Új Magyar Szó, 2011. szeptember (7. évfolyam, 169-190. szám)

2011-09-01 / 169. szám

21 OMSZ AKTUÁLIS Röviden Szász: az RMDSZ „pofonba fut” Az RMDSZ „pofonba fu­t”, amikor támo­gatja az önkormányzati és parlamenti vá­lasztások egyidejű szervezését, jelentette ki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Szász Jenő. A Magyar Polgári Párt elnöke örül annak, hogy „összemossák” a hely­­hatósági és a parlamenti választásokat, hi­szen így az RMDSZ-nek el kell számolnia kormányzati szerepvállalásával. A polgári párt elnöke szerint ugyanis a szövetség he­lyi jelöltjeinek nem állna érdekükben a kormányszereplésről beszélni, úgy tenné­nek, mintha semmi közük nem volna hoz­zá, de a két választás egyidejű szervezésé­vel ez a téma megkerülhetetlen lesz. Száz forintok Csíksomlyónak Hoffmann Rózsa oktatásért felelős magyar államtitkár felhívással fordult a magyar diá­kokhoz: fejenként száz forinttal támogas­sák, hogy a nehéz sorsú csíksomlyói ma­gyar gyerekek népviseletben mehessenek templomba, ünnepélyekre. A keresztényde­mokrata politikus a kormányzati portálon, a kormány. hu-n tegnap közzétett dokumen­tumban emlékeztet arra, hogy Böjte Csaba ferences atya több ezer árva, elhagyott, na­gyon szegény magyar gyereknek ad ott­hont, például Csíksomlyón is, a magyarság évente megrendezett búcsújárásának hely­színén. Évek óta gyűjti a gyerekeknek a ru­hát, az élelmet, a tankönyvet, a játékot, és ők igen jó eredménnyel tanulnak, odaadás­sal segítenek, járnak templomba, vesznek részt minden egyházi és magyar nemzeti ünnepen - írja Hoffmann Rózsa. Új kormányzó Szentpéterváron Georgij Poltavcsenko személyében (képün­kön) új kormányzót választott Szentpéter­vár élére a helyi törvényhozás szerdán, egy nappal azután, hogy Dmitrij Medvegyev orosz elnök őt jelölte a tisztségre. Poltavcsenkót 37 képviselő támogatta a sza­vazatával, öt pedig tartózkodott. Előkészületek a 9/11-re Tekintettel a 2001-ben bekövetkezett ter­rortámadások közelgő évfordulójára, szeptemberben az Egyesült Államok egész területén megszigorítják a repülőte­rek, a tömegközlekedés, a határok, a kor­mányépületek és a tömegrendezvények biztonsági felügyeletét. Noha konkrét ter­rorfenyegetésről nem kaptak értesülést, az amerikai belbiztonsági minisztérium és az FBI munkatársai intenzív konzultációba kezdtek helyi rendvédelmi szervek képvi­selőivel a potenciális veszélyről. Szlovákia félti szokásait Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter sze­rint Szlovákiának nem érdeke, hogy olyan idegeneket csábítson az országba, akik más országokban elkülönülnek vagy biztonsági kockázatot jelentenek a társadalom számá­ra. „A törvényes bevándorlókat üdvözöl­jük, de sem szokásainkat, sem értékeinket, sem hagyományainkat értük nem fogjuk megváltoztatni. Elvárjuk, hogy tiszteletben tartsák őket. Mi vendégeknek tekintjük őket, s elvárjuk, hogy aszerint viselkedje­nek” -jelentette ki Lipsic tegnap Pozsony­ban azt követően, hogy a kormány jóvá­hagyta a Szlovák Köztársaság migrációs politi­kája 2020-ig elnevezésű dokumentumot. Hol lehet Kadhafi? A NATO békefenntartást ajánl, az EU szankciót enyhít GL±______________________ Moammer el-Kadhafi szülő­városára, illetve jelenlegi felté­telezett tartózkodási helyére - a tengerparti Szirtre és a Tripolitól délkeletre fekvő Bani-Validra - összpontosította legutóbbi légi csapásait a NATO. Szírt térségé­ben az elmúlt 24 órában 19 cél­pont - köztük három páncélos, 12 fegyverrel ellátott jármű, egy ra­­darberendezés, valamint katonai állások - ellen intézett támadást a szövetség. Bani-Valid térségében hat légi csapást hajtottak végre, egyebek közt föld-föld rakétaindí­tó állás, valamint lőszer-, fegyver­­, illetve harcjármű-raktárak ellen. A felkelők és a nemzetközi erők azt feltételezik, hogy Kadhafi vál­tozatlanul Líbia földjén tartózko­dik. Az atlanti szövetség Líbiával kapcsolatos lehetséges jövőbeli szerepét illetően egyelőre pusztán az látszik biztosnak, hogy NA­­TO-parancsnokság alá tartozó katonák nem fognak líbiai terület­re lépni. Ezt ugyanis minden érin­tett határozottan kizárja. Hogy azonban Tripoli új vezetése mi­lyen nemzetközi jelenlétet tart majd kívánatosnak, ezt illetően a korábbi visszafogott feltételezé­sekre is rácáfolt Jan Martin líbiai ügyekben illetékes ENSZ-megbí­­zott, aki New Yorkban kedden közölte: Líbia átmeneti vezetése elvetette azt a gondolatot, hogy az országba külföldről bármilyen jellegű katonai erőket, illetve megfigyelőket küldjenek. A brit diplomata ugyanakkor arra szá­mít, hogy az Átmeneti Nemzeti Tanács segítséget kér majd az ENSZ-től a nemzeti rendőri erők felállításához. Mindeközben az Európai Unió szankcióoldó lépésekkel készül a líbiai helyzet fokozatos normali­zálására. A hírek szerint tegnap elvi egyetértés született, ma hiva­talos megállapodás várható, hol­nap pedig közzéteszik az EU köz­lönyében is azt a rendeletet, amely a hat érintett líbiai kereske­delmi kikötőt, valamint a szank­cióval sújtott mintegy 50 vállalko­zás csaknem felét mentesítik a korlátozó intézkedések hatálya alól. A tilalmi listáról lekerülő cé­gek közt állítólag három-négy olajvállalat is található. ◄ Nagy az öröm a felkelők soraiban. Határozottan elutasítják Moammer el-Kadhafi egyik fiának tárgyalási szándékát ENSZ-tagságért lobbiznak ENSZ Mahmúd Abbász palesztin elnök arra kérte az Európai Unió diplomáciájának vezetőjét, Catherine Ashtont, hogy a kö­zösség támogassa Palesztina fel­vételi kérelmét az ENSZ-be. A megbeszélést követően azonban Szaeb Erakat palesztin főtárgya­ló szavaiból az volt kiérezhető, hogy Ashton válasza visszafo­gott volt. Az unió diplomáciájá­nak vezetője szerint az európai támogatás attól függ, hogy a pa­lesztinok milyen szöveget ter­jesztenek a világszervezet elé, és hogy Európa egységesen felsora­kozik-e a kérés támogatása mö­gé. Ashton látogatást tett a meg­szállt palesztin területeken és Iz­raelben, hogy megvitassa a pa­lesztin ENSZ-tagfelvételi kérel­met és az Izraellel való béketár­gyalások újrafelvételének a lehe­tőségét. Világra szóló diplomáci­ai kampánymeccset vívnak ezek­ben a hetekben az izraeliek és a palesztinok. Az ENSZ szeptem­beri közgyűlésén - várhatóan 20- án - a tagállamoknak szavazniuk kell arról, hogy Palesztinát felve­gyék-e a szervezetbe. Ezt Izrael nagyon határozottan ellenzi, ahogy azt az unió tagországait a napokban körbejáró izraeli poli­tikusok világosan értésre adják. Ugyanakkor a palesztinok is minden követ megmozgatnak, ők is lobbiztak az ügyben. Ah­hoz, hogy egy tagállam az ENSZ teljes jogú tagja lehessen, szükség van az ENSZ Biztonsági Tanácsának támogatására, utána