Új Művészet, 1993 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1993-10-01 / 10. szám

Adva van... —, amelyek elmélyült tanulmányozást, ala­pos elemzést, értelmezést igényelnek, amelyek mögött rejtett tartalmak, ezoterikus tanítások, megfejtendő tit­kok feltételezhetők. „A Nagy üveg ... afféle rejtély, s így, mint a rejtélyeket általában, nem szemlélni kell, ha­nem megfejteni” — írja Octavio Paz, s valóban, ma már tekintélyes irodalma van a két mű interpretációjának. De bizonyára vannak még más összetevői is annak, hogy Duchamp alakja ilyen jelentőssé vált. Radikálisan szakított például a korábbi, hagyományos, romantikus­nak is nevezhető művészmagatartással, melynek lénye­ges eleme volt az elhivatottság tudata, a politikai-köz­életi szerepvállalás, az elkötelezettség. Közömbössége mindkét világháború eseményeivel szemben, „hazafiat­­lansága”, távolságtartása mind a jobb, mind a baloldali értelmiségi mozgalmaktól, nonkonformizmusa, amely elutasította a galériák—múzeumok—műkereskedelem kínálta életformát, amely élesen különválasztotta a meg­élhetést és a művészi tevékenységet — nos, mindezek a vonások az idő haladtával legalább olyan fontos korszak­határ-jelölőnek tűnnek, mint a retina-művészet megtaga­dása vagy a ready made-ek gesztusa. És talán az sem vé­letlen, hogy Duchamp az elsők között volt, akik New Yorkot választották, akkor, amikor az európai művészek nagy többsége még Párizst tekintette a művészet — és egyben a siker, az érvényesülés — központjának. Du­champ olyan életformát talált New Yorkban, illetve tu­dott ott kialakítani, amely teljes mértékben megfelelt új­szerű művészeti törekvéseinek, egyszerre biztosította a szükséges visszavonultságot és a művésztársak inspiráló 23

Next