Új Magyar Szó, 2010. február (6. évfolyam, 21-40. szám)

2010-02-01 / 21. szám

MI/WC- 12 oldal Ara: 1,5 lenni magyar szó Országos közéleti napilap­­ Alapítva 1947-ben, Romániai Magyar Szó címmel VI. évfolyam, 21. (1086.) szám BNR-valutaárfolyamok 1 euró 4,1220 ■ 1 amerikai dollár 2,9509 ▲ ■■"100 magyar forint 1,5201 A ■ ► Aktuális 2 Befolyásolt PSD-tisztújítás Hamis vagyonnyilatkozat vádjával bünte­tőjogi vizsgálatot kért Mircea Geoană, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ellen az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség. A politikus szerint rágalmakról, lejáratási szándékról van szó, amelynek célja a PSD-ben várható tisztújítás befolyásolása. ­ Gazdaság­i Közfeladatok magánpénzekből Nem tudja az ország finanszírozni a nagy infrastruktúra-fejlesztéseket, így a kormány a magán- és a közszféra együttműködésében valósítaná meg a projekteket. A tervek sze­rint az észak-erdélyi autópálya is „PPP-kon­­strukció” keretében valósulhatna meg. i Kultúra 8 Látó-ünnepség Vásárhelyen Régi és új szerkesztők, a régi lapról az új­ra, az Igaz Szóról a Látóra való áttérésről beszélgettek szombaton Marosvásárhe­lyen, a Látó 20-ik születésnapjára szerve­zett rendezvényen. Csalók, csalások Mircea Geoanáról az elveszített válasz­tások után derül ki, hogy elmulasztott bejelenteni ezt-azt a vagyonából, (...) miközben a jelenlegi államelnök főpol­gármester korában egy egész villát oro­zott el. (...) Olyan országban élünk, ahol azok irányítanak, akik hivatali kötelességből szednek teljesítményük fokozására serkentőszert, ahol miután a győztes *­ csalással nyert, segítsé­gükkel kíméletlenül ki­mutatja a vesztesről, hogy csaló. ► Ágoston Hugó * 2010. február 1., hétfő t -■­ . Koalíciós szakítópróba? A PD-L ígérete szerint ezúttal tartják a szavukat, és elfogadják a kisebbségi törvényt Van kilátás arra, hogy a kisebbségi törvényt a ma kezdődő ülésszak végéig elfogadja a képvi­selőház - erősítette meg tegnap lapunknak Márton Árpád RMDSZ-es frakcióvezető, miután Emil Boc miniszterelnök a hétvégén azt nyilatkozta: a PD-L betartja a szavát, s prioritásként kezeli a jogszabályt. A folyamat felgyorsításától az UMSZ kérdésére Ioan Oltean, a képvise­lőház demokrata-liberális alelnöke sem zárkózott el. A koalíciós szakítópróbának is tekinthe­tő törvény újbóli napirendre tűzéséről szerdai ülésén dönthet a házbizottság. 3. és 4. oldal ► Parlamenti méhkas. A ma kezdődő új ülésszak egyik prioritása az épp a PD-L miatt korábban már megfeneklett kisebbségi törvény Fotó: Salamon Márton László Több megyében is gond az alku Két megyében nem tudták be­­­­tartani azt a határidőt, amelyet Markó Béla kormányfőhelyettes jelölt meg a szövetség és a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) helyi vezetői számára a dekoncen­­trált intézmények igazgatói tiszt­ségeinek elosztására. Kolozs me­gyében a két alakulat megegyezett ugyan, de a PD-L farvizén a kor­mányba került független képvise­lők frakciójának igényei miatt a mai koalíciós tanács elé terjesztik az ügyet. Szatmáron egyelőre nem adták fel a helyi szinten való rendezés gondolatát, ezért ma is­mét asztalhoz ülnek, Hargita me­gyében pedig a harmadik tanács­kozás csak titokzatos „elvi egyez­séget” hozott. 3. oldal ► „Középerő” Magyarországon ► Hétvégén eldőlt: Budapesten már biztosan SZDSZ-esek is szerepelni fognak az MDF jelölt­listáján a magyarországi választá­sokon. A liberálisok elnöke, Ret­kes Attila azt szeretné, ha az együttműködést a megyékre is ki­terjesztenék. 2. és 4. oldal ► Dávid Ibolya MDF-elnök Retkes Attila SZDSZ-elnök Kelengyepénz: a kevesebb több?­ ­ Jelentősen változhat idén a­­ gyermekek után járó támo­gatások rendszere, de ellent­mondásos információk látnak napvilágot arról, hogyan zajlik majd a reform. A Munkaügyi Minisztérium államtitkára sze­rint a cél az, hogy minél széle­sebb legyen a támogatottak kö­re. Emil Boc viszont úgy véli, csak az igazán rászorultaknak jut majd támogatás, de az érin­tettek nagyobb összeget kaphat­nak kézhez. A tervek szerint a kormány összevonná a szülés utáni járandóságot és az úgyne­vezett kelengyepénzt, előzetes számítások szerint így harminc lejjel kevesebbet kaphatnak kéz­hez a szülők. 7. oldal ►

Next