Új Könyvpiac, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1999-08-01 / 8-9. szám
SAROK Minden egyes név. Ford. Pál Ferenc 293 oldal, kötve, 1200 Ft Vakság. Ford. Pál Ferenc 384 oldal, kötve, 1100 Ft A kolostor regénye Ford. Lukács Laura 2. kiadás, 414 oldal, kötve, 1500 Ft Minden akörül forog, hogy tudjulVJL juk-e, hol találjuk valójában azokat a személyeket, akiket keresünk” mondja Saramago új regényének egyetlen olyan szereplője, akinek van neve: José úr, a „kafkai” Központi Népességnyilvántartó Hivatal segédfogalmazója, és hozzáteszi, hogy „ezt soha nem tudjuk”. Beszélgetőtársa pedig így válaszol: „Ahogy azt a személyt sem találta meg, akit ismeretlen nőnek nevezett.” A hetvennyolcadik évében járó portugál, Nobel-díjas José Saramago hetedik regényének tárgya ugyanis ez a keresés: a kissé komikus, ötvenéves kisembernek (nem először Saramago hőse - korábbi regényekben is találunk hasonlót), a lehetetlen hangzású Népességnyilvántartó Hivatal jelentéktelen hivatalnokának egy „ismeretlen nő” kartotékja akad a kezébe, és innentől fogva ellenállhatatlan kényszert érez, hogy megismerje. (A motiváció e sajátos fajtája, a kísértés szintén nem új Saramagónál: a Lisszabon ostromának históriájának hőse, az ötven körüli magányos korrektor egy történelmi tény meghamisításának nem tud ellenállni munka közben.) Jósé úr hivatalában csak az élet alaptényeit tartják nyilván: születés, keresztelő (vagyis névadás, kísérlet a személy meghatározására!), házasság, válás, halál. Az élők és a holtak irathegyei külön-külön épületrészben foglalnak helyet. A holtaké oly sötét, áthatolhatatlan dzsungel, ahová csak Ariadnéfonal és zseblámpa segítségével lehet behatolni. A regény különben is bővelkedik klasszikus vagy éppen bibliai-keresztény áthallásokban: a „papírkatakombákban”, az élők és a holtak birodalmában bolyongó hivatalnokról - igaz, kissé már túl az „emberélet felén” - kinek ne jutna eszébe Dante? Vagy lehet-e kizárólag szó szerint érteni és nem észrevenni a többletet azokban a többszörösen szimbolikus történésekben, amelyeknek színhelye a temető? Hiszen ebben a kulcsjelenetben van menedéket nyújtó olajfa, fehér bárány, pásztor és nyáj, hangszálak híján néma kutya (mint Cerbeus). A fentiekből sejthető, hogy a keresett személy a regény második harmadánál már nem él. Meghal, mielőtt a hivatalnok megismerhetné. Szerkesztés szempontjából sem utolsó feladat, hogy a regény java, veleje, lényege csak ezután következik. Hiszen a hivatalnok, aki a rendszeretet paroxizmusából egyszerre csak kitörve azon kapja magát, hogy szenvedélyes érdeklődéssel kutat egy ismeretlen után, hirtelen célját veszteni látszik, amikor a keresett személyről kiderül, hogy időközben meghalt. Saramago azonban képes a korainak tetsző végkifejlet után egyik megrendítő fejleményből a másikba vezetni José urat és olvasóját. A Hivatal félelmetes főnöke ugyanis váratlanul bejelenti, hogy ezentúl egy helyen kell tárolni élők és holtak anyagait, hogy az élők, miután meghalnak, maradjanak ugyanott, ahol addig voltak. Ezt követi a hátborzongató temetői jelenet, ahová a friss öngyilkos nő sírját kereső hivatalnok ellátogat. Ezen a ponton Saramagóból kibújik az eddig is nehezen türtőztetett fantasztikum, a szándék, hogy más dimenzióba emelje át az elbeszélést. A temető mérete minden képzeletet felülmúl: Jósé úr órákig bolyong benne. Patakhoz ér, amelynek túlsó partja már az élők világához tartozik (még egy áthallás). Ráakad a keresett nő sírjára, aki csak egy számot kapott az öngyilkosok parcellájában, s ekkor belátja: „a halál ellen nincs mit tenni”, mivel pedig közben beesteledik, egy olajfa üregében húzza meg magát éjszakára. Reggel arra ébred, hogy a nő sírja mellett kis fehér bárány legelészik. Sőt, egész nyáj jelenik meg a temetőben. Titokzatos pásztoruk pedig bevallja José úrnak, hogy rendszeresen összecseréli az öngyilkosok sírján az azonosítást szolgáló számokat, hiszen ezek a boldogtalan emberek azért haltak meg, mert el akartak tűnni, mert nem akarták, hogy megtalálják őket. És a halál utáni crescendo egyre erőteljesebb: José úr látogatást tesz az ismeretlen nő lakásában, de belátja, hogy a kutatás hiábavaló keresésének tárgya „egy nő, akinek a neve visszatért az élők világába, mert ez a bizonyos Jósé úr kiragadta a holtak világából, de csak a nevét, nem őt magát...” S hogy mindeközben még a telefon is megszólal, és Jósé úr megismerheti a már eltávozott nő hangját az üzenetrögzítőről és a „nem vagyok otthon” most már örök érvényű igazság lesz , az csak dermesztő adalék ebben a felismerésben. Hiszen nem véletlen, hogy a regényben egyedül a hivatalnoknak van neve, és ő is éppen José, akár az író, Saramago sosem volt kibékülve a nevekkel. (Előző regényében, a Vakságban senkinek sincs neve.) Hiszen a név olyasvalami, amit ki kell érdemelni és amelynek viselőjét meg kell ismerni (ha ugyan lehetséges) ahhoz, hogy valóban néven nevezhető legyen. És éppen ezért kérdéses ennek a regénynek a magyar címe. Portugálul Todos os nomes, vagyis szigorú fordításban Minden név. Vajon miért? Arról van-e szó, hogy a „minden”-t sok kis különálló sziget alkotja, ahogyan a magyar cím sugallja, vagy éppen ellenkezőleg, a „minden” olyan összesség, amely a totalitást, sőt, a kollektivitást hangsúlyozza, vagyis azt, hogy holtak és élők egyazon megoszthatatlan világ tagjai. A figyelmes olvasó hajlik rá, hogy az utóbbiról van szó, hiszen a regény utolsó „poénja” is ezt támasztja alá. A hivatal vezetője ugyanis, aki mindvégig rokonszenvező figyelemmel kísérte a hivatali beosztásával nem egyszer visszaélő, megbízóleveleket hamisító, iratok között illetéktelenül turkáló kisember kétségbeesett nyomozását, sőt előszeretettel olvasgatta beosztottja naplóját is a kutatás eredményeiről, végül nem bocsátja el a rendbontót, sőt, újabb csalásra biztatja: írjon új kartotékot a halott asszonynak, amelyen nem szerepel a halál ténye, a halotti bizonyítványt pedig semmisítse meg. Vagyis támassza fel az „ismeretlen nő”-t. Megkockáztatható, hogy José úr bolyongása egy másik emberi lény felderítése közben, fulladozása poros akták, sötét, halott irattárolók kutatása során kicsit emlékeztet a középkori moralitások vagy misztériumjátékok „Everyman”, „Jedermann” - „Mindenki”, „Akárki” - figurájára, aki az egyes embert, de sokkal inkább az egész emberi nemet képviseli, amikor nagy dolgokról, életről, halálról kell számot adnia. José úrban mindenképpen van egy kicsi az általánosból: nem típus, nem jellem a szó tizenkilencedik századi, klasszikus értelmében. Kizárólag a vállalkozás szempontjából lényeges vonásokkal van felruházva. Maga Saramago visszautasítja, hogy regénye szomorú vagy pesszimista lenne: „A Jézus Krisztus Evangéliuma (a katolikus egyház megbotránkozását kiváltó regénye) megírásáig”, mondja, „egy szobrot (vagyis a látható felszínt) írtam le, ettől kezdve pedig már a kő belseje érdekelt. Szomorúságnak vagy vidámságnak semmi köze hozzá. Másról próbálok itt