Új Magyar Szó, 2009. november (5. évfolyam, 209-228. szám)

2009-11-02 / 209. szám

BNR-valutaárfolyamra­l 11 euró Ha­­ amerikai dollár JjjJ100 magyar forint 4,2955 2,8927 ▼ 1,5759 * ► Aktuális : Vádat emeltek Mikóczyék ellen Vádat emeltek Romániában Mikóczy Zol­tán, az Overdose versenyló tulajdonosa és magyar állampolgárságú üzlettársa ellen. A vád hivatalosan csődbűntett, illetve okirat­hamisításra való felbujtás. A múlt csütörtö­kön adtak ki ellenük tíznapos előzetes letar­­tóztatási parancsot, amely tegnap járt le. Kultúra « «» Biennále: ezreket vonzott a pesti vendégség Két, párhuzamosan futó programmal, a vi­lághírű hegedűvirtuóz Roby Lakatos kon­certjével, valamint a Kolozsvári Állami Ma­gyar Színház UNITER-díjas, Három nővér című előadásával szombat este bezárta ka­puit a pesti Biennále fesztivál. Hangosbeszélő és hangfogó Ahol az embereknek az ezernyi félniva­ló mellett - válság, a pénz romlása, munkanélküliség, morális fertő, az új influenza vírusa - az első vezető elleni súlyos panaszok (a terroris­­tákkal való alku, valamint * • a fegyverkereskedelemben ? és korrupcióban való csa­ládi érdekeltség gyanúja) e miatt is szoronganiuk kell, ott érthető az elke­lt tű seredés, a tanácsra-Agoston Hugó tanság 2009. november 2., hétfő Cn CDi­ magyar szó 12 oldal / Ara: 1,5 lej ! Alapítva 1947-ben, Romániai Magyar Szó címmel V. évfolyam, 209. (1026.) szám !| Aktuális *\ Célkeresők országa Elégedett az egy hete megkezdett kampány­nyal Kelemen Hunor, az RMDSZ államel­nökjelöltje, aki céljai közt a romániai ma­gyarság nemzeti önazonosságának megőr­zése mellett a romániai társadalmi átalakí­tásokat is zászlajára tűzte. Oltás nélkül, védtelenül Megállíthatatlannak tűnik az új influenza-járvány terjedése az országban „Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ez a legbiztosabb módja a megelőzésnek” - figyel­meztetett a hétvégén Streinu­ Cercel egészségügyi államtitkár, miközben az országot foko­zatosan a hatalmába kerítette az új influenzavírus: a bukaresti és iaşi-i iskolabezárások után tegnap egy szinaiai szállodát kellett karanténba helyezni negyven szállóvendég meg­betegedése miatt. Védőoltás egyelőre nincs, és Molnár Géza járvány­szakértő szerint az im­port sem jelent megoldást. Ennek ellenére a szakember az ÚMSZ-nek azt mondta: nincs nagyobb okunk a pánikra, mint a többi uniós országnak. 7. oldal .► A hétvégén fertőtlenítették a bukaresti 147-es számú általános iskolát, a gyerekek a legveszélyeztetettebbek a járvány terjedésekor Fotó: Mediafax Megnyugodhat Klaus és az EU UMSZ !­A kecske is jóllakott, a ká­­­poszta is megmaradt a hétvé­gén Brüsszelben, miután az EU- országok állam-, illetve kormány­főinek csütörtök-pénteki brüssze­li csúcstalálkozóján eleget tettek Václav Klaus cseh kormányfő követelésének, és megígérték, hogy mentességet adnak a Cseh Köztársaságnak a Lisszaboni Szerződéshez kapcsolódó alapjo­gi charta hatálya alól. Cserében Klaus arra tett ígéretet, hogy rati­fikálja az Európai Unió intézmé­nyes és döntéshozatali rendszerét megreformáló Lisszaboni Szer­ződést. A kompromisszum el­érésében szerepet játszott a ma­gyar kormányfő is. 4. oldal ► Román-magyar közös hősök is A román és a magyar halot­­­takról egyaránt megemléke­zett tegnap Bukarestben Szekeres Imre honvédelmi miniszter: a Dinamo stadion klubházának fa­lán felavatta Marian Cozma em­léktábláját, a Calvineum reformá­tus temetőben pedig a Magyar Hősi Parcellát és az ott felállított emlékművet. 2. és 12. oldal ► Filmr Szekeres Imre koszorút helyezett el a Magyar Hősi ParcellábanFotó: Fleischer Hilda Ultimátumot adott az IMF Cs. R­t.­ ­ Megijedtek a hétvégén a poli­­­­tikusok attól, hogy a Nemzet­közi Valutaalap (IMF) figyelmez­tetett: Bukarest csak akkor kapja meg az esedékes hitelrészletet (másfél milliárd eurót), ha decem­ber tizedikéig elfogadja a jövő évi költségvetést. Az ultimátumot az ellenzék is tudomásul vette, s be­jelentette, kész hozzájárulni ah­hoz, hogy a büdzsé időben elké­szüljön. Mivel az ügyvivő kor­mánynak nincs jogában a tör­vényhozói testület elé terjeszteni a tervezetet, Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő szerint a büdzsé kidolgozását parlamenti szakbizottságra kéne bízni. 6. oldal ►

Next