Új Látóhatár, 1981 (32. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám - Harmat Pál: A pszichoanalízis magyarországi története 1900-1948
zogva a pszichopatológia kérdéseinek a megválaszolásával. De ő is kudarcot vallott abban, amivel a hagyományos, egzakt eszközökkel — kísérletezéssel, mikroszkóppal és bonckéssel — dolgozó ideggyógyászat ugyancsak tehetetlennek bizonyult, így elkerülhetetlen volt, hogy tovább lépjen egy másik, magasabb értelmezési szint, a szociálpszichológia és a szociológia kérdésfeltevései felé, mind a neurózis tüneteit, mind pedig a kiváltó okokat és a kórlefolyást a magatartás, a viselkedés szintjén értelmezve és elemezve. Ezt a megközelítést a mai napig sokan tartják illuzórikusnak, és a változás legfeljebb annyi, hogy az organikus szemléletmódban az élettan helyét a biokémia vette át. Kétségtelen azonban, hogy a freudi kérdésfeltevés, amelyet szinte szó szerint a rendelőajtón dörömbölő betegek kényszerítettek ki, gyökeresen újat jelentett kezdetben a kóros, később pedig a normális emberi magatartás magyarázatában és befolyásolásában. A pszichoanalízis magyarországi történetében is hasonló tényezők jelentették az indítást. Képletes értelemben a magyarországi pszichoanalízis eddigi legtermékenyebb és az első három évtized fejlődését döntő módon meghatározó művelőjének, Ferenczi Sándornak a rendelőjében is kopogtattak a betegek. Mint annyian, Ferenczi is serdülő korából hozta magával lélektani érdeklődését. Állítólag már gimnáziumi éveiben végzett hipnotikus kísérleteket. Magánrendelőjében is a terápia akkori módszereit alkalmazta, amelyek — bármilyen bonyolultak voltak is a körülírások — lényegében „lebeszélni" próbálták a beteget a tüneteiről. A sovány eredmények, a korábbi cikkeiben fel-feltűnő „pre-pszichoanalitikus" gondolatok előkészítették Ferenczit a mélylélektanra. Amikor elolvasta Freud „Álomfejtését", az abban foglaltakat mégis minden gyakorlati jelentőség nélküli fantasztikus szellemeskedésnek minősítette. Csak az „Álomfejtés" második, dr. Stein Fülöp ösztönzésére történő áttanulmányozása után vált a pszichoanalízis hívévé. Lelkesedésében az „Álomfejtés" címlapjára írja: „Aere perennius" (Ércnél maradandóbb), s a könyvet arra a polcra tette, ahol legfőbb értékeit tartotta. Levelezett, majd 1908 februárjában találkozott Freuddal. Ferenczi egyénisége megragadta Freudot, és a magyar pszichoanalitikus két és fél évtizedre legközelebbi barátja és küzdőtársa lesz Freudnak. Freudot sok szempontból talán Ferendiben az övével ellentétes természete vonzotta. A visszahúzódó, kimért Freuddal szemben Ferenczi közvetlen, élénk volt. Utóbbi egyrészt abban is kifejeződött, hogy a mélylélektani kutatásnak a pszichoanalitikus technikával foglalkozó részét művelte intenzívebben (Ferenczi életének utolsó éveiben ekörül éleződnek majd ki nézeteltérései Freuddal), de érvényre jutott a nagyarányú és széles körű szervező tevékenységben, amelyet a pszichoanalízishez csatlakozása után kifejtett. A Freud körül csoportosuló követők (Adler, Jung, Fedem, Rank, 82