Új Magyarország, 1991. november (1. évfolyam, 160-185. szám)

1991-11-02 / 161. szám

Függönyzolt Csereszabatos kabaré Viszonylag könnyű dolga volt ,kiz át­­kosban" a magyar kabarénak. i Eléggé körülhatárolt tevékenységi körrel műkö­dött, nem is annyira a témákat, mint inkább a hangvételt, a csipkelődés, oda­­mondogatás élességét illetően. Hogy „meddig lehet elmenni", mint egy ka­baréműsor címe is kérdezte, az persze sok mindentől és sok mindenkitől füg­gött. Rádiós és tévés kabaréműsorok ér­demes szerkesztői a megmondhatói, mennyi és mekkora harc, ravaszkodás, ügyeskedés, kompromisszum, „alkalmaz­kodó tudomásulvétel" kellett egy-egy nem is kamikáze bátorságú, csak ép­pen nem konformista műsor elkészítésé­hez is. Mert ugye lehetett kabarétréfa tagja a kormány vagy egyik-másik tagja, sőt, maga a Nagy Sakkmester is, de azért nagyon vigyázni kellett, hol a határ. Az is előfordult, hogy az érintett nagy ember ott ült a nézőtéren, hatal­masakat nevetett a tréfán, mely (esetleg csak egy nagyon kaikat) rajta is csat­tant, s másnap ő maga személyesen gorombította le a szerkesztőt. És mégis, viszonylag könnyű volt ezekben az években kabarét csinálni. Bizonyos egyezményes jelek mentén ha­ladhatott a kabarészerkesztő, és tudta, hogy e jelekből a hallgató, a néző min­dent jól ért. A képes beszéd, az áttétel, a burkolt célzás, a kifelé célzott, de be­felé becsapódó ipoén ideje volt ez, s a kabarékban dolgozók megtanulták, ho­gyan kel a sorok közt is odamondogat­ni — no persze egy bizonyos határig. Voltak néhányan a szakmában, akik­nek úgyszólván hivatalos engedélyük volt akár a legélesebb hangok megüté­­sére is. (No persze itt is egy bizonyos határig.) Őfelsége államilag engedélye­zett, hivatalos humorista és kabarettista ellenzéke — így nevezhetnénk ezt a ki­csiny csapatot. Nekik valamivel több volt szabad — de minden nekik sem volt szabad, bár néhányuk azt terjesz­tette magáról, ő szent és sérthetetlen, hiszen a legmagasabb párt- és állami körökkel áll meghitt kapcsolatban. Gyönyörű paradoxon. Amikor aztán létrejött a nagy váltás, megszűnt „az átkos”, egy kicsit bajba került a kabaré. Mert egy ideig ugyan jól el lehetett azon viccelődni, hogy a pártállam így meg úgy (főleg, hogy olya­nok viccelődtek, akik annak idején lel­kes óvatosak voltak, s még addig sem mentek el, ameddig lehetett). No de az­tán jött a többpártrendszer, a válasz­tások, és akkor már nem volt olyan szép az élet. A kabaré, ha politikai, so­sem csak úgy általában humorizál, csipked, szűr-vág. Valamilyen politikai töltetének kell lennie. De milyen le­gyen? Melyik párt mellé álljon? Mind­egyik mellé, vagy egyik mellé sem? Legyen a kabaré kormánypárti?­­(Pfuj és pisszegés az ellenzék padsoraiból.) Le­gyen ellenzéki ? (Pfuj és pisszegés a kor­mánypárti padsorokból.) Ne politizál­jon? Az meg olyan, mint az alkoholmen­tes sör vagy a nikotinmentes cigaretta. Nehéz, nehéz. S hogy mennyire nehéz, arra élő példa a Mikroszkóp Színpad új műso­ra. A cím önvallomás: Bevétel erősí­ti a szabályt. A kabarénak fenn kell maradnia. Ehhez bevétel kell. Ehhez meg közönség. Aki, pártállásra való tekintet nélkül, bejön a színházba. Már most akkor ugye nem lehet ez a műsor sem szabadmadaras, sem tuli­pános, sem szegfűs. Valahogyan olyan­nak kell lennie, mint a különböző gé­pek alkatrészeinek; az a jó, ha csere­szabatosak a számok. Illenek ide is, oda is, beszerelhetők a nép-nemzeti meg a szociálliberális kocsiba is. Egy picikét mindenkit meg lehet csipkedni, de nagyon senkit se célirányosan. így aztán a legjobb szám Markos György bravúros jelenete a politikai kaméleon­ról. Ezt akár mindenki magára vehet­né — de mindenki csak a másikra ér­ti. Maradva az előbbi hasonlatnál: ez a csúcstechnika a csereszabatosság­ban. (takács) I. évfolyam, 161. szám )ifelstmi RSM 1991. november 2., szombat KULTÚRA Philip Hoyle nem tartozik a London Stúdió ú­tió fiatalabb tanárai közé. Szenvedélyesen szereti a focit — végigunta többek között a belgák el­leni meccsünket is — és a teniszt. Szabadidejében nagyokat sétál és kerékpározik. Esténként pedig járja a várost, különösen ahol zene is szól,­­ a Zeneakadámiától kezdve a Tilos az Á-ig sokfelé megfordul. Mint el­mondta, szereti ennek a meglehető­sen sokszínű metropolisnak a lükte­tését. A Manchester közeli kisvárosban, Blacksbirdben született és nőtt fel, majd — miután édesanyja skót —, Skóciában járt egyetemre, ahol előbb történelemből, majd antropológiából diplomázott. Ettől kezdve két kar­riert futott párhuzamosan: egyrészt akadémikusként az egyetemen belül tovább folytatta kutatásait, másrészt mellette elkezdett angol nyelvet is tanítani. Utóbbi tevékenysége hama­rosan előbb Olaszországba vitte — ahol két kis nyelviskolában is igaz­gató volt —, majd különböző arab nyelvű országokban — Líbia, Szíria — oktatta a diákokat Shakespeare nyelvére. Nyaranta vegyes osztályok­kal — spanyol, olasz, német és japán diákokkal — foglalkozik a londoni politechnikai központban. — Nagyon személyes kapcsolatok alapján kerültem Magyarországgal kapcsolatba — meséli Philip. — A szomszédaim Brightonban magyarok, s miután rokonaik itt élnek, felaján­lották nekem, hogy látogassak el hozzájuk a vasfüggöny mögé. Az ajánlatot elfogadtam, s hat évvel ez­előtt, a húsvétot Budapesten töltöt­tem. Azóta minden második évben eljövök, s természetesen én is ta­pasztaltam, hogy az elmúlt időszak­ban mekkora változáson ment ke­resztül az ország. Amikor először jártam itt, még vízum kellett, a ha­tárokon szigorú ellenőrzések foly­tak, s a rendőrség minden beutazó külföldit nyilvántartott Ékszer majdnem a határról akartak vissza­küldeni, mert húsvét lévén, a rend­őrőrs zárva volt, s így nem rendelkez­tem a megfelelő papírokkal. Szeren­csémre az egyik utas beszélt angolul, s hosszas huzavona után végül is to­vábbengedtek. A London Stúdiónál általános an­golt tanítok. Bár nem teljesen kez­dőkkel foglalkozom, mégis sokszor érzem a magyar nyelvtudás hiányát. Természetesen, amit csak lehet, an­golul kell elmondani, elmagyarázni, de néha már olyan szintre ér az em­ber, hogy a diákok egyáltalán nem értik, mit akar. Ezért is tanulok most gőzerővel magyarul. Nyárig köt ide a szerződésem. Ko­rai még arról beszélni, hogyan to­vább, hiszen még csak egy hónapja vagyok itt. Van egy házam Fran­ciaországban, ahol nyaranta — több­kevesebb sikerrel — nyelvi táboroikat hoztam létre. Legutóbb tizenöt-húsz magyar diákom is volt, akiknek egy része a házamban lakott, a többiek sátrakat vertek fel a kertben. Együtt éltünk, együtt tanultunk, délutánon­ként közösen jártuk a környéket. A közeljövőben Magyarországon is sze­retnék szervezni valami hasonlót. Minél több országból jönnek a fia­talok, annál érdekesebb az egész. Így az angol nyelv összeköti őket. Ha azonos nemzetiségűek, akkor el­­kényelmesednek, s a legritkább esetben tanulnak meg angolul. »Szil— Arcok a London Stúdióból Az angol nyelv összeköt véres, megfeszített Béke lenéz a fegyverek csövére." Ezerkilencszázötvenhat, te csillag. A forradalom és a szabadságharc ol­vasókönyve. Buda Ferenc verssorairól szívesen leírnám, hogy bevilágítják a Medvigy Endre és Pomogáts Béla szerkeszté­sében megjelent antológiát, ha nem éppen egy világító csillagról, 1956 forradalmáról szólna ez a válogatás. Ráadásul a kötet egyenletesen magas fénnyel izzó írásokból áll: bizony, ilyenek a forradalom alatt és mellett íródott művek. Akárhogy is, ez az első válogatás, amelyben szinte kronologikus sor­rendben mutatkoznak meg 1956 ese­ményei, s mindaz, ami november 4-e után következett. Mivel valódi írók, költők művei sorjáznak, természete­sen ezek a történések nem önmaguk dokumentálására állnak itt; olyan érzelmi többletet hordoznak, mely­nek még jelzésére is csak kísérletet tehetnek a történelemkönyvek. Ez az első olyan antológia, mely­ben végre természetes módon fog ke­zet a határon túli irodalmár az anya­országival. Az új és most tájékozódni vágyó korosztályok számára egyér­telművé válik nemcsak a szétszakí­­tottság, de annak oka is. És az, hogy mi hozta vissza hozzánk például Fa­­ludy Györgyöt, miért oly otthonos körünkben Tollas Tibor, szintén pél­daként. Sok olyan név van ebben az anto­lógiában, melyről alig tudható az át­lagolvasó számára valami. Ennek sok oka van. Az egyik, hogy Aczél György már a határon leállíttatta műveiket. Másik, hogy Magyaror­szág költőkkel mindenkor ellátta ma­gát: Csoóri Sándor és Vas István, Nagy László és Juhász Ferenc mellett ott sorakoztak az újak, az akkori fia­talok. Csak néhány nevet írok ide: Ágh István, Petri György, Lezsák Sándor, Nagy Gáspár. Hosszan lehetne regélni még e könyv erényeit. De nem vég nélkül, sajnos. (Püski, 1991) „Az ember végül útra kel, és eljut, el­jut Boszniába” Közös forrásból — Iz zajedhickog izvora Az, ami az előző könyvből kima­radt — a rövid, összefoglaló, tájékoz­tató életrajz —, itt fontos értékképző elem. Hiszen ez a válogatás éppen arról szól, hogy egyfelé kell terelni a közös forrásból szétáradt műveket, össze kell gyűjteni a szűk, de mégis szétszakított Pátria alig ismert, de összetartozó értékeit. A jugoszláviai magyar írók közül mind ez ideig job­bára csak azokról tudtunk, akik Új­vidéken élnek, éltek. „Magyar írók a Dráván innen, a Dráván túl’’ — ma­gyarázza a könyv alcíme. El lehetne élcelődni azon, kevésbé tragikus Tintő helyzetben. Hogy ki van innen, s ki túl a Dráván, de nem volna sok ér­telme. Az ifjú Apró István prózájától Tüskés Tibor esszéjéig tart a névsor­­olvasás, az írások magyar anyanyel­vűek, de szerepel itt horvát nyelvű fordításuk is. Amiből néhány tény egyenes módon következik. Például az, hogy a függetlenségét frissiben kikiáltott, ám azt még el nem nyert Horvátországban volt igény a dráva­­szögi és a Száva vidékén élő magyar és horvát lakosságban, hogy megis­merjék egymás irodalmát, legalább azokét, akik e tájon élnek. (Leg­alábbis: békeidőben. Abból van most a legkevesebb.) De jelzi azt is, hogy találtak áldozatkész, a fordítás nehéz munkájára fogható, horvát anya­nyelvű fordítókat is. Mutatja ez, hogy élnek ott nem csak testvéreink — mintegy harmincezren —, de bará­taink is. Élnek. Veszélyes használni most e szót Horvátországban. De nem any­­nyira, hogy ne reménykedjünk ab­ban, amit Bertók László írt már idé­zett versében, hogy lesz még egyszer béke, és az ember „eljut Boszniába”. Most nem tanácsos. De a könyvek bátrabbak olykor, mint az ember, el­jutnak mindenhová. (Pannónia Könyvek, 1991) „A kétszázezer fölvonuló, zömében munkás és egyetemi hallgató, a történel­mi felszabadulási emlékmű előtt 14 pontos követelést fogalmazott meg.” Táruk Bagra: Állva akarok marad­ni (Requiem az 1956-os Budapestért) Felül­járó­ irodalom Együtt a végeken Bethlen Gábor-díjas: Dobos László • Történelmi esély — az önrendelkezés Dobos László szlovákiai magyar k­im kapta idén az egyik Bethlen Gábor­­díjat. Pozsonyi otthonában kerestük meg egy rövid telefoninterjú ere­jéig: mit jelent számára Bethlen Gá­bor szellemi öröksége, s mik azok a gondolatok, melyeket fontosnak tart elmondani a díj átvételekor? — A Bethlen-díj számomra nagy érzés. Erkölcsi magaslatként értel­mezem. Ez a díj elsősorban kötelez, felelősséggel terhel. Első gondolatom ösztönösen a nagy fejedelemre vetül. Fejedelemségének, királykodásának ideje ellentétektől, ellentmondások­tól szaggatott. Birodalmak közé szo­rult kis ország ... Miként megma­radni? Bethlen Gábor országlásának létkérdése és egyben üzenete is: a megmaradás bizonyítása, a megma­radás filozófiája és politikája; a megmaradásért küzdve is gyara­podni, a megmaradásért küzdve is építeni a fejedelmi és királyi hatal­mat. A megmaradásért küzdve is gyakorolni a toleranciát. A megma­radásért küzdve is törekedni a ma­­gyar politikai egységre. Bethlen Gá­bor politikája több mint 400 évvel ezelőtt már a politikai szabad akarat irányába tör. S máig élően figyelmeztet a min­denkori politika alapelemeire, a le­hetőségek és az esélyek felismerésé­re. A Bethlen Gábor-i életmű sugall­ja a legnehezebb helyzetek vállalását is. Nekünk ma az Európa-házat kell felismernünk. „Hazánk Európa.” Fel kell ismernünk Kelet-Közép- Európa történelmi esélyeit. Fel kell ismernünk a mai magyarságlét esé­lyét. Azt, hogy szándékaink jelen időben összehangzanak a történe­lemmel. A mai magyarságlét azt akarhatja, amit a történelem akar. Tudatosítanunk kell, hogy Kelet- Közép-Európa térségein új rendezési elv erősödik fel: az önrendelkezés és a demokrácia elve. A nemzetek ön­­rendelkezésének elve: a nemzeti szabad akarat. S ennek párhuzamá­ban a nemzeti kisebbségek önkor­mányzatának az elve. Meggyőződé­sem, hogy csak az önkormányzat mindenkit megillető elve alapján szállhatunk szembe Kelet-­­özép- Európa régi-új rémével, a naciona­lizmussal, a nacionalizmusokkal. Meggyőződésem, hogy a mai ma­gyarság lét nagy történelmi esélye az önrendelkezés, az önkormányzat el­ve és gyakorlata. E díj kapcsán engem ez a kérdés foglalkoztat, hogy mai magyarságlé­­tünk képes-e kitermelni s létrehozni azokat az erőket, amelyek érvényt szereznek az önrendelkezés, az ön­­kormányzat és a demokrácia elvé­nek? Egy másféle történelemnek, az építkező, a fegyverek nélkül gyara­pító történelemnek. S elsősorban magamnak teszem fel a kérdést: mit tudok tenni mind­ezért én, s hogy tudok ez új és más helyzetben megfelelni, egy más hely­zet alakítója lenni? M. D. Az idézett mondat egy török szín­padon hangzott el, 1966-ban, Anka­rában. Lelkesült kritikák dicsérték az akkor még mindig fiatal szerzőt, mi, itteniek, nem is tudtunk a dologról. Ez a szabadsághimnusz meghatotta a török kritikusokat, a török nézőket, most, hogy a dráma megjelent Tas­­nádi Edit fordításában, ideje volna, hogy mi is meghatódjunk ezen a ne­mes, emlékező és emlékeztető gesz­tuson. Ám ez mégsem egyszerű történel­mi játék, hanem igazi, szenvedélyes szerelmi történet. A darabban ez is szépséges, nemcsak hősök elbukásá­nak pátosza. Ez a szerelmi vonal te­szi hitelessé és végérvényessé az ál­talunk nagyon ismert történetet, melyben Agónia — értsd: Szovjet­unió — eltiporja a forradalmasok Mitiniát, azaz: hazánk. Szép és viszonzó erejű gesztus vol­na, ha valamely magyar színház be­mutatná ezt a darabot. Megtudhat­nánk, milyenek a törökök, ha fiata­lok és szerelmesek, és megérinti őket a forradalom. (A Magyar—Török Ba­ráti Társaság kiadványa, 1991) Apáti Miklós A CIMBALMOSOK első világtalálko­zóját tizenkét ország neves művészé­­nk részvételével nyitották meg Pé­csett. A négyezer éves múltú hangszer különböző fajtáinak megismertetését, népszerűsítését célzó háromnapos ta­lálkozó keretében kiállítást is rendez­tek, amelyen a cimbalom történetét és a különböző földrészeken, országokban használt változatait mutatják be. Szom­baton este gálakoncertet tartanak, amelyről a Hungaroton hanglemezfel­vételt készít. A világtalálkozó vasár­nap a Cimbalmosok Nemzetközi Szö­vetségének megalakításával zárul. TŐZSER ÁRPÁD költőnek ítélte a Fáb­­ry-díjat az az emlékbizottság, mely Fábry Zoltán nevét viseli. A díjat a közeli jövőben, Kassán adják át a kivá­ló szlovákiai magyar költőnek. FŐDÍJAT nyert az Ungváron rende­zett Intertgeatr nemzetközi színházi fesztiválon a Móricz Zsigmond Színház kollektívája a Szigorúan ellenőrzött vo­natok című előadásával — jelentette a TASZSZ. KIÁLLÍTÁS NYÍLIK az Albán Nem­zeti Könyvtár anyagából az Országos Széchényi Könyvtárban november 13- án. A tárlat a Széchényi Könyvtár ta­valyi tiranai bemutatkozását viszonoz­za. Kétszáz kötetet mutatnak be: al­bán nyelvű lexikonokat, bibliográfiá­kat, az országot ismertető kiadványo­kat, és idegen nyelvű, nem Albániában megjelentetett útleírásokat is. SZERVATIUSZ TIBOR szobrászmű­vész egyéni tárlatára kerül sor a ber­lini Magyar Kultúra Házában. A Ko­lozsvárról 1974-ben áttelepült, jelenleg Budapesten élő és alkotó mester mo­numentális alkotásait Csoóri Sándor költő mutatja be az érdeklődőknek no­vember 7-én, csütörtökön délután öt órakor, az intézet földszinti nagytermé­ben. Az első emeleti foger­tően Sára Sándor negyven fényképfelvételét te­kinthetik meg a jelenlévők, amelyek Szervátiusz Tibor életművéről készül­tek Erdélyben. Másnap délután Csoóri Sándor író-olvasó találkozón vesz részt. Az irodalmi délután műsorvezetője Kárpáti Pál, a berlini Humboldt Egye­tem hungarológiai tanszékének pro­fesszora lesz. MEGJELENT Fivály Henrik A latin nyelv szótára című könyve reprint ki­adásban a Zeneműkiadónál. A szótár máig az ókori és későbbi latin szöve­geket tanulók, tanítók, fordítók egyet­len komoly igénnyel használható és va­lójában nélkülözhetetlen segédeszköze. A latintanítás fejlődése, a latin nyelvű fordítások gyarapodása tette különösen időszerűvé a kiadást. Megrendelésre a könyvet postai utánvéttel szállítják. (Le­vélcím: 1368 Budapest, Pf. 208.) A ZENEAKADÉMIÁN november 3-án, vasárnap 16 órakor a berlini Scharonn Ensemble játszik. Noha az együttes va­lamennyi korszak kiemelkedő zenéjével foglalkozik, a kortárs zene leggyümöl­csözőbb együttesévé vált. Számos zene­szerző ajánlotta fel számukra alkotását. A MAGYAR MŰHELY irodalmi és mű­vészeti folyóirat estet rendez régi és új munkatársainak részvételével novem­ben 4-én, hétfőn este 18 órakor az író­­szövetség Bajza utcai székházában. KONCERTET AD a világhírű berlini zenekar, november 3-án 19.30 órakor az Erkel Színházban. Anton Bruckner V. szimfóniáját fogják játszani. Vezényel: Daniel Barenboim. (A szombati kon­certre minden jegy elkelt!) A HITEL KLUB november 5-én 18 órakor szeretettel várja az érdeklődő­ket A hely szelleme — A XI. kerület hagyományairól című estjére. Vendég: Kamarás István, a beszélgetést Kiss Gy. Csaba vezeti.­­(?Cim: Bp. XI., Bartók B. út 61., bejárat a Fadrusz utcából) VADASZTOMORÜLES: a Földművelés­­ügyi Minisztériumban megalakult Va­dászati Kulturális Egyesület azokat a vadászokat, természetbarátokat és kör­nyezetvédőket tömöríti, akik hajlan­dók szövetségre lépni a magyar vadá­szati kultúra és etika fejlesztéséért. A szervezet nyitott egyesületként műkö­dik, a hazai rendes és pártoló tagságon kívül együttműködésre törekszik más hazai, illetve nemzetközi szakmai és kulturális szervezetekkel. kairól«­/fcMp Emlékezzünk halottainkra!

Next