mozgatta, hogy megóvja ezt az országot a palesztinok erőszakoskodásaitól. De Gaulle korában a párizsi kormány erélyesen tiltakozott a beiruti repülőtéren végrehajtott izraeli kommandóakció ellen. De akkor sem tett egyebet, minthogy megszigorította Izrael elleni embargóját. Azóta a palesztinok elárasztották Libanont és leigázták. Franciaország azonban úgy vélte, hogy a „haladóknak” kikiáltott muzulmánok mellé kell állnia, a keresztények ellen, akik állítólag mindannyian a burzsoáziát és a kapitalizmust képviselik. A libanoni keresztények és a vezető politikusok segélykiáltásai hasztalanok maradtak. A francia kormányfők számtalan beszédet mondtak el és szüntelenül nyilatkoztak ebben az ügyben, miközben a palesztinok rátették a kezüket Libanonra. Ma a franciák elküldik ide katonai egységeiket. Gesztusnak szánják ezt az akciót. Nagyon vesezdelmes lépés ez. Ugyanis precedenst teremt. Franciaország az UNO Biztonsági Tanácsának állandó tagja. Az a tény, hogy francia csapatok jelennek meg Libanonban, megnyithatja az utat a Biztonsági Tanács más állandó tagjai számára is. Holnap például orosz csapatok jelenhetenk meg a Közelkeleten az UNO kék sisakjaival. Végülis milyen érveléssel lehetne megakadályozni az oroszok esetleges kérését, hogy ők is ideküldhessék az Egyesült Nemzetek zászlaját lengető katonáikat? Nehezen érthető, hogy Izrael miért nem tiltakozott az Egyesült Nemzeteknél a francia katonák jelenléte ellen Libanonban, annál is inkább, mert nyilvánvaló: a francia politika távolról sem objektív, a palesztin állam megalakulását szorgalmazó PFSz-t támogatja. Elképzelhető eszerint, hogy a francia katonák ellenállást tanúsítanának azokkal a palesztinekkel szemben, akiket kormányuk hivatalosan támogat? Ha választásra kerül a sor, Franciaország szívesebben kockáztat meg egy ״ incidenst’’ Izraellel szemben, amelyet bármikor bármivel lehet rádőlni, mint egy összetűzést a terroristákkal, hiszen egy ilyen akció veszélyeztethetné az arab országokkal kötött fegyvereladási ügyleteit. Franciaország nem Svédország, és nem Kanada. Nem semleges állam! Franciaország határozottan a PFSz mellé állt és ennek megfelelően nem rendelkezik azzal a státusszal,'amely'lehetővé tenné a számára, hogy kellő objektivitással vehessen részt az UNO csapatok összetételében. Jelenléte csak árthat a közelkeleti kérdés megoldásának. ÁTEJTI-E ARAFAT BREZSNYEVET? A Szovjetunió újólag felülvizsgálja a PFSz-hez fűződő kapcsolatait Londoni diplomaták szerint Brezsnyevet félrevezette Arafát, akinek ő legutóbb a Szovjetunió teljes támogatását ígérte, a terrorista vezér ugyanis nem tájékoztatta őt afelől, hogy közvetlenül moszkvai útja előtt jóváhagyta egy újabb terrorakció sorozatnak végbevitelét azzal a céllal, hogy ezek fokozzák a körzet háborús légkörét. A londoni diplomaták mindehhez hozzáteszik annak a lehetőségét is, hogy maga Árafát sem tudta, mi készül a távollétében s maga is kész tények elé állíttatott. Minderre abból is következtetnek, hogy a Szovjetunió aránylag mérsékelt volt Izrael elítélésében, nem hangoztatta hagyományos fenyegetéseit, sőt a PFSZ-szel szemben frissiben vállalt kötelezettségeit sem ismételte meg. Moszkvából Arafát Kelet- Németországba repült, ott is megkapta — mint az várható volt — a nagymérvű támogatás ígéreteit, de mikor megjött a partmenti tömeggyilkosságok híre, magyarázat nélkül — és megbízható megfigyelők szerint gondterhelten és idegesen — azonnal visszatért Bejrútba. Áráfát ugyanis gyakran hangoztatta a múltban, hogy ő mérsékelt politikát: az, az egyiptomi író, Ál-Szábái meggyilkolását például a legélesebben megbélyegezte. A szovjet vezetők ezért mindenképpen „átejtetteknek” érzik magukat. Mert ha tudta Áráfát, mi készül, de elhallgatta előlük, akkor nem bízhatnak többé meg benne. Ha viszont ő maga sem tudta, akkor még kevésbé lehet benne megbízni, mert hiszen akkor nem igazi vezére a mozgalmának, csak mások bábja. Brezsnyevék bizonyára kínosnak érzik, hogy Áráfátot oly melegen s annyi ígérettel fogadták — alig 48 órával a gyilkosságok előtt, amelyről nem tudhattak. MI ZAJLIK A KULISSZÁK MÖGÖTT? A feltételezések szerint a terrorszervezeteket az aggasztja, hogy ha fenntartás nélkül a Szovjetunióval működnek együtt akkor elveszítik a mérsékelteknek nevezett arab államok, elsősorban Szaudia anyagi támogatását, amelyre pedig annyira rá vannak utalva. Ugyanakkor a Szovjetuniónak igen becses e terroristák szervezete a Közelkeleten, ahol még Szíria magatartása sem egyértelmű, mert ez is fenn akarja tartani az amerikai alternatíva lehetőségét. Brezsnyevék szempontjából ezért igen keserű csalódás Árafát megbízhatatlansága és igen valószínű, hogy az ügyben komoly vizsgálatot folytatnak. Amitől persze nem várható, hogy változtatnának Izrael- és Amerika-ellenes politikájukon, legkevésbé pedig a Szádát-ellenin, ahol Szádát pozíciójának megrendítésével az amerikaiakét is gyöngíteni akarják, hogy helyükbe lépjenek. Brzezinski, aki a válságot előidézte A népmesékben a király tanácsosa az az úriember, aki a trón háta mögött áll, s időnként a király füléhez hajol, hogy megsúgja neki milyen fontos határozatokat kell hoznia. Az Egyesült Államok nem király ság, Carter nem uralkodó és Zbigynew ׳ Brzezinski nem ácsorog naphosszat az amerikai elnök háta mögött. Ha a hasonlatoknál akarunk maradni, az egész vállalkozást inkább egy világvállalattal azonosíthatjuk, amilyenek a nagy petróleumvállalatok, a compjutereket gyártó IBM, vagy az ITT. Ebből a szemszögből nézve a Fehér Ház politikáját, akár egy világvállalat kereskedelmi ügyleteit, érthetővé válik, hogy egyetlen iránymutató szempont van: a vállalkozás érdekei. Tehát a vállalat rentabilitása, terjeszkedése, a konkurrenciával szembeni küzdelme. Ebben és csakis ebben az értelemben vizsgálhatjuk Brzezinski szerepét, aki nem csupán tanácsos e világvállalat vezetőségében, hanem egyfajta szürke eminenciás, az az ember, akinek a véleménye döntő, amikor a vállalat elnökvezérigazgatója határozni kényszerül bizonyos gazdasági konjunktúrában. Ebben a megvilágításban érthetővé válik, hogy a Fehér Házból felénk sugárzott magas erkölcsi követelmények, néha bibliai hangvételű tanácsok lényegében az értéknélküli jókívánságok csoportjába sorolhatók. Annál is inkább, mert az amerikai alkotmány lényegében csak korlátozott hatalmat, manőverezési szabadságot biztosít az elnöknek, mint ahogy a világvállalatok elnök-vezérigazgatói is csupán fogaskerekei egy nagy gépezetnek. A legfontosabb fogaskerekei természetesen, de mégsem ők jelentik a gépezetet. Ha így van, akkor azt mondhatnánk, az egyik tanácsos olyan mint a másik. Csakhogy ebben az esetben is mint mindig, amikor emberi vállalkozásokról ,,van szó, az egyéniség fontos szerepet játszik és rányomja bélyegét