Új Magyarország, 1993. október (3. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-18 / 243. szám

IV­III. évfolyam, 243. szám jel. 1993. október 18., hétfő A látható hang Távbeszélés üvegszálon Mire a Magyar Posta és a Matá­v 1990-ben elvált egymástól, addigra országszerte kiépült az ana­lóg jeleket továbbító helyközi telefonvonalháló­zat, amely összekötötte a megyeszékhelyeket és néhány várost. Ez a rendszer azonban nem volt elég teherbíró, ezért tapasztalhatta az előfizető nap mint nap a távhívás nehézségeit, vagy hogy kézi kapcsolás esetén a háromszoros sür­gősség is bizony órákat jelentett. A távközlés fejlesztésének alapja a digitális elven alapuló, optikai átvitellel dolgozó kábelrendszer kiépíté­se, természetesen a megfelelő központokkal együtt. Frischmann Gábor, a Matáv fejlesztési igazgatója szerint a társaság legfontosabb fel­adatának a digitális gerinchálózat kiépítését te­kintette, hiszen már a 80-as években látszott, hogy ez a jövő útja. Korábban évente 100-300 kilométer távolsági kábelt volt képes a társaság lefektetni, de az új hálózat két év alatt 2500 kilométer kiépítését tet­te szükségessé. A szokatlanul nagy teljesítmény érdekében a társaság versenyeztette a kivitele­zőket és a berendezéseket gyártó cégeket. Az eredmény magáért beszél: másfél év alatt kiépí­tették a digitális hálózat gerincét. Az év végéig elérik az ország összes távközlési főcsomópont­ját, amelyből 54-et jelöl meg az új távközlési sza­bályozás. Ezzel a Matáv teljesítette a területi koncessziós pályázat sikerének egyik alapfelté­telét, nevezetesen, hogy biztosítja a helyi tele­fontársaságok csatlakozását az országos háló­zathoz. Az új hálózat a földmunkák során előforduló kábelelvágások esetén is lehetővé teszi a kapcso­lódást, mert az optikai hálózat mellett mikrohul­lámú rendszer is készen áll a feladatok részbeni átvállalására. Ez a megoldás persze nem a legol­csóbb, de a biztonság megéri, mert egy-egy hiba a magánelőfizetők bosszantásán túl sok orszá­gos társaság (például pénzintézet) életét is meg­béníthatja ugyanis a digitális kábeleken futnak a cégek számítógépeinek jelei is. A korszerű központok és a kábelrendszer mindegyik szomszédos országnak lehetővé te­szi a csatlakozást, nincs akadálya az információ­­átvitelnek. A nemzetközi tranzithálózat lelke a budapesti központ, amely nagyobb teljesítmé­nyű, mint több szomszéd ország központja együttesen. Számítva a forgalom növekedésére, a Matáv már elkezdte a második nemzetközi központ előkészítését. Ez a beruházás nem ered­ményezi közvetlenül új előfizetők bekapcsolá­sát, de a jövedelmével hozzájárul a fejlesztések­hez, és nélkülözhetetlen a világ információs vér­keringésébe való bekapcsolódáshoz. A Matáv megteremtette azt a tecnikai alapot, amely feltétele valamennyi távközlési ágazat fej­lesztésének és az ország számára biztosítja a ve­zető helyet Kelet-Közép-Európában, legalábbis az információátvitel területén. K. L. T. A fejlesztési program csak tőkebevonással lehet eredményes küszöbön a megújulás A hazai távközlés európai mércével mérve is jelentős eredményei ellenére ma már bizonyos, hogy a továbbfejlő­dés forrása kizárólag a privatizációtól várható. Igaz ugyan, hogy a Mat­áv há­rom év alatt 500 ezer vonal kapacitás­sal fejlesztette az eddig egymilliós há­lózatot, mindez azonban csupán ara­szoló lépéseket jelent a követelmé­nyekhez mérten. Az ígéretes távköz­lés-fejlesztési program folytatása tő­kebevonás nélkül nem hozhat eredmé­nyeket, már eddig is épp elég teherté­telt jelentett, hogy tőkeági források he­lyett hitelforrásokból kellett finanszí­rozni a fejlesztéseket. Más kérdés, hogy a privatizáció időzítése bizonyos jogi-törvényi kere­tek létrejöttének függvénye. Mint Bán­­hidi Ferenc, a Matáv privatizációs tit­kárságvezetője elmondta, a tulajdon­­váltásnak harmonizálnia kell a távköz­lési szektor liberalizációjának, illetve újraszabályozásának folyamatával. A Matáv­ nak, mint százszázalékos álla­mi tulajdonú részvénytársaságnak a létrejötte az első lépés volt az előké­születekben, de miután a privatizáció során nem sérülhetnek az ellátáshoz fűződő érdekek, így életbe kellett lép­niük a szükséges jogszabályoknak: a frekvenciagazdálkodási és a távközlé­si törvény, s a piacszabályozáshoz szükséges rendeletek. A törvényalko­tási munka elhúzódása késleltette ugyan a folyamatot, tekintettel azon­ban a feladat bonyolultságára és az érdekek összetettségére, teljesen ért­hető a döntéshozatal időigényessége. Az idén nyáron életbe lépett a távköz­lési törvény, így gyakorlatilag az összes akadály elhárult, s szerencsé­re a magyar távközlés privatizációja - összehasonlítva a térség országaival - nincs lépéshátrányban. Márcsak azért sem, mert ez év nya­rán, az országos koncessziós és rész­vényértékesítési pályázat kiírásával ténylegesen kezdetét vette a privatizá­ciós folyamat végrehajtási szakasza. A tender egyrészt a koncessziós jog megszerzésére - a nemzetközi, bel­földi és bizonyos primer körzetekben a helyi távbeszélő-szolgáltatás elnye­résére -, illetve a részvényvásárlásra vonatkozik. Természetesen a kiírás követelményeket állít, azt például, hogy milyen mértékű távbeszélő-fő­vonal növekedést kell elérni, s azt is kiköti, hogy 1997-től az összes előfi­zetői igény kilencven százalékát hat hónapon belül, valamennyi igényt pe­dig egy éven belül kell kielégíteni. A távbeszélő-fővonal növekedésére vo­natkozó fejlesztési elvárás azt irányoz­za elő, hogy a koncessziós időszak el­ső hat évében - gyakorlatilag 2000-ig - 15,5 százalékos fejlődés következ­zék be, amennyiben erre előfizetői igény mutatkozik. Természetesen szolgáltatás-minőségi kívánalmak is megfogalmazódtak, mégpedig ko­moly szankciók kikötésével. Ami a tenger további elemére vo­natkozik, az Állami Vagyonkezelő Rt. a tulajdonában lévő társaságban alap­tőkét emel, s az ennek keretében ki­bocsátandó új részvényeket - negy­­venmilliárd forintért - stratégiai befek­tetőnek adja el. Amennyiben a kibo­csátandó új papírok részaránya nem éri el a teljes részvénycsomag har­minc százalékát, úgy a különbséget kitevő részvényeket is megvásárolja a stratégiai befektető. Részben tehát új papírokat jegyez, részben meglévőket vesz. A negyvenmilliárd egyértelműen fejlesztési többletforrást jelent a Ma­táv­nak, a meglévő ÁV Rt. részvények értékesítéséből kapott pénzt pedig a tulajdonos használja fel saját céljaira. A privatizáció szempontjából vi­szont az a fontos, hogy a koncessziós jog elnyerője egyben a részvényvá­sárlás jogát is megkapja. A tender­csomagot hét befektető vásárolta meg, október 20-a a pályázati anya­gok benyújtási határideje, s a tervek szerint december végéig megköttetik a koncessziós szerződés. A nemzet­közi privatizációs gyakorlattal meg­egyezően várható, hogy a stratégiai pertnerek konzorciumokat hoznak lét­re, s minden bizonnyal egy második foduló dönti el a végeredményt. Az ér­tékelés szempontjai között - az ár­ajánlat mellett - meghatározó az üzleti terv, s kiemelt szempont, hogy olyan