Uj Március, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1954-10-01 / 10. szám

VSZÁZADOKON ÁT hiába ha­dakozott az emberiség a nemi­betegségek fenyegető rémével, mert a társadalmi berendez­kedésben, a kizsákmányoló társadalmi rendszer kikerülhetet­len következményeiben rejlett a ne­mibetegségek terjedésének alapja. A tudomány felismerte a nemibetegsé­gek kórokozóit, nagyszerű tudósok munkálkodása a betegségek biztos gyógyszereit is az emberiség közkin­csévé tette. Mindez azonban nem volt elégséges ahhoz, hogy a nemibeteg­ségekkel való fertőzés lehetőségeit megszüntesse, a nemibetegségek ter­jedésének gátat vessen. Ennek egyik oka az volt, hogy a kapitalista társa­dalmi rend nem tudott úrrá lenni a nemi érintkezéssel üzletszerűen fog­lalkozó titkos és nyílt prostitúción. Bár elrendelték ezeknek a szemé­lyeknek időnkénti orvosi vizsgálatát és a betegnek találtak kényszerkeze­lését, ezzel azonban nem oldották meg a kérdést. Statisztikailag kimutatták, hogy a prostituáltak hamarosan szin­te kivétel nélkül nemibetegséggel fertőződnek, s mire az orvosi vizsgá­lat betegségüket felismeri, már sok embert megfertőzhettek. A titkos prostituáltaknál pedig teljesen hiány­zott az orvosi ellenőrzés. A nemibe­tegségek elleni küzdelem kudarcá­nak ez az oka abban rejlett, hogy a fiatalság a munkanélküliség rémével küzdött, alacsony munkabéréből pe­dig nem is gondolhatott korai házas­ságra. A nők munkalehetősége még rosszabb és bérezése azonos munka esetén is még alacsonyabb volt. Ezért fordulhatott elő, hogy gyengébb er­kölcsi ellenállású nők a könnyebb utat választották. Elősegítette a nemi­betegségek terjedését az is, hogy az ifjúság szabadidejét főkép a kocs­mákban töltötte, az viszont közismert tény, hogy a részegség a legtöbb ne­­mibetegség szálláscsinálója. Mindeh­hez járult még az a babonás tudat­lanság, mely a nemifelvilágosítás és a betegségek ismerete helyett a fiatalok elméjében terjengett. A NEMIBETEGSÉGEK teljes fel­számolása csak szocialista társada­lomban lehetséges, ahol a gazdasági és társadalmi rendszer biztosítja a küzdelem sikerét. Nálunk a munka az élet fő tartal­ma. A nemiség nem irányítója, ha­nem egészséges kísérője a mi fiatal­ságunk életének. Filmjeink, irodal­munk egészséges életet tükröznek. A sport ma már nálunk is valóban az egész ifjúságé. Fiataljaink szabad idejét és felesleges energiáit a kocs­ma és a dorbézolás helyett egyre in­kább a sport terén való egészséges vetélkedés tölti ki. A mi gazdasági rendszerünk mellett már most meg­van az anyagi lehetőség arra, hogy 20 év körüli fiatalember házasságot kössön és egészséges családi életén belül teljesen mentes legyen a nemi­betegségek veszélyétől. A női munka egyenlő értékű meg­becsülése lehetővé tette a szocialista világban egyébként is elképzelhetet­len prostitúció megszüntetését. A múlt hagyományaként azonban még köztünk élnek — napról napra csök­kenő mértékben ugyan — a titkos prostituáltak. Tapasztalatlan és hiszé­keny fiatalemberek könnyen meg­­ittasulnak az ilyen személyekkel való könnyű ismeretség lehetőségétől és nem gondolnak arra, hogy hányan előzhették meg őket ezen az úton. A gyors sikernek viszont gyakran ne­héz felejtés a következménye. A nemibetegségek teljes felszámo­lásának elérése az ország­­minden na­­gyob településén működő bőr-nemi­­beteggondozó intézetek elé tűzött cél. A gondozókban , kisebb települése­ken az egészségügyi tanácsadáson — vagy a körzeti orvosnál — minden beteg részére ingyen kezelés és gyógyszer áll rendelkezésre. Ugyan­azon időben kezelik a bőr- és nemi­betegeket, így az álszemérem nem tart vissza senkit a gondozó látogatá­sától. A gondozó intézetek nemcsak keze­lik a betegeket, hanem a teljes gyó­gyulás eléréséig szemmel kísérik, el­lenőrzik állapotukat. Ez nemcsak a beteg egyéni érdeke, hanem egyúttal az egészségesek védeleme is, mert az elégtelenül kezelt, nem tökéletesen gyógyult betegek könnyen fertőzhe­tik társaikat. A gyógyulást az orvos tudja csak megállapítani, mert a nemibetegségek látható tüneteinek­ megszűnése után a megbújó kóroko­zók gyakran még súlyos késői szö­vődményeket hozhatnak létre. A spi­­rochaeta pallida például, a szifilisz kórokozója, főkép az ideg- és érrend­szert választja búvóhelyül. Az ilyen beteg évekig, évtizedekig teljesen egészségesnek érzi magát, míg a megtelepedett kórokozók lassú, rom­boló hatásának eredménye mutatko­zik. Például idegrendszeren az el­hanyagolt szifilisz okozza a súlyos fájdalommal, később érzéktelenséggel járó hátgerincsorvadást és a teljes elbutulást előidéző agylágyulást. MAI GYÓGYSZEREINKKEL kellő ideig tartó kezeléssel még az elhanya­golt eseteikben is teljes, végleges gyó­gyulást tudunk elérni. A korán meg­kezdett kezelés természetesen gyor­san sikert ígér, ezért érdeke minden­kinek, hogy bármely nemibetegségre gyanús tünet észlelésekor azonnal megvizsgáltassa magát a gondozóban. A szocialista orvostudomány azon­ban nemcsak a betegek meggyógyí­­tására, hanem a betegségek megelő­zésére is törekszik. A gondozóintéze­tek legfontosabb feladata, hogy fel­kutassanak és meggyógyítsanak min­den olyan beteget, aki újabb fertőzés forrása lehet. Fontos, hogy mindenki ellenőriztesse időnként vérét, mely­ből a lappangó betegséget biztosan ki lehet mutatni — mielőtt még a szervezetben komolyabb roncsolást előidézett volna. Döntő feladat a nemibetegségek teljes megszüntetéséhez vezető úton, hogy lehetőleg minden esetben meg­találjuk és meggyógyítsuk azt a sze­mélyt is, aki a fertőzést okozta. Eb­ben a munkában segítenünk kell a gondozókat. Ezért van szükség arra, hogy fiatal­ságunkat kellő felvilágosító munká­val a betegségek jellemző tüneteinek rövid ismertetésével, a kezelés szük­ségességének és az elhanyagolt nemi­betegségek veszélyének ismeretével vértezzük fel. A legdöntőbb azonban az, hogy if­júságunkat becsületes, józan életfel­fogásra, minden fajta cinizmustól, fe­lelőtlenségtől mentes erkölcsösségre neveljük. Nevelő munkánknak annak elérésére kell törekedni, hogy min­den fiú és leány erkölcsösnek és egyedül helyesnek a házasságon be­lüli nemi életet tartsa. Ez a legfőbb feltétele annak, hogy megvédjük az ifjúságot fiatal életüket fenyegető betegségek veszedelmétől. Dr. Kovács László

Next