Új Magyar Szó, 2007. január (3. évfolyam, 1-21. szám)

2007-01-05 / 3. szám

■ SENKI TÖBBET? Képek, sikerek, sikerképletek A sorozattal kapcsolatos olvasói kérdéseket, észrevételeket a marto@fibermail. hu címre várja a szerző. MARTOS GÁBOR orozatunkban esett már szó egyfelől valóban szen­zációs leütési árakat és így a szerencsés eladóknak hatalmas anyagi hasznot hozó árverési sikerekről, másfelől pedig e téren csúfos pénzügyi bukásokról is. Vizsgáljuk meg ezúttal azokat a tudományos számításokat, amelyek elárulják, hogyan is fest ált­­alában a műkereskedelem mint anyagi befektetés. Induljunk ki abból, hogy miközben a valóban ritkaságszámba menő csúcsárakra, kiemelkedő le­ütésekre összpontosító tudósítások alapján talán úgy tűnhet egyeseknek, hogy a nemzetközi mű­tárgypiac ma szinte az egyik, óriási pénzeket moz­gató üzletág a világon, a tények mást mutatnak. Egy néhány évvel ezelőtti EU-s becslés szerint például a világ 2000. évi teljes műtárgyforgalma „alig” nyolcmilliárd euró volt, s ebből a képeké „mindössze” 2,3 milliárd - márpedig ez az összeg kevesebb, mint amennyi pénz akkoriban a párizsi tőzsdén egyetlen nap alatt gazdát cserélt. Ráadá­sul földrajzi megoszlás szerint ennek a műtárgy­forgalomnak is csaknem a fele az Egyesült Álla­mokban, közel az egyharmada Angliában, jó öt százaléka pedig Franciaországban zajlott, vagyis mindössze alig valamivel kevesebb, mint 15 száza­lék maradt a világ teljes többi részére. Hogy a sa­ját házunk táját is lássuk: egy friss számítás szerint Magyarország teljes 2005-ös árverési forgalma nem érte el a húszmillió eurót - nagyjából ennyit, mondjuk, egyetlen, kicsit is jelentősebb Andy Warhol-képért (majdnem) bármikor kifizetnek egy-egy tengerentúli aukción. Másfelől gondoljunk bele abba is: a valóban ki­emelkedő áron elkelt festményekről szóló hír­adások azt a képzetet keltik a nagyközönség köré­ben, hogy a műalkotások remek befekte­tést jelentenek, miközben érdemes figye­lembe vennünk azt is, hogy a piacon megforduló több tíz- vagy éppen száz­ezer műtárgyról nem véletlenül nem hal­lunk.­­ Ha már az előbb éppen ezt említettem, nézzük meg egy kicsit közelebbről a 2000. évet, pontosabban annak is a tava­szát. Egy James Sproule nevű közgazdász­ ugyanis éppen akkor végzett vizsgálato­kat nyolcvan darab olyan, az illető év má­jus 8-11. időszakában árveréseken eladott műtárggyal kapcsolatban, amelyek az azt megelőző harminc év során egyszer már szerepeltek aukción, vagyis korábbi és akkori eladásuk összege pontosan össze­vethető volt. Sproule számításai szerint a vizsgált alkotások­­közül Henri Matisse La Serpentine című 1909-es bronzszobra 3488 százalékos áremelkedést ér el a két árverezése között eltelt időben (ami évi 116 százalékos hozamot jelentett tulajdo­nosának), ám már a lista ötödik helye­zettje, egy Modigliani-festmény is csak évi 14,5, Van Gogh Virágok vázában cí­mű képe pedig már csak 5,5 százalékos nyereséget hozott - vagyis kevesebbet, mint amennyit például állampapírokba fektetve ugyanezen idő alatt el lehetett volna érni -, a lista végén álló kilenc mű pedig már egyenesen veszteséget „ter­melt” gazdájának. Ám utóbbiakról leg­­közelebb. Henri Matisse La Serpentine című bronzszobra a - nem is akármilyen - sikeres üzleti befektetések közé sorolható ■ HOGY S MINT www. haza­beszed. h­u VASS TIBOR fő rádióműsorban faggatnak arról, hogy az egyetlen magyar nyelvű internetes művészeti ne­gyedévkönyv neve miért épp a nem kedves emlé­keket felidéző, mintegy nyolc évtizeddel ezelőtt pusztító, világméretű influenzajárványt, a spa­nyolnáthát idézi. Elmondom, sokadszorra, hogy a wiww.spanyolnatha.hu címen elérhető folyóirat - az egyetlen jóindulatú számítógépes „vírusként” - a járványban elhunyt művészek előtti hódolat, főhajtás, ahogy impresszumában megfogalmaz­za: csepp fertő a spanyolnáthában elhunytak em­lékére is. Jó, akkor most hazabeszélek. A ’90-es évek má­sodik felében az interneten fellelhető kortárs mű­vészetekkel kapcsolatban - annak köszönhetően, hogy akkor nem születtek még kimondottan a há­lózatra