beszélni. Ez a könyv az életről szól, azért van benne annyira jelen a halál.” Megállapítása persze több korábbi művére is érvényes lehetne, így a Vakság-e vagy (a most újra kiadott) A kolostor regényére is. E két utóbbi ugyanolyan szenvedéllyel kutatja a látás, a megismerés, az élet és a halál kérdéseit, mint utolsó regénye. Lukács Laura Nevek mágiája José Saramago új és kapható regényei az Európa Kiadó gondozásában: ZALÁN TIBOR rovata Ha hinni lehet az időjárásnak, ősz van. Hidegek a reggelek, nincs kedve az embernek felkelni, hidegek az éjszakák, az utolsó metrók és villamosok utasai fázósan húzzák össze magukon a ruhát. De a nappal, a nappal az mindezt meghazudtolóan ragyogó, süt a nap ott fenn, és még könnyű trikóban mászkálnak a pesti utcákon a nyúlánk lányok lent. Azért, akárhogy is, vége van. Vége, és nincs mentség, az oskolákban megszólalt a csengő, kicsik és nagyok kisebb és nagyobb táskákkal elindulnak beléjük. Befelé, az iskola felé, be. Oda a délelőtt, majd egy idő után oda lesz a délután, sőt, az este is. Ebbe most ne gondoljunk bele. Bölcsebb gyermekeink természetesen nem nagyon fárasztották magukat a nagy nyárban olvasással, írásból is legfeljebb a levél került a ritkás teendők közé. Kiadóink viszont,lök is nem pihenhetnek sem nyáron, sem télen, legkevésbé tavasszal és ősszel, újabb és újabb érdekes könyvvel bombázzák az ártatlan gyermeki szabadidőt. Ez annyit tesz, hogy néhány szép és értékes könyvet hozott megint a nyári postás, ezek közül ötről gondolom, hogy érdemes rögvest szót ejteni. (Érdemes persze még legalább hatról vagy hatvanhatról, de szerencsére korlátai vannak a rovatnak, már látom szerkesztő(nő)m szigorú szemöldökrándulását, elszállt 1049 karakter, és még mindig nem történt semmi. Legalább arról az ötről végre... Legyen!) Nem hiszem, hogy nagyot tévednék, amikor azt állítom, hogy a Ciceró Kiadó (vagy Falukönyv-Ciceró Kiadó, esetleg Falukönyv- Ciceró Kiadói, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft - komolyan nem tudom, ki mi az igazi megnevezés, én maradnék az egyszerű és megjegyezhető elnevezésnél, lásd fentebb), szóval a Ciceró Kiadó az egyik legrangosabb gyermekeket szolgáló könyvműhellyé nőtte ki (vagy fel-) magát az utóbbi pár évben. Jelzem, nem kiszolgálója, szolgálója a gyermeki lelkeknek, ami messze nem öszszekeverendő, bár könnyen összekeverhető két kategória, magatartásforma, kiadói választás és vállalás. Előzőben van némi sandaság, de behódolás mindenképpen, utóbbiba vállalás és némi küldetés, iyenek és még hasonlók, szorultak. Könyvei ízlésesek, választásaik jók, azaz igényesek és egyúttal vonzóak, de igazán nem akarom őket tovább reklámozni, bár szívem szerint bátran megtenném. A nyári könyvposta két érdekes Ciceró-könyvet is tartalmazott. Kezdjük az udvariasság kedvéért a külföldi szerzővel. Edith Nesbitet, a század húszas éveiig nyúló életű szerzőt az angol gyermekirodalomban Milne és Travers mellé helyezik. Hogy méltáne, az ne legyen kérdés ebben a pillanatban, fontosabb, hogy az Öt gyerek és az Izé című most megjelent munkája vérbeli ifjúsági regény. Hogy mennyire az, mi sem bizonyítja jobban, hogy Sára lányom, ki tizenhetedik évébe fordult komoly hajadon, kedvvel és élvezettel olvasta, amikor a dolgozószoba asztaláról megkaparintotta egy estéli búcsúpuszt során. A regény vérbeli ötleten alapszik. Valamennyi gyerek (és gyermeknek megmaradni tudó felnőtt) szeret azon fantáziálni, mi lenne, ha kívánságai teljesülnének. Erre a