Új Magyar Szó, 2007. november (3. évfolyam, 213-234. szám)

2007-11-09 / 219. szám

­007. november 9., péntek 1 Félévi Internetről letölthe­tő tegnaptól a hete­dik és nyolcadik osztályos tanulók egységes félévi dol­gozatának egy-egy mintája. Toth Abigél, Horváth István,­­ Iborocea Mónika . Mint ismeretes, az idei tanév­­­­től a nyolcadikos tanulók nem iklusvégi felmérő vizsgán méret­eznek meg, hanem az elmúlt négy év tanulmányi átlaga dönti­­ a felkészültségi szintet, illetve a­­mnáziumba való felvételi jegy elét. Az egységes félévi dolgoz­­­ok idén a hetedik és nyolcadik ■sztályosoknak november végén ezdődnek, és december közepéig irtanak. November közepétől minden iskolában próbadolgozó­­ikat íratnak a tanulókkal, az egy­­éves félévi mintájára. Románul most is nehezebb lesz „A diákoknak nemcsak hogy gy idegen nyelvű, ismeretlen töveggel kell megbirkózniuk, mert hát a román nem az anya­­yelvük, hanem komolyabb mű­­fsi ismeretekre is szükségük van” véli Vajda Márta, a Csíkszeredai Petőfi Sándor iskola román sza­­ks tanára. A tavalyi vizsgatétel is ehéz volt szövegértelmezés­zempontjából, ám a mostani leg nehezebb lesz, ugyanis olyan szöveget kell a diákoknak értelmezniük, amiről még nem is tanultak. Farkas Ferenc történelem sza­kos tanár, a kézdivásárhelyi Re­formátus Kollégium igazgatója úgy véli, az egységes tételrend­szer nem ad lehetőséget a kreati­vitásra. Bizonyos témák egy szempont szerinti tanítása, vala­mint a magyar gyerekek számára is románul összeállított tételek még inkább hátráltatják a vizsgá­zókat. Kiss István Bihar megyei ma­gyar szakos tanfelügyelő szerint a magyar tételek elfogadhatók, és az átlagos szinten lévő gyerekek is megoldhatják. „Az a jó a téte­lekben, hogy az átmenő jegyet a gyengébb tanulók is viszonylag könnyen elérhetik”- mondta la­punknak és hozzátette, reméli, a magyar jegy emelni fogja a gyere­kek átlagát. Saját iskolájukban vizsgáznak Löszli Magdolna nagyváradi földrajztanár szerint túl sok a tananyag december 11-ig, és aránytalanul kevés marad a má­sodik félévre. „Jó lett volna már szeptemberben tudnunk a tétele­ket, hogy jobban felkészíthessük a gyerekeket. Nem lesznek köny­­nyű helyzetben a diákok” - nyi­latkozta a vidéken tanító pedagó­gus. Bajor Katalin kolozsvári mate­matikatanára szerint az egységes dolgozatok ötlete nem rossz. A kivitelezés viszont csapnivaló - állítja: nagyon sok tananyagot kell átvenni, és úgy állítják össze a feladatokat, hogy az előtte két nappal tanult anyagból is kapnak a diákok tételeket. A mostani rendszer szerinte a korrupciót nem kerülheti el, hiszen a gyere­kek saját tanárai ügyelnek fel a vizsgákon. • A nyolcadikos váradi Edina szerint sokkal jobb ez a megol­dás, mint a képességvizsga, amely kizáró jellegű volt. „A té­teleket még nem láttam, de nem hiszem, hogy gond lenne a dol­gozatokkal. Mégiscsak jobb, hogy az osztályban leszek a tár­saimmal együtt, s nem idegenek­kel” - mondta Edina. A dolgozat lázában A csíki nyolcadikosok nem aggódnak. A www.examene.edu tegnap közzétette a tesztmintákat Fotó: Horváth István s Nagyváradról Doberdóba ot­ Abigél____________________ s. Nyolcvan év után először tör­­­­ténik meg, hogy egy félhivata­­ls küldöttség felkeresi a dober­­ói emlékhelyet, és koszorúkat élvez el ott. Nyolctagú küldött­ig indul jövő csütörtökön Nagy­áradról az olaszországi Dober­­óba és Isonzóba, a Bihar megyei M­­DSZ kezdeményezésére - tá­­jkoztatta tegnap a sajtót Pásztor Andor helyi tanácsos ,és Sárközi altán vállalkozó. Nemcsak a Joberdo del Lago település San­­ichele magaslatánál koszorúz­­ik, amit a helyiek szent helyként irtanak számon, hanem a közeli an Martino del Corsa határában évő obeliszknél is, amelyet a 4. magyar királyi honvédezred állít­­itott. A későbbi tervek között terepel az is, hogy a lakosság ál­­d beküldött kordokumentumob­­ól, visszaemlékezésekből Nagy­áradon kiállítást szerveznek, aki Doberdóba emlékszalagot ittatna el az ott elesett nevével, terdáig, a Bihar megyei­­MDSZ székhelyére vigye be­­ a üldöttség rátűzi koszorújára. ◄ Rézből van az utcai aranylánc? Virágzik a nemesfém-, illetve ékkő-kereske­delem. Ezzel párhuzamosan izmosodik az ebben érdekelt, leginkább hamisítványokkal, csalással operáló feketegazdaság is. Horváth István Egy házaspár tegnap arany nyak­láncot hozott be megvizsgáltatni egy Csíkszeredai ékszerboltba, ottjáróinkkor. Az ingyenes, alig egy percnyi, királyvizes vizsgálat után kiderült: a lánc rézből van. Az átvert vevő a kis rézláncot egy utcai