készített művek - az a kép alakult ki, hogy a nyomtatott sajtóban megjelenő, elsőközlésű művek alternatíváját képezik. Ami­­nyomtatásban megjelent, az előbb-utóbb felkerült a netre: az internet másodlagos jellegét erősítendő, rövid időn belül minden, magára valamit is adó folyó­­­­irat elindította webes oldalát, ami még kivétele­sen sem volt több, mint a nyomtatottak digitális formában történő megjelenése. Rosszabbnál rosszabb, sivárabbnál sivárabb digitalizált válto­zatok jelentek meg, sok esetben nem önálló doménnevek alatt, hanem valamely „anyaszerve­zet” (pl. könyvtár, múzeum) aloldalának aloldalán, melyekre a címben szereplő per­jelek (/) sokasága utalt. Az igényesebbek hozzászoktat­tak ahhoz, hogy az egyes­­lapszámok nyomtatás­ban történő megjelenése után néhány héttel már az interneten is hozzáférhetőek voltak, üzenetük az volt, hogy valamiféle kegyet gyakorolnak azon olvasók felé, akik nem jutottak hozzá az érintett lapszámokhoz, ezért soha nem is törekedtek arra, hogy a nyomtatotthoz képest bármiféle többletet nyújtsanak, megmaradtak az „internetes változat” szintjén. A ’90-es évek vége felé az Internetto, majd ké­sőbb a Terasz irodalmi szekciója, azt követően a Litera voltak az úttörők, elsőközlésű írásaikkal alapjaiban változtatva meg az olvasók internetes szokásait. Jó, akkor most lazabeszélek: a csatasor­ba 2004-ben állt be a Spanyolnátha, amelyet ma az egyik legnépszerűbb művészeti portálként tarta­nak számon, és ezt nem az én alapítói elfogultsá­gom, hanem a róla szóló (nem általam írt­-) cik­kek mondják: alternatívája még nincs, se színvo­nalát, se népszerűségét, se a megjelenési gyakori­ságot tekintve­ egyelőre nem létezik számottevő internetes havi, kéthavi vagy negyedévi kortárs művészeti lap, mely kizárólag elsőközlésű anya­gokkal foglalkozik. „Az év honlapja 2006” pályázat díjkiosztóján hülyébben néztek a Spanyolnáthára, mint borjú az új kapura, hogy mit keres a kizárólag a meg­élhetésért az interneten új utakat kereső, szol­gáltatásokat kínáló portálok között. A lap bevál­lalta, hogy olyanok körében is népszerűsíti a kortárs művészeteket, akik „maguktól” egyéb­ként soha nem lennének rendszeres fogyasztói. „Vírusa” olyanokat is megfertőz, akik azt gon­dolják magukról, hogy immunrendszerük kivédi a kortárs művészetek támadását: bizonyítja ezt, hogy a negyedévente megjelenő Spanyolnáthát ma naponta többen böngészik, mint ahány pél­dányban napvilágot lát egy nyomtatott művé­szeti periodika. A Time magazin szerint 2006-ban nem véletle­nül lett Az év embere az internetező polgár: a cí­met magáénak érezheti mindenki, aki valamilyen módon hozzájárul a világháló fejlődéséhez, akár azzal is, hogy igénybe veszi az ott található tartal­makat. Mi pedig, homo internetes sapiensek, ta­lálkozzunk 2007-ben is a Spanyolnáthán! Mert az vagy, amit netezel. ■ PALLAS-AKADÉMIA-SAROK Mosolygó memória­­* Az ezredforduló előtti évtized elején vetette papírra Tömöry Péter vidám tárcasorozatát (Er­délyi anekdotika - Névsorolvasás-sorozat 4., Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006), amely fiatalságának­­ az egyre ijesztőbbé és eszementebbé váló aranykorszaknak­­ ezeregy visszás mozzanatát idézi fel, a szerző életével és sorsával kapcsolatba kerülő kortársakkal egye­temben. Sokszínű, kavargó panoptikumba vezet el ez a „kinevetős” könyv, amely ragyogóan igazolja azt a tételt, hogy a valóság utolérhetetlen fantáziával tudja bonyolítani az élet regény­be illő történéseit, az írónak csak nyakon kell ragadnia a megfelelő időben és formában. Könyvével Tömöry népszerű olvasmányba oltotta emlékeit, (csg) muzsnai ferenc versek cigarettapapíron (1) lám, szobrozol tükörképeddel szemközt tegnap még hamisíthatatlanul tökéletes holnap már mindörökre torzó másoknak negyedik. neked harmadik dimenziód az idő te hamisítás te pisolygó te mindennapiasan miatyánkos (2) ha meghalok ím végakaratom sóbálvány legyen síri angyalom félig lótné és félig putifárné s ha nem halnék meg akkor legyen másé Új Magyar Szó [­ 2007. JANUÁR 6-7., SZOMBAT—VASÁRNAP­I ■»­SZÍNE

Next