erre a nemzetközi vállalatra, amelyet az Egyesült Államoknak neveznek. Ez az ember hidegen számító és a hatékonyságot mindenekfölé helyezi. Mégpedig egy olyan jelszó megvalósításáért, amelyet már annak idején de Gaulle világosan megfogalmazott: „Az állampolitika: a nemzet érdekeit szolgáló ügyvezetés.” Mindenki, aki ismeri Brzezinskit, tudja, hogy az amerikai politikus nem cselekedhetett másképpen, mint ahogy tette, nem adhatott mást, mint ami lényege: előidézte a válságot Washington és Jeruzsálem között, így aztán okkal idézhetjük emlékezetünkbe Kissinger szavait: „Eljön a nap, amikor visszasírtok engemet...” -----------------^ — SAJTÓSZEMLE MAX gallo : A BARÁTOK Ami most Olaszországban történik az a mi dolgunk is. A ״ Vörös Brigád”, amely elrabolta Aldo Morot, a következő jelszóval követi el bűntetteit: ״ Az állam szívében folytatjuk a harcot?. Valóban erről van szó. Katonák ők, olyan hadsereg, amely semmiféle elvet nem tisztel. Barbár hadsereg, 3ר mely a demokratikus társadalmat akarja elpusztítani és csak az erő törvényét ismeri. A legerősebb gyilkos, a legerősebb győz. Ez a törvény, a dzsungel törvénye, a totalitáris, a zsarnoki hatalom bevezetését célozza, függetlenül azoktól a jelszavaktól, amelyeket hirdetői zászlaikra pingáltak. A terroristák a civilizált erkölcsök felszámolására törekednek. Fel akarják cserélni a „civil társadalmat” az erőszak, az önkény, a despotizmus államával. Függetlenül attól, hogy milyen célkitűzéseket hirdetnek, tevékenységükkel tökéletesen idézik a náci és más erőszakos államformák hóhérainak a magatartását. A XX. század történelméből elsősorban azt a tanulságot kell levonni, hogy egy bizonyos politikát nem az általa hirdetett elvek, hanem a hívei által alkalmazott módszerek alapján kell meg ítélni. A mai gyilkosok nem válhatnak a holnap demokratáivá. Csak az általános mészárlás útját nyithatják meg. Olyat, mint Hitler Németországban, mint Sztálin Oroszországban. És mások ma, némely délamerikai országban. Ezért az olaszországi gyilkosság-sorozat mindenkit érint. A terroristákat a törvény szigorával kell büntetni. Kizárólag a törvény által megszabott határok között, de ezen belül kíméletlenül. Csakhogy ez egymagában nem elég. Épp olyan kíméletlenül kell ítélnünk őket erkölcsi szempontból is. Egyesek azt mondják, hogy az ilyesminek nincs gyakorlati értéke. Majd meglátjuk. Ma a terrorista egy demokratikus ország bizonyos társadalmi zónáiban úgy érezheti magát, mint hal a vízben. Ezt az állapotot kell megszüntetni. Néhány hónappal ezelőtt Párizsban forgalomba hoztak egy röplapot, amelyben önmagukat francia értelmiségieknek nevező szerzők felhívják a figyelmet arra, milyen veszélyeknek teszik ki magukat Olaszországban azok a rétegek, amelyek nem értenek egyet a jelenlegi államrenddel. Diákok, írók, ügyvédek, akik ellenségei az úgynevezett történelmi kompromiszszumnak és áldozatai annak az elnyomásnak, amely vagy az ördög műve (a kommunistáké), vagy a jó Istené (azaz a keresztény demokratáktól származik). Csakhogy nem szabad összetéveszteni az ellenzéki magatartású embert a gyilkossal. Ebben az értelmiségiek által megszövegezett röplapban egyetlen szó sem volt a terroristák ördögi logikájáról, sem annak a szükségességéről, hogy egy demokratikus társadalomnak minden eszközzel meg kell védenie magát a megsemmisítéssel fenyegető rákfenétől. Nem esett