Új Magyarország, 1991. június (1. évfolyam, 31-55. szám)

1991-06-14 / 42. szám

12 I. évfolyam, 42. szám 1991. június 14., péntek 498. Ua. TÖRTÉNELEM Nem elég gyorsan és határozot­tan intézkednek - a proletárdikta­túra érdekeinek megfelelően - a törvénysértésekkel szemben. Ez a helyzet tovább lazítja az állami fe­gyelmet és közerkölcsöket. Az en­nek felszámolása érdekében szük­séges feladatokat a határozati rész­ben világosan meg kell fogalmazni. Az Igazságügyi Minisztérium szerveinek munkájában megnyil­vánuló jobboldali, kispolgári el­hajlás szoros kapcsolatban van a bíróságok jelenlegi összetételével. A proletárdiktatúra államának megfelelő forradalmi törvényessé­get csakis meggyőződéses és kellő politikai képzettséggel rendelkező bírák tudják jól megoldani. Ezért külön tervet kell kidolgozni a bíró­ságok összetétele terén mutatkozó tarthatatlan helyzet 2-3 év alatti megváltoztatására.” Az elfogadott határozat végül leszögezte, hog­y e korábbi tör­vénysértő adminisztratív utasítga­­tások helyett a bíróságok felügye­letének és ellenőrzésének alkotmá­nyos, helyes módszereinek beveze­tésére törekszik” a tárca 1953 júni­usa óta. Nagy a „liberalizmus”, az ügyhátralék, nem lépnek fel a bíró­ságok határozottan a törvényesség érdekében. Az 1954. június 12-i büntetőpolitikai irányelvek követ­kezetes megvalósítására utasított a pártvezetés. Az igazságügyi tárcát ért bírálat után a jövő nem sok jóval kecseg­tette mindazokat, akiknek ügyeit már vizsgálták, vagy még nem is tudtak arról, hogy hamarosan nyomozni fognak ellenük. S ahogy az államvédelmi szer­veknél a forradalmi kérlelhetetlen­­ség volt a meggyőzés érve, a bíró­ságoknál az „elv:” „a proletárdik­tatúra államának megfelelő forra­dalmi törvényességét csakis meg­­győződéses és kellő politikai kép­zettséggel rendelkező bírák tudják jól megoldani.” Ezért három év alatt 65-ről 40 százalékra kívánta­­visszaszorítani a PB a régi bírák arányszámát, összesen 230 bírót kívántak eltávolíttatni, majd ezt a létszámot újabb 45 százalékkal to­vább csökkenteni.“^*’­ ­•«•. Pl A 276.f. 53/214. o. e. Az MDP PB 1954. február 2-i ülése, 7. n. p. Jelentés az Igaz­ságügyi Minisztérium munkájáról. Az igazságügyi tárcát érintő ká­derkérdések gyakran szerepeltek a napirenden az év folyamán. A mi­nisztérium kollégiuma például 1955. augusztus 5-én tárgyalta a Fővárosi Bíróság káderhelyzetéről készült jelentést, s meghatározta a tennivalókat, különös tekintettel arra, hogy a fővárosi és a kerületi bíróságok „jelenlegi összetétele” nem felelt meg a követelmények­nek, ez pedig akadálya a felelős bíráskodásnak.’*] Szeptemberben a Legfelsőbb Bí­róságon dr. Jankó Péter öngyil­kossága okozott nehézségeket. A másodelnök nem viselte el a kü­lönböző - mindenekelőtt a Rajk László és társai elleni - perekben hozott ítéleteinek súlyát, s követ­kezményeit.”* Jelentés az ügyészi szervezetről Az ügyészségnél is akadtak ká­­derproblémák A legfőbb ügyész augusztus 13-án írásos feljegyzést készített Rákosi számára, amiben arról tájékoztatta a párt vezetőjét, hogy 1954. március 11-én országos értekezletet tartott, s amin foglal­kozott a panaszok elintézésével és bírálta a hibákat: „Alkotmányunk értelmében az ügyészség a törvé­nyesség legfőbb őre. Ez természe­tesen azt jelenti, hogy kötelessége a törvénysértést megakadályozni, illetve a törvényesség helyreállítá­sára megfelelő intézkedést tenni akkor is, ha a törvénysértést osz­tályidegen személyekkel szemben követték el. Le kell szögeznem azonban, hogy az ügyészség a munkások és dolgozó parasztok államának szerve, s tevékenységét elsősorban a munkások és dolgozó parasztok érdekeinek védelmében kell kifejteni. A panaszintézékek területére vonatkoztatva ez azt je­lenti, hogy elsősorban a munká­sok, a dolgozó parasztok és értel­miségiek kérelmeivel kell foglal­kozni, és csak másodsorban kell 490. Lf. 6. Büntető TVK. Az Igazságügyi Minisz­­térium Kollégiuma 1955. április 5-i határo­zata. Jelentés a Fővárosi Biróság Káder­­helyzetéről. 491. II. 6. Elnöki II. Em­. 1955. III. I. 1. foglalkoznia az osztályidegen ele­mek panaszával is.”