beteljesedésre persze a valóságban semmi esélyünk, így kívánkozásainkkal bátran élünk, határtalanul mohók és szörnyen ostobák tudunk lenni - na, de élvezzük. Edith Nesbit kis hősei, öt gyerek, Cyrill, Anthea, Robert, Jane és Barn a Fehér Házba érkezése után Ausztráliába akarja átásni magát, ezzel szemben a homoktündérrel találkozik, aki valójában pszammon, avagy számom, és a lehető legnem tündérebbül néz ki - ennyi talán elég is indításnak. „Szeme, akár a csigáé, két hosszú szarv végén csücsült, és úgy tudta ki-behúzni, akár a teleszkópot, denevérfüle volt, pókhasát puha szőr borította. Szőrös volt a karja-lába, és olyan volt a keze meg a lábfeje, mint a majomé.” A különös lény felajánlja nekik különleges tudományát: minden nap teljesíti egy kívánságukat, de napnyugtával a kívánságból megmaradt rész kővé válik. Mit is kívánhat két kisfiú, két kislány (a kisbaba Bari nem kíván semmit)? Nyilván szépséget, gazdagságot, független nyugalmat a kistestvérüktől, szárnyakat a repüléshez, várkastélyt ostromló seregekkel, nagyságot és erőt, mellyel a pékinast is móresre lehet tanítani, hogy legyen felnőtt a sok gondot és bosszúságot okozó kis Bari, hogy indiánok legyenek, illetve, hogy az anyjuknak legyenek briliánsai. A kívánságok azonban, természetesen, csak bajba sodorják őket, annyira bajba, hogy gyakorta a rendőrség is megjelenik az életükben. A kapott szépséggel az a baj, hogy nem ismerik meg őket otthon, és éhen maradnak. A gazdagsággal az a baj, hogy aranyaikat játékszernek, hamisítványnak nézik a felnőttek, és rendőrkézre juttatják őket. Kistestvérüktől is megszabadítja őket az izé (aki nem más, mint a homoktündér, alias pszammon, avagy számum), akit aztán alig tudnak megmenteni a reá vágyakozó idegenek karmai közül. Repülésüket az keseríti meg, hogy megéheznek, ahogy minden gyerek minden félórában, és lopni kényszerülnek a templom papjától. A várkastélyt ostromló seregekkel meg kell vívniuk. A pékinast ugyan rendesen móresre tanítják, de a mutatványostól, aki a hatalmasra növesztett Róbertet akarja mutogatni, csak nehézségek árán szabadulnak meg. Bariból szörnyű felnőtt lesz, szerencsére csak napnyugtáig, a könyvekből oly szeretett indiánok viszont megskalpolják őket (szerencsére csak a parókáiktól szabadítják meg kis hőseinket...) A végén aztán minden jóra fordul, a mamájuk is megérkezik. A kérdés, ami gyermekolvasóinkban megmarad a könyv utolsó lapját is végigolvasva: viszontlátják-e még a gyerekek a homoktündért, alias szét stb. Az írónő szerint igen, de az már egy más történet. Kíváncsian várjuk az újabb kalandokat! És, erős reménykedéssel írom le, visszavárjuk Buzay István kongeniálisan egyszerűnek feltűnő, valójában profin gyermeteg grafikáit/illusztrációit is...! Varga Katalin a másik, nagyobb méretű, színes-látványos Ciceró-kiadvány szerzője. Tündérforgó a címe, az alcíme szerint „mesés időutazás a regék birodalmában". A gazdag mesetár alaptörténete: Karácsonyi, Fenyőtündér és Jégherceg gyermeke, világjárásra indul Jégszigetről, s ezzel kerek egy esztendő történetét ismerhetik meg a gyerekek az évszakok körforgásába, az ezekhez kapcsolódó természeti változások birodalmába kalauzolja el tehát kis olvasóit a szerző. Az elvont természeti jelenségek megszemélyesülnek, erdőhoni tündércsalád, tündérek, hercegek, törpék, manók mozgatják a történeteket legfőbb eszközükkel, a varázslással. Őket látogatja sorra Karácsonyfi. És jönnek sorra a csodák és csodás motívumok: égig érő szálloda, világfa