Új Magyar Szó, 2008. június (4. évfolyam, 103-123. szám)

2008-06-02 / 103. szám

21 AKTUÁLIS Röviden Moszad-ü­gynök volt az izraeli külügyminiszter? Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad párizsi székhelyű ügynöke volt a miniszterelnöki poszt várományosaként emlegetett Cipi Livni jelenlegi külügyminiszter abban az időszakban, amikor a szolgálat sorozatban hajtott végre akciókat palesztin terroristák likvidálására európai fővárosokban - írta a The Sunday Times. A vezető vasárnapi brit lap helyi forrásai szerint a most 49 éves Livni „aktív szolgálatban“ volt akkor is, amikor 1983 augusztusában, Athénban a Moszad ügynökei agyonlőtték a Paleszti­nai Felszabadítási Szervezet egy magas rangú tisztviselőjét. Livni ebben az akció­ban közvetlenül nem vett részt, de a mai napig titok, hogy pontosan mi volt a szere­pe a 80-as évek elején a Moszadon belül. Mohamed-karikatúrák prágai köztereken Mohamed-karikatúrák jelentek meg teg­napra virradóra néhány köztéren Prágá­ban. Az egyik karikatúra, amely a Jylland Posten dán lapban közöltekhez hasonlóan a fején bombás­ turbánnal ábrázolja a pró­fétát, Prága Cerny Most nevű elővárosá­ban jelent meg, ahol a csehországi muzul­mánoknak imahelyük van. Egy másik ka­rikatúra, amely a belvárosi Florenc autó­busz-pályaudvarnál bukkant fel, Moha­medet pedofilnak minősíti - közölte a közszolgálati televízió. A plakátok egy most készülő internetes weboldalra hívják fel a figyelmet, amelynek szerkesztői saját nyilatkozataik szerint aggódnak amiatt, hogy a szélsőségesek teret nyernek az iszlamisták köreiben. Letartóztattak egy ellenzéki vezetőt Zimbabwéban Letartóztatták az egyik ellenzéki párt veze­tőjét tegnap Zimbabwéban, mert egy cikk­ben bírálta Robert Mugabe jelenlegi zim­babwei elnököt. A vezető politikust hararei otthonából vitték el a rendőrök - közölte az ügyvédje és pártja. Arthur Mutambarát hamis információ közlésével és a bíróság megsértésével vádolják, egy áprilisban megjelent írása alapján - mondta ügyvédje az AFP francia hírügynökségnek. Putyint nem érdekli az infláció Vlagyimir Putyin orosz kormányfő a hét­végén bér- és nyugdíjemelést, valamint a szociális kiadások növelését ígérte a nö­vekvő infláció ellentételezésére, és az anti­inflációs politika hatásainak enyhítésére. A francia Le Monde-nak nyilatkozva el­mondta: kormánya tudatában van az inf­lációs veszélyeknek, és azt is megérti, hogy a növekvő bérek az inflációt tovább gerjesztik, de a kormánynak egyszerűen így kell tennie, és így is tesz. Oroszország­ban immár 15 százalék körül van az inflá­ció, miközben a kormányzati éves cél 10,5 százalék. A bérek áprilisban nominálér­tékben 28 százalékkal haladták meg a ta­valy áprilisi szintet, és több szakértő máris arra figyelmeztet, hogy Oroszország olyan inflációs spirálba kerülhet, mint Latin- Amerika a kilencvenes években, ezért a bérkiáramlás ellenőrzése szükséges lehet. Megkezdődött az ausztrál katonák kivonása Irakból Megkezdődött vasárnap a körülbelül öt­száz főnyi ausztrál harcoló katonai alaku­lat kivonása Dél-Irakból. Kevin Rudd ausztrál munkáspárti miniszterelnök vá­lasztási ígéretében szerepelt, hogy Auszt­rália az idei év közepéig kivonja harcoló kontingensét a dél-iraki Nászirijában ta­lálható Talii támaszpontról. A közel 1500 fős ausztrál kontingens elsősorban a biz­tonság fenntartásában és iraki katonák ki­képzésében vesz részt, a kivonás egyelőre csak a déli országrészben állomásozó egy­ségekre vonatkozik. must ul * ii I 2008. június 2., hétfő Szász jósol, Borboly volt Szász Jenő MPP-elnök, megyei tanácselnök­­jelölt tegnap szavazáskor a győzelemben reménykedett, ellenjelöltje, az RMDSZ-es Borboly Csaba pedig váltásról beszélt. Bágyi Bencze Jakab, Horváth István „Győztünk” - mondta tegnap Szász Jenő, az MPP elnöke és Hargita megyei tanácselnöke lött, miután tegnap leadta a szavaza­tát. Székelyudvarhely leköszönő polgármestere optimista volt, mint mondta, pártja­„nagyszerű eredményeket” fog elérni a hely­­hatósági választásokon. „Sikerült megvalósítanunk a demokráciát, a választás szabadságát az erdélyi magyarság körében, akik már nemcsak szavazni, hanem való­ban választani járulhatnak az ur­nák elé” - magyarázta a politikus. Ellenjelöltje a tanácselnöki szék­re, az RMDSZ-es Borboly Csaba felesége és Korodi Attila kam­pányfőnök, miniszter társaságá­ban jelent meg Csíkszeredában a szavazókörzetnél. Az urnáktól tá­vozóban Borboly azt mondta: ar­ra szavazott, hogy olyan emberek , vezessék a várost, a megyét, akik emberközeli önkormányzatokat tudnak működtetni, oda tudnak figyelni a lakosság problémáira. „Váltásra van szükség, olyan vál­tásra, amelyben az élet minősége is fontos lesz” - jelentette ki. Teg­nap este az RMDSZ városi szer­vezetének irodájában Borboly csapata barátaikat és támogatói­kat látták vendégül, mert - mint azt a tanácselnökjelölt elmondta - meg szeretnének egy kicsit szusszanni, mert kemény idő­szak áll mögöttük. Csíkban robot kampányolt az MPP mellett Csíkszerdában este hatig nem voltak számottevő incidensek, legalábbis ezt állították a Megyei Választási Irodánál. Délután há­rom órakor telefonáltak a délbori szavazókörzettől, hogy valaki a fülkében felejtett egy lepecsételt szavazócédulát, és aziránt érdek­lődött, mi ilyenkor a teendő. Kö­zölték vele, hogy érvényteleníteni kell. Öt óra után, érdeklődésünk­re, hogy érkezett-e valamilyen reklamáció, nemleges választ kaptunk. Ezzel szemben egy teg­napi RMDSZ-közlemény szerint a választás napján, délután 3 óra­kor telefonhívás érkezett az RMDSZ Csíki Területi Szerveze­téhez. A vonal másik végén robot mondta el, hogy menjenek el sza­vazni a Magyar Polgári Párt je­löltjeire és Szász Jenőre. Dósa Margareta, a területi RMDSZ munkatársa - aki felvette a tele­font - óvást tett le a Megyei Vá­lasztási Bizottságnál. Utólagos érdeklődésünkre a választási iro­da munkatársa azzal védekezett, hogy nem értette, mit értünk inci­dens és reklamáció alatt. Udvarhelyi mendemondák Székelyudvarhelyen Bunta Le­vente, az RMDSZ polgármester­jelöltje délelőtt fél tizenegykor szavazott. Lapunk kérdésére, hogy miként vélekedik a válasz­tási esélyekről, úgy fogalmazott: bízik benne, hogy az udvarhelyi­ek az eddigi munkája szerint érté­kelik, és a józan érvekre hallgatva döntenek. „Az elmúlt napokban városunkban felvonuló magyar­­országi kampány-nehéztüzérség egyoldalúan beavatkozott a kam­pányba. Szelet vetettek, és félő, hogy csak vihart aratnak” - jelen­tette ki a jelölt. Székelyudvar­helyi körzetekben különösebb rendellenességekről nem érkeztek bejelentések. Két választási kör­zetből jelentették, hogy a szava­zóhelység közelében Borboly Csaba kampányplakátjával egy jármű állomásozik, ami helyszíni ellenőrzéskor hamis hírnek bizo­nyult, vagy időközben arrébb állt a szóban forgó jármű. Egy másik bejelentés arról szólt, hogy szin­tén járműre függesztett reklám­plakát van a szavazóhelység kö­zelében, amely azonban magán­­területen tartózkodott, így nem találták törvényellenesnek. A városban napközben mende­mondák terjedtek egy MPP-s ta­nácsos autóbalesetéről; a helyi té­vé szalaghírben közölte, hogy Szász Jenőt, az MPP elnökét Kápolnásfaluban négy személy látta, amint Balázs Árpád kam­pányfőnökkel plakátokat tépde­­sett, és feljelentést is tettek az esetről a rendőrségen. Hargita megyében egyébként délután 5 óráig a lakosság 32,28 százaléka adta le szavazatát, ez­zel a megye országosan a közép­mezőnyben található a szavazó­kedv tekintetében. ◄ Borboly Csaba felesége és kampányfőnöke társaságában jelent meg az urnánál Ellenjelöltje, Szász Jenő gyermekét vitte el a gyermeknapi szavazásra Háromszék: oda a szavazókedv Illyés Judit________________________ „Én azért szavaztam, hogy Sepsiszentgyörgy, a legna­gyobb erdélyi, magyar többségű város megszerezze kellő súlyát Romániában, Erdélyben, a Szé­kelyföldön” - mondta Antal Ár­pád, az RMDSZ sepsiszentgyör­gyi polgármesterjelöltje, miután délelőtt leadta szavazatát. Antal totóversenyt is indított barátaival közösen, itt bárki megtippelhette, ki kerül ki győztesen az önkor­mányzati választásokból. Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje istentisztelet után adta le voksát. Pusztai Miklós, a Kovászna Megyei Választási Iroda elnöke szerint különösebb incidensek nem történtek, a hivatalnak csu­pán apróbb technikai rendelle­nességeket jeleztek. „Nincs elég pecsétpárna, miden szavazófül­kébe kellene lennie, hogy ne ma­radjon tinta nélkül a pecsét” -magyarázta. Néhányan a szavazócédula minőségéről panaszkodtak. Ba­ka Mátyás, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke, óvást nyújtott be tegnap a hivatalhoz. A politi­kus a Sepsi Reform emberjogi szervezetnek kiadott akkreditá­lások törvényességét és megala­pozottságát vonta kétségbe. A Kovászna Megyei Választási Iroda a Központi Választási Irodához továbbította az óvást, mert annak hatáskörébe tarto­zik az ügy. MPP-s aszfaltrajzok A választás napján ismeretle­nek az MPP „fenyőjét” festették hat sepsiszentgyörgyi választó­­körzet előtti aszfaltra. A szabály­talanságról a városi RMDSZ ér­tesítette a Kovászna Megyei Rendőrséget, illetve a Megyei Választási Irodát. Az RMDSZ tegnap fotókkal dokumentálta az „aszfaltrajzokat”, és óvást nyújtott be. Pusztai szerint már orvosolták is az ügyet: a tör­vénytelenül odarajzolt szignókat kartonlapokkal fedték le. A Me­gyei Választási Bizottság rendőr­ségi nyomozást rendelt el az ügy kivizsgálására. Nem volt incidens a céhes városban Kézdivásárhelyen, a 19 órás je­lentések szerint, különösebb inci­densek nélkül zajlott a vasárnapi szavazás. A kora délutáni részvé­teli adatok szerint a kézdi­­vásárhelyiek magasabb arányban járultak urnákhoz, mint a no­vember 25-i EP-választásokon, ugyanakkor viszont a részvétel várhatóan elmarad az országos átlagtól. A részvételi arány javu­lását a délutáni óráktól várták. Kézdivásárhelyen szavazott Ta­más Sándor RMDSZ-es képvise­lő, megyei tanácselnökjelölt is. Utolsók közt a megye­ i Központi Választási Iroda adatai szerint a háromszéki vá­lasztópolgárok 31,46 százaléka élt szavazati jogával, ebből váro­son 24, 03 százalékban, míg vidé­ken 39, 82 százalékban adták le voksukat. Kovászna megye e te­kintetben az utolsók közt kullo­gott a megyék rangsorában. A megyében összesen 141-en pályáztak polgármesteri tisztség­re, míg tanácselnöki funkcióra négyen. Összesen 113 jelölt in­dult a megyei tanácsosi listán, 2098 jelölt pedig a helyi tanácsosi funkcióért. ◄

Next