Új Magyarország, 1995. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-09 / 34. szám
V. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM( I (I 1995. FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK ÁLLÁSPONT Kihívás előtt a mai magyar társadalomtudományok Interjú Andorka Rudolffal, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem rektorával Folytatás az 1. oldalról - Hogyan változtak meg a kutatás politikai és társadalmi feltételei? - Alapvetően pozitívnak tekintem a társadalomtudományi kutatás politikai és társadalmi feltételeinek megváltozását, még akkor is, ha az új helyzethez való alkalmazkodás sokszor nem könnyű. Az elmúlt totalitárius és később némileg és országonként korszakonként eltérő mértékben puhuló autoritárius évtizedekben a társadalomtudós előtt tulajdonképpen két viszonylag egyszerű szerep állt nyitva, ha tudós akart lenni, maradni. Nem számítom a lehetséges alternatívák közé a pártideológus vagy pártértelmiségi szerepet, vagyis azt, hogy a tudós a párt és a kormány politikáját igazolta, legitimálta, ezzel ugyanis lemondott a tudósi szerepről. Bár személyileg feltétlenül tisztességes lehetett, de ugyancsak a tudományos munkáról való lemondást jelentette a belső emigrációba vonulás, a hallgatás. A két lehetséges szerep tehát: 1. a tények feltárása, értelmezése, tekintet nélkül azok politikai összefüggéseire, 2. a szakértői tanácsadás a politika számára, ha erre felkérték. Amennyiben az utóbbi szerepében a tudós mindig a saját véleményét mondta, saját meggyőződését fejezte ki, szerintem semmi kivetnivalót sem találhatunk benne. A legtöbb társadalomtudós tevékenységében e két szerep keveredett különböző arányokban. - Azt hiszem, ma mégis nehezebb helyzetben vagyunk. - Mindenképpen. Felkínálkozik ugyanis számunkra a politikusi szerep, és sokan ezt vállalták. Más szóval a társadalomtudósok politikusok lettek - részben pártpolitikusok, részben magas rangú kormánytisztviselők. Nem ítélhetjük el ezt a szerepváltást, mert egy demokratikus társadalomban politikusokra szükség van, mondhatnám azt is, jó politikusokra lenne szükség, és talán különösebb fennhéjázás nélkül állíthatjuk, a társadalomtudósnak az átlagosnál nagyobb esélye van arra, hogy jól felkészült politikus legyen. Csak egyről nem feledkezhet meg a politikussá vált társadalomtudós: a politikusi és a tudósi magatartás igen nehezen összeegyeztethető, a politikában a cél a hatalom megszerzése és megtartása, a tudományban a cél az igazság vagy a felderítése. Ezért a politikus-tudós gondolatait olvasva vagy hallva sokszor szükségszerűen zavarban vagyunk, mert nehéz eldönteni, vajon az igazságot próbálja-e kimondani vagy pártja érdekeit szolgálja-e. Nem gondtalan a szakértő politikai tanácsadó szerep sem. Természetesnek tartom, hogy felkérésre a társadalomtudós ma is mondja el a meggyőződése és tudományos ismeretei alapján megfogalmazható szakvéleményt, nem könnyű azonban eldönteni, hogy kinek - milyen pártnak, politikai csoportnak -milyen felkérését fogadja el. Én azt a sokak által talán vitatott magatartást választottam a magam számára, hogy minden a demokrácia mellett elkötelezett párt és csoport felkérésére hajlandó vagyok a szakvéleményemet elmondani, de nem hagyom magam semmilyen politikai álláspont által befolyásoltatni. Mindig hozzáteszem, hogy természetesen nem szükségképpen van igazam, és főleg nem szükségképpen lehet politikailag megvalósítani a javaslataimat, ezért a politikusnak kell eldöntenie, mit használ fel abból, amit mondok, írok. A demokratikus politikai rendszerben