Új Magyarország, 1992. augusztus (2. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-28 / 203. szám
SPANYOLORSZÁG Encyclopaedia Hungarica A nagy gonddal - és tizenegy esztendei szorgos munkával - készült, négyrészesre tervezett enciklopédia első kötete a napokban látott napvilágot. Szerkesztői joggal hivatkoznak arra: ez az első olyan lexikális mű, amely a múlt és jelen témáit taglalva a szétszórtságban élt vagy élő magyarokra is kiterjed. Ebben a vonatkozásban, valóban hézagpótló munkát vehetünk most kézbe, sok érdekes ismeretanyaghoz jutva a kinti magyarok kulturális, társadalmi és vallási életéről, szervezettségéről. A történelmi-mitológiai kuriózumokba gazdag első kötet - nyil AMDEWUE MM II. évfolyam, 203. szám 1992. auguszus 28., péntek Új hanglemezek, kazetták, CD-k HUNGAROTON: XI. Magyarországi Táncház Találkozó 1992.Kitűnő együttesek - Düvő, Hegedős, Téka, Fabatka, Méta, Tilinkó, Maszkaradesz, Falkafolk, Gönczöl zenekar és jó hangú szólisták, igazi népi hangszerek szolgáltatják a változatos programot: „Trapp 12 Szászcsávás" (Kisküküllő mente), Recés a szőlő levele (Lujzi Kalugor, Moldva), Árva az a madár (moldvai és gyimesi csángó dallamok), Katonakísérő és öreges legényes (Kalotaszeg), Mária, Mária (Zetelaka, Székelyföld), Magasztallak én Istenem, Uram (ref. népének, Haraszti, Szlavónia), Bogár Imre nótája és cáfrang (Jánosmajor, Murakeresztúr, Zala m.), Somogyi kanásztáncok (Bolhás), Párhuzam (Bogyiszló, Somogy m.), „Zoboralji lagzis" (Zobor, Szlovákia) Hej rózsa, rózsa (Tolnai dallamok, Lajtha László gyűjt.), Megdöglött a kecske (Ipoly menti palóc dudanóták), Sok fa van a rezulába (ormánsági népdalok), Bölcsődalok, (Kallós Zoltán moldvai és mezőségi gyűjt.), Zóró és ugrás (Perkáta, Mezőföld), Ah, Lemona (Pondosz-vidéki görög táncdallam), „Trákkopanica" (bolgár táncdallam). Az Orsz. Közművelődési Központ és a Hungaroton közös kiad. (SLPX 18208). QUINT: Horvát népzenei tradíciók Magyarországon. A kiadó módszeresen bemutatja a Kárpátmedencében együttélő népek zenéjét. A sorozatban látott napvilágot ez a CD és kazetta, a Magyar Rádió budapesti és pécsi stúdióinak felvételeiből; szerk. Eredics Gábor. QUI 903071(CD) - QUI 403071 (MC). Nagyobb rendezvények BUDAPEST, Eötvös utca 12. sz. alatti ház: Móricz Zsigmond és a Kelet Népe emléktábla felavatása, az író halálának 50. évf. alk. (p. 10); Kerepesi temető: Ünnepélyes koszorúzás Móricz Zsigmond sírjánál (p. 11.30) - Hadtörténeti Múzeum udvara. Tolcsvay Lázsló: Testementom. Oratórium Bella István verseire (ősbem.), közrem. a Honvéd Egy. Férfikara és Weiner Leó Szimf. Zenekara (p., szó. 20.30). BALATONFÜRED, Tagore sétány: A városi fúvószenekar térzenéje (v. 15-től); Néptáncegyüttesek menettánca (cs. 16-tól); Mólópódium: A Balatoni Ősz ünnepségeinek megnyitója (v. 16), A Zánkai Néptáncegy. műsora (v. 16.15-től), A Tatabányai Társastáncegy. műsora (k. 18-tól) - DEBRECEN, Repülőtér: Farmerexpo - Az első debreceni Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megny. (k. 11) - EGER, volt szovjet laktanya: A II. Pápai Nemzetk. Vásár ünnepélyes megny., divatbemutatóval (cs. 10); A pápai centenáriumi világkiállítási carta aláírása (cs. 15); A vásár v. zárul, nyitva: p., szó., v. 10-18) - LEÁNYFALU, MH: Magyar öregcserkészek világtalálk. megny. (cs. 15., p., szó., v., h. zárul) - MISKOLC, több helyszínen: Miskolci Nyár '92 eseményei - Sz. téri Színpad: Magyar-ír-skót népzenei est (p. 18); Erzsébet tér: „Dallamok minden korosztálynak", a MÁV Koncert Fúvószenekar térzenéje (p. 17-től); Diósgyőri Vár: A padlás c. mesejáték (szó. 10); A néma levedte, a Nagyváradi Színház vendégj. (szó. 19) ; Tapolcai termálfürdő melletti sétány: Fúvószenekari térzene (v. 17-től) MOHÁCS, Lengyel hősi emlékmű: Koszorúzás (szó. 15.30); II. Lajos Emlékmű: Megeml. és koszorúzás (szó. 16); Történelmi Emlékhely: Emlékhangv., koszorúzás, szentmise a mohácsi csatában 1526-ban elesettek emlékére (v. 10) - SÁROSPATAK, több színhelyen: A Zempléni Művészeti Napok '92 programjai - Rákóczi Múzeum udvara: Reneszánsz játékok, az Arbeau Historikus Táncszínház előa. (p. 20), A Liszt Ferenc Kamarakórus zárókonc. (v. 20); Vártemplom: Sebestyén János orgonahangv. (p. 20), Kocsis Zoltán (szó. 20) ; A Művelődés Háza: A Trio Stendhal dzsesszkonc. (szó. 21); A Zempléni Műv. Napok záróbálja, közrem. a Budapest Ragtime Band (v. 21-02.); Ref. Kollégium udvara: „Karácsonytól húsvétig" - Az európai egyházi zene legszebb énekei, a Budapesti Énekes Iskola hangv. (v. 18.30); Rákóczi Múzeum: Orosz népi ikonok a 19. századból (v. zárul) - SZERENCS, Rákóczi-vár (udvaros palotaszárny): 15-18. századi források alapján rekonstruált táncok - az Arbeau Historikus Táncszínház prod. - Zempléni Műv. Napok'92 (p. 17-től). MAGYAR ÖREGCSERKÉSZEK VIlÁGTALÁLKOZÓJA Könyvújdonságok ban a szerzői, szerkesztői tevékenység kényszerű korlátai miatt - pontatlanságokat, dezinformációkat is tartalmaz. Maga az Előszó egyébként így fogalmazza meg a nagy vállalkozás mibenlétét: „A mi munkánk az volt, hogy vizsgáljuk meg a magyarságra vonatkozó adatokat és az írásadatok közül fogadjuk el azt, ami helyes. De megállapítani azt, hogy mi a helyes és mi nem, nem könnyű feladat." Az enciklopédiát lapozgatva léptennyomon tapasztalhatjuk, mennyire így van ez. Abban a reményben adunk hírt a méreteiben is tiszteletre méltó, nagy vállalkozás első kötetének megjelenéséről, hogy a továbbiak korszerűbb magyarságtudatot igyekeznek majd formálni (főszerkesztő: Bagossy László, Első kötet A-H, Magyarságtudat Lexikon Alapítvány - Hungarian Ethnic Lexikon Foundation, Calgary). Egy-egy mondatban Ancsel Éva: Az ember mértéke vagy mértékhiánya. Az ismert filozófus új írásának alapgondolata, hogy az embert - lévén bizonytalan helyzetű lény - a mértékhiány jellemzi. A szerző ennek megnyilvánulásait és következményeit elemzi, kezdve a görög tragédiáktól az újkori ember történelmi reményeinek szertelenségeiig (Kossuth, fv. 145 Ft). Anderle Ádám: Spanyolország története. A kiváló történész átfogó munkája hosszú idő óta az első könyv, amely a nagyközönség számára is érthető módon tárja fel a spanyol történelem sokszor ellentmondásos eseményeit, politikai, gazdasági és kulturális folyamatait (Móra, kb. 340 Ft). Vlagyiszlav Hodaszevics: Mint sivatagban délibábot. A népszerű Napjaink költészete sorozat új kötete Hodaszevics (1886-1939), kora egyik legjelentősebb orosz lírikusa életművével ismertet meg. Az emigráns voltáért hazájában végképp agyonhallgatott költő versei hozzásegítenek 20. századi orosz irodalmi ismereteink módosításához is (Európa, fv. 120 Ft). Kiss Dénes: A fenevad etetése. A verseskötet - amint azt a költő szülőfalujának, Pacsának pedagógus-polgármestere bevezető soraiban jelzi - egy szép és hasznos mozgalom elindítója is kíván lenni. Egy olyan mozgalomé, amely (e kötet megjelentetésének körülményeihez hasonlóan) elősegítheti a magyar írók, költők munkáinak közkinccsé tételét (Püski, fv. 130 Ft). Luigi Pirandello: Mattia Pascal e FENEVIKD ETETÉSE két élete. A Nobel-díjas olasz regény- és drámaíró születésének 125. évfordulója alkalmából jelent meg e kötet; a regény Pirandello (1867-1936) legjellemzőbb prózai alkotása (Európa, kv. 250 Ft). Tamás Menyhért: Koponyák völgye - Válogatott és új versek, (1965-1992) - A versekből keveset tudhatunk meg költőjük személyes életéről, sorsáról, ám annál többet a magyarság sorskérdéseiről, mai gondjairól s még részletesebben egy kis népcsoport, a bukovinai székelyek hányódásairól és rettegéseiről, meneküléséről és új otthonra találásáról s természetesen mai életéről, gondjairól (Orpheusz Könyvek, fv. 159 Ft). KISS DÉNES Balatoni ősz BADACSONY, Egry Emlékház: Egry József emlékkiáll. (naponta 10-18. h. kivét.) - BADACSONYTOMAJ, Tájház: Balatoni helytört. bemutató; Pandora Galéria: Nádler István festőm. kiáll. (v. zárul); Egry József MH: Csúcs Endre kerámiakészítő mester kiáll. (k. nyílik meg) - BALATONBOGLÁR, Pincetárlat: Balatonboglár és környékének régészeti leletei (10-12 és 15-18, h. kivét.) - BALATONFÖLDVÁR, Városháza: Danyi László kiáll. (most nyílt meg) - BALATONFÜRED, Jókai villa: Jókai és a Balaton (naponta 10—17, h. kivét.) - BALATONLELLE, Szent István tér: Rézfúvós térzene (p. 18-tól); MH: id. Kapoli Antal fafaragó népm. kiáll. - BALATONSZEMES, Színháztörténeti Kiállítás: Igazság és lehetőség c. tárlat (10-18. h. kivét.) - BALATONSZENTGYÖRGY, Csillagvár, Végvári vitézek egykori környezetét felidéző kiáll. - FONYÓD, Nyári Galéria: Kapos Art - Grafikai és textilműv. kiáll. (h. zárul) KESZTHELY, Festeticskastély: Szőkefalvi Nagy Katalin és Baranyai László konc. (p. 20); Zsigmondy Dénes hegedűestje (k. 20); Színház: A cserszegi alkotótábor tárlatának megny. (k. 11); Balatoni Múzeum: Franhauseni (Németo.) bronzkori bemutató (vendégkiáll.); Galéria: Szabolcs Péter szobrai, Takács Ágnes textiljei (naponta 16-20) NAGYVÁZSONY, Kinizsi Vármúzeum : Elmúlt századok emlékei (naponta 8-18) - NEMESVÁMOS, Balácapuszta: Római kori villa maradványai (10-18. h. kivét.) - SIÓFOK, Dél-Balatoni Kult. Központ: A Kapos Táncegy. folklórműs. (sze. 21) - SZÁNTÓDPUSZTA, Idegenforg. és Kult. Központ: Lovasbem. (kics., 10 és 16) - TIHANY, Múzeum: „Tündér Tihany" - Illyés Gyula emlékkiáll., A mosztári püspöki kincstár horvát képzőm. alkotásai (most nyílt meg) - ZAMÁRDI, Tájház: Néprajzi kiáll. (naponta 10-18). Hangversenyek BUDAPEST, Bazilika: Görgei Miklós orgonahangv. (h. 19) - Budavári Corvin Terem: A Magyar Koncertegy. hangv. (p., v., sze. 21) - Deák téri ev. templom: Gárdonyi Zsolt orgonám. (Würzburg) konc. - Bach: h-moll prelúdium és fúga, saját szerzemények (v. 18) - Erdődy-udvar (rossz idő esetén Kodály-terem): A Collegium Musicum Budapest hang. - Zenélő nyári esték a Várban (h. 19.30) - Kilátó Galéria (Margitszigeti víztorony): Négy évszázad zenéje, a Cantus Corvinus Egy. konc. (k., sze. 17.30) Liszt Ferenc Kamaraterem (Régi Zeneakadémia): A Bartók Vonósnégyes konc. - A Szigeti József Nemzetk. Hegedűverseny nyitóhangv. (p. 19.30) - Mátyástemplom: Ulrich Bremsteller (Németo.) orgonaestje (p. 20) -Óbudai Társaskör: Móré Irén fuvolaestje (p. 19.30) - Zenetörténeti Múzeum: A Collegium Musicum Budapest hangv., közrem. Vig Margit Ausztria (h. 19.30). ESZTERGOM, Bazilika: Baráti István orgonahangv. (v. 16) - FERTŐD, Eszterházy-kastély: Szabó Orsolya (zongora) és a Szabó Quartet konc. (szó. 18) - GYÖNGYÖS, Áll. Zeneiskola: A finn Topperpikka Ry Kórus hangv., vez. Veikko Konttinen (h. 17) - KARCAG, Ref. templom: Ella István Orgonaestje (v. 19) - KARCSA, ref. templom: Az európai egyházi zene legszebb énekei, a Budapesti Énekes Iskola konc. - Zempléni Művészeti Napok '92 (v. 16) - SZEGED, Honvéd téri templom: Tolcsvay László szerzői estje (h. 20). Színházi előadások BUDAPEST, Lézerszínház (Planetárium): 02 (k. 18.30), Mike Oldfield (k. 20), Pink Floyd (k., cs. 21.30, sze. 18.30), Qeen (sze., cs. 20), Dire Straits (sze. 21.30), J. M. Jarre (cs. 18.30) - Madách Kamara: Bernard Slade: A férfi, akit szeretek, nosztalgikus komédia két részben, világslágerekkel (p., szó., v. 20) - Pesti Vigadó: „Karikára, legények" - Az Állami Népi Együttes gálaestje (v., h. 20) - Városmajori Színpad: Camoletti. Leszállás Párizsban, kétrészes komédia - Vidám Színpad a Városmajorban (p., szó., v. 20-tól). KAPOLCS, Szabadtéri Színpad (rossz idő esetén a Faluházban). Sütő András: Vigyorgó búbánat (komédiás kalandozás), a veszprémi Petőfi Színház vendége (p. 18). Szabadtéri műsorok BUDAPEST, Budai Parkszínpad: A Szabad Tér Színház és a Proton Stúdió gálaestje (p. 20.30, esőnap: h.), Aladdin és a Skodalámpa - Humoristák zenekara (szó. 20.30, esőnap: h.), Miki manó meséi, a 100 Folk Celsius konc. (v. 11 és 16, esőnap: h.) - Kilátó Galéria (Margitszigeti víztorony): Latin-amerikai táncok, ritmusok - tánctanulási lehetőséggel (cs. 1923) - Népstadion, Szoborkert: „Mesenincs királyfi" - A Budapesti Kamaraszínház Közép-Európa Táncszínházának előa. (p. 10-től), „Hová, hová Hétrőfös?", a táncszínház előa. (szó. 12-től) - Óbudai Társaskör kertje: Nikola: A Balkán varázslatos hangja, közrem. a Zsarátnok Egy. (h. 20, rossz idő esetén a teremben) - Orczy-kert: Amatőr zenekari konc. (h. 20) - Várszínház, Karmelita udvar: A trio Stendhal konc. (cs. 20, esőnap: h.). ERCSI, Szabadtéri Színpad: „Nyolcvan perc alatt a Föld körül". Operett- és musicalslágerek népizenekari feldolg., a Honvéd Egy. Előa., vez. prímás: Szalai Antal (V. 14-től) - GYŐR, Zenepavilon (Radó-sziget): A Rakonca egy. konc. (v. 11-től) - HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, Múzeum udvara: A Debreceni Ütőegy. hangv. - Múzeumkerti Esték '92 (szó. 20.30) - MOHÁCS, Szekeres cukrászda: „Ki nyer ma?" - Játék és muzsika tíz percben (p. 12.30) - VÁC, Dunakorzó: Vasárnapi barokk muzsika a Zenepavilonban, vez. Ábrahám Balázs karnagy (v. 18-tól). Kiállítások BUDAPEST, Budapesti Történeti Múzeum: Marcos Duprat brazil festőm, tárlata (idősz. kiáll.) - Dorottya utcai Kiállítóterem: „Vigyázat, lépcső! „Orosz István grafikusm. anamorfózisainak tárl. (cs. nyílik meg) - Ernst Múzeum: Deim Pál gyűjt. kiáll. (v. zárul) - Evangélikus Orsz. Múzeum: A magyarországi ev. zsinatok története (k. zárul)-Közlekedési Múzeum: Baross Gábor, a vasminiszter (idősz. kiáll.) - Néprajzi Múzeum: Élő népművészet - X. Orsz. népm. kiállítás; Három vallás Jeruzsálemé, Izraeli fotókiállítás; A régi Mexikó kincsei (v. zárulnak) - Orsz. Műszaki Múzeum: Az informatika története (új állandó kiáll., ÁSZSZ székház) - Palme-ház (Műcsarnok Kolumbusz tojása - Magyar-ibér-amerikai kortárs képzőm. kiáll. (szept. 20-ig) - Petőfi Irodalmi Múzeum: Képzőműv. kiáll. Füst Milán gyűjteményéből: „Diófát ültetünk" - 90 éve született Illés Endre c. kiáll. (v. zárulnak) - Várszínház Galéria: Állomások, motívumok - Németh Antal emlékkiáll. - Múzeumi program: Néprajzi Múzeum: Néprajzi filmek vetítése Hollókőről, Sárközről, a hortobágyi pusztáról, magyar népszokásokról, népi mesterségekről, az eszkimókról és az indiánokról (p. 14-től). DEBRECEN, Kölcsey MK (Kisgaléria): Wolf Url festőm, kiáll. (p. nyílik meg) - ESZTERGOM, Keresztény Múzeum. Kárpáti Tamás festőm, kiáll. (v. zárul) - GYÖNGYÖS, Ferences rendház könyvtára: Barokk könyvritkaságokbem. (h. zárul) - GYŐR, Xantus János Múzem: A vadászat emlékei - magángyűjteményekbem. (r. zárul) - HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, Hajdúsági Múzeum: A hajdúság története és néprajza (új áll. kiáll.) - JÁSZBERÉNY, Jász Múzeum: A jászság élete (népr. kiáll.) - KAPOSVÁR, Rippl-Rónai József Múzeum: Széchenyi Zsigmond emlékkiáll. (okt. végéig) - KECSKEMÉT, Városi Képtár: „Veránka" - Az 1992-es veránkai nemzetk. műv. telepen készült festmények tárl. (v. zárul) - KUNSZENTMÁRTON, Helytört. Múzeum: Sára Erzsébet tűzzománcai (új idősz. kiáll.) - LEÁNYFALU, Közösségi Ház: Tirnován Ari-Vid Szobrászm. kiáll. (k. zárul) - Mezőföldön (idősz. kiáll., szept. 30-ig) - MISKOLC, Herman Ottó Múzeum: „Kő és korsó" - Képek Északkelet-Magyarország zsidóságának történetéből (k. zárul) - NAGYATÁD, Városi MH: Kaproncai amatőr képzőművészek tárlata (új kiáll.) - PÉCS, Várostört. Múzeum: József Attila kamarakiáll. (v. zárul); Pécsi Galéria: Pécsi művészek meghívásos kiáll. (k. nyílik meg); Nemes Endre Múzeum: Zsolnai épületkerámia (idősz. kiáll.) - SZEGED, Fekete-ház: Bari Károly grafikái és képversei (v. zárul), Iskola és diákélet a Ferenc József-i időkben (k. zárul) - SZÉKESFEHÉRVÁR, Szent István Király Múzeum: Mázas kerámia Pannóniában c. kiáll. megny. (szó. 11.30) - SZOMBATHELY, Városi Képtár: Az „Európa 24" nemzetk. képzőm. csoport kiáll. (szó. nyílik meg); Városi Könyvtár: Antik Üregek - Válogatás a horvátországi Zárai Múzeum gyűjteményéből (v. zárul) - TATABÁNYA, Kernstok Galéria: Mayer Zsombori Erzsébet selyemképei, Lendvai István érmei (új kiáll.) - TISZAFÖLDVÁR, Tiszazugi Földrajzi Múzeum: Az odorvári Hajnóczy barlangé, kiáll. (h. zárul) Rácmolnár Sándor: Kolumbusz Kristóf megcsókolja az Újvilág földjét (Műcsarnok, Palme-ház) Izraeli fotókiállítás (Néprajzi Múzeum) Művelődési házak BUDAPEST, Ady Endre MK: Vasárnapi randevú, játszik a Hangulat trió (iP. 17-től) - Békásmegyeri Közösségi Ház: Számítógépes börze, programcsere (cs. 9-től) - Csepeli Szabadidőpark: „Dinnyeünnep" - dinnyekóstoló, népi gyermekjátékok, trufaműsor (szó. 14- től) - Ferencvárosi Klub: Dixieland klub - a Lucky Boysszal (h. 19-23) - Főv. Gázművek MH: Kisgyermekesek Klubja, színes programmal (k., cs. 10-től, Kaszásdűlő) - Józsefvárosi Klub: A Tengs-Lengs Klub progr. (p. 18-tól), Méta táncház (szó. 19-től) - Kamaraerdei Ifj. park: Szuperdiszkó, lemezl. Katona Ákos (p., sze. 21-03) - Kőbányai Gyermek- és Ifj. Szabadidőközpont: Terrarista klub (sze. 17-től) - Marczibányi Téri MK: A Calcutta Trió konc. (h. 18) - Merlin Dzsessz Klub: A Tomsits Quartet konc. (h. 22) - Óbudai MK: Tinédzser klub (p. 18-tól) - Ráday Klub: Nonstop rock and roll (p., szó. 21-től). BOLDOG, MH: Életmód- és kozmetikai tanácsadás (szó. 16-tól) - DEBRECEN, Kölcsey MK: A Homokkerti Díszítőműv. Kör kiáll. (v. zárul) - DETK, MH: Aratókoszorúk-Szalmafonat kiáll. Póka József munkáiból (v. zárul) - FÜZESABONY, Városi MK: Diszkóprogram, műsorv. Venczel Árpád - Harrison disco show (szó: 20-24) - HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, Sillye Gábor MK: Kertbarátkor (h. 19-től) - NAGYKANIZSA, Hevesi Sándor MK: Népműv. kiáll. a hímző szakkör, továbbá Stiller Gábor és Horváth Ferenc fafaragók munkáiból (v. zárul) - PÉCS, Ifjúsági Ház: Diákok diszkóprogramja (szó., cs. 19-23) - SÁTORALJAÚJHELY, Kossuth MK: A Trio Stendhal dszesszkonc. - Zempléni Művészeti Napok (p. 20-tól). - SZIGETSZENTMÁRTON, Nautilus disco csárda: Diszkó- és koncertprogram, sztárvendéggel (szó. 20-tól).