Új Magyarország, 1992. június (2. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-29 / 152. szám
411 évfolyam’152 ”“m #miAG¥AR0R8ZA( 1992. június 29., hétfő BELFÖLDI________ 1 K isgazdák itt, kisgazdák ott Torgyán József tábora a Dózsa György úti Építők Székházában tartotta országos nagygyűlését. A Himnusz eléneklése, Ady Endre „Az értől az Óceánig" című versének elszavalása után a pártelnök ismét elmesélte, hogyan is történt a Belgrád rakparton ama „katonai akció", különös tekintettel a támadófegyverként igencsak veszélyes golyóálló mellényekre. Az elnök drámai szavakkal ecsetelte azon mozzanatokat, amikor is „a nyolcvanéves kisgazdaférfiak és nők puszta kézzel szálltak szembe a vad martalócokkal, body buildinges volt ávósokkal". Bejelentetett az érdemtelenek leváltása, a bizalomra (egyelőre?) méltók kinevezése, majd Kávássy Sándor új alelnök „új hit, új ember, új stílus kell ide!" gondolatának szellemében a tagság egyhangúlag bizalmáról biztosította, elnöki tisztségében megerősítette Torgyán Józsefet. Tartózkodás és ellenkezés nélküli, egyhangú kézfelemeléses szavazások sora következett. Akadt ugyan egy felháborodott kisgazda, aki bemószerolta néhány társát, amiért azok egyáltalán nem is szavaztak, de az elnök megnyugtatta az aggodalmaskodót: „nem vitaalap, hogy valaki nem emelte elég magasra a kezét, a szavazás egyhangú volt". Jóváhagyták a kormánykoalíció felmondását, népszavazás kiírását a miniszterelnök menesztése ügyében, utólagosan az alelnökök és a frakcióvezető kizárását („le velük!") is. Egyetértettek abban, hogy a kizártakkal tilos bárminemű kapcsolattartás. A jelenlevők megszavazták, hogy „ha a bíróság megállapítaná, hogy a kizárás jogtalan volt, az elnökség döntése akkor is érvényes" - s ez volt az a pont, amikor kételkedni kezdtünk benne. Torgyán Józsefnek valóban jogi képesítése van? Légvonalban néhány száz méterre az előbbi színhelytől, az Állatorvosi Egyetem épületében a „harmincötök", az FKgP történelmi tagozatának országos gyűlése zajlott ugyanabban az időben. Higgadtan, szélsőséges megnyilvánulásoktól óvakodva tették a dolgukat. Hivatalosan is megalakították a Történelmi Tagozatot. Az összejövetelen megjelent Cseh Sándor, a volt Torgyán-féle tízes frakció volt tagja is, de Ugrin Emese, jóllehet állítólag meghívták, távol maradt néhányan a „harmincötök" közül ezt igencsak elégedetten vették tudomásul... (P) Tatum Attila felvétele Szabadok vagyunk Gödöllőre kellett menni... (Folytatás az 1. oldalról) Este fél kilenckor mintegy tizenötezer néző gyűlt össze, amikor megkezdődött az ünnepi műsor. Először Tolcsvay Béla: A Napfényfia - fohász a 20. század végéről című, erre az alkalomra írt zenebalettjét mutatták be a Válaszút és a Georgikon Táncegyüttes közreműködésével, szólót Horváth Zsófia és Horváth Csaba táncolt. „Az élet fáján a tudás, a tudás fáján az élet" - szólt a lendületes mű, majd különböző, népdal ihlette betétek után - az est eszmeiségét kifejezve - felcsendült a záródal. Az igazság igazi hatalma, az a szeretet teljessége. Ezután megszólalt a harang, a színpad előtt felállított Világfa elé gyermekek, cserkészek, fiatalok telepedtek, s megkezdődött az ökumenikus hálaadás. Evangéliumi részletek, rövid beszédek között énekek hangzottak el, majd Roszik Gábor evangélikus lelkész, országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a mai ünnep célja, hogy összegyűjtsük a Kárpátmedence magyarjait, akik eljöttek ide, elhozták szívüket, hitüket, a magyarság jövőjébe vetett reménységüket a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból és mindenfelől az anyaországból. Lélekben egyek vagyunk itt ma valamenynyien, akik itt vagyunk és azok is, akik a televízió előtt ülnek, talán imára kulcsolt kézzel. Ez a Világfa - folytatta a képviselő - , Velekei József Lajos alkotása, emlékeztessen minket a mai napra, szabadságunkra, a magyarság összetartására. Ez a Fa arra is figyelmeztet, ha ágaink sokfelé is hajlanak, összefonódva egy törzs vagyunk, közösek a gyökereink. Csodálatos képet festett a színpad, amikor felcsendült Kallós Zoltán: A Felkelő Nap Háza című moldvai csángó balladakompozíciója. A Világfa mögött mintegy kétszáz, népviseletbe öltözött határainkon túli magyar honfitársunk (csángók, székelyek, mezőségiek, kalotaszegiek, gömöriek, mátyusföldiek, zoboraljaiak, csallóköziek vajdaságiak) színes koszorújában felhangzott a produkció első száma, az egykori Animals-sláger Bródy János magyar szövegével, Nagy Feró előadásában A beatmozgalom méltán egyik legszebb dala, A felkelő nap háza sajátos értelmezést kapott, az eltévedt, bűnbe esett, majd megbocsátást és vigasztalást kérő ember himnuszává vált. A balladában - eddig kiadatlan gyűjtés anyagaként - Kallós Zoltán a zene és a tánc nyelvén idézi fel egy tragikus sorsú népcsoport, a csángók történetét. A csoportos táncok, zenei betétek, szólóénekek Sebestyén Márta, Gang Ágnes és Berecz András színvonalas tolmácsolásában, és Erdélyi György lelkek mélyéig ható prózája a székely dalokért, a nélkülözhetetlen élő kincsekért, egységes művé forrasztották az ősbemutatót. A produkció végén, melynek rendezője Koltay Gábor, fő támogatói a Lakitelek és a Nemzeti Alapítvány voltak, színpadra lépett Szörényi Levente, a nap védnöke és Bródy János, s felhangzott két régi Illés-dal, az Elvonult a vihar és az Oly nehéz várni. A közönség visszatapsolta a számokat, majd a forró hangulat a Szózat közös éneklésekor még emelkedettebbé vált. A háttérből tűzijáték fényei világították be a az égboltot. A Világfa, Európa legnagyobb faszobra méltóságteljesen állt a színpad előtt, hogy ezután, immár igazi küldetéseként a Nap összes fényét tükrözze, hirdesse a Szabadságot. Székely Ádám izraeli Ari Shan, de a Sipos Incze színészduó is nagy sikert aratott afrikai dobzenéjével. Hisz így teljes a kép: játsszuk saját népzenénket de egymás muzsikáját is. Egyszóval, ha zenéről, kultúráról van szó, csak nyugodtan húzzuk el egymás nótáját, így lehet, sőt kell... - Nem szabad, hogy elhomályosuljon - immáron valódi felszabadulásunk ünnepe - fűzte hozzá Roszik Gábor országgyűlési képviselő, mert - mint mondotta -, hétköznapjaink csak akkor válhatnak igazán gazdaggá, ha ünnepeinket megbecsüljük. Mert ezek a napok úgy kellenek nekünk, mint a megfáradt utazónak egy-egy barátságos vendégfogadó a hosszas vándorlás után. Soha nem fogom elfelejteni, mennyire szégyelltem magam mások helyett is, mikor Kallós Zoltán a könnyeit törölgette. Arról beszélt ugyanis, mennyire fontosak voltak s lennének a határokon túli magyarságnak azok a rádió- és televízióműsorok, amelyek valamikor voltak, jelenleg nincsenek - s ki tudja lesznek-e még a jövőben. Azt a moldvai csángó balladát, amit az est folyamán előadtak, még 1956-ban írta, s hosszú évekig az asztalfiókban hevert. Szörényi Levente és Koltay Gábor tavaly elolvasták és nagyon jónak találták. A véleményt tettek követték, ennek köszönhetjük a szombati premiert. S az az igazság: felesleges ide a feltételes mód - nem köszönhetjük, hanem köszönjük Kallós Zoltánnak, s mindazoknak, akik közreműködtek. S reméljük azt is, hogy a kiváló néprajzkutató szavai a rádió- és televízióprogramokról - talán a jelenlévő több száz határainkon túli magyar helyett is fogalmazott - nem fognak semmilyen képletes asztalfiókban heverni, s meghallják azok, akiket illet. De sok minden mást sem lehet egyhamar elfeledni. Sebestyén Márta határozott, lelkes szavait, ahogy saját művészi hitvallásáról szólt - ő nem használta ezt a szót -, arról, hogy számára a magyar kultúra továbbítása azoknak, akiknek a hagyományok ápolása nem lehet a hétköznapok része - létkérdés és kötelesség. S azt sem, ahogy Sunyovszky Szilvia, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója beszélt arról, miért és mennyire fontos, hogy tisztában legyünk magyarságunk értékeivel. Hisz csak az a nép értheti meg a másikat, élhet a más nációval békés egyetértésben, amelyik becsüli saját hagyományait, kulturális örökségét. Lényegében ezt a gondolatot teljesítette ki, a „nem múlóan" hallatlanul népszerű Nagy Feró is. Büszke arra, hogy magyar, mert enélkül az érzés nélkül nem tudna zenélni, munkálkodni. S ha minden nép büszke lehet hovatartozására, történelmi gyökereire Kárpát-medencén innen és túl, jobban meg tudjuk majd becsülni egymást, függetlenül attól, Európának vagy a világnak melyik sarkából jöttünk... Bródy János arról szólt, menynyire fontos, hogy ne csináljunk pártkérdést olyan érzelmekből, amelyek mindannyiunknak a ma sűrűn emlegetett közös nevezőt jelenthetik. Mert az is létkérdés, hogy ne alaptalan gyanakvások légkörében éljünk, ezeket a valódi ünnepnapokat tartsuk magasra, hogy ne érhesse őket már... Tulajdonképpen ehhez kapcsolódtak Illés Lajos gondolatai is, aki azt hangsúlyozta: ahhoz, hogy igazán beleivódjon a köztudatba az átmeneti korszak minden pozitívuma, hosszabb tanulási időszak szükségeltetik - és az egymással szembeni nagyobb türelem. Megyeri Dávid A szovjet csapatok kivonulásának első évfordulóját vidám juniálissal, színes műsorokkal ünnepelte a főváros a hétvégén. Mussa Zeineb felvétele Húzzuk el egymás nótáját A határon túli a szó legszorosabb értelmében veendő, mert a somorjai Csalé zenekar vagy a szabadkai Csujogató együttes mellett fellépett a walesi Ar Log, az Új színfolt régi fényében Szombaton a Clark Ádám téren leleplezték azt az 1880-ban készült mozaikképet, amely évtizedeken át befalazva várta a helyreállítást. Ebből az alkalomból rövid beszélgetésre kértük Ligeti Imrét, az I. kerület polgármesterét. - Mikor és hogyan tűnt el ez a mű a fővárosiak szeme elől? - 1947-ben Sztálin születésnapjára rendbe tették a Lánchíd, illetve az Alagút környékét. A kőművesek utasítást kaptak, hogy távolítsák el a bolsevikokat irritáló címerábrázolást. Szerencsére olyan embert bíztak meg a munkával, aki nem a szétverés, hanem a befalazás mellett döntött, így lehetőség nyílt arra, hogy ezt a szép mozaikképet eredeti szépségében állítsák helyre. - Ki kezdeményezte a helyreállítást, és ki állta a költségeket? - Ráday Mihály tett javaslatot erre, még 1984-ben, és a művelődési tárca vállalta magára a restaurálás, illetve a rendbehozatal költségeit. A kerületi önkormányzat szerepe csupán a leleplezés időpontjának kijelölésével függ össze, ugyanis mi javasoltuk és kértük, hogy erre a Magyar Szabadság napján kerüljön sor. - Mit tudunk a keletkezéséről? - Lotz Károly terve alapján készült ez az úgynevezett angyalos középcímer, amely Dalmáciára, Szlavóniára, Erdélyre és Fiumére is utal. Külön érdekessége, hogy a magyar címer közepén a Habsburg-Lotharingiai címer is látható. Ezzel a szépen helyreállított mozaikképpel a főváros és az I. kerület visszanyert egy szép színfoltot régi értékeiből. (bánó) Ligeti Edina felvétele Ami összeköt, nem lehet kimondhatatlan A lengyel 56 emléke Miskolcon Poznanból indulunk, hogy Miskolchoz jussunk el. Az 1956-os poznani fekete csütörtök évfordulójának emlékére ünnepségsorozatot rendeztek a hét végén a lengyel városban. A tiszteletadás egyik eseménye volt, hogy megkoszorúzták a lengyel '56 tizenhárom éves korában meggyilkolt kamaszhősének, Romek Strzalkowskinak az emléktábláját a róla elnevezett utca sarkán. Ott, ahol egymásba fonódik a tavaly felavatott Mansfeld Péter utcával, s ahol a magyar október tragikus sorsú ifjú harcosának emléktáblája