Új Magyar Szó, 2011. március (7. évfolyam, 41-63. szám)

2011-03-01 / 41. szám

2011. március 1 kedd ! www.maszo.ro Lap­top A nap címei. Cristian Preda: Az RMDSZ ér­vényre juttatta, amit már két éve tudtunk (ziare.com), idézet a cikkből: „Meglepetések állhatnak elő viszont a PD-L-ben, az alapsza­bály-bizottságban, jegyezte meg blogjában Cristian Preda.”­ Az RMDSZ nem áll át az el­lenzékhez (Adevărul), „Kelemen Hunor megvá­lasztása az RMDSZ élére pillanatnyilag meg­zavarja a PSD és a PNL terveit, hogy kira­gadják a szervezetet a koalícióból és átcsábít­sák a saját táborukba.”; Mitrea: Az RMDSZ ma a PD-L legfőbb támasza (Cotidianul), „Az RMDSZ nélkül ez a kormányzat nem létez­ne.”; Kelemen Hunor: Egy erős RMDSZ erős el­nöke kívánok lenni (Evenimentul zilei), „Borbély: Ne utasítson minket senki Budapestről!”; Vi­haros taps a kongresszuson. Az RMDSZ országot csinál magának (Gândul). „Mind az öt parla­menti párt elnöke dicsérte, körüludvarolta és lelkesen megtapsolta a szövetséget, amelynek kinyilvánított célja az autonómia kivívása Ro­mánia egyik része számára. (...) Az RMDSZ, a román politika egyetlen fix pontja.”­ A terü­leti autonómia, az RMDSZ újabb követelése (Jurnalul naţional): „Két napig Nagyvárad a román politika fővárosává vált.”; Emil Boc: Köszönetet mondok egy kiváló politikusnak­­ Markó Bélának (România liberă): „A hozzáér­tés, a következetesség és a szavatartás tette az RMDSZ megbecsült párttá a román politiká­ban és hiteles partnerré a kormányzásban.” Magyarázat. A vártnál is szakszerűbben ke­zelte a román sajtó az RMDSZ kongresszu­sát. Miután a politikai pártok felé minden ka­pu nyitva áll, most már remélhetőleg az a fon­tos stratégiai célkitűzés is elérhető, hogy a többségi újságírók megtanulják megkülönböz­tetni politikusaink család- és keresztnevét. Lehet normális. Cristian Tudor Popescu az RMDSZ „ürügyén” lesújtó véleményt mond a román elnökről, elnökválasztásról. Lehet-e Romániában normális államfőt választani? - ez a Gandulban feltett kérdésének a lényege. A válasza pedig: lehet, az RMDSZ élére! A nap álhíre. Bár jól érezte magát Kuvaitban (nem volt hideg, nem volt köd, nem voltak magyarok), Traian Băsescu államelnök tízper­cenként felhívta Nagyváradot, hogy tájéko­zódjék a kongresszus munkálatairól. TB meg­elégedéssel nyugtázta, hogy a harmadik jelölt által szerzett szavazatok aránya megegyezik a saját népszerűségi mutatójával. Minden napra egy mondás „Amit nem árulnak el időben, az később hami­san hangzik. ’’ Aharon Appelfeld A vérprofi Horváth István Hí a haza! Ift 'LM rsi 'LM LM III Húszezernyi néptömeg hullámzott Pest utcáin, a sajtó tettleg fel­­szabadíttatott, a népvezetők saját kezűleg nyomtatták ki a pesti 12 pontot: „Mit kíván a magyar nemzet?”, s Petőfi költeményét: „Talpra magyar, hí a haza!”, s a városházára sereglő népsokaság Rottenbiller polgármester elnöklete alatt megválaszta a közbizton­ságra felügyelő bizottságot. (...) A népnek tetszett a kezdet. „Éljen a forradalom!” Kaptunk nemzetiszínű zászlókat, felkötöttük bal karunkra a nemzeti szalagokat (az enyém most is megvan, még akkor gyöngéd kezek által egy falevélre hímzett 1848-cal rámába téve), de mit tegyünk tovább? Könnyű más városnak forradalmat csinálni, tudja, hogy mit te­gyen? Legelőször is elkergeti a kormányát, körülveszi a parlamen­tet, de hol vegyünk mi kormányt és parlamentet, mikor a kancel­lárunk Bécsben van, a parlamentünk pedig Pozsonyban? A nagy­ óriás pedig, ha egyszer fölébredt, tenni akar. A népbizottság, hogy némi autorizációt adjon a mozgalomnak, elhatározó, hogy a sajtószabadság tárgyában egy küldöttséget indít meg Budára a helytartótanácshoz, a nép kívánatainak