Új Látóhatár, 1959 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1959 / 6. szám - FIGYELŐ - Molnár József: Kormos ég – sötét lelkiismeret
gényen kívül csupán két jelentősebb művet sikerült írnia. Az egyik, „A legnagyobb magyar falu", Orosháza mesteri szociográfiája, amely kétségtelenül a legjobb falukutató írások közé tartozik, a másik, az „Egy parasztcsalád története", amelyet a háború alatt írt. Ez volt utolsó írása. 1945-ben az irodalmat végképp fölcserélte a politikával és az irodalompolitikával. Az elmúlt tíz évben a „Szakadék" című ifjúkoridrámájából írott forgatókönyvén kívül inkább csak Rákosinak tetsző cikkeket, és zsdánovista szellemű brosúrákat írt, amelyekben nála tehetségesebb és jellemesebb írótársainak magyarázta miniszteriális fölénnyel, hogyan kell jó szocialista realista műveket írni. A forradalomig egyetlen valamirevaló írása sem látott napvilágot. 1956 szeptemberében az írószövetség első szabad választásán szégyenletesen kibukott a szövetség vezetőségéből, ahol évekig a legnagyobb hatalom volt. A forradalom napjaiban pedig a legmegvetettebb emberek közé tartozott. Ezt éppúgy nem tudta feledni, mint ifjúkori sérelmét. A „tine minte" új tápot kapott s Darvasban újra megmozdult az író. A sérelem és bosszú szelleméből megszületett az új mű, a „Kormos ég" című dráma, amelyet a Nemzeti Színház ez év március 29- én mutatott be igen jó szereposztásban. A dadogó és óvatosan fogalmazó hazai kritikákból már akkor ki lehetett olvasni, hogy a darab csapnivalóan rossz és a közönség méla undorral fogadta. Minthogy Darvas közéleti pályája újból fölfele ível, a Szépirodalmi Könyvkiadó, nem törődve a színdarab csúfos bukásával, igen ízléses kiállításban nyomtatásban is megjelentette. Darvas vesztére. A gondosan kiválasztott, neves színészek játéka talán itt-ott feledtetni tudta a darab gyengéit, de a nyomtatás mindent elárul. Az első felvonás elején Joó néni, Joó Sándor író édesanyja (aki természetesen proliasszony a javából) csóválja a fejét: „Azt mondják már akasztanak is" ... „Miért tud állat lenni az ember?" .. . De a fia nem tudja megvigasztalni: „Az eget akartuk megostromolni — mondja keserűen —, de elolvadt a szárnyunkon a viasz, kihullottak a tollaink" ... Joó Sándor alakjában nem nehéz felismerni a szerzőt. Igaz, Joó lelkiismeretesebb és és ingadozóbb is, mint amilyennek Darvast ez elmúlt tíz esztendőben láttuk. Dehát szocialista realista dráma ez, hiba volna a valóság naturalista ábrázolását kívánni az írótól. Ezért azt is elhisszük neki, hogy Joó Sándor nagy író, noha egy nagy írótól nem ilyen lapos életfilozófiát várnánk: „Én mindig azt láttam, hogy van szegény és van gazdag. Van nyomor és jólét. Ez az ellentét semmilyen szintézisben sem oldódik föl." Ilyen bölcsességeket csak a pártírók mondanak s nem a „nagy" írók. A darabban csak az derül ki Joó Sándorról, hogy mindig tévedett, nem látta a hibákat, kitartott tévedései mellett és — mint Darvas — csak közvetlenül a forradalom előtt gyakorolt önkritikát. Egyébként tehetlenül vergődik, nem tudja hova álljon. Hívják az írószövetségbe is (Darvast senki se hívta), de ő nem megy! Fia a felkelők oldalára áll, felesége egy amerikai újságíróval kacérkodik. Minden összeomlik benne. „Ringyó vagyok én is" nyöszörgi a felesége előtt, akit mellesleg szintén ringyónak tart. E drámai napokban bevallja azt is, hogy gyáva volt, a nép bajait sem merte megírni. „Tudja maga — mondja a „vak partizánnak", aki a darabban a párthűség orrfacsaró szimbóluma — milyen szép mondatokat tudtam én leírni a hűségről... Hűség a néphez (Darvas több cikkének címe) ... hűség az eszméhez ... és tudja, milyen hűtlen kurva vagyok?" (A „vak partizán" nem tudta.) A „vak partizán" semmit sem tudott. Ő a megtestesült párthűség, aki a forradalom napjaiban tapogatódzva keresi a pártot, amely a szabadság első lehelletére úgy elolvadt, mint a frissen esett hó az első tavaszi napsütésben. A „vak partizán" azonban kitartó és fáradhatatlan. Remek ideái vannak. Elmegy a parlamentbe, hogy megkérdezze: miért hívják most a