szó arról a kötelességéről, hogy mint törvényes államrend eltorlaszolja az útját azoknak a gyilkosoknak, akik törvénytelenül próbálják megdönteni a lakosság nagy többsége által szavazataival szentesített demokráciát. Amikor bizonyos intellektuelek gyűlést tartanak és „a súlyos olaszországi eseményekről” tárgyalnak, az ember azt hihetné, hogy a terrorizmusról van szó. Tévedés! Ezek az urak „a törvényes államhatalom megtorló intézkedéseiről” tárgyalnak, amelyek szerint a munkásosztályt, a proletár ifjúságot sújtják. Kétségtelen, hogy az olasz társadalmat megrázó gazdasági, társadalmi, politikai gondok egyik szimptómája a terroriz- mus. Ezért mindenkinek nemcsak joga, de kötelessége is felülvizsgálni az okokat, amelyek a társadalmi megrázkódtatásokat előidézik. De ezzel együtt és elsősorban mindenkinek kötelessége elítélni a gyilkosokat. És dönteni: a civil társadalom híve akar-e maradni, vagy totalitáris rendszert kíván? Mellette, vagy ellen van a demokrácia törvényeinek? Azoknak a törvényeknek, amelyekről tudjuk, hogy nem tökéletesek, de nem ismerünk egyelőre ezeknél jobbakat. Ezeket a kérdéseket mindenkinek fel kell tennie függetlenül attól, hogy hol él. Az olaszországi események minden demokratikus országban fel kell hívják a figyelmet arra, hogy ideje véget vetni a demagógiának, a feldőtlenségnek, a történelmi tanulságokat semmibe vevő kalandorpolitikának. Nem lehet egyfelől elítélni a diktatúrákat, a „Gulág szigetcsoportot”, tehát a koncentrációs táborokat, és ugyanakkor ellenzi, vagy éppen védelembe venni azokat a gyilkosokat, akik nálunk is be akarják vezetni a zsarnokság uralmát. Nem lehet elítélni a barbarizmust, miközben mentséget keresünk a barbárok tetteire. (L’Express, Párizs) LESZÁLLÍTJÁK a telekárakat A FEJLESZTÉSI VÁROSOKBAN AZ ÖNÁLLÓAN ÉPÍTKEZŐK SZÁMÁRA A napokban elvi megállapodás jött létre Jichhák Perec iparügyi államtitkár és Jákov Enkin, az izraeli telekhatóság igazgatója között atekintetben, hogy lényegesen csökkentik a telekárakat az olyan letelepülők számára, akik az „Építsd magad a házadat” terv keretében költöznek ki fejlesztési kerületekbe. Az engedmény egyes esetekben eléri a telek árának 80 százalékát is. Az árcsökkentés igen nagy mértékben■ olcsóbbítja a letelepülők házépítési költségeit. A Galilban még a többi fejlesztési körzetnél is nagyobb mérvű lesz a telkek árengedménye azok számára, akik az állam 30 éves fennállása évében kapcsolódnak be a tervezetbe ESEMÉNYEK- EMBEREK m1mnnnnn1mmmn1mnnn11n^^ A NAGYVHÍGBŐl | ________________ ■•■uuuuUUUUMMMVW • SALISBURY. — A nacionalista gerillák minden eddiginél erősebb támadást indítottak a kormánycsapatok ellen. Londoni megfigyelők szerint ez az utóbbi öt esztendő legnagyobb offenzívája. A szakértők úgy vélik, hogy a szélsőséges pártok ily módon akarják kifejezésre juttatni ellenkezésüket azzal az egyezménnyel szemben, amelyet a „mérsékeltek” kötöttek Ian Smith kormányával. A hivalos jelentés szerint a kormánycsapatok kétnapi harc árán visszakergették Mozambikba a a gerillákat. — — ALEXANDRIA. — Az alexandriai Biennalen a Földközi-tenger környéki országok képzőművészei állították ki műveiket. A hét országból származó résztvevők közül spanyolok, jugoszlávok, görögök és franciák nyertek dijakat festményekért és szobrokért. Az egyiptomi művészek külön teremben állítottak ki. PRÁGA. — A szocialista tömb államai által