Új Magyar Szó, 2011. május (7. évfolyam, 83-104. szám)

2011-05-04 / 85. szám

o N­CO CD 12 oldal 2011. május 4., / Ara: 1,5 lejus magyar szó Országos közéleti napilap I Alapítva 1947-ben, Romániai Magyar Szó címmel VII. évfolyam, 85. (1405.) szám BNR-valutaárfolyamok 1 euró * 1 amerikai dollár a UIDO magyar forint 1,5511 A ■ 4,1073 A 2,7775 A ­ Aktuális 2 Törvény az egyenruhások ellen Az „egyenruhás bűnözés” megjelenése mi­att módosította a Magyar Országgyűlés a büntető törvénykönyvet. Az MSZP és LMP együtt szavazott a kormánypárttal, a Jobbik elutasította a módosítást. A jövő­ben börtönnel büntetik a gyöngyöspatai­hoz hasonló demonstrációkat. ► Gazdaság 6 „Cora”-beli székelyek Termékkóstolóval és kézműves-bemutató­val kezdődik holnap a budakalászi Cora áruházban a Székely hetek elnevezésű rendezvénysorozat, amely május 22-ig tart az üzletlánc magyarországi áruházai­ban. A hazai termelőket hamarosan a CBA is „befogadja”. A Kultúra 8 Zsinagógaavatón Kelemen A bukaresti Korál Templom felújított hom­lokzatának átadási ünnepségét tartották meg tegnap a román fővárosban, a Romá­niai Zsidó Hitközségek Szövetsége fennál­lásának 75. évfordulója apropóján. ► Vezércikk : Az alapvetés A budapesti alapvetés szerint a magya­rok lakta határon túli területek magyar jellegű megőrzése csupán annyira érde­kes, hogy előőrsei lehessenek egy ma­gyarországi gazdasági ter­jeszkedésnek. Következés­képpen a szóban forgó országokban a nemzetisé­gi jogokért folytatott küz­delemnek semmi értelme, hiszen nemzeti összefüg­gésekben a magyarországi kézi vezérlés majd mint Székedi Ferenc dent elintéz. Csihányleves fő Rákoson Helyszíni riport a magyar-roma konfliktusairól elhíresült Brassó megyei faluból Háborús övezetre emlékeztető hangulat fogadta riportereinket a magyar-roma konfliktu­sairól elhíresült Alsórákoson. A szász stílusban épült Brassó megyei falu utcái kihaltak, csupán a csendőrök járőröznek, a házak ablakait vastag rácsok védik. Az április 9-én tör­tént incidens óta - amikor verekedés tört ki a rákosi magyarok és cigányok között - a fa­lut karhatalmi szervek „szállták meg”: mindenkit leellenőriznek, akár be-, akár kifelé megy a faluból. A romák lakta Borbáth-telepen a félelem és a nyomor honol. 7. oldal ► Etnikai frontvonal. A Brassó megyei Alsórákos magyar és roma lakosai között a szegénység és a gyűlölet húz mély árkokat Fotó: Joni Leva Bukarest - bin Laden végzete? Hk A CIA romániai és lengyel­­** országi titkos börtöneiben őr­zött terroristákból csikarták ki Oszama bin Laden rejtőzködési helyét - legalábbis a nemzetközi sajtó legfrissebb információi sze­rint. Egy másik szál az egykori Jugoszláviába vezet: az al-Kaida állítólag Fiuméban hajózta be az 1986-ban az afganisztáni szovjet megszállók ellen vásárolt fegyve­reket. Washingtoni felszólításra Iszlámábád alaposan kivizsgálja, miért nem derítettek a pakisztáni hírszerző szolgálatok fényt arra, hogy a rettegett terrorista a fővá­ros közelében él egy erődítmény­szerű épületben. Az 1957-ben született Oszama bin Laden egyébként amerikai pénzen, a CIA-tól kapott kiképzést. 2., 4. és 9. oldal ► Védelmi ernyő - Olténiából Ballisztikus rakéták megsem­misítésére alkalmas elfogó­rakétákat telepítenek az Olt me­gyei Deveselu községben jelenleg használaton kívül levő légitá­maszpontra - jelentette be teg­nap Traian Basescu. Amint a román államfő hozzátette, az amerikai rakétavédelmi rendszer részeként 2015-ben üzembe he­lyezett radarállomás és 24 rakéta hosszú távon és a legmagasabb szinten garantálja Románia nemzetbiztonságát. 3. oldal ► Amerikai küldöttség az Olt megyei Deveselu határában Fotó: Mediafax Egyezségeket rúg fel a Fidesz? Cs. P. T._____________________ A^Az RMDSZ ellen irányuló * politikai döntésként értelmezi Kovács Péter főtitkár a magyar kormánynak azt a döntését, hogy május 9-től a Progress Alapítvány által működtetett úgynevezett stá­tusirodák már nem jogosultak el­látni a magyarigazolvány ügyin­tézésével kapcsolatos feladatukat. Erről hétfőn értesítették a főtitkár­ságon működő Központi Tájé­koztató Irodát a budapesti illeté­kesek, néhány nappal azután, hogy Kövér László magyar házel­nök kabinetfőnöke megerősítette: a Fidesz-kormány az oktatási tá­mogatások pályázatainak lebo­nyolítását sem bízza többé az RMDSZ-közeli Iskola Alapít­ványra. Folytatása a 3. oldalon ►

Next