Új Magyarország, 1991. október (1. évfolyam, 134-159. szám)
1991-10-08 / 140. szám
M ]^1'^ Samir hajthatatlan Izrael a Camp David-i megállapodások szellemében kész a közvetlen tárgyalásokra az arab országokkal, de a „területért békét” formulát elveti. Ha az arabok a területeket helyezik a tervezett értekezlet középpontjába, abból Izrael le fogja vonni a megfelelő következtetést — mondta Jichak Samir kormányfő, a kneszszet (parlament) téli ülésszakának tegnapi nyitóülésén. Az izraeli miniszterelnök megismételte, hogy a PFSZ-nek nem juthat semmiféle szerep a tárgyalásokon. Ha egy adott ponton a palesztin résztvevők közük, hogy a PFSZ jelölte ki őket, vagy hogy a szervezetet képviselik, Izrael nem ül többé a tárgyalóasztalhoz — közölte Samir. Az október végi kezdettel tervezett békekonferencia összehívásának mindmáig első számú akadálya a palesztin képviselet tisztázatlan volta. Jichak Samir után az ellenzék vezére, Simon Peresz munkapárti vezető szólalt fel, hogy élesen támadja a kormány kolonizálási politikáját, amely szerinte veszélyezteti a békefolyamatot. I. évfolyam, 140. szám 1991. október 8., kedd KÜLFÖLD Antall József varsói tárgyalásai Érdeküak a magyar—lengyel kapcsolatok továbbfejlesztése (Folytatás OM 1. oldalról) . A magyar miniszterelnök megérkezése után megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sírját. Kora délután szállásán fogadta Tadeusz Mazowiecki volt lengyel miniszterelnököt, a Demokratikus Unió vezetőjét, akivel tolmácsok nélkül, négyszemközt folytatott beszélgetést. Délután a lengyel minisztertanács palotájában a két kormányfő, Antall József és Jan Krzysztof Bielecki egyórás négyszemközti megbeszélése után kezdődött meg a lengyel—magyar tárgyalás plenáris ülése. A tárgyalások befejeztével a miniszterelnökök rögtönzött sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat. .Mint Bielecki lengyel kormányfő mondotta, ez a megbeszélés mintegy folytatása volt a vasárnapi krakkói csúcstalálkozónak. Stratégiai célunk az európai intézményekkel való együttműködés a gazdasági integrációban, a politikában és a biztonság területén. Számunkra fontos kérdés a NATO-val és az Európai Közösséggel való kapcsolataink intézményesítése. A három ország közös céljainak a két ország kapcsolataiban megnyilvánuló vetületeivel foglalkoztunk elsősorban. A három központi kérdés a széles értelemben vett közbiztonság, a gazdasági együttműködés, különös tekintettel közös problémánkra, a hadiipar békés célú termelésre való átállítására. Rövidesen konkrét eredmények várhatók gazdasági téren; hamarosan megszületik a megállapodás a kettős adóztatás elkerüléséről, a beruházásvédelemről, a külkereskedelem liberalizálásáról, ésmegoldást keresünk a munkaerő és tőke áramlásának problémáira is. Segíteni kívánjuk a kis- és közepes vállalatok együttműködését. Antall József hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Lengyelország és Magyarország megtartsa korábbi, történelmi hagyományokon alapuló jó kapcsolatait és a kialakult gazdasági kapcsolatokat. A KGST volt tagországai közül a legkevésbé a Lengyelországgal fennntartott kapcsolatok estek vissza, jelezve, hogy objektíve jók a gazdasági együttműködés feltételei — mutatott rá Antall József. — Hagyományos kapcsolataink fejlődését kívánjuk szolgálni mind a gazdasági, mind a biztonsági, mind az európai és az atlanti együttműködésben, s kulturális kapcsolatainkban is. Fontosnak tartottam azt, hogy a hármas találkozó után megerősítsem elkötelezettségünket a lengyel—magyar kapcsolatok fenntartásában és továbbfejlesztésében. Biztos vagyok benne, hogy a jugoszláviai események figyelembevételével, annak alakulása függvényében, valamint az Európai Közösséggel való társulási megállapodásunk után a nem túl távoli jövőben újra találkozni fogunk, a Bielecki miniszterelnök úr által megjelölt stratégiai főirányokban pedig a szakminiszterek és szakértők folytatják a tárgyalásokat — mondotta a magyar miniszterelnök. A tárgyalások és a rögtönzött sajtóértekezlet után Antall József leleplezte a varsói vár falán elhelyezett emléktáblát, amely lengyel és magyar nyelven hirdeti a lengyel nép háláját 1974- ben elhunyt édesapja, „a lengyel nép barátja”, idősb Antall József iránt, aki a második világháború idején több mint százezer lengyel menekült magyarországi letelepedését, ellátását, gyermekeik iskoláztatását biztosította. Az ünnepség után a magyar miniszterelnök megtekintette a varsói királyi palotát, sétát tett az óvárosban, majd részt vett a díszvacsorán, amelyet Jan Krzysztof Bielecki lengyel kormányfő adott tiszteletére. Folyamatosság a politikában választott Beigazolódott a portugál választásokon a papírforma: a legtöbb szavazatot az eddig iskormányon lévő miniszterelnök Anibal Cavaco Silva pártja, a szociáldemokrata párt (PSD) szerezte meg. A portugálok többsége tehát a biztonságot választotta, az eddig elért gazdasági sikereket, az életszínvonal fokozatos emelkedését. A választások vasárnap nagyobb atrocitások nélkül fejeződtek be, a rendőrség mindössze néhány bomba hatástalanítására kényszerült. Silva a választásokat megelőzően azt nyilatkozta, hogy amennyiben nemkap abszolút többséget, pártja nem vállalja a kormányzást, ugyanis nem hajlandó egyik párttal sem koalícióra lépni. Még nem végleges adat, de megszerezte a szavazatok 50,39 százalékát, és ezzel elérte célját. A szociáldemokratákkampánya mérsékelt volt, a miniszterelnök magabiztosan, de szerénytelenség nélkül nyilatkozott. A második helyen a várakozásnak megfelelően a szocialisták végeztek, ők 29,28 százalékot kaptak. Az ő legismertebb jelöltjük a jelenlegi lisszaboni polgármester, Jorge Sampaio volt, szocialista az ország köztársasági elnöke, Mario Soares is. A vártnál gyengébben szerepelt a kommunista környezetvédő koalíció, amely csak 8,86 százalékot szerzett, annak ellenére, hogy kampánya hangos, erőszakos és magabiztos volt. A szociáldemokraták győzelme elsősorban annak köszönhető, hogy sikerült megfékezni az inflációt, emelni a nyugdíjakat, fokozatosan emelkedik a nemzeti jövedelem és jelentős mértékű a külföldi tőke beáramlása Portugáliába. Nem kis részben azonban köszönhető a választási győzelem a népszerű, sokak szerint karizmatikus egyéniséggel bíró Cavaco Silva miniszterelnök személyének is. „Én azért fogok rá szavazni, mert amíg ígér, azt teljesíti is és nem törődik az őt érő, igaztalan vádakkal” — így foglalta össze a véleményét a választást megelőző napokban egy fiatalember a lisszaboni utca forgatagában. A miniszterelnököt egyébként ezen a nyáron Magyarországra várták, de utazását bel- és külpolitikai események miatt elhalasztotta. Lisszabon, 1991. október 7. Tábori László Nyugati értékelések a krakkói hármas csúcsról Közvetlen NATO-szerepet óhajtanak A NATO brüsszeli központja hétfőn hivatalosan még nem reagált a krakkói nyilatkozatra, amelyben a három közép-európai ország vezetői nemzetközi szerződést javasolt,de a NATO4107 fűződő kapcsolatok intézményesítésére, de a szövetségesek többsége elsősorban a csütörtöki Baker-Genscher-nyilatkozatban megjelölt lehetőségeket látja elérhetőnek a Kelet-Közép-Európával való kapcsoltépítésben. Az amerikai és a német külügyminiszter a múlt héten azt indítványozta, hogy egy létrehozandó Észak-atlanti Együttműködési Tanács keretében hívták meg rendszeresen a „liaison-országok” (a volt VSZ-országok, köztük a Szovjetunió) nagyköveteit a tizenhatok nagyköveteivel, iletve külügyminisztereivel