árustól vásárolta 100 lejért, aranyként. Keresztes Attila csík­­i ékszerész azt tanácsolja: eleve ne az utcán vásároljunk ilyesmit. Weil Gyulától, a Hargita-Maros Regionális Fogyasztóvédelmi Igazgatóság főfelügyelő-helyette­sétől megtudtuk, egy gyűrű vá­sárlásakor arra figyeljünk, hogy annak belső felén legyen ott a mi­nőséget igazoló fémjelzés, vala­mint ékkövek esetében, a kereske­dő adjon minőséget igazoló pa­pírt. Amennyiben gyanús tárgyat vett, és számlája is van erről a vá­sárlónak, jelentkezhet a fogyasz­tóvédelemnél, amely megvizsgál­tatja azt a kincstárnál. Ha beiga­zolódik a csalás, a fogyasztóvéde­lem az ügyet a rendőrségnek to­vábbítja, az elkövető pedig akár 6 hónaptól 3 évig terjedő börtön­­büntetést is kaphat. „Ha utcai árustól vesz valaki ékszert, amelyről utólag kiderül, hogy ha­mis, mi nem tehetünk semmit” - sajnálkozott Weil. Az ÚMSZ kér­désére, hogyan szabályozzák az ékszerkereskedelmet, Weil el­mondta: a napokban Govorán tartott munkagyűlésen a kérdés­sel foglalkozó országos igazgató­ság (DMPPP) bemutatta a leg­újabb törvénymódosításokat és uniós ajánlásokat. Fogyasztói út­mutatót is kiadnak, a vásárlót el­igazításához. A napokban egyéb­ként egy Hargita megyei mozgó­árus akadt a megyei­­csendőrség horgára, nála 29 darab hamis aranygyűrűt találtak. ◄ Utcai árusoktól eleve ne vásároljunk - tanácsolja Keresztes Fotó: Horváth István Röviden igazolványt ingyenvizsgálatért Egyre több roma jelentkezik a nyilvántartó hivataloknál, hogy személyazonossági iga­zolványt csináltasson magának. Eugen Nicolăescu egyészségügyi miniszter szerint társadalmilag is sikeresnek tekinthető az or­szágos egészségfelmérő kampány, mivel na­gyon sok személy, aki addig nem rendelke­zett személyazonossági igazolvánnyal, most megszerezte azt, az ingyenes orvosi vizsgá­lat érdekében. A miniszter szerdai craiovai látogatásán elmondta, a mostani programot egy országos méretű, ingyenes rákszűrés kö­veti. Úgy értékeli, a betegségmegelőzés irá­nyában döntő lépést jelent ez a kampány. Illedelmes mentőszolgálat A betegek panaszt tehetnek, ha a mentő­­szolgálat alkalmazottai sértőn vagy méltatla­nul viselkednek velük a mentés idején, jelen­tette tegnap Raed Arafat, mentőszolgálat­okért felelős államtitkár. A panaszt a mentő­­szolgálat vezetőségéhez kell benyújtani, és egy erre szakosodott bizottság kivizsgálja az esetet. A tegnap jóváhagyott minisztériumi rendelkezés azt is hangsúlyozza, hogy a sür­gősséget ellátó személyzet nevét és egészség­ügyben betöltött funkcióját is kell hogy is­mertesse a beteggel vagy ennek hozzátarto­zóival. Közvita a városrendészetről A fejlődés kellemetlen vetületét figyelembe véve új városrendészeti tervet dolgoznak ki a szakemberek Szatmárnémeti számára. A település jövőjét meghatározó végleges do­kumentum elkészítését azonban közvita elő­zi meg, vagyis az elképzelést megbeszélik a lakossággal - közölte Ilyés Gyula polgár­­mester. Az első, ma délután 5 órakor az RMDSZ székházában helyet kapó találko­zón a vitatandó témák között lesz például az is, miért lehetséges az, hogy többen be­építik a kerteket, és lakóházak jelennek meg ott is, ahol nincs közművesítés. Pénz a madéfalvi iskolának Újabb 150 ezer lejt kapott a madéfalvi Zöld Péter Általános Iskola felújítási, illetve bőví­tési munkálatokra. A nyáron kiutalt mint­egy 100 ezer lejes kormányzati támogatás­ból az iskola tetőzetét kezdték el javítani, a napokban kapott összegből pedig egy rak­tárat, valamint kazánházat szeretne építtetni az iskola vezetősége. Azonban Szentes Csa­ba alpolgármester szerint ahhoz, hogy az európai normáknak is megfelelő iskolává váljék a madéfalvi intézmény, még legalább 1,5 millió lejre volna szükség. Unitárius emlékzarándoklat és vetélkedő Dávid Ferenc egyházalapító püspök emlék­­celláját az elmúlt évben több mint hatszázan látogatták meg az Erdély különböző vidéke­iről érkezett zarándokok. A most tizedik al­kalommal szervezendő Dávid Ferenc ifjúsá­gi emlékzarándoklat november 10-én, szom­baton kezdődik a dévai várban. Ezt megelő­zően az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet ma szervezi meg az egyház- és nem­zettörténelmi vetélkedőt Kolozsváron, a Já­nos Zsigmond Unitárius Kollégiumban. Az országos szintű vetélkedőn unitárius fiatalok vesznek részt, és - választás szerint - az uni­tárius egyház történetéből vagy a ma­gyar nemzet történelméből mér­hetik össze tu­dásukat. TÁRSADALOM 19 IRDETES ... a piros Logant NEM töltjük meg 60 000 kínai ajándék karórával

Next