hirdeti lengyelek és magyarok oly gyakran összekapcsolódó nemzeti és egyéni sorsát. Szombat kora délután óta - miként Poznanban Mansfeld Péteré - hazánkban is jelen van immár Romeko Strzatkowski emléke. Miskolc Katowice városrészében Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke avatta fel a hős lengyel fiatalember emlékoszlopát és hitelesítette a a Marie Curie Sklodowska gyógyszertár melletti kis tér új elnevezését. Göncz Árpád ünnepi beszédében kiemelte, hogy 1956-ban részben a poznani események gyorsították fel hazánkban is az erjedés folyamatát. A lengyel város alpolgármestere tavalyi avató beszédében Mansfeld Péter emléktáblája előtt úgy fogalmazott, hogy bár országhatárok és kilométerek százai választják el a két fiatal örök nyughelyét, ők mégis forró baráti és harcostársai ölelésben találnak egymásra a lengyel és a magyar haza szabadságáért és függetlenségéért hozott szent áldozatukban. Köztársasági elnökünk most, mintegy kapcsolódva a fentiekhez, édestestvéreknek nevezte az ifjú hősöket, akik, - mint mondotta - nemzeteink közös ünnepének akár jelképeivé is válhatnak. Wojciech Kaczmarek, Poznan polgármestere édesanyja nyelvén, azaz magyarul köszöntötte az ünnepi eseményt. Beszédében méltatta a legújabb kori lengyel-magyar kapcsolatok legszebb fejezeteit 1939-től napjainkig, s mély megindultsággal fejezte ki köszönetét Miskolc városának a népeinket összekötő szép gesztusért. Göncz Árpád az ünnepséget követő, a miskolci városházán tartott fogadáson pohárköszöntőjében kifejezte azt a reményét, hogy ennek a közös ünnepségnek felemelő pillanatai nemcsak a lengyeleket és a magyarokat hozták ismét még közelebb egymáshoz, hanem a magyarokat is a magyarokhoz. Csobán Tamás polgármestert a város lengyel kapcsolatairól kérdeztük. - Miskolcnak korábban is voltak lengyel kapcsolatai, s így városunk különösen alkalmas arra, hogy e szálakat még szorosabbra fűzze. Miskolc, fekvésénél fogva ukrán, szlovák, lengyel területekhez esik közel, és történelmi szerepe, hagyományai kötelezik mind a kulturális, mind a gazdasági kapcsolatok élénkítésére. Azt szoktam mondani: elég volt már a „szocialista nagyipar fellegvárából", mi szeretnénk ismét vérbeli kereskedővárossá lenni, hasonló szerepet betöltve, mint Nagy Lajos királyunk korában, amikor - miként köztudott -, igen közeli, szerves kapcsolatok fűzték össze országainkat. Hadd idézzük fel: a gondolat, miszerint Poznanban legyen Mansfeld Péterről, s Magyarország egyik városában Romek Strzalkowskiról elnevezett utca, varsói nagykövetünk, Engelmayer Ákos fejében, de talán inkább a szívében született meg, s a lengyel vajdasági székváros magisztrátusának és lakóinak a szíve visszadobbant rá - tavaly október 22-ike óta a már ott létező Romek Strzalkowski utcát keresztező kis utca kapta Mansfeld Péter nevét. Göncz Árpád lapunknak elmondotta: - Olyan szívbe markoló volt ez az ötlet, hogy Romeknek a magyarok által nehezen kimondható vezetékneve miatt ódzkodni tőle egyszerűen érthetetlen dolog. A fővárosi önkormányzat a fenti érvvel indokolt elutasítását követően keresett meg engem segítség végett Engelmayer Ákos. És mi történt? Telefonáltam néhány városunkba és mindenütt lelkesen készek voltak élni a lehetőséggel. Azért javasoltam végül is Miskolcot, mert jellegében Poznanhoz legközelebb áll, mi több, van már egy lengyel nevű városrésze is. Mind a polgármester, Csobán Tamás, mind a képviselői testület egyetlen ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot. Az emléktáblán a lengyel fiú teljes neve szerepel, de a köztudatban máris Remek térként emlegetik. Ami összeköt, azt nem lehet kimondhatatlannak nevezni... Ilyesmi legfeljebb csodálatosan felemelő érzésekre igaz. Olyanra, mint amiben itt és most is részünk volt. Szalai Attila