igen nagy mértékben megnőtt a tudósnak a közvéleményt alakító szerepe. Végső soron az ország politikájának alakulása hosszú távon a közvéleménytől függ. Ezért nem hiszem, hogy a társadalomtudós elefántcsonttoronyba vonulhat, és elzárkózhat attól, hogy tudóstársain kívül a szélesebb közvélemény számára is írjon, beszéljen. Mindezt figyelembe véve tagadhatatlan, hogy a demokratikus politikai viszonyok között olyan új szerepkonfliktusok lehetősége merül fel, amelyeknek kezelésében nincsenek tapasztalataink. Mégis azt gondolom, örülnünk kell annak, hogy megnőttek döntési lehetőségeink, és ezzel felelősségünk a totalitárius viszonyok között meglehetősen beszűkített magatartási alternatíváinkhoz képest. A rendszerváltozással megszűnt a marxizmus hegemóniája Magyarországon, és sokat veszített népszerűségéből világszerte. Milyen társadalomtudományi elméletek, iskolák irányában tájékozódhat a mai magyar társadalomtudomány? - A társadalomtudományok számára nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is nagy kihívás a marxizmus-leninizmus összeomlása, a marxizmus gyengülése. A kettő között azonban mindenképpen különbséget kell tenni: a marxizmus-leninizmus a hatalmat birtokló elit ideológiája volt saját uralmának alátámasztására; a marxizmus olyan tudományos irányzat, amelyet lehet el nem fogadni vagy elfogadni, de mindenképpen komolyan kell venni. Nyugaton, elsősorban Amerikában meggyengülten és erősen megváltozott formában ma is tovább él. A társadalomtudomány-elmélet helyzetét azonban nemcsak a marxizmus meggyengülése jellemzi, hanem a leegyszerűsített antimarxista elméletek hanyatlása is. Eltűnt a marxista ellenfél, ezért a társadalomtudós saját elméleti álláspontját nem definiálhatja egyszerűen úgy, hogy a marxista tételek ellenkezőjét fogadja el. A rendszerváltozás előtt Magyarországon is úgy voltunk ezzel, hogy minden olyan elméleti irányzatot, amely nyíltan vagy rejtetten ellentétben állt a hivatalos marxizmusleninizmussal, jónak tartottunk. Ma nem ilyen egyszerű a helyzet. Szinte elméleti vákuumról lehet beszélni. Én úgy értelmezem, hogy a divatossá vált posztmodern felfogás valójában ezt fejezi ki: nincs igaznak elfogadható elmélet, amelynek segítségével a valóságot vizsgálhatjuk és értelmezhetjük, ezért a posztmodern társadalomtudósok tulajdonképpen kétségbe vonják az igazság megismerhetőségét. A legszélsőségesebb posztmodern felfogás szerint a tudományban „minden megengedhető". Ha erre az álláspontra helyezkedünk, akkor valójában kétségbe vonjuk a társadalomtudományok létjogosultságát, és az intellektuális játék szintjére fokozzuk le őket. Én úgy látom, hogy a társadalomtudományi kutatásnak Karl Popper tudományfilozófus által megfogalmazott eljárását kell ma is követnünk, amelyhez az elmúlt évtizedekben a marxizmus-feninizmus nyomása alatt jutottunk el, mintegy védekezésképpen annak az abszolút igazságra való igényével és világmegváltó igényével szemben. - Nagyon leegyszerűsítve Kari Popper felfogását, a társadalomtudósnak hogyan kell tehát eljárnia? - Felismer a társadalmi valóságban egy problémát, megfogalmaz egy elméleti hipotézist a probléma magyarázatára, és azután a valóság vizsgálata alapján próbálja tisztázni, hogy hipotézise megcáfolódik-e. Amikor megcáfolódik, akkor még próbál egy új, tökéletesebb elméleti hipotézist megfogalmazni, azt ismét összeveti a valósággal, és így halad lépésről lépésre a valóságot egyre jobban megközelítő hipotézisek felé. Ebből az következik, hogy 1. minden elméletet a valósággal történő összehasonlítás útján kell ellenőrizni, 2. csak azt tekinthetjük tudományos elméletnek, amelyet össze lehet vetni a valósággal, 3. a tudományos megismerés lépésről lépésre halad előre, de a teljes igazság birtokában sohasem érezhetjük magunkat, mert hipotézisünket megcáfolhatják a jövőben végrehajtott vizsgálatok. Mindenképpen arra kell tehát törekednünk, hogy a jelenlegi elméleti vákuumban új tudományos elméleteket dolgozzunk ki a környezetünkben végbemenő változások megértésére. Nem mondhatunk le a valóság megértéséről. Ugyanakkor óvakodnunk kell attól, hogy a magyar társadalomtudományokban a dogmatikus marxizmus-leninizmus helyére valamilyen más dogmatikus elmélet lépjen. Szomorú és paradox helyzet lenne, ha a korábbi dogmatizmus helyére a leegyszerűsített és intoleráns dogmatikus liberalizmus lépne. Ez persze nem jelenti azt, hogy a következő években kiformálható új elméletekben a liberalizmusnak nem lesz helye. Ellenkezőleg, a liberális közgazdaságtan és politikai filozófia alaptételeit minden európai kultúrájú országban elfogadják, ezért szerintem minden új elméletbe be fognak épülni. - A társadalomtudományok módszertanában is megfigyelhető a korábbi módszerek elutasítása, újak keresése? - A társadalomtudományokat, közöttük a közgazdaságtant és a szociológiát az elmúlt évtizedekben az jellemezte, hogy módszertanuk erősen fejlődött, az empirikus adatok gyűjtésének módszereit egyre inkább standardizálták, az elemzésben pedig tért hódítottak a matematikai statisztikai módszerek. Ezt a fejlődést elősegítette a számítógépek elterjedése. Az utolsó tíz-húsz évben ennek ellenhatásaként a társadalomtudósok egy része erősen bírálta ezeknek a módszereknek fogyatékosságait, és inkább a „puhább" módszereket ajánlotta. Nem vonom kétségbe, hogy az utolsó évtizedekben kifejlesztett kifinomult módszerekkel tévkövetkeztetésekre lehet jutni, továbbá el lehet siklani a legfontosabb gazdasági és társadalmi kérdések fölött, mert azok nehezebben mérhetőek. Arról is meg vagyok győződve, hogy egy adott probléma tudományos vizsgálatára célszerű több különféle módszert felhasználni, mert azok annak más-más oldalát világíthatják meg. Igen veszélyes tendenciának tartom azonban a fejlett módszertan elutasítását. A kizárólag „puha" módszerekkel szinte bármit be lehet bizonyítani, és az ilyen módszerekkel nyert eredmények nem cáfolhatók meg, ezért inkább ideológiai tétel jellegűek, mint tudományos megállapítások. Ezért ma is - vagy ma még inkább, mint korábban - igen fontosnak tartom a módszertani igényességet a társadalomtudományi kutatásokban. Egyszóval a rendszerváltozás utáni helyzetben is - vagy a korábbiaknál még fokozottabban - az elméleti és módszertani igényességét látom annak az útnak, amelyen járva a magyar társadalomtudományok meg tudnak felelni az előttük álló kihívásoknak. Kő András FOTÓ: NAGY BÉLA „A marxizmus-feninizmus a hatalmat birtokló elit ideológiája volt saját uralmának alátámasztására" Giczy György: Sem Horn Gyulával, sem Torgyán Józseffel Távol a pártoktól, közel a választókhoz A szocialista és a szociális fogalmakat szándékosan összekeverik A kormánykoalíció, ha kimondatlanul is, de hatalma első fél esztendejét követően máris tart a néhány hete látványosan szerveződő Polgári Szövetségtől. Ennek köszönhetően naponta kapnak szárnyra olyan hírek a sajtó egyik részben, amelyek azt sugalmazzák, mintha nem lenne mindenben egyetértés a négy ellenzéki párt között, illetve a négyből az egyik vagy a másik másra, esetleg egymásra kacsintgatna. Tegnap reggel Giczy György és Torgyán József a televízióban fejtette ki véleményét. Lapunk a KDNP új elnökét kérdezte. - Mi az álláspontja: valóban azért emlegetik a KDNP-t és az FKgP-t együtt, mert így akarják a kereszténydemokratákat összeragasztani a szövetség másik két ellenzéki pártjával? - A sajtó részéről érezhetőek ilyen mesterkedések, hiszen ha igazuk lenne, akkor az ellenzék együttes föllépése megfeleződhetne - válaszolta Giczy György. Ezzel szemben mi minden ellenzéki párttal szeretnénk kapcsolatot tartani, de egyelőre csak bizonyos távolságból, hiszen a KDP most a megerősödés küszöbén áll. - Tehát Torjánnal sem jobban, mint a többiekkel? - Vele sem... Egyébként a koalíció oldaláról ez az összemosási szándék azért érezhető, mert Magyarországon igazából két történelmi párt létezik, az FKgP és a KDNP. Persze az MSZP is idesorolható valahogy, csakhogy az ő múltjuk nehezen vállalható. Sokan és joggal tartanak attól, és itt elsősorban a hatalomabn részt vevő illetve a hatalmat jelenleg gyakorló koalíciós pártok vezető politikusaira gondolok hogy előbb-utóbb végérvényesen kiderül, ami eddig is tény: a szociális érzékenység éppenhogy a kereszténydemokrata pártok jellemzője, - említhetnék számos európai példát -, sőt a szociális piacgazdaság a saját találmányuk. Ez az MSZP számára nem újdonság, csak a volt szocialista blokk országaiban, különösen nálunk, szándékosan összekeverik a szocialista és a szociális fogalmakat, persze csak addig, amíg lehet, amíg rá nem jön a választópolgár. - De összekeverhették a KDNP-t Torgyán előtt Horn Gyulával, illetve az MSZP-vel is? - A szándék akkor is ugyanaz lehetett, mint most, de leszögezem: mi nem futunk a szocialisták ölelő karjaiba. Számunkra sokkal fontosabb feladat mielőbb közel kerülni a civil társadalomhoz, hogy eloszlassuk a több évtizedes ködöt az emberek szeme elől, és tisztán láthassák, mi a ködképzők szándéka és mi egy európai kereszténydemokrata néppárt valódi értéke, célja. (franka) FOTÓ: CSER ISTVÁN Köd ellenértékekkel POLGÁRI NAPILAP SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Andorka Rudolf, Bolbeiric Fii, Kocsis L. Mihály, Nemeskikly István, Szokolay Siiulor FŐSZERKESZTŐ: K. Andris FELELŐS SZERKESZTŐ: Dippold Fii KIADJA A NEMZETI SAJTÓ Kft FELELŐS KIADÓ a kft ügyvezető igazgatója LAPMENEDZSER: Cserkovics Gábor SZERKESZTŐSÉG 1085 Budapest VHS, Blaha Lujza tér 3. Postafiók: 1410 Budapest, Pf. 199. Telefonok: 266-5009,266-2804. (Hírlapkiadó: 138-2399,138-4300,138-3988.) Telefax: 266-2288 (napi szerkesztés), 267-3313 (tttkirsig) Éjszakai üzenetrögzító: 266-4262. HIrDETÉSFELVÉTEL: 1428 Budapest Blaha Lujza tér 3. Telefon: 138-2369, telefax: 138-3150. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt, husitásban megvisirolható az alábbi tejesztők hírlapirásainál: a HÍRKER Rt, az NH Rt, a regionáls részvénytársaságok, Extra-Hír Kft, New Press Kft, Új Passz Kft, R-Press Hírlap- és Könyvtáposztó Kft, Medvecz és Tirsa Kft, Bohus Kálmán magánvállalkozó, 2runa László mai válalkozó. Előfizethető minden hócu!t 20-ig a hírlapkémestó postahivataloknál a hírlapkézbesítóknél, valamint a Hídap-ekefizetési és Tápellátási Irodánál (BÉUR) minden hónal0-ig 1900 Budapest XIIL. Lehet a lÍVA közvetlenüil vagy postautalványon, illetve átutalással a Postabank Rt 21948636T121-02109 pétydorgalmi jdzőszámra. Előfizetési d^ egy hónapra 5100 negyévre 1530 Ft félévre 3060 Ft egy évre 6120 Ft Külföldön terjeszti a Kultúra Kereskedelmi Vállalat H-1339 Budapest Postafiók 149. SZIKRA LAPNYOMDA Rt Felelős vezető: Dr. Csöndes Zoltán elnök-vezérigazgató ISSN 12150185 Bp. ISSN 1215-1386 vidék