együtt rendezendő ülésekre, továbbá időről időre vegyenek rézt laison-országok a NATO különböző testületeinek tanácskozásain, nyissanak NATO információs irodákat ezekben az országokban, tervezzenek közös akciókat a katasztrófaelhárításra és a menekültproblémák megoldására, és a NATO támogassa a hadiipar békés célokra való átállítását ezekben az országokban. Mindamellett a Baker—Genscher nyilatkozat nem nyerte el valamenynyi NATO-szövetséges támogatását. Franciaország közismerten ellenzi azt, hogy a NATO túllépjen eddigi védelmi szerepén, mivel Párizs véleménye szerint ezzel háttérbe szorulna az európai biztonsági és együttműködési folyamat. A középeurópai országok és az Atlanti Szövetség kapcsolatairól a NATO novemberi római csúcskonferenciáján kell majd a tagállamoknak megállapodásra jutniuk, a kérdés nyilván az egyik központi téma lesz az eszmecserén — jelentette ki tegnap Daniel Bernard, a francia külügyminisztérium szvivője. A kelet-európaiak közvetlen NATO-szerepet óhajtanak — írja hírügynökségi anyagokból összeállított részletes, fényképes tudósításában a hétfőn Párizsban angolul megjelenő International Herald Tribune a krakkói találkozóról. A lap idézi a kiadott közleménynek azt a megállapítását, hogy Európában nincs helye a „különböző szintű” biztonságnak, s hogy a diplomáciai kapcsolatokat szélesebbre kell nyitni a NATO és a három ,közép-európai ország között. Magyarország, Csehszlovákia, és Lengyelország ezös felhívása arra, hogy még szorosabb kapcsolatot teremtsenek a NATO-val, arra enged következtetni, hogy ahhoz hasonló biztonsági garanciákat akarnak kapni, mint amilyeneket reményeik szerint gazdasági téren ad majd társult tagságuk az Európai Közösséghez — írja a lap. Az érdekközösség tudatát erősítette meg a krakkói lengyel—magyar csúcstalálkozó, s ez legvilágosabban a katonapolitikai területen nyilvánult meg. A résztvevők kimondottan üdvözölték azt az amerikai—német elképzelést, hogy a rendszeres kontaktusok számára intézményesített kereteket bitosítsanak a 16 NATO-tagállam és a NATO-hoz közeledni kívánó egykori VSZ-tagállamok között, ám a krakkói csúcson azt is világossá tették, hogy Genscher és Baker Washingtonban előterjesztett javaslatai elmaradnak a csehszlovák, a magyar és a lengyel elvárásoktól — vélekedtek a krakkói találkozót öszszegző német kommentárok. A bonni Die Welt tudósítása szerint a lengyel elnök, Walesa élesen bírálta a Nyugat magatartását. A posztkommunista országokban a problémák oly nagyok, hogy azokat egyedül lehetetlen megoldani. Ezért elengedhetetlen az együttműködés, különösen gazdasági területen, ezért létezik a Varsó—Prága—Budapest háromszög. „Európa jövőjét veszély fenyegeti, de a Nyugat menekül a felelősség elől” — idézte a Die Welt Lech Walesát. Kínai részről is megvan a hajlandóság a kétoldalú kapcsolatok bővítésére — ezt szűrte le négynapos pekingi látogatásának tapasztalataiból Tomaj Dénes magyar külügyi államtitkár-helyettes. A JÓSZOMSZÉDI és baráti együttműködésről szóló csehszlovák—német államközi szerződés szövegét tegnap hitelesítette kézjegyével Jiri Dienstbier csehszlovák, és Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter. Az eseményre a prágai várban, Václav Havel és Richard von Weizsäcker elnök jelenlétében került sor. HAZÁNKBA látogat holnap a Cseh- és Szlovák Szövetségi Gyűlés Népi és Nemzeti Kamarája Környezetvédelmi Bizottságának küldöttsége, s a magyar parlament környezetvédelmi bizottságával áttekinti az aktuális környezetvédelem kérdéseit. Pénteken a vendégek a helyszínen tájékozódnak a nagymarosi vízi erőmű helyzetéről. Közös piaci segélyMoszkvának Az Európai Közösség gazdasági és pénzügyminiszterei tegnap nagyfontosságú elvi döntést hoztak. A döntés