létrehozott nemzetközi szakszervezeti szövetség, amely Prágában székel, küldöttséget menesztett Libanonba, hogy kapcsolatot teremetsen az ottani szakszervezetekkel és a palesztinekkel. A szövetség elnöke, Enrique Pastorino élesen elítélte az ״ izraeli agressziót.” PÁRIZS. — A francia kormány rendkívüli ülésén tárgyalta az Amoco Cadiz petróleumszállító hajó katasztrófája következtében beállott helyzetet. Jelenleg 2500 tengerész, ugyanannyi katona és 1500 civil 300 szivattyúval felszerelt vizijármű segítségével próbálja eltávolítani a hajóroncs tartályaiból a kőolajat. A francia kormány új és szigorú intézkedéseket szándékszik bevezetni a partmenti hajózás szabályozására. RÓMA — A rendőrség szakértői kétkedéssel tanulmányozzák azt a levelet, amely minden bizonnyal a „Vörös brigádok” által elrabolt Aldo Morotól származik, de tartalmát tekintve a szélsőbaloldali elemek jelszavait ismétli. A rendőrség feltételezi, hogy Aldo Morot erőszakkal kényszerítették a levél megírására, vagy pedig előzőleg kábítószereket adtak neki. Politikai körökben egyöntetű az a vélemény, hogy a levél legalábbis a tartalmát illetően hamisítvány és továbbra is bizonytalan vajon a 15 nappal ezelőtt elrabolt Aldo Moro életben van-e. DZSIBUTI. — Thor Heyerdahl norvég tudós papiruszból készült ״ Tigris” nevű hajója szerdán megérkezett Dzsibuti kikötőjébe. Heyerdahl négy hónappal ezelőtt indult el a hajóval az Eufrátesz folyón 15 tagú legénységével. A papiruszhajóval eljutott az öbölig, majd az mOTaTácéáSöh kere^áfiir1״ CSI^^j^״^FR׳e2€tt.•'' A híres norvég tu&fe ;az 194 ׳ é־ ban felindított ,,Kon-Tiki” kiséret során 4300 tengeri mérföldet tett meg Perutól a Csendes-óceán dél-nyugati részén fekvő Fumatu szigetcsoportig. Heyerdahl azt akarja bebizonyítani: „az ember előbb hajózott, mint lovagolt”. A papiruszhajó jövő héten folytatja kalandos tenger útját. KUALA LUMPUR. — Pénteken rendkívüli istentisztelete♦ tartottak az összes maléziai moszkvákban a palesztin ügy sikerének érdekében. Ez alkalommal pénzadományokat gyűjtöttek az Ásáf részére. WASHINGTON. — Carter első győzelme a kongreszszusban. A szenátus ratifikálta a Panama-csatorna állandó semlegességére vonatkozó egyezményt. Hatvannyolcan szavaztak mellette, 62-en ellene. Mivel az ilyen egyezmények, jóváhagyása a tagok kétharmadának a beleegyezését feltételezi, a ratifikálást egyetlen szavazattöbbséggel érték el. Carter elnök számára így is fontos sikernek számít az esemény, noha a szenátus még nem hagyta jóvá a kérdéssel kapcsolatos másik egyezményt, amelynek értelmében a Csatorna a század végén átmegy a panamai állam tulajdonába. NEW DELHI. — A 82 esztendős Morarji Desai, India miniszterelnöke be akarja vezetni az alkoholtilalmat. Egyelőre fokozatosan. Április 1־ től újabb „alkoholmentes napokat” vezetnek be. Eddig két államban teljes alkoholtilalom uralkodott. Számos indiai politikus azonban ellenzi Desai intézkedéseit egyfelől, mert a kincstár 80 milliárd izraeli fontnak megfelelő évi veszteségre számíthat, másrészt pedig attól tartanak, hogy rohamosan növekedik majd a törvénytelen szeszfőzdék száma. A miniszterelnök azonban hajthatatlan. ״ Ha kormányom az alkoholtilalom miatt bukik meg — mondta — büszke leszek rá.” AZ ,,ISRAEL BALLET” KLASSZIKUS BALETT-TÁRSULAT ELŐADÁSAIBÓL La fiile mai gordé (A rosszul őrzött lány) — Joseph Lazzini koreográfiája 1978.IV 3.