Új Magyarország, 1993. augusztus (3. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-24 / 196. szám

e ^f' /(ki ?re porz ? Csepel szakít? Budapest déli csücske megelégelte, hogy neki sose jutott a fővárosi tó­ból. Az SZDSZ-es többségi irányítású testület szerint ha önállóak lesznek, rögvest megindulhatnak a fejlődés útján. Legyen hát helyi népszavazás az ügyben! Állítólag mindent meghánytak-vezettek a képviselők, s szerintük mel­lettük vksolnak majd az urnákhoz járulók. Csakhogy sok csepeli azt sem tudja, hogy népszavazás vár rájuk. Miért késik a menetelő tájékoztatás? Hol vannak az érvek és ellenérvek? Hogyan döntsenek ezek után a lakók? Az emberek bizonytalanok, a válásról fenntartásokkal vélekednek. Olcsóbb lesz ezután az élet, igt változatlan marad? Van netán drágább, ahogyan azt Demszkyék állítják? A kerületi vezetők az eszakadást szorgalmazzák, de a többség egyelőre hallgat. Keveset értenek a városháza és a kerületi polgármester közötti erőfitogtatásból. A csevéli vezetőknek vitájuk van Demszkyékkel a szennyvíztisztító helyét illetően. De a népszavazással nem dől el semmi! A szennyvíz­­tisztító se épül fel anyagiak híján kerületi pénzből, s legfeljebb tíz esz­tendő múlva lehet szó a most hangoztatott előnyökről S addigra hol lesznek a főváros mai vezetői? S egy eredménytelen voksolás esetén minden bizonnyal távozik pozíciójából Csepel türelmetlen polgármes­tere és képviselői is... □ Vannak-e kártékony szekták Ma­gyarországon? címmel nyílt vitafó­rumot rendez a Keresztény Értelmi­ségiek Szövetsége augusztus 28-án, szombaton délelőtt 11 órakor az Adalbert­hiumban. Címe: Bp. XI, Élőpatak u. 35. □ Egy ismeretlen, 40 év körüli férfi tegnap reggel, Gödöllőn feltörte az ELM Rt. transzfor­mátorállomásának ajtaját. Fel­tehetően megközelítette a 20 ki­lovoltos biztosítót, s emiatt ha­lálos áramütést szenvedett. □ Ifjúsági tábor nyílt Csillebér­cen. A politikával, kultúrával és a fiatalokat érintő kérdésekkel fog­lalkozó ifjúsági egyhetes rendez­vényt tegnap Szekeres Imre, az MSZP ügyvezető alelnöke nyi­totta meg. □ Háromnapos állásbörze kez­dődött tegnap Zalaegerszegen az álláskeresők klubjában, ahol 22 cég és intézmény összesen 192 - zömmel fizikai - munkahe­lyet kínál. A megyén belül töb­­bek­ között 80 varrómunkást, a székesfehérvári Philips üzembe pedig 60 szerelőt keresnek. • □ Pro Cultura Hungarica kitünte­tést vehetett át tegnap a művelődési minisztériumban Maria Teresa An­­gelini, az ELTE Olasz Nyelvi és Iro­dalmi Tanszékének oktatója. Angeli­­ni 1972-ben, pályázat útján került az ELTE Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszékére, ahol olasz irodalmat ta­nít. Műfordítóként pedig a magyar szépirodalom alkotásait népszerűsíti hazájában. III. évfolyam, 196. szám 1993. augusztus 24., kedd 21 HÍRMOZAIK Befejezték Székesfehérváron a városházán az 1940-ben készült Aba Novak Secco című mű restaurá­lását. A falfestményt, aminek egy részlete az 1938-as kormány tagjait ábrázolja, a múlt rendszerben lemeszelték. Hároméves munkával Hernádi György festőművész állította helyre a művet MTI - Külföldi képszerkesztőség Antall­­ helyesen Lapunk tegnapi számában közöltük Antall József miniszterelnök A Hét című műsorban elhangzott interjúját. Az alábbi mondat helye­sen így hangzott: „..., ha Magyarország 1941-ben nem sodródott volna bele a háborúba, ha 1942—43-ban Magyarországon ellenállási mozgalom bontakozott volna ki, akkor itt nemcsak magyarok száz­ezrei pusztultak volna el, hanem az idemenekültek is, a magyaror­szági zsidóságnak az írmagját is kiirtották volna, azonkívül az or­szág anyagi