Új Magyar Szó, 2010. április (6. évfolyam, 64-83. szám)

2010-04-01 / 64. szám

2 r­um: aktuális Röviden Gémesi Ferenc: építkező magyarság él a Kárpát-medencében Fizikai és szellemi értelemben is építkező magyarság él a Kárpát-medencében - jelen­tette ki Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpoliti­kai szakállamtitkára a Lebontott határok - Az építkező nemzet című kötet tegnapi bu­dapesti bemutatóján. A szakállamtitkárság elmúlt négyéves tevékenységét, a nemzet­politika eredményeit összefoglaló kötetről szólva Gémesi Ferenc fontos eredménynek nevezte, hogy “senki nem vitatja ma azt, hogy nem lehet ugyanolyan politikát gya­korolni mint négy, nyolc vagy 12 évvel ez­előtt”. A külhoni magyarság ügye nem lett a napi politikai viták része - mondta­­, hozzátéve, ennek köszönhetően sok felada­tot el lehetett végezni. Lövöldöző ámokfutó Washingtonban Egy gépjárműből lövöldöző ámokfutó há­rom emberrel végzett, másik hatot pedig megsebesített az amerikai fővárosban kedd este. Egy rendőrségi vezető elmondása sze­rint a tettes valóságos golyózáport zúdított a járókelőkre­­Washington délkeleti részén. Kórházi források szerint egy áldozat a hely­­­­színen vesztette életét, egy másik a kórház­ba szállítás közben, míg a harmadik a mű­tőasztalon halt meg, egy sebesült állapota kedd este válságos volt. Három embert vet­tek őrizetbe az ügyben? A lövöldözés oka egyelőre nem ismert. Ismét hókáosz Nagy-Britanniában Halálos baleseteket és hatalmas fennaka­dásokat okozott szerdán a szélviharral és sűrű havazással visszatérő tél Észak-Íror­­szágban és Nagy-Britannia számos vidé­kén. A legnagyobb hó szerda délelőttig Észak-Írországban és Skóciában esett, de folyamatosan havazott Anglia északi térsé­geiben is. A skóciai Glasgow közelében egy iskolabusz folyóba zuhant egy behava­zott közúti hídról; 45 utasa közül egy 17 éves diáklány meghalt, többen súlyosan megsérültek. Az észak-írországi Lon­­­­donderry közelében 120 jármű - köztük egy iskolabusz - akadt el a szél által he­lyenként félméteresre emelt hótorlaszok­ban. Észak-Írországban szerdán 48 ezer, Skóciában húszezernél több lakás maradt áram nélkül. Áradások az USA északkeleti részén Vészhelyzetet hirdettek az Egyesült Álla­mok északkeleti részén, Massachusetts, Rhode Island és Connecticut államban az utóbbi napok óriási esőzései és az özönvíz­­szerű áradások miatt - jelentette tegnap az MSNBC televízió. Sok helyen lezárták az elöntött utakat, és az alacsonyan fekvő te­rületeken homokzsákokból emelt gátakkal igyekeznek védekezni. Több térségben - New York városában is - ez minden idők legcsapadékosabb márciusa. A helyzet az apró tengerparti Rhode Island államban a legsúlyosabb: a közúti közlekedés több kör­zetben megbénult, iskolákat zártak be, la­kók százait menekítették ki házaikból. Vár­hatóan ez lesz a legnagyobb áradás az ál­lamban az utóbbi több mint száz évben. SME: a Fidesz továbbra is kétszínű a Jobbikkal szemben Az Orbán Viktor vezette Fidesz továbbra is kétszínűen viselkedik a Jobbikkal szemben, egyrészt - mint választási vetélytársat - ke­ményen támadja, ugyanakkor nem határo­lódik el világosan a Jobbik ideológiájától, nehogy elveszítse saját választóinak egy ré­szét - vélekedett tegnap­ a SME című szlo­vák liberális napilap. Ma Magyarországon - írja Peter Morvay, a szerző - a választók százezreinek van problémája azzal, hogy különbséget tegyen a Fidesz és a Jobbik kö­zött, mert a két pártot „természetes part­nernek tartják”, és a retorikájuk közti fi­nom különbségeket nem érzékelik. Nyolc és fél év Zuschlag Jánosnak MTI Zuschlag Jánost nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte elsőfokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság tegnap Kecskeméten. A volt szocialista képviselő az ítélet szerint bűnös