mely regefa, sarsanyák, regeistenek, törpék, óriások, sárkány, sas, mókus... A szerző leleményesen keveri a valódi és a mitikus jelenségeket. Fafajtákat, madárfészektípusokat (ált. 2. osztályos tananyag), virágfajtákat ismerünk meg, virágültetési módszereket tanulhatunk el, ugyanakkor regetojásokra lelünk (finn, észt, görög, egyiptomi és szanszkrit regék alapján, mondalovak dobrokolnak a lapokon (Árpád fejedelemé, Szent Lászlóé, II. Rákóczi Ferencé, Mátyás Edit Nesbich: Öt gyerek és az Izé. III.: Buzay István, 160 oldal, kötve 990 Ft Varga Katalin: Tündérforgó. 111.: Békés Rozi 188 oldal, kötve, 2990 Ft Falukönyv-Ciceró Kiadó, Budapest Olvasókönyv sorozat. Kötetei: Jókai , Krúdy, Móricz Szerk. T. Aszódi Éva, ill.: Tényi Katalin. Kötetenként: 80 oldal, kötve: 1690 Ft Holló és Társa Kiadó, Kaposvár királyé)... Találkozunk Tündér Ilonával, aki hattyúvá változva kergeti haszontalan kislányát, János vitézzel és Juliskával, Holló anyóval éppúgy, mint a hét törpével... Nem tudom, mennyire sikerült érzékeltetnem a könyv sokféle színét, kultúrtörténeti rétegét, illetve azt, hogy ezek, a szerző nyilvánvaló szándéka szerint, egymásba átcsúsznak, átderengenek. Tartalmában és ismeretanyagában a könyv a 7-9 éves korosztálynak való elsősorban, de esti felolvasásra, kiváltképp Békés Rozi látványos illusztrációinak megmutatásával, bármelyik „ifjabb korosztálybelinek” ajánlható. Nem tudom, mekkora vállalkozás lesz a Holló és Társa Kiadónak az ... olvasókönyv-sorozata, de ha csak ezt a három könyvet szándékozták (volna) kiadni (reményem, nem!), már akkor is fontos gesztussal járultak hozzá az igényes és valóban fontos (gyermek)irodalom közvetítéséhez. Jókai-, Krúdy- és Móricz-olvasókönyvet jelentettek meg. Nem nagy írók forgácsairól van esetünkben szó, hanem nagy írók viszonyulásáról a gyermekolvasókhoz. Gyermekolvasókhoz. Jókait a nemzet nagy mesemondójának tekinti az eltelt évszázad. Nem minden ok nélkül. Krúdy álomvilága, nyelvkezelése minden pontján a mesével érintkezik. Móricz pedig írói pályáját egy hatalmasra sikeredett, könnyesen szép mesével kezdte, melynek A hét krajcár volt a címe. Irta gyermeke koporsója mellett. Különös játék, mese ez az élet... A sorozat külseje vonzó, számomra kissé ambivalens, de be kell valljam, az ambivalencia csak látszólagos, majdnem hogy sznobisztikusan az, tehát nem is... Azt kéne mondanom, ebben azért, ahogy említettem, nem vagyok biztos, hogy túlságosan színesek Tényi Katalin illusztrációi. Döntöttem, nem mondom. Bevallom magamnak, ha gyerek lennék, ilyen nagyon színes és nagyon megrajzolt és nagyon profin megálmodott illusztrációkkal, ilyen jó minőségben megjelentetett könyvet szeretnék a kezembe venni. Arról már nem is beszélek, hogy ahogy a gyermekkönyv-szerkesztők közül számomra etalon Ambrus Éva neve és munkálkodása, ugyanúgy az T. Aszódi Éváé, aki most is a legnagyobb szakértelemmel és empátiával végezte el a válogatás munkáját mindhárom „olvasókönyvben”. „Hallottam, vagy álmodtam-e? - mindegy”, lehetne a mottója a sorozatnak Krúdy egyik, itt olvasható kiszólása. „Tíz éves koromig több történt velem, mint azóta ötven év alatt” - írja Móricz. „Az író eldalolta tegnapi ifjúságának boszorkányos muzsikájú dalait” - írja Krúdyról Ady. Be kell szerezni ezeket a könyveket, olvasni kell őket, szeretni kell őket, örülnünk kell, hogy vannak, hogy nekünk vannak... ezek, ők... Zalán Tibor honlapja: www.nexus.hu/zalan2/index2.htm Szerény javaslat (ok) alkonyt órákra !