szempontból is hihetetlen pusztulást élt volna át." El­írásunkért olvasóink elnézését kérjük. •T­­V Ezredforduló Az MTV Külpolitikai Főszerkesztőségének Ezredforduló című közép-európai magazinja izgalmas és friss tudósításokkal jelent­kezik ma este 18.05 órakor a 1-es csatornán. A kommunista érában letaglózott görög katolikus egyház napjainkban feltámad Romániában és Kárpátalján. Hogyan él­nek a görög katolikusok Magyarországon? Mi a helyzet a cseh­szlovák határon? A Csehország és Szlovákia közé húzott határ drámai változásokat hozott a határ közelében élők életében. Megrázó tudósítás a művi vetélésnek kitett nők helyzetéről, a növekvő számú abortuszról és az áldozatokról Romániában. e-Macedónia a Balkán legszínesebb etnikai összetételű és legfe­nyegetettebb országa. H helyszíni tudósítás az ortodox kereszten macedónok és a muzulmán albánok mesterségesen szított kon­liktusáról. Főszerkesztő: Chrudinák Alajos. Műsorvezető: Csontos Csa­ba. I a Debrecenben folytatódik az „okta­táspolitikai nagyhét": a határon túli magyar értelmiség továbbképző kur­zusa, az Ady Akadémia, a nemzet­közi keresztyén felsőoktatási konfe­rencia, illetve a Fidesz közoktatási tanácskozása után tegnap a Med­­gyessy Gimnáziumban megkezdő­dött a IV. Osztályfőnöki ankét ötna­pos programsorozata.­­ Az új közoktatási törvénynek megfelelő iskolai nevelés kialakí­tása hosszabb időt vesz igénybe, s az átalakítás folyamata 1996-ig is eltarthat. Mindezt Kálmán At­tila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtit­kára jelentette ki tegnap Nyír­egyházán, ahol tanévindító érte­kezleten tartott előadást.­­ Az idén július végéig 243 millió dollárt vettek fel valu­talapj­ukra a külföldre utazó magyar állam­polgárok, míg tavaly az első hét nőnapban csak 105 millió dollárt. A jelentős növekedés fő magya­rázata, hogy idén júliusban 300 dollárral megemelték a valutake­retet.­­ Tizenhárom napos szünet után hétfőn ismét megindultak a szalagso­­rok a Magyar Suzuki Rt. esztergomi gyárában, ugyanis befejeződött a gé­pek, berendezések ellenőrzése, kar­bantartása. Az üzemben naponta már 60-70 autót gyártanak, és szin­te azonnal megkaphatja Suzukiját a vásárló.­­ Egy autócsempész-társaságot leplezett le Gyulán az egyik pénzügyőr, s a fogással együtt két lopott BMW, egy Mercedes és egy Volskwagen Passat is ho­rogra került. A gépjárműveket a tettesek Magyarországon, Né­metországban, illetve Olaszor­szágban tulajdonították el. □ Oroszországban az elkövetkező években várhatóan jelentősen vissza­­esik az aranybányászat, ugya­nis a je­lenleg felderített, gazdaságosan kibá­nyászható aranykészleteket két-há­­rom év alatt kitermelik. □Hetvenegy éves korában el­hunyt Soós Gábor, a magyar ag­rárágazat kiemelkedő szervező egyénisége. Temetése augusz­tus 25-én 10 órakor lesz a Farkas­réti temetőben. □ A perui katonaságnak a hét vé­gén sikerült elfognia a Fényes ösvény nevű maoista terrorszer­vezet egyik befolyásos katonai vezetőjét. A „Federico" néven is ismert 38 éves Edmundo Cox Beauzeville-t, a hadsereg hír­szerzői tartóztatták le. □ A vám- és pénzügyőrség szak­emberei 112 pénzügyi bűncselek­ményt és szabálysértést derítettek fel a múlt héten. Január 1-jétől az ilyen esetek száma már 4815.­­ A NASA kutatói szombaton egy számítógépes programhiba miatt el­­vesztették a kapcsolatot a Mars felde­rítésére küldött űrszondával, ám az várhatóan mégis automatikusan or­­bitális pályára áll a vörös bolygó kö­rül. A Mars Observer a kilencedik amerikai űrszonda, amelyet a vörös bolygó felderítésére küldtek.