folytatólagosan el­követett csalás bűntettében, rész­ben társtettesként, részben felbuj­tóként, csalás bűntettében bűnse­gédként, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettében, valamint bűnpárto­lás és magánokirat-hamisítás vét­ségében felbujtóként, továbbá ma­gánokirat-hamisítás vétségében bűnsegédként. A kiszabott bör­tönbüntetés időtartamába a bíró­ság beszámította a 2007. szeptem­ber 19-től 2010. március 31-ig elő­zetes fogva tartásban töltött időt; az elsőrendű vádlott nem bocsát­ható feltételes szabadságra - mondta ki a bíró. A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különö­sen nagy kárt okozó, folytatólago­san elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zu­schlag János egykori szocialista politikus és tizenöt társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyész­ség szerint a vádlottak civilszerve­zetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszer­zésében működtek közre. Az ítéletre reagálva a szocialis­ta párt szóvivője tegnap kijelen­tette: Zuschlag János nem méltó az MSZP támogatására, így a bí­rósági döntést követően automa­tikusan megkezdődik a pártból való kizárása. Budai Bernadett úgy fogalmazott: az MSZP kiáll azok mellett, akiket igaztalanul vádolnak, de nem védi meg azo­kat, akikről bebizonyosodik, hogy hibáztak, és Zuschlag Já­nosról bebizonyosodott, hogy hi­bázott. „Zuschlag János nem méltó az MSZP támogatására, mert amit tett, az ellentétes a jog­gal, a hétköznapi erkölccsel és a párt érdekével” - fogalmazott Bu­dai Bernadett. A szóvivő hangsúlyozta, az MSZP-nek nem volt az ügyben érintett pénzmozgásokhoz semmi köze, de még tudomásuk sem volt a szóban forgó ügyről, és ami tör­tént, nem a párt nevében és érde­kében történt. A szocialista párt szóvivője emlékeztetett Mester­­házy Attila miniszterelnök-jelölt korábban elmondott szavaira, mi­szerint hiba volt, hogy későn lép­tek fel a korrupció ellen, és „nem működött a párt immunrendsze­re”, úgy vélik azonban, nem lehet egy egész közösséget megítélni an­nak egy-egy tagjáról, hiszen - mint Budai Bernadett fogalmazott - nincsenek korrupt közösségek, legfeljebb csak korrupt emberek. ◄ A vádlott a tárgyaláson: Zuschlag János egykori szocialista politikust tíz évre a közügyektől is eltiltották Obama és Sarkozy Irán ellen Hírösszefoglaló_________________ Barack Obama kijelentette: azt szeretné, ha „heteken be­lül” új ENSZ-szankciók lépnének életbe Irán ellen. Az amerikai el­nök - aki azután nyilatkozott, hogy kedden megbeszélést folyta­tott Nicolas Sarkozy francia ál­lamfővel­­ elmondta: az Államok kitartóan dolgozik Irán megbün­tetésén, amiért az nem teljesítette a világszervezet határozatait atomprogramjával kapcsolatban. Irán nem folytathatja „őrült verse­nyét”, hogy atomfegyverhez jus­son - csatlakozott Obamához a két politikus közös sajtótájékozta­tóján a francia elnök, aki először látogatott a Fehér Házba Obama tavalyi beiktatása óta. A két elnök tárgyalásain szó esett Afganisz­tánról is. Obama a várakozások­kal szemben nem kérte Franciaor­szágtól újabb katonák küldését, Sarkozy pedig nem tett említést arról, hogy Párizs hajlandó-e fe­lülvizsgálni a kiképzők küldésére vonatkozó amerikai kérésre adott korábbi elutasító választ. Sarkozy elnököt és feleségét, Carla Brunit - az első ilyen jellegű meghívás keretében - Barack Obama és a first lady, Michelle Obama ma­gánvacsorán is vendégül látta a Fehér Házban. ◄ Nicolas Sarkozy (jobbra) először járt a Fehér Házban Fot°: Mediafax www.maszol.ro , 2010. április 1., csütörtök Bocsánatot kért Szerbia Hírösszefoglaló__________________ A szerb parlament tegnap hajnalban elfogadott nyilat­kozatban ítélte el a srebrenicai mészárlást. A szűk többséggel elfogadott nyilatkozatban a kép­viselők együttérzésüket és bo­csánatkérésüket fejezték ki az ál­dozatok családjainak. A nyilat­kozat elfogadását a 250 fős par­lamentben 127 képviselő támo­gatta, egy napon át tartó vita után. „Szerbia nemzetgyűlése határozottan elítéli az 1995 júli­usában Srebrenica boszniai la­kosai ellen elkövetett bűncselek­ményt (...), részvétét és bocsá­natkérését fejezi ki az áldozatok családjának, amiért nem tettek meg mindent a tragédia megaka­dályozásáért” - áll a dokumen­tumban. A nyilatkozat terveze­tét a kormányzó nyugatbarát kormánykoalíció nyújtotta be, amely szerint a dokumentum el­fogadása segíteni fogja a térség országainak megbékélését és Szerbia uniós csatlakozási törek­vését. A nacionalista törvényho­zók „szégyenletesnek” és „igaz­ságtalannak” nevezték, és eluta­sították a nyilatkozatot, az Eu­rópai Bizottság pedig üdvözölte, és fontos előremutató lépésnek minősítette a szerb parlament döntését a srebrenicai mészárlás elítéléséről. Catherine Ashton külügyi biztos és uniós külügyi főképviselő szóvivője Szerbia és az egész térség szempontjából egyaránt jelentős fejleménynek minősítette a parlament dönté­sét. Tizenöt éve, 1995. júliusá­ban Srebrenicában boszniai szerbek mintegy nyolcezer mu­zulmán férfit és fiút mészároltak le. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyé­ben ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék 2007-ben népirtás­nak minősítette a vérengzést, amely a legsúlyosabb tömeggyil­kosság volt Európában a máso­dik világháború óta. ◄ Oroszország: újabb vérengzés ______________________ A Ria Novosztyi orosz hírügy­nökség szerint 12 ember meg­halt a dél-oroszországi Dagesztán tartomány Kizljar városában tör­tént két öngyilkos merényletben tegnap. Előbb egy rendőrőrs udva­rán autóbomba lépett működésbe. A második robbanás a helyszínre érkező rendőröket érte, akik közül kilencen meghaltak, és a helyi rendőrfőnök is életét vesztette, 23 ember megsérült. Mindkét rob­bantást öngyilkos merénylő követ­te el, az egyikük rendőrnek álcáz­ta magát. Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök összefüggést lát a hétfői, a főváros metróját ért ter­rorcselekményekkel. A hatóságok sem tétlenkednek. Dmitrij Medvegyev elnök szigo­rúbb biztonsági intézkedéseket rendelt el. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő megszakítva szibériai körútját, visszatért a fővárosba, és kijelentette: „a terroristákat meg fogjuk semmisíteni”. Medvegyev arról beszélt, hogy a „bestiákat le fogjuk vadászni, és meg fogjuk öl­ni”. A hajsza máris elkezdődött a háttéremberek kézre kerítésére: a rendőrség 21 további nőtt - úgy­nevezett „fekete özvegyet” - kö­röz, akiket egy terroristatáborban kiképeztek, majd Oroszországba küldtek. A hétfői merényletet el­követő két nő egy törökországi muszlim­ iskolában kiképzésben részt vett harminc tagú csoport­hoz tartozott. A sejt hét tagja ko­rábbi terrortámadásokban vesztet­te életét. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) az elmúlt hó­napban kiiktatta Szaid Birjatszkij nevű kiképzőjüket. A moszkvai merényletek nyo­mai Grúziába vezetnek - jelentet­te ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára, aki sze­rint a grúz titkosszolgálat kapcso­latban áll észak-kaukázusi szerve­zetekkel, és az ország elnöke ki­számíthatatlan. Patrusev szerint „Grúzia egyszer már háborút in­dított ellenünk, és ezt bármikor megismételheti”. Tbiliszi termé­szetesen cáfolta ezt az állítást. Tegnap egyébként egy ismert kaukázusi terroristacsoport, amelynek neve az elsők között merült fel gyanúsítottként, tagad­ta, hogy az ő emberei követték volna el a hétfői moszkvai me­rényleteket. A Doku Umarov ve­zette csoport szóvivője tegnap Isz­tambulból telefonon nyilatkozva kijelentette, hogy „nem ők hajtot­ták végre a moszkvai támadáso­kat, és nem is tudják, ki tette”. ◄

Next