értelmében a Szovjetunió számára eddig biztosított 750 millió ECU élelmiszersegélyt 1,250 milliárd ECU értékű hitelkerettel bővítik, és ennek az összegnek mintegy felét középeurópai szovjet vásárlások meghitelezésére fordítják. Lejárt a három hónapos moratórium Tudjdan elnök megerősítete Horvátország függetlenségét (Folytatás az 2. oldalról) Dubrovnikben az ostromló erők tizenöt kilométerre közelítették meg a város központját. Németország nemzeti gazdasági szankciókat is elképzelhetőnek tart mindazon jugoszláv felek ellen, amelyek akadályozzák a békés kibontakozást — jelentette ki tegnap Hans- Dietrich Genscher német külügyminiszter Bonnban, amikor fogadta a horvát külügyminisztert, Zaonimir Separovicot. Genscher szerint a „nemzeti gazdasági szankciók” kiegészítenék az Európai Közösség részéről előző nap Haarzuilenben kilátásba helyezett embargót, a kereskedelmi és együttműködési megállapodás felfüggesztését, s értelemszerűen Szerbia ellen irányulnának. A zágrábi parlament kedden azzal a kéréssel fog az Európai Közösséghez fordulni, hogy a testület és tagállamai ismerjék el a független Horvátországot — közölte Bonnban a horvát külügyminiszter, miután tárgyalt Helmut Kohl kancellárral és — még prágai útja előtt — Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel. A három hónapos függetlenségi moratórium lejárta előtt 24 órával, vasárnap éjjel véget ért ülésén a szlovén kormány az október 8-tól megteendő lépésekkel, első helyen is az ország biztonságával foglalkozott. Eszerint biztosítani kel, hogy a Szlovéniában maradt mintegy két és fél ezer jugoszláv katona október 18-ig a koperi kikötőn át távozzék Szlovéniából. Viszont a Ljubljanához közeli támaszpontról nem vihetik magukkal a több száz tankot és egyéb haditechnikai felszerelést, hiszen ellenkező esetben Szlovénia közvetve támogatná a Horvátország ellen harcoló csapatok megerősítsét. A mai nappal Szlovénia átveszi a saját légtere feletti ellenőrzést és a jugoszláv légierőnek azontúl engedélyt kell kérnie a légtér bámilyen igénybevételéhez. A moratórium lejárta után Szlovénia úgy tekinti a területén maradt jugoszláv katonákat, mint idegen ország megszállóit. A Szovjetunió jegyzéket intézett a jugoszláv vezetéshez és a szövetségi hadsereg parancsnokához, aggodalommal szólva arról, hogy értesüléseik szerint nagyszabású támadás készül a nagyobb ipari központok és a horvát főváros, Zágráb ellen. Az okmányban hangsúlyozzák, hogy az egyre szélesebb méreteket öltő harci cselekmények komoly aggodalmat váltanak ki szovjet részről. Moszkva hinni tanul Nehéz telet ígérnek az előrejelzések a Szovjetunióban, és a szakértői jóslatokban áramhiánytól éhséglázadásokig sok minden szerepel. A szovjet gazdaság — főként az energetika és az agrárágazat — idei teljesítménye valóban nem sok jóval kecsegtet és a kontinensnyi ország talán soha nem szorult annyira rá a nyugati segítségre mint napjainkban. A segélyigények, amelyeket Moszkva képviselői többé-kevésbé hivatalos formában megfogalmaztak, tizenötmilliárdtól 100-150 milliárd dollárig terjednek, és ha valaki ijesztőnek találná az utóbbi értékeket, annak emlékeztetőül felidézik: az Öböl-háború — vagyis a parányi Kuvait szuverenitásának visszaállítása és Bagdad megleckéztetése — nagyjából ilyen összegbe került. Nem érdemes azon vitázni, sok-e ez vagy kevés. A szovjet gazdaság és társadalom feneketlen hordója bizonyára ennél többet is elnyelne egyszerű tüneti kezelésnél érzékelhetőbb eredmény nélkül. A harmadik világ adóssághegyeivel immár évtizedek óta bajlódó Nyugat viszont már a tizenötmilliárd körüli alsó értéket is sokallja. Nem alaptalanul véli ugyanis, hogy minden adomány és hitel csak meghosszabbíthatja a szovjet gazdálkodási