Új Magyarország, 1997. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-08 / 209. szám
1997. SZEPTEMBER 8., HÉTFŐ ÁLLÁSPONT LEVÉLTUKÖR Hová tűntek a keresztek? Pesten jártukban talán kevesen figyeltek fel arra az újabb felháborító cselekedetre, amely a százéves Ferenc József (ma Szabadság) hidat érte: a kapuzatokat díszítő egyesített középemer koronájáról eltűnt a kereszt, amely az előző évtizedben végrehajtott teljes hídfelújításkor - a fényképek tanúsága szerint is - még teljes épségben, aranyozottan ragyogott. A Gellért térnél járva sokunknak feltűnhet egy másik fájdalmas hiány is. A Sziklatemplom felett ott tündökölt valamikor - este kivilágítva - a kereszt, amelyet viszont a fél évszázaddal korábbi ateistabolsevista önkény távolított el. Ezzel egyúttal az emlékét is ki akarták törölni annak a reményteljes három évnek, amelyben Mindszenty hercegprímás szólt itt lelkesítő szavával a hívőkhöz. A még mindig (vagy újra?) hitetlen mai vághím a főváros illetékesei (Demszky úrral az élen) továbbra sem engedélyezik e jelkép visszaállítását, nyilván azért nem, mert az „irritálná" a másként gondolkodók érzékenységét. Figyelmeztető jelként viszont változatlanul ott őrködik a hegy másik pontján - lassan már egy évszázada az ostrom szemfű pusztításait is túlélve Szent Gellért szobra, amelyet a kommün „dicsőséges" 133 napja idején álca oda rejtettek. A vértanú püspök kezében magasra emelt, s a város felé mutatott kereszt azonban átszakította a leplet, s mint valamiféle biztató előjel hirdette akkor (1919-ben) a közeli reményteljes szabadulást a főváros rettegésben élő lakóinak. Most, az évezred végén mi is valami ilyesfélében reménykedünk, ami végre meghozza végleges szabadságunkat. Farkas Zsolt Budapest Nem csak rajtunk múlik Napjainkban a vízcsapból is a NATO-csatlakozás valamilyen pozitív vagy éppen negatív fejleménye folyik. Reggel, délben, este. A hírekből sohasem hiányzik egy-egy szakértő, vagy nemrégiben még kézzel-lábbal tiltakozó politikus véleménye. Vannak olyanok is, akiknek éppen esedékes köpönyegfordítása a NATO-belépés pillanatnyi alakulásához igazodik Pedig a dolog világos és egyetlen mondatban elmondható: a belépés csupán azt a kívánságunkat szimbolizálja, hogy soha többé ne kerülhessünk a fejlődést évtizedekre visszatartó keleti politikai és katonai befolyás alá. Minden más mellékes. Természetesen azok, akik egy összeomlott nagyhatalom védőszárnyainak feltámadásában reménykednek, nem tudják, mit csekszenek. Akik pedig ügyetlenségre álmodoztak egy végzetes geopolitikai helyzetben vergődő, megcsordított ország védhetetlen határai között, azok naiv emberek Egyébként, ha Amerika úgy akarja és beleillik hosszú távú politikájába, akkor felvesznek bennünket. Ha nem, hát nem. Sátory János Ifjúság és hit, hit és ifjúság A fenti címmel és a címnek megfelelő tartalommal rendezett ökumenikus ifjúsági és családi találkozót Nagyatádon, augusztus 16-án a református templom kertjében Cseke László református lelkész. Ma, amikor erkölcsileg az ország padlón van, különös szerepe és jelentősége van az ilyen rendezvénynek. Az ökumenikus igehirdetés után a résztvevőket egy tál étellel is vendégül látták, ami alkalmat adott arra, hogy fehér asztal mellett, kötetlenül beszélgessenek a találkozón megfogalmazott célokról, feladatokról. A rendezvényen részt vett az önkormányzat polgármestere, alpolgármestere és két önkormányzati képviselője is. Körülnézve a jelenlévők között, sajnálattal állapítottam meg, hogy éppen az ifjúság nevelésére, tanítására hivatott pedagógusok - netán iskolaigazgatók - közül senkit sem láttaim, annnak ellenére, hogy már nyolc-tíz nappal előbb a helyi kábeltelevízióban és plakátokon is meghirdették a találkozót. Talán a távol maradók úgy gondolták, hogy egyházi rendezvény nem tartozik rájuk? Azok, akik vállalták a találkozó megszervezését, és csak részt vettek rajta, lelki erőben és hitben megerősödtek. Köszönet érte. Ilyen találkozóra a jövőben is szükség lesz, mivel az elhangzottak napjaink zűrzavaros közéletében útmutatóul szolgálhatnak. dr. Gerencsér György Nagyrat. Témaajánlat