szolgáltatást garantáljon a befektető, amely hazai munkahelyeket jelent, s hazai - például magyar termékfel­használásra épülő - forrásokat hoz működésbe. A pályázatban erre vo­natkozóan van egy minimumkövetel­mény: a működés első két évében a beszerzett áruk és szolgáltatások for­galmi értékének 25 százalékát, 1997- től pedig 50 százalékát magyar for­rásból szerzi be az országos kon­cessziós társaság. Nem hagyható figyelmen kívül a huszonöt primer körzetben nyújtandó helyi távbeszélő szolgáltatásra a köz­lekedési miniszter által kiírt koncesz­­sziós pályázat sem. Ez annyiból érinti a Matáv privatizációját, hogy ezekben a körzetekben a társaság szolgáltat, s ha nem indul ezeken a pályázatokon, vagy nem nyer, úgy a Matáv elveszti a meglévő szolgáltatási jogosítványa­it. Ekkor a meglévő eszközeit és alkal­mazottait át kell adni a helyi kon­cessziós társaságoknak, vagyis pia­cainak jelentős részén versenyhelyzet áll elő. Arra vonatkozóan, hogy a Ma­táv pontosan hány körzetben pályázik, még nem alakította ki végleges állás­­foglalását, egy bizonyos: az valószí­nűtlen, hogy valamennyi körzetben in­duljon. Ez igen jelentős anyagi terhet jelentene, hiszen a privatizációból be­folyt fejlesztési források nagysága és mértéke még nem ismert. Nem kétsé­ges viszont, hogy a Matáv monopol­helyzete megszűnik, s csupán domi­náns szerepet kaphat a távközlési pi­acon. A privatizáció - hangsúlyozta Bán­­hidi Ferenc - nem tekinthető pusztán pénzügyi tranzakciónak. A folyamat célja, hogy a Matáv korszerű távköz­lési vállalattá váljon, amely a jelenle­ginél lényegesen érzékenyebben rea­gál a piac tendenciáira. Vevőorientált vállalattá kell fejlődnie, s nyilvánvaló igény, hogy szert tegyen a korszerű, fejlett technikára és technológiára, amely a megújult távközlésszolgálta­tás alapja. Végső soron szükség van a korszerű vezetési és vállalatirányítá­si módszerek adaptálására is: ez mind feltétele a megújulásnak. V. É. Mikor lesz elég telefon? Az elmaradás behozható Az idei év fordulópontot jelent a Matá­v és az egész hazai távközlés életében. Decemberben véget ér a társaság 1991-ben elkezdett fejlesztési programja, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ideje kitűzni a jövendő céljait is. A következő fejlesztésekbe - amint azt a Matáv szakemberei remélik - már a privatizációs partner is bekapcsolódik. A hároméves fejlesztési program so­rán ötven százalékkal növelték a távbe­szélő állomások számát. Ez 13-14 százalékos fejlesztést jelent évente, ami a teljesen önállóan gazdálkodó, távközlési cégek esetében szokatlan még a rangos nemzetközi mezőnyben is. Telefonra 1991 elején általában több mint tíz évet kellet várni, ma négy évet. Egyes körzetekben szinte azon­nal kaphat telefont az igénylő, pusztán az adminisztrációs időt kell kivárnia, máshol azonban még mindig maradt a tízéves türelmi idő. Az évtizedek alatt elmaradt fejlesztést nem lehet azonnal pótolni. Először a nagy teljesítményű, automata központokat és a nagy előfi­zetői hálózatokat kell kiépíteni, ame­lyek lehetővé teszik, hogy később ki­sebb bővítésekkel a folyamatosan je­lentkező igényeket kielégítsék. Ame­lyik körzetben már működik egy-két automata központ a kézi kapcsolásúak mellett és több tízezren várnak telefon­ra, ott első lépcsőként 2-4 milliárd fo­rintos beruházás szükséges a további­akban lépésenként fejleszthető techni­kai alaphoz. A fővárosban éppen a közelmúlt­ban készült el az István központ terü­letén az úgynevezett első lépcső, amely a pillanatnyi