modell agóniáját, és késleltetheti a működőképes — és nem csupán szavakban deklarált- piacgazdaságra való áttérést. Bármennyire aggasztó legyen is azonban a szovjet rendszer végső összeomlása nyomán várható belső bizonytalanság, a Nyugatot nem anynyira ennek gazdasági hatása nyugtalanítja. Inkább az, hogy nem kerülnek-e illetéktelen kezekbe a szovjet szétesési folyamat következtében az eddig Moszkva ellenőrzése alatt lévő atomfegyverek, nem jelennek-e meg kisebb, egymással is viszálykodó atomhatalmak a hajdani szovjet kolosszus romjain? A mintegy 27 ezer szovjet nukleáris robbanófej, főként pedig a hadászati rakéták robbanófejeinek zöme orosz területeken van. Mind a stratégiai atomfegyverekből, mind pedig a csaknem kilencezer harcászati atomfegyverből jut azonban minden köztársaságra, köztük azokra is, amelyek nyíltan dacolnak Moszkvával, vagy deklarálták kiválási szándékukat. Nem alaptalan tehát az atomfegyverek ellenőrizhetetlen terjedésével kapcsolatos félelem. Bush elnök szeptember végi kezdeményezése az amerikai atomarzenál csökkentésére és a hét végén Gorbacsov elnök által előterjesztett ellenjavaslat ebből a szempontból felettébb időszerű kezdeményezés volt. A lényeg azonban nem az, hogy a Szovjetunió (vagy az USA) nem hatezer, hanem csak ötezer hadászati robbanótöltetet tart majd hadrendben, vagy hogy felszámolják vagy sem a tüzérségi atomtölteteket meg az atomaknákat. Az atomfegyverkísérletek bejelentett egyéves moratóriuma sem döntő, hiszen a Szovjetunió immár három éve nem végez ilyen kísérletet Ami meghatározó jelentőségű az a szemléletváltozás. Az augusztusi sikertelen puccskísérlet után szabadabban megújuló Szovjetuniót Washington már nem első számú ellenségének tekinti. Ezt tükrözi az amerikai atomarzenál fogyókúrája mellett az is, hogy ez Egyesült Államok lehetségesnek tart egy félmilliós létszámcsökkentést fegyveres erőinél (amire Moszkva hétszázezres leépítésen válaszol). Bush elnök javaslatai és Mihail Gorbacsov ellenjavaslatai annak elismerését regisztrálják, hogy megtört a szovjet tábornoki állomány és katonai-ipari komplexum ellenállása a szovjet gazdaság és társadalom lassan-lassan mégiscsak beinduló demilitarizálásával szemben. Csak így válhatott lehetővé, hogy Washington és Moszkva valósággal versenyezzen atomarzenáljának karcsúsításában. Annyi esztendőn át szinte patikamérleggel végzett összevetés után most mindkettő egyszeriben jókora karéjt kanyarint le szárazföldi, tengeri és légi atomütőerejéből. A másik félnek küldött jelzésként is felfogható ez, hiszen kisebb és kevésbé összetett, alacsonyabb készültségi fokozatban tartott atomerőt kézben tartani és ellenőrizni is könnyebb. A Bush-kezdeményezés nyomán kialakult helyzet azonban mindenekelőtt azzal kecsegtet, hogy Gorbacsov és támogatói most végre nagyobb összegeket vonhatnak el az évente mintegy 300 millárd rubelt felfaló szovjet hadigazdaságtól. A nyugati segítség csak egyik feltétele a Szovjetunió korszerűsítésének. A másik, még fontosabb eleme a megújulásnak a mindenek felett való és mindenütt jelen lévő hadiipar igényeinek, korlátozása, magának a hadigazdaságnak a karcsúsítása, a felszabaduló eszközök és erők átszivattyúzása a civil gazdaságba. Lehet-e sürgetőbb az erre való késztetés, mint most, hogy az éhség csontkeze mutatja a követendő irányt? De bármit diktáljon is a gazdasági szükségszerűség vagy célszerűség, Moszkva akár két-három éve is propagandafogásként utasította volna vissza Washington hasonló javaslatait. A mostani gorbacsovi licitálás éppen ezért annak bizonyítéka is, hogy Moszkva — a túlreagáló, örökösen gyanakvó Moszkva — hinni tanul. Ez pedig már-már éppoly fontos újdonság, mint a gorbacsovi válasz tartalma. Szászi József