a miniszter úrnak Az újságok híranyagait olvasva arra a megállapításra jutottam, hogy a rendőrség háza táján „valami nincs" rendben. Az ombudszmami megállapítások lesújtó állapotot rajzoltak a rendőrség működéséről, munkakörülményeiről, a rendőrök fizikai felkészültségéről, alulfizetettségéről. Történik mindez akkor, amikor a tárcát felügyelő belügyminiszter protokolláris rendezvények egész során a javuló bűnüldözés számára kedvező adatait hangoztatja. A munka utáni teniszezés, kosárlabdázás és labdazsonglőrködés helyett ajánlom, hogy miniszter úr többet foglalkozzon a következő témákkal. Miért kell a Teve utcai székház takarítását tetemes összegért, külöldi céggel végeztetni? Mit tesz a bűnözés 80-85 százalékát kitevő vagyon elleni bűncselekmények megakadályozására? Meddig tűri meg az idegenforgalmat és CCS országképet rontó gépkocsitolvajokat és a csapatba verődött román zsebtolvajokat a frekventált helyeken? Mi szab határt a közlekedési táblák rongálóinak? Kéthetenként Molotov-koktélok robbannak, romlik a közbiztonság; titkos iratok tűntek el a rendőrségi palotából; lopások történtek a taszári SFOR-bázison; kegyetlenül meggyilkoltak egy angol lelkészt, aki segélyszállítmányt szállított; a gazdasági bűncselekmények rövid idő alatt megnégyszereződtek. Demokratikus államban a fent említett esetek közül egy is elég lenne a tárcát felügyelő miniszter lemondásához. Herpai Balázs Gárdony Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy leveleiket szerkesztve adjuk közre. Címhiányos, névtelen leveleket nem közlünk. A megjelenő vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőség véleményével Korunk hősei: Horn és Diana Horn Gyula 1994-ben, kormányra kerülvén, szétverte,vezette az átvilágító bírák testületét - s összeállítottak egy másikat, szájuk íze szerint Védót. Nos, ez a testület állapította most meg augusztus végén, hogy a felnnálló törvények alapján Horn sem kormányelnök, sem képviselő nem lehetne, s felszólították a lemondásra. Horn Gyula egyrészt tettetett töredelnességgel vallott a nyilvánosság előtt: igen, pufajkás is volt, meg ügynökjelentéseket is olvasott - másrészt belecsodálkozott a nagyvilágba: ő lemondjon? De hát nyért?! Igen, az egykori pufajkás sem erkölcsi, sem jogi alarkot nem lát a visszavonulásra. Az elsőt még csak értjük, hiszen az erkölcs nélküli személy nem érzékeli a tisztesség íratlan szabályit - de hogy a jognak is fityiszt mutat (mint nem egy társa), az már mégiscsak arcátlanság. És ez az ember most a törvények végrehajtásánaik, a közélet tisztaságának stb., stb. legfőbb felelőse! Kell-e több az életünket elárasztó szenny jellemzésére? Kell bizony, mert egyre romlik bennünk az a kis belső „műszer", „ványtű", mely pontosan jelezné, hogy mi a jó, mi a rossz. A példák sűrűn sorakoznak, de vegyünk ki ezek közül csak egyet, amivel a (Hornhoz hasonlóan) fékevesztett hírközlés éppen e napokban sokkolja a világ közvéleményét: Diam hercegnő halála. Mert a média nagy haramiái a hírességek életében vájkáló egyetlen fényképért vagy hírért is mesés összegeket fizetnek, a kis sajtó-haramiák halálba kergették az angol trónörökös volt feleségét s annak borátját. Minden halál megindító, különösen ha erőszakos. És természetes a szélesebb körű részvét, ha közismert személy az áldozat De nézzük már meg, miről is van szó valójában! Károly és Diana kölcsönösen csalták egymást, ahogyan az már korunkban széleskörűen szokásos, sőt, a felsőbb régiókban majdnemhogy kötelező. A csalást talán a férj kezdte, ez azonban nem menti a feleséget, mert azon hagyományos erkölcsi felfogásunk szerint, melyet tagadni még manapság sem illik, a bűnt bűnnel „megtorolni" nem szabad. Dicma és Károly végül elváltak, Károly visszatért régi szeretőjéhez, s Diana is talált magának. Ez azonban megint csak nem változtat azon, hogy kétezer éves európai értékrendünk szerint a válás erkölcstelen - ugyanúgy, ahogyan a házasságon kívüli nevű kapcsolat is. Mindez a század első felében még jogilag is büntetendő cselekmény volt Európa- és Amerika-szerte, az egyház tételei szerint máig főbenjáró bűn, de ami a legfontosabb: a tételes világi törvények és az egyházi szabályok megegyeznek a természetjoggal. Abból nőttek ki, azok védelmére. Nevezetesen, hogy társadalmaink rendje, sőt, végeredményben az egész emberiség léte csakis bizonyos alapintézmények - jelen esetben a család - védelmével tartható fent. Hogy ez mennyire igaz, azt civizációnk napról napra kritikusabb állapota igazolja. Ám a trakusan elhunyt két személy viselt dolgaiban is lehet találni további bizonyító példákat. A szerető, kit a sajtó többnyire csak a „szívtipró Dodi" néven emleget, 42 éves volt. Vagys az élet rendje szerint régen családot kellett volna alapítania - annál is inkább, mert gyermekeinek a mindennapi betevőt is elő tudta volna álítani. Ehelyett úgy élt, amit a sajtó e napokban a „hosszú az ,ejtett barátnők névsora" finomkodó kifejezéssel illet, pedig a botrányos vagy a züllött szavak is mérsékeltek lennének. És Lady Di ezzel az alakkal szűrte össze a levet, ahelyett hogy veszekedett híre messze elkerülte volna és gyermekeit nevelte volna. Különösen hogy az idősebb a trón várományosa. Vágás az a szikár valóság, hogy Diana asszony a házastársi hűtlenség és a házasságon kívüli nemi élet bűne mellett még olyan gondatlan anya is volt, az alapvető kötelességének ellátása helyett a nagyvilág nem lófrált egyhírhedett személyet. Mindezek miatt egy egészséges lelkületű, szellemű társadalom kivetné magából, a józan törvények alapján a bíróságok elítélnék, az alapvető erkölcsi szabályokat védő egyházak pedig kizárnák a hívők sorából. Ezek helyett még a szigorú elveiről ismert római pápa is részvétét fejezi ki (noha Diana alighanem anglikán), a jogászok csak a haramia sajtó felelősségét elemzik, Diana koporsóját katonai pompa övezi, a részvétet nyilvánítók pedig civilizációszerte virágokkal fejezik ki együttérzésüket - ami az angol királyi házat nyilatkozatra kényszeríti. A sajtóközlemények özöne alapján úgy tűnik, mintha a fél világ gyászban lenne. Pedig egészen bizonyos, hogy a részvétet nyyilvánítók még Angliában is csupán a néhány százalékot teszik ki. Ezt varázsolják az erkölcsöt és féket nem ismerő médiumok az elsöprő többség mély, zokogó gyászává. De hogy ezt tehetik, annak mi vagyunk az okai. Az „iránytű" elgyengült bennünk, annyira, hogy sem esetenként, sem általában nem lépünk föl a világot elöntő erkölcstelenség szemfényvesztései, csalárdságaa, csalásai ellen. S végeredményben ezért maradhat miniszterelnök az egész életében idegen érdekeket szolgáló volt pufajkás, s kaphat kikapós menyecske hercegnői temetést. Mindketten a leromlott kor hősei - mi pedig áldozatai. Kunszabó Ferenc Hasadozó európai értékrend A fél évszázaddal ezelőtti kommunista hatalomátvétel fondorlatai Nincs messze Szibéria!" AA A hatalmais Bush House London belvárosában a BBC otthona. 1993 áprilisában nap mint nap magam is betértem oda, hiszen valahol hátul a belső-felső zugolyokban ott zsongott a Magyar Osztály, ahová az egész napos londoni séták után jó volt szinte hazamennni, beszélgetni és hallgatni, dzsesszt és magyar történelmet, napi politikát meg emigrációtörténetet, s került néha egy kis sötétbarna sör is. Ott voltam hát a BBC Magyar Osztályán, melynek adásait, híreit és emlékező műsorait száz kilométerekkel és száz évvel keletebbre, otthon, milliók hallgatták évtizedeken át, önmagukról és a magyar históriáról - az igazat. Az igazat a fratal parlamenti demokrácia fölszámolásáról, a szalánataktikáról meg a hidegháborúról, aztán a perekről és a forradalomról, Kádár országáról, melyben élre kényszerülnek, s mindenről, ami velünk történt nélkülünk. És az igazat a sötétség második korának kezdetéről, a „fordulat évéről", és a kommunista hatalomátvétel fondorlatairól, meg a kék cédulás választásokról is, hiszen Pallai Péter szerkesztő egy egész kötetnyi interjúval, a kortanúk emlékezései és a budappesti angol követség jelentései alapján külön sorozatban derített fényt arra, amit 1947-ben vette, máig hatóan, kezdetét Emlékezetes dokumentumműsora ezekkel a szavakkal zárult: „...reméljük, hogy (a szóban forgó iratokból) csak a tényeknek megfelelő, és élő ember személyi biztonságát nem veszélyeztető részeket idéztünk." Ma, a hírhedt kék cédulás választások félszázados évfordulóján már rég nem az élő személyek szabadsága és fizikai biztonsága, hanem a tények és a történelmi igazság biztonsága az, ami veszélyben forog, hiszen ma már mindenki úgy felejt, ahogy csak akar, és azt, amit csak akar, felejt, átfest, színez, tagad, jobb esetben csupán „értelmez", és noha a fordulat éve, bár „rövid" volt, mégis sokáig tartott, ami történt, az bizony igazi sztálinú „mestermunka" volt a javából. „Hogy a dm, A Fordulat Éve - írta Rákosi 1948-as válogatott beszédeinek és cikkeinek előszavában - nem túlzás, annak alátámasztására szabad legyen rámutatnom, hogy a kötet első beszámolója még a Kisgazda Pártban megbúvó összeesküvőkkel foglalkozik, az utolsó (pedig) az a beszéd, mellyel az egyesülést elhatározó, XXXVI. Szociáldemokrata Kongresszust üdvözöltem." Igen, a fordulat éve viharos gyorsasággól pergett le, Rákosi és az ÁVO valóban nem tétlenkedett, és, sajnos, történelmet csináltak. 1947. augusztus 19-én a budapesti angol diplomáciai misszió vezetője így számolt be Dinnyés Lajos miniszterelnöknél tett látogatásáról: „A választójogtól 466 853 személyt megfosztottak. Mint mondta, (közülük) 170 000-en svábok, akiket kitelepítenek... Ami a választási törvényekkel történt visszaéléseket illeti, a kormányfő készségesen elismerte, hogy nagyon sok hibát követtek el... Beszélt például német vezetéknevű zsidókról, akiket sváboknak minősítettek, egy hetvenkét éves nagyanyáról, aki állítólag erkölcsrendészeti megfigyelés alatt áll, valamint egy vegyészről, akit szellemi fogyatékosnak nyivánítottak." Az ÁVO pedig minden választási gyűlést megtisztelt jelenlétével, ennek következtében például Pfeiffer Zoltán, a Magyar Függetlenségi Párt vezetője agyrázkódást szenvedett, sok képviselőt pedig az Alföldön vertek kékre-zöldre. Bőhm Vámos, a nagy tekintélyű régi szociáldemokrata, akkor stockholmi magyar követ így emlékezett: „A választási előtestületeknek volt egy sajátosságuk, melynek következményeit előre inkább éreztük, mint tudtuk, és amely végül világbotrányba fullasztotta a választásokat. Nyomdász részről tudatták velünk, hogy az Állami Nyomdában ötszázezer kék választási igazolványt készítettek s azokat a belügyminisztériumba szállították." A belügyminiszter a kommunista Rajk László volt. Karig Sára Budapest második kerületének egyik választási bizottságában képviselte a szociáldemokratákat, és amikor a többszöri, törvénytelen szavazást célzó kék cédulák felhasználása miatt tiltakozott, az egyik kommunista elvtárs azt mondta neki: „Nincs messze Szibéria." Pallai Péter a BBC mikrofonja előtt megkérdezte tőle: „És meddig váratott magára Szibéria?" A válasz: másnap reggelig. Karig Sárát másnap reggel elvitték az ÁVO magukat gazdasági rendőröknek mondó nyomozói, akik még aznap átadták őt az oroszoknak. Karig Sára 1954- ben tért haza a vorkutai táborból., A magyar történelem legszégyenletesebb „választásán" a kommunisták még a fölhasznált kék cédulák segítségével is csak alig több mint 22 százalékot szereztek, a két munkáspárt együtt is csak majdnem 38-at. És a végső mérleg: minden csalás és erőszak, visszaélés, törvénysértés és belügyminiszteri utasításra végrehajtott hatósági terrorintézkedés ellenére is a választóknak 77,7 százaléka nem a kommunistákra szavazott. Ekkor azonban már késő volt, jött a „népi demokrácia", mely a magyar nép bölcs vezére szerint nem más, mint a proletárdiktatúra. Azt meg már ismertük. 1947... Sokadmagával ekkor került börtönbe - az ítéletében kapott tízből kilenc esztendőre - Tollas Tibor is, akiért a minap Budavárában már csak egy csöndes rekviemet mondhattunk. Abban a versében, melyet az után következő búvópatak-nemzedéknek, az 1979 nyarán Lakiteleken a nemzeti önismeretről tanácskozó fiatal íróknt alánlott, ezt írta: „Sajgó arcomról örök öklét / az évtizedek letörölték. / Cellám falait beragyogta. / Október, tíz nap fényes csokra / s árnyak, kiktől el sem köszöntem,/a farkasréti temetőben." Csapody Miklós