­ Ez az „osztályharcos" megnyi­latkozás egybeesett az 1954. januá­ri általános felügyeleti, majd a má­jus 8-i, a megyei ügyészi eligazítá­son kifejtett nézeteivel. Május 8-án többek között így fogalmazott: „Még egyszer hangsúlyozom, hogy óvást az ügyész az osztályhelyzet, a körülmények, a tényállás teljes tisztázása nélkül nem nyújthat be. A kulák pedig­­ akár vádlott, akár felperes -, ellenség marad...”* Jellemző Czakó mentalitására, szemléletére, hogy arra is utalt, mi­szerint Rákosinak telefonon be­számolt az 1955 március eleji KV- ülést követően, 5-7-e között arról, hogy hányszor kért tőle Nagy Imre tájékoztatást, hányszor volt nála, s mindezt később írásban is rögzí­tette. Czakó Kálmán azonban két nap múlva újabb jelentést küldhetett, s ebben már azt írta, hogy „az ügyé­szi szervezet politikai irányításá­ban szilárdan támaszkodtam Rá­kosi elvtársnak 1953 júliusában a nagybudapesti pártaktívan elmon­dott beszédére”. Kifejtette, hogy 1955 elejétől megtiltotta az „új sza­kasz” kifejezés használatát. Ráko­si iránti hűsége bizonyítékaként csatolta feljegyzéséhez az 1955. február 22-i „osztályharcos” utasí­tását, jelezvén, hogy már a márciu­si KV-ülést megelőzően is helyesen cselekedett.”* Czakó Kálmán azonban hiába védte magát, részben háborús múltja, részben Nagy Imre köteles­ségszerű tájékoztatása miatt tá­vozni kényszerült a Legfőbb Ügyészség éléről. Czakóról nem más, mint Kádár János írt Rákosi­nak. A börtönből szabadult volt főtitkárhelyettes szerint a „gyors­talpalón” jogásszá lett Czakót még belügyminisztersége idején eltávo­líttatta a BM-ből. A háború alatt a csernigovi partizánkerületben Czakót őrmesterré léptették elő, részt vett kivégzésekben. Annak ellenére, hogy 1943-ban „orosz nőt hozott haza, a KEOKH letelepe­ 492. Pl. A. 270. f. 62/2 e. 6. Czakó Kálmán feljegy­zése Rákosi részére 1955. augusztus 13. 499. Uo. 494. Uo. 276. f. 62/2. e. e. Czakó Kálmán feljegy­zése Rákosi részére 1955. augusztus 15. dési engedélyt adott neki”! Kádár még arról is tájékoztatta Rákosit, hogy az Igazságügyi Minisztéri­umba Czakó akkori felettesét is bevitte dolgozni. Farkas Mihály is tudott erről - írta Kádár -, hogy lehet akkor legfőbb ügyész?”. Ge­­rő Ernő 1955 októberében Rákosi­hoz írott feljegyzésében viszont ar­ra utalt, hogy még az igazságügyi tárcánál is fontosabb a Legfőbb Ügyészség vezetésének megoldat­lansága. Szalai József mint helyet­tes csak ezen a poszton megfelelő. „Olyan személy kell - írta Gerő aki jogász, párttapasztalata van, s aki majd KV-tag is lehet.””- így esett a választás később Non Györgyre. Az MDP PB közvetlenül az IM munkájáról készült előterjesztés után vitatta meg a ,Jelentés az ügyészi szervezet munkájáról a jú­niusi határozatok végrehajtása te­rén” címmel beterjesztett doku­mentumot.”* Czakó Kálmán elő­terjesztését a politikai vezetőtestü­let nem fogadta el, mert javaslatai nem alapvető elvi kérdésekkel fog­lalkoztak, hanem csak „apró-csep­rő” problémákkal. A jelentés szerint a 731 ügyész 11 százaléka tevékenykedett a régi rendszerben, ugyanakkor az MDP tagja volt 397. A kormányprog­rammal összefüggő napi felada­tok, valamint a panaszok miatt az 1953: 13. tv.-ben megfogalmazott feladatokat nem tudta teljesíteni az apparátus, „az ügyészek eleinte nemegyszer indokolatlanul az osz­tályidegenek védelmére keltek”. A KV bírálata után a tevékenység „helyes irányba kezd fejlődni”. 1953. június 4-től az év végéig 16 444 panasz érkezett, ez az átlag 2550-re esett le az utolsó hónap­ban, s minimálisra csökkent... a kormányprogram előtti törvény­­sértésekre” vonatkozó ügyek szá­ma. Az általános felügyelet során közel kilencszázszor emeltek óvást az ügyészek az egyes tanácsi végre­hajtó bizottságoknak a tsz-mozga-4AB. Uo. 276. f. 65/44. o. 6. Kádár János levele Rákosi részére 1954. november 11. sommal ellentétes, a beszolgálta­tással, adókivetéssel és -behajtás­sal kapcsolatos „liberális” állás­­foglalása, illetve az állampolgári jogok csorbítása miatt. A helyzet ,javult” az 1953 nya­rán megbírált időszakhoz képest, mert a korábbi 57,6 