­­ A hatalmas katonai kiadások és sötét banki üzelmek nyomán megrendült a világ egyik leggaz­dagabb országaként számon tar­tott Szaúd-Arábia pénzügyi helyzete. Az arab monarchia 121 milliárd dolláros valutatartaléka az utóbbi évtizedben gyakorlati­lag semmivé vált. □ Hatalmas fogást csinált nemré­giben a kínai rendőrség: az ország északi részén egy nagyszabású akció során 680 ezer pornográf új­ságra bukkan, s ez a kommunista rendszer létrejötte, azaz 1949 óta a hatóságok legnagyobb sikerét je­lenti ezen a téren.­­ Az idén 3 százalékkal kevesebb autó kel el a világon, mint tavaly, és Európában lesz a legnagyobb a ke­reslet csökkenése - jósolja egy gaz­dasági előrejelzéseket készítő brit cég. Európa után Japánban várható a legnagyobb visszaesés. □ „Ki kicsoda, mi micsoda a me­nedzserképzésben" címmel kö­tet jelent meg a hazai mene­dzserképzésről. A könyv a me­nedzserképző és üzletember­képző intézményekről és oktatá­si programjaikról közöl tudniva­□ Esztelen pusztítást végeztek vandál betörők tegnap a tatabá­nyai, Dózsa György úti bölcső­dében: szétszórták az élelmi­szert, a gyógyszereket, étolajjal és vajjal kenték be a takarókat. A rendőrség nyomoz. □ Negyedik alkalommal kezdődött meg hétfőn a hajdúböszörményi óvóképző intézetben a határon túli magyar óvodapedagógusok kéthetes szakmai továbbképző tanfolyama. Az idei kurzusra nem jöhettek el a vajdasági óvónők, de megérkeztek az erdélyi, a kárpátaljai és a felvidéki résztvevők. □ A „Diáksziget" rendezvény­­sorozat nagy sikerrel folyik az Óbudai Hajógyári Szigeten, de lakossági panaszok érkeztek a hangos éjszakai zene miatt. Tegnap az esemény rendezői ismét megígérték, hogy a hangerőt jelentősen csökken­tik. A nyugat-angliai Swidon pol­gármesteri hivatalban az urak gyakran arra panaszkod­tak, hogy hölgykollégáiktól aján­latokat kapnak. A dolog odáig fa­jult, hogy panaszkodott az erő­sebbik nem egyik képviselője, mert főnöknője leplezetlenül tudtára adta, hon ágyba akar Pórut já érezik bele - közölte félreérthe­bújni vele. Póru ha nem tétlenül a buja nő. Hogy végül is mi történt ezután, nem tudni. Minden­esetre a hivatal lépett: férfiaknak szóló kézikönyvet bo­csátott ki, benne részletesen ecsetelve a teremtés koronáinak jogait. Idehaza sokáig mosolyogva figyelhettük a nők munkahelyi molesztálásának tilalmát szor­galmazó honanyai kezdeménye­zéseket a T. Házban. A magyar nők törvényes védelme már jó ideje megszületett, a szittya magyar férfiakra viszont nem gondoltak a törvényhozók. Véd­telenként kitéve met az ádáz némberek ostromának... B. T. J. □ Az új tanévnek úgy indul neki a felsőoktatás, hogy a tandíj te­kintetében nincsenek megállapí­tott normák, s nem ismeretes, hogy a kollégiumi díjakat mi­lyen elvek szerint állapítják majd meg - jelentette ki Nagy Lajos, a Felsőoktatási Kollégiu­mok Szövetségének elnöke hét­főn, a szervezet miskolci találko­zójának első napján.­­ Kétnapos közoktatáspolitikai kon­ferencia kezdődött tegnap a dél-du­nántúli mesék szakembereinek részvételével Pécsett, az Apáczai Csere János Nevelési Központban. Dobos Krisztina, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára hangoztatta: az elmúlt három év alatt lényegesen javultak az oktatás feltételei. □ A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 33/93. játékhéten az AustriaLotto nyereményei a kö­vetkezők: A 6-os találatra 1 569 265 schillinget, az 5+1-esre 281 662 schillinget, az 5-ösre 4917 schillinget, a 4-es találatra 331 schillinget, a 3 -asra pedig 27 schillinget fizetnek. Lottó nyerő­számok: 2, 7, 20, 27, 33, 43 Pót­szám: 22 . Joker 1 darab: 7 814 802 schilling Joker-nyerőszá­mok: 4 2 3 2 0^7 Hatos lottó (15. húzás) 12 16­­­23 313 845 Pótszám: 201 Nyárutó Alkony­­szelek, szétdúlt haj­nalok. Az oldalt szerkesztette: Csarnai Attila 3K ~7Siei«AI. METEOROLÓGIA '_________P r « c o w n t _______ "C .^2 23 MARAD A MELEG IDŐ Az ország északi és nyugati részén időnként megnövekszik a felhőzet, a délutáni órákban záporeső, zivatar lehet viharos széllökésekkel. Máshol kevés felhő, sok napsütés és élénk szél várható. A hőmérséklet legmagasabb értéke 25-32 fok között alakul. A következő napokban változékonyra fordul az idő, a hét közepén csökken a hőmérséklet. .26 -20 délután A HETI Öt ELŐREJELZÉS BEVÁLÁSA: JELES, este I. Észak-Dunántúl: ERŐSEN 1­7­ ° BELIK­ÍS 1I.Dél-Dunántúl: BELIZKÍS 32 Budapesten Várható: 27-.32 Átlagos: 26 Rekord meleg: :35 Rekord hideg: 15 III.Duna-Tisza köze; KEVÉS Ofl' LELIK­­OU TEXO-MAC,ÍN METEOROLÓCI,­ Légszennyezettség !A nagyv­áriások belvárosában) CO: 40 * NO,: 55 ♦% SO,: 20 ♦ Vízhőmérsékletek: (CC) Balaton: 23 Adria: 24-27 Duna: 18-21 Balti-tenger: 15-17 Tisza: 2­3-24 Fekete-tenger: 24-26 Voloncei-tó: 22 Földközi-tenger: 24-27 IV. Északi-hegyvidék:­­ ERŐSEN FELHŐS­ÜLŐ VI.Tiszántúl: KEVÉS -3­9' FELHŐ Budapesten Napkelte: 5:52 Napnyugta: 19:­40 Holdkelte: 14:15 Holdnyugta: 73:11 Holdfázisok Újholti Els­ 5 negyed­e­­ aug.17. aug.24. MSI-es unisterzli­t takarítógép a háziaaszanfak baratja­ .Száraz és nedves takarításhoz, szönyvre, bútorra, padlóra. Márkás­­ termek diszkont, 25.999 Ft-os bruttó áron a BP.XIII. C­sata utca 8. Tel.: 129-7427 I IV A I., -tól. MI AIMH9K AZ AttHA. EZÉRT EIHtiEUtlWit BHLftkE X GtVS Világszabadalmat jelentettek be Győrött. Három szakember, de Ho­­chenburger Emil fül-orr-gégész főorvos, Leszlauer Zoltán győri elekt­­rokémik­is és öccse, Leszlauer Ernő egy olyan készüléket alkottak, amellyel elektronikaTuton ilZöflhaTIu tudják mutatni a rákot A vilá­gon egyedülálló műszert a kö­ljövőben nemzetközi orvoskong­resszuson mutatják be MTI - Külföldi szerkesztőség Molesztálják a férfiakat! Pénzt ígért, majd támadott Sajnos, úgy tűnik, mostanában egyre gyakoribbá válnak az olyan esetek, amikor a rendőr kénytelen fegyvert használni az ellensze­gülő bűnözővel szemben. A vasárnap éjszakai lövöldözést hétfőn éjjel követte egy másik. B. Ákos rendőr őrmester - hazatérve a késő estig tartó szolgá­latból - éppen lefekvéshez készülődött, mikor lakása ablakán ki­tekintve a szemben lévő - Gyöngyösi út 29. alatti - virág- és aján­déküzlet oldalajtaja mellett valami gyanús mozgásra figyelt fel. Magához vette igazolványát és szolgálati fegyverét, majd a lép­csőn lerobogva rákiáltott a három sötétben ügyködő alakra: „Állj, rendőrség!" Amazok éppen ellenkezően cselekedtek: hárman há­romfelé futottak. B. őrmester azt vette üldözőbe, akinél a feszítő­vasat látta. Mintegy száz métert tehettek meg amikor utolérte a menekülőt, mint később kiderült, a 45 éves Maga Gézát. Az, látva, hogy egérfogóba került, szembefordult B.-vel és fojtott hangon (hogy csak az hallhassa, akinek szól) felajánlotta: „Kap 50 ezer forintot, ha elengedi". Nem volt szerencséje: a rendőr megveszte­­gethetetlennek bizonyult. Erre módszert váltott: a kezében tartott feszítővassal rátámadt üldözőjére. Az őrmesternek sikerült kitér­nie az ütés elől, s az előzőleg már leadott figyelmeztető lövéseket megtoldotta egy célzattal: a golyó a betörő bal lábfejébe fúródott. A zajra természetesen kicsődültek a környéken lakók. Egyikük ér­tesítette a rendőrséget és a mentőket. Mága Gézát az Uzsoki utcai kórházba szállították, ahol most a jól őrzött kórteremben elmél­kedhet, talán mégis okosabb lett volna engedelmeskedni a rendőr­nek. F. A.

Next