telefonigényt csil­­lapíthatja, ám például Békásmegyer és Óbuda környékén egyelőre csak az üzleti előfizetők juthatnak vonalhoz, korlátozott számban. Három éven be­lül mindenütt javulás várható, hiszen a következő fejlesztési tervben szere­pel valamennyi első lépcső megvaló­sítása. Vidéken is tapasztalhatók szélsősé­gek: Sopron környékén már csak az évente jelentkező néhány ezer igényt kell kielégíteni, de a szomszédos csornai körzetben még csak szervezik a lakossági pénzek bevonásán is ala­puló fejlesztést. Magyarországon az év végére 54 körzetből 16 lesz, amelyben minden településen auto­mata központ továbbítja a hívást bel­földre és külföldre egyaránt. Egyedül Sárvár vidékén múlik még minden fa­luban a telefonos kisasszonyok ügyességén és persze jóindulatán a kapcsolás. Néhány üzleti előfizető csatlakozhatott csak a szomszédos körzetek automatáihoz. Harminchét körzetben automata és kézi kapcsolá­sú központok egyaránt dolgoznak. Három év alatt sikerült elérni, hogy a korábbi 100 lakosra jutó tíz főállo­más helyett az év végére 15 jut. Ez még mindig egyharmada a fejlett or­szágok szintjének. Az átlag persze nagy kozmetikus, országosan tapasz­talhatók szélsőségek: a kisvárdai kör­zetben 2,7 főállomás jut 100 lakosra, ugyanakkor Sopron vidékén közel hu­szonöt. Budapesten még jobb a hely­zet, 30 fővonal jut száz polgárnak, igaz itt több a várakozó. A hároméves fejlesztési program eredménye, hogy elkészültek a leg­alapvetőbb beruházások a távközlés további fejlesztése érdekében: ilyenek például a digitális gerinchálózat, vala­mint a megyeszékhelyek és más nagyvárosok távközlési csomópont­jai. Az eredeti tervek szerint ez év vé­gére már mindegyik megyeszékhe­lyen meg kellett volna építeni a nagy­teljesítményű központokat, ez azon­ban kissé késik, mert a beruházásra kevesebb pénz jutott, mint amennyire számítottak a Mat­áv­nál. A hároméves fejlesztési programra 114 milliárd forintot terveztek, de a költségvetés 90 milliárdra szűkült. Ok­ként lehet említeni, hogy elhúzódott a társaság magánosítása és a telefon­­tarifa nem emelkedett arányosan az inflációval. A lehetőséghez mérten át kellett szabni a terveket: korábban a teljes összeg 55 százalékát kívánták távbeszélő állomások szaporítására fordítani, de valójában a 70 százalékát használták erre a célra az egyéb fej­lesztések rovására. A '91-es programban szerepelt, hogy a Mat­áv 6,5 milliárd forintot for­dít területi telefontársaságok alapítá­sára. Sikerként könyvelhetik el a már működő lakossági pénzt is bevonó társaságokat, például a Balatel-t. Se­gítségükkel több tízezer előfizető jutott telefonhoz. Jelentős fejlődést eredmé­­nyezett a Matá­v-önkormányzat-lakos­­ság együttműködés, amely lehetővé tette például a Zugló és Pestlőrinc kör­nyéki beruházást. A tervezett 400 ezer új állomás he­lyett 465 ezret kapcsoltak be a háló­zatba a program során. Várhatóan a koncessziós pályázatokba előírt felté­telek és a Mat­áv magánosítása még jobban ösztönzi a fejlődést és 1996-ra már senki nem beszél a magyar tele­fonellátás elmaradottságáról. (kakuk) A KAPCSOLAT KÉNYELME Ezeken a viseletes lábbeliken nemcsak az elmúlt századok hagytak nyomot, „ de viselőjének ugyancsak serény élete, az a nagy távolság melyet megtettek vele,­­ tanúskodik koráról. Hogy eljusson azokhoz, oda és akkor, akikkel kapcsolatot akart­­ teremteni. Korunkban mindez már pillanatok alatt realitás számunkra. Ez a­­ lehetőség, mindannyiunk szabadsága, röviden­­ TÁVKÖZLÉS. ftts/gevYTAPS/i

Next