százalékról 44,3 százalékra csökkent az összes nyomozásokhoz viszonyítva a megszüntetések aránya, ezen belül a társadalmi tulajdon elleni ügyek­ben 39 százalékra. A bűnüldözés országos adatai szerint a kormány­­program óta 1954 szeptemberéig 115 037 terheltet állítottak bíróság elé. Közülük társadalmi tulajdon ellen 46 747, állampolgárok tulaj­dona ellen 21 493, személyek ellen 14 353 fő követett el bűncselek­ményt. A munkafegyelem megsér­téséért 1630, hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt 3793, míg népellenes bűncseleményért 357 főt vádoltak meg. A bíróságok 54 604 személyt ítéltek el, tehát a megvádoltak 47 százalékát, vi­szont 34 022 ügyben (29 százalék) még nem született ítélet. A bűnügyek nyomozásában megmutatkozó „liberalizmus” kö­vetkezménye, hogy 40 százalékuk nem járt eredménnyel. Czakó mó­dosított, két héttel későbbi előter­jesztése a rendőri mellett a bírósági „liberalizmust” is ostorozta az ala­csony büntetésekért. Ugyanakkor a rendőri és ügyészi szervek to­vábbra is letartóztattak embereket „körültekintés nélkül”. A gazda­sági vezetőket szintén elmarasztal­ta a jelentés, mert nem jelentik a tervbűncselekményeket. Czakó Kálmán a politikai ügyekről jelen­tésében hallgatott. A módosított előterjesztést elfo­gadva az MDP PB hangsúlyozta, hogy a Legfőbb Ügyészség ne fog­laljon el döntő helyet „az osztály­­idegen elemek” ügyeinek kivizsgá­lásában. Fő feladatát a szocialista tulajdon védelmével kapcsolatos törvények betartatása képezze, va­lamint a spekulációval foglalkozó, az engedély nélküli állatvágások elkövetői, a begyűjtés szabotálói, a termelőszövetkezetekbe „befura­kodott osztályellenség” kártevésé­nek leleplezése.”* Mind a bíróságok, mind az ügyészségek munkáját értékelő PR-anyagokban érződik, hogy fokozatosan előtérbe került a Nagy Imre miniszterelnöksége alatti igazságszolgáltatás „liberá­lis” voltának bírálata, s a már jelzett nemzetközi háttér mellett ezekből világosan érzékelhető, hogy a fegyveres testületek, min­denekelőtt a BM, 1954 októberé­től fokozottabban tértek vissza - nem csupán frazeológiájukban, hanem mindenek előtt -, gya­korlatukban az 1953 előtti álla­potokhoz, az „ellenség” valós nagyságánál jóval jelentősebb beállításával. A Rehabilitációs Bizottság 1955. január 22-i állásfoglalása a Rajk-ügy további szálainak, Rajk László letartóztatásának feltárását tette kötelezővé a BM számára. Előbb dr. Szőnyi Tibor őrizetbevé­teléről megállapították, hogy eh­hez akkor N. H. Field­­ nem terhe­lő, május 15-i vallomása­­, terem­tette meg a lehetőséget. A lefogott Szőnyit bántalmazták, aki ezt kö­vetően tette meg önmagát és máso­kat vádló „vallomását”. Rajk sze­mélye úgy merült fel, hogy a vizs­gálók megkérdezték Szőnyitől, ki­vel szimpatizált a legjobban a párt vezetői közül, s ekkor nevezte meg a volt külügyminisztert. Ezt köve­tően - újabb és újabb kihallgatá­sok révén -, alakult ki az olyan értelmű vallomás, hogy Rajkkal való kapcsolata ellenséges, rend­­szerellenes volt. A vizsgálat szerint 1949. május 23-án szerepelt elő­ször Rajk neve dr. Szőnyi jegyző­könyvében, amikor a volt káder­osztályvezető „beismerte”, hogy az amerikaiak „beszervezett ügynö­ke. Két alkalommal kapott írás­ban utasítást, melyben az állt, hogy Rajk Lászlóval vegye fel a kapcsolatot.” Később dr. Szőnyi vallomásában már arról volt szó, hogy az amerikaiaktól frakció szervezésére kapott utasítást, s eb­ben számított Rajk vezető szerepé­re. 1949. május 28-án vallotta: „Arra is számítottam, hogy idővel Rajkot is be lehet majd vonni. Rajkra a már ismert amerikai üze­net alapján, továbbá az ismert Rá­kosi és Rajk ellentétek alapján szá­mítottam.” Május 30-án pedig Szőnyi konkrétan először vallott Törvénytelen szocializmus •1-' A TÉNYFELTÁRÓ BIZOTTSÁG JELENTÉSE 14 B.T.S.B. gyorsasági motorverseny 496. Uo. 276. f. 65/42. o. e. Gerő Ernő feljegyzése Rákosi részére 1955. október 17. 497. Uo. 276.f 53/214. o. e. Az MDP PB 1955. február 2-i ülése 8. n. p. Jelentés az ügyési szervezet munkájáról a júniusi határozatok végrehajtása terén. 1955. január 1­. X525­3­ 3

Next