pedig a tagállamok kétharmadá­nak szavazatára is. ◄ Catherine Ashton és Mahmúd Abbász. Az uniós politikus óvatos választ adott www.maszol.ro , 2011. szeptember 1., csütörtök Romániai hurrikán-áldozat ÚMSZ_______________________ ► Egy 82 éves holokauszt-túlélő megfulladt az Egyesült Álla­mokban tomboló Irén névre ke­resztelt trópusi vihar okozta ára­dásban - írja a mydesert.com. Glück Rozália 82 éves volt, New Yorkban, Brooklynban élt, és a hét végén a haszid zsidó közösség körében nagy népszerűségnek ör­vendő, közeli Fleischmanns falu­ban vakációzott barátokkal és családtagokkal. A chron.com sze­rint vasárnap New York mellett kiöntött egy környékbeli patak, és több mint hat láb magasan öntöt­te el a víz a térséget, beborítva és több tíz métert sodorva a kis hét­végi házat, amelyben a nő lakott. Miután a víz visszavonult, oda­bent megtalálták a holttestét. A brooklyni hitközség vezetőjének a közlése szerint Glück Rozália Krasznán, Romániában született, és a vészkorszakban koncentráci­ós táborba került. Öt gyermeke, mintegy 45 unokája és több déd­unokája gyászolja. Glück Rozáli­át Orange megyében, Kiryas Joel­­ben helyezték örök nyugalomra vasárnap. Vermont, New Jersey és New York állam rég nem látott méretű áradásokkal küszködik az Irén elvonultával is. A vihar 13 ál­lamon söpört végig. Barack Obama elnök Észak-Karolinát és New Yorkot is katasztrófa sújtot­ta övezetté nyilvánította, ez a két állam így hozzáfér a szövetségi katasztrófaelhárító alaphoz. Még kedden is csaknem 3 millióan vol­tak áram nélkül az Egyesült Álla­mokban, ebből több mint félmilli­­ónyian New Yorkban. A New York-i metróhálózatot fennállása óta először zárták le természeti katasztrófa miatt, az alacsonyab­ban fekvő területeken élő 370 ezer lakost pedig utasították, hagyják el otthonukat. ◄ „Európa spirituális jelenség” ► Martonyi János magyar kül­ügyminiszter (képünkön közé­pen) szerint Közép-Európának nincsenek földrajzi határai, „el­sősorban kulturális és spirituális jelenség”, amelyet politikai és gazdasági együttműködéssé kell átfordítani. A magyar-osztrák külképviselet-vezetői értekezle­ten tegnap Pannonhalmán Michael Spindelegger, Ausztria alkancellárja, külügyminisztere (képünkön jobbra) arról beszélt: segíteni kell és visszafordíthatat­lanná tenni az arab világ re­formjait. Franco Frattini olasz külügyminiszter (képünkön bal­ra) pedig a tagállamok gazda­ságpolitikáinak jobb összehan­golását sürgette. A budapesti diplomácia vezető­jének a véleménye szerint a Du­na-stratégia „különleges történel­mi lehetőség”. Minden irányba nyitni kell - hangoztatta, kifejtve: összeurópai érdek a kooperáció a keleti és déli szomszédokkal. Michael Spindelegger egyebek mellett arról is szólt: az osztrák diplomácia arra törekszik, hogy a Fekete-tenger térsége a gazdasági együttműködés súlyponti terüle­tévé váljon. Kitért arra, hogy az utóbbi egy évben a Nyugat-Balká­non több előrelépés történt, de ki­hívást jelent a gazdasági válság miatt növekvő munkanélküliség és az államokon belüli feszültség. Franco Frattini olasz külügy­miniszter azt hangsúlyozta, hogy a közös európai fizetőeszköz nem maradhat fenn 27 különböző fis­kális politika mellett, így a tagál­lamok gazdaságpolitikáinak mi­nél nagyobb mértékű összehan­golására van szükség. ◄

Next