Új Művészet, 1998 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-01 / 1-2. szám
K ÖNYVSZEMLE A távolságtartó dandy (Görgényi Frigyes, Egy bizonyos Marcel Duchamp, Kijárat Kiadó, 1996.) B 0RDACS ANDREA Görgényi Frigyes Egy bizonyos Marcel Duchamp című könyvének széleskörű visszhangja egyrészt a témából, másrészt talán az írás jellegéből fakadt. A szerző egy XIX. századi mindentudó elbeszélő modorában tárja olvasói elé bőséges ismereteit Duchamp életéről, szellemi és művészi fejlődéséről, így a könyv egyszerre regényes művészéletrajz, kísérlet bizonyos művek elemzésére és hatalmas információgyűjtemény. Ez a sokféleség mind erénye és hibája a könyvnek. A többnyire gördülékeny és olvasmányos stílus életre kelti Marcel Duchamp korát, az öltözködési szokásoktól kezdve a különféle művészeti mozgalmakig. Görgényi elsősorban a művész személyiségét igyekszik megrajzolni: az álmos kis normandiai falucskában töltött gyermekkortól a nyüzsgő New York és charme-os Franciaország közötti ingázásán át Duchamp párizsi haláláig. A szerző az irodalomelméletben már elavult pszichologizáló műelemzésre tesz kísérletet, mivel a művekben általában valamilyen életrajzi eseményt, hatást keres és talál. A tények és a fantázia játékának keveredése az a rész is, amiben Görgényi leírja, hogyan határozza meg a kis Marcel élménye későbbi művészetét. „Iskolába menet a Gamelin utcában, a Rue Beauvoisin sarkán, naponta látta egy cukrászüzem kirakatát, melyben csokoládémalom működött. Az őrölt kakaóbabot a hatalmas hengerek jókora tájba zúdították, ahol a mélyben villogó tűz csodálatos barna masszává olvasztotta. E látvány és a tömény csokoládé bódító, részegítő illata megbűvölte őt, hosszú percekig nézte, nem tudott betelni vele. A csokoládémalom több képének lett a főszereplője, s fő művében is központi helyet foglal majd el.” (13. a). A könyv legérdekesebb fejezetei a Jobbak, mint Giotto és a Sutba vetett kulissza szemléletesen érzékeltetik a New Yorkba érkező európai művészek eltérő viszonyulását az amerikai élethez, s árnyalt képet ad arról is, hogy az amerikaiak 1910-es évekbeli rajongása az öreg kontinens alkotói iránti a háború után hogyan fordul elutasításba. Elsősorban persze Duchamp a főszereplő, s nemcsak a könyvben, hanem egy ideig az amerikai társasági életben is. „Az amerikai társaságban egy sikeres, modern európai művész előzetesen már kialakított képébe tökéletesen beillett. A bohém-gazdag társaság a dandy viselkedését várta el tőle. Ő belement a játékba, és művészi szintre emelte az alakítást.” (73. o.) Mindezt sajátos távolságtartással ötvözte, ami a különböző művészeti mozgalmakhoz való viszonyát is jellemezte. A művészettörténet ma számos XX. századi képzőművészeti irányzat előfutárának tekinti, noha ő igazán egyikhez sem tartozott. Görgényi az egyszerre „kint és bent lenni” attitűdben ragadja meg sikeresen Duchamp jellemének lényegét. Noha itt valójában nincs is ellentmondás, mivel ez a távolságtartás a dandységhez tartozik, amint ez Baudelaire híres esszéjében is olvasható ,,... valamennyien ugyanazt az ellenálló, lázadó karaktert formázzák, valamennyien a legjobb fajtájú emberi nagyravágyást képviselik, és a manapság túlságosan is megfogyatkozott igényt szolgálják: kipusztítani, lerombolni mindent, ami közönséges. Ebből van a dandyben ez a hűvösségében is kihívó kasztgőg. ... A dandy jellegzetes szépsége kivált szenvtelen tekintetében mutatkozik meg, amit a rendíthetetlen elhatározás formált, hogy semmitől sem hatódik meg, olyan ez, mint valami lappangó, titokzatos láng, amely tudna, de nem akar világítani.” A könyv elsekélyesedik a Nagy Üveg elemzéskísérleténél, ami főleg a látvány nagyvonalú leírásából, és a mátkasághoz és az agglegénységhez kapcsolódó asszociációiból áll. Valójában Duchamp művének izgalmas feszültségét az adja, hogy a művészi ábrázolás látszólag egymást kizáró paradigmáinak metszéspontjában áll. A következő példák világossá teszik az elsőre homályosnak tűnő állítást. Rembrandt Hendrickje Stoeffelst Betsabéként megjelenítő képének készítése során férfiszemmel nézi kedvesét. Pocakos, petyhüdt teste visszariaszthatná, de az asszony iránti szeretet irányítja ecsetjét. Sőt Betsabéként ábrázolja, kinek szépsége gyilkosságba kerget egy királyt. Rembrandt pszichológiai megközelítésével szemben Cézanne úgy jeleníti meg feleségét, mint olyan dolgot, „amire az öregség és az ifjúság predikátumai nem alkalmazhatók, és az ábrázolás módjából semmit sem tudunk meg jelleméről, benső életéről vagy észjárásáról.” (Dante) Duchamp Nagy Üvegje látszólag Cézanne hideg szemléletét követi, hiszen az alkotásra vonatkozó állításaink semmiképpen sem tartalmazhatják az emberi pszichikumról való beszéd (pl. hisz, remél, szeret, fél, gyűlöl) predikátumait. Az elénk táruló látvány inkább a mechanizmusok számbavételére használt szókincs segítségével írható le. A Nagy Üveget kiegészítő szóbeli megjegyzések során (Zöld doboz, Fehér doboz, nyilatkozatok) Duchamp időnként úgy tesz, mintha művéről hasonló módon lehetne beszélni, mint a Rembrandt-képről. Az üveg bal felső sarkában található „rovargépet” Mátkának hívja, de egyéb, hasonlóan érzelmi állásfoglalást közvetítő névvel is illeti. A neurógiai, fiziológiai és az interszubjektív nyelveket használó pszichológiai szótárak az embert gépi modellek segítségével írják le. A szenvedélyek nyelvén történő kifejezések keverése a gépi modell leírására alkalmas deskripcióval meglehetősen érdekes, új világ létrehozását teszi lehetővé. A Nagy Üveg pszeudogépeit látszólag mechanikus törvények irányítják, ugyanakkor a Zöld és a Fehér dobozban feltűnik a látványhoz nehezen illeszthető (szenvedélyeket, vágyakat, költői metaforákat, szójátékokat magában foglaló) szókincs. A „szubjektív-pszichológiai” fogalmak segítségével leírható rembrandt-i művészet tölti ki a Cézanne-i látásmód réseit. Görgényi hajója végképp megfeneklik a Sakkozó Duchampnál, noha a szerzőt épp a művész sakkozó pályafutása indította az életmű egészének megismerésére. Ebben a részben az alapos tájékozottság teljesen maga alá gyűri az írót, s a fejezet a művész másik életéről végül Eunochin-hatású adatrengeteggé válik. Ráadául az addig viszonylag kronologikus életrajz a tematikus rendszerezés miatt teljesen felborul, akárcsak a Duchamp szexuális életének szánt külön résznél, a Malackodunk? című fejezetben, bár a művész szerelmi életéről az előző oldalak is adtak ízelítőt, melyeknek ismerete többnyire a barát, Henri-Pierre Roché naplójából való. Görgényi úgy tűnik figyelembe vette Freud Leonardo-tanulmányában írtakat. „Ha egy életrajzi kísérlet valóban hőse lelki éltének megértésére törekszik, úgy nem haladhat el szótlanul a vizsgált személy szexuális, nemi sajátossága mellett, amint ezt számos életrajzíró diszkrécióból vagy prüdériából teszi”. Az esszéstílus alapvetően olvasmányossá teszi a könyvet, ám a jegyzetek hiánya gyakran megtöri az írás lendületét, például a „homonima”, a „kalendárium” stb. kifejezések részletes (ráadásul felesleges) definiálása, és példákkal való hosszas illusztrálása által túlírttá válik a szöveg. Az olvasó gyakran bizonytalanságban marad a tekintetben, hogy a könyvben szereplő állításoknak valamely dokumentum, vagy csak a szerző képzelete a forrása. Görgényi könyve megfelelő jegyzetaparátus felhasználásával a Duchamp-ról szóló magyar nyelvű szakirodalom nélkülözhetetlen anyaga lehetett volna. 51 'A Nagy Üveg interpretációja a Kollár Józseffel közösen írt Duchamp szótárai című tanulmány felhasználásával készült. 1998 JANUÁR - FEBRUÁR