tolmácsolá­sára. De ahhoz a küldöttséghez húszezer ember csatlakozott. Délben egy levelet kaptam, melyen egy kiszolgált császári tiszt volt aláírva (később szomorú emlékezetű alak, mint hírhedett fel­adó - utoljára öngyilkos); ebben az volt velem tudatva, hogy az ál­talunk csinált parapluse-forradalom nem ér semmit. Fegyver kell a nép kezébe. Ott volt aztán egy egész stratégiai terv. Jókai Mór: Huszonöt év múlva (1873) Új korszak határán A Gândul című napilap közismert publi­cistája, Cristian Tudor Popescu naponta „találós kérdéssel” lepi meg olvasóit. Egyik legutóbbi kérdése így hangzik: „Lehetséges­­e Romániában olyan elnököt választani, aki nem bunkó, nem műveletlen és agresszív, nem korlátolt, mint egy öszvér, hanem egy méltóságteljes, művelt és értelmes ember, aki képes tisztelettel viseltetni elődje és el­lenjelöltjei iránt, aki nem válik az európai udvarok ostobájává, aki nem a Kreml hátsó bejáratán kér bebocsáttatást? A válasz: Igen, lehetséges, de nem Románia elnöki hivatala, hanem az RMDSZ élére.” A szöveg az ország egyik mérvadó napnap­­jában jelenik meg, és a román újságíró-tár­sadalom talán legtekintélyesebb tagja, a Román Sajtóklub volt elnö­ke jegyzi. A tény már ön­magában is jelentős, s nem csak Kelemen Hu­nornak szól, hanem az RMDSZ-nek és átvitt­­ értelemben a romániai magyarságnak is. Sok litndent felróhatunk az SDSZ-nek, Markó Bíró Béla Béláéknak, de kétség­telen tény, hogy efféle elismerésről 1990- ben a marosvásárhelyi összecsapások nap­jaiban még a legelvetemültebb optimisták sem álmodhattak. Amint az az idézett sorokból is kiviláglik, bár a román közvéleményt - főként a frusztráltak, a sikertelenek, a megélhetési nacionalisták szintjén - to­vábbra is keresztül-kasul átszövik a kisebbségellenes előítéletek, a közvélemény irányítói és a politikusok zöme már túlléptek rajtuk, a magyarellenes gyanak­vás helyébe fokozatosan a bizalom, sőt a rokonszenv került. Ennek a ténynek azonban nagy horderejű és ma még az RMDSZ-vezetés legfelsőbb körei által sem mindig tudatosított (Markó gyaníthatóan ebben is kivétel) következmé­nyei lehetnek. A magyar érdekvédelmi szö­vetséget - épp húsz esztendő sikerességé­nek, harcainak és a tévedésekből levont ta­nulságainak köszönhetően - többé már nem tarthatja össze a nacionalizmussal szembeni küzdelem, a puszta dac. A ma­gyar politikai közösséget a jövőben nem valami ellen, egészen pontosan nem főként valami ellen, hanem valamiért lehet csak mozgósítani. Valamiért, ami részben a ma­gyarság sajátos érdeke, de részben - sőt, egyre inkább nagyobbik részben - a ro­mánsággal közös állampolgári érdek. Azaz a szövetség egységét a továbbiakban csakis a kulturális nemzet és a politikai nemzet egységére, egészen pontosan a szűkebb, illetve a tágabb nemzeti közösség érintkezési pontjaira lehet majd alapozni. Ez nem egyéb, mint maga a de­mokrácia! Egy demokráci­ában a politikai közösség egysége csakis a politikai vélemények, a korporatisztikus ér­dekek, a hatalmi ágak szétválasztásának és szélesebb összefogásban való egyesítésének elvén alapulhat. A modern politikaelmélet a társadalmi ko­hézió egyik legfontosabb elemének a társa­dalmi csoportok, intézmények, hatalmi ve­télkedését, esetenként törvényes keretek közt lejátszódó konfliktusait tekinti. Semmi nem képes hatékonyabban egymáshoz lán­colni az embereket és az emberi közössége­ket, mint a vetélkedés, az érdekellentét vagy éppenséggel a konfliktus. A konfliktu­sok csak antidemokratikus struktúrákban tekinthetők destruktív tényezőknek, olyan esetekben, amikor a vitatott kérdések meg­oldásának egyetlen elfogadott eszköze a másik fél kiszorítása, félreállítása, elhallgat­tatása. Ilyen körülmények közt a társadal­mi konfliktusok élethalálharccá fajulnak. Demokráciában a felek arra kényszerül­nek, hogy kerek asztalnál vitassák meg el­lentéteiket, hogy megpróbálják meggyőzni egymást és választóikat, s ha ez nem sike­rül, kölcsönös engedményekkel próbálják elejét venni a másik fél radikalizálódásá­­nak. Demokráciában a szemben álló felek nem lehetnek meg egymás nélkül. Az, ha egymással nem lehetnek meg, olyan jel, amelynek működésbe kell hoznia a vész­csengőket: vesztünkbe rohanunk. S ez természetesen nem csak a román poli­tikai közösség egészére, a politikai nemzet­re, hanem komponenseire, a kulturális nemzetekre is maradéktalanul érvényes. Egy demokratikusan szerveződött állam­ban ugyanis a kulturális nemzetek is terüle­tileg szerveződő politikai közösségekként, azaz - névvel vagy név nélkül - kulturális­politikai autonómiákként érvényesülnek. Mert csak úgy érvényesülhetnek. A konfliktusok csak anti­demokratikus struktú­rákban tekinthetők dest­ruktív tényezőknek. M­S2 VÉLEMÉNY15 Hazudós vagy feledékeny? Két lehetőség van: kormányfőnk vagy iszonyúan fele­dékeny - és ez esetben téved, vagy tökhülyének nézi az egyszerű kisembert (akiből pedig jövőre már megint kedves választó lesz!) - ez esetben pedig, fo­galmazzunk így: eltávolodik az igazságtól, amikor azt állítja, hogy a demokrata-liberálisok soha nem al­kottak védőfalat korrupt politikusaik körül. Igazság szerint mindkét lehetőség egyformán aggasz­tó, hiszen sem a valótlanságtól szándékosan elrugasz­kodó, sem pedig a memóriazavaros miniszterelnök nem igazán főnyeremény a kormány élén. Főleg, ha amnéziája olyan fokokat ér el, mint Bocniké, aki már arról is megfeledkezett, hogy az Európai Bizottság a román igazságszolgáltatás működés­képtelenség­éről éppen a napokban közzétett jelentésében két olyan esetre is emlékeztet, amikor bizony a fő kormánypárt honatyái testületileg védték meg az igazságszolgálta­tás Romániában amúgy sem túlságosan hosszú kezé­től korrupcióval gyanúsított két kollégájukat, Monica Iacob Ridzit és Dan Păsatot - utóbbit egyben feltehe­tően az azonnali letartóztatástól is megmentve. De igencsak hézagosnak mondható az az emlékezet is, amely egyrészt nem képes visszaidézni azt sem, hogy Păsat csak igen nehezen, Băsescu államfő erőtel­jes nyomására függesztette fel végül is párttagságát, másrészt viszont már a jelen eseményeit is kirostálja: nem tud arról, hogy a többrendbeli csalással, közpén­zek lenyúlásával vádolt egykori miniszter, Ridzi asz­­szony csak hosszas huzavona, többszöri felszólítás után adta be a derekát, mert hirtelen rigurózusan tör­vénytisztelő lett és rájött: azért nem távozhat önként pártjából, mert annak alapszabályzata ezt nem teszi lehetővé. Márpedig ő nem sértene szabályi­ törvényt - kívánta sugallni gesztusával, bár azt már ő sem merte hozzátenni, hogy semmi pénzért... Tyű, ez aztán a kutyaszorító - mondhatná bárki, akinek feledékeny pártelnök-kormányfőnkhöz ha­sonlóan szintén nem jutna eszébe, hogy a pártra szégyent hozó politikust egyszerűen ki is zárhatták volna. De hát miként tehetné ezt meg az a párt, amelynek szellemi mentora, Traian Băsescu, maffiózók család­jában keresztelő testvére révén, rokonságban áll az al­világ egyik legsötétebb figurájával, felesége pedig a nagy nyivánosság előtt elfogadta és büszkén viselte a jelenleg éppen börtönben csücsülő - mellesleg tökírástudatlan - maffió­zó által a nyakába aggatott aján­dék aranypénzt. Persze az is meglehet, hogy Boc csupán a mundér becsületét védi.­­t Csakhogy arról is megfeledkezik, ■i hogy igazából nem a besározott­­ mundért, hanem annak méltatlan Bogdán Tibor viselőjét kell „tisztítóba” küldeni. *

Next