Uj Nemzedék, 1923. június (5. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-02 / 122. szám

S Szombat — (Űrnapja a Lipótmezőn.) Űrnapján, az ország legnagyobb elmegyógyintéze­­tének kápolnájában reggel kilenc óra­kor kezdődött az ünnepi szertartás nagy­­misével, melyet fényes segédlettel Bau­­ttann Károly, az intézet lelkésze mon­dott. Mise után innen indult a körme­­net­ elől bájos, fehérruhás leányok (in­tézeti nem beteg lakók), utánuk két sor irgalmasrendi nővér. A­ mennyezetet a négy rúdon intézeti alkalmazottak vitték s alatta lépdelt teljes ornátusban az Oltári Szentséget vivő lelkész. Utána Oláh Gusztáv dr., miniszteri tanácsos és családja, az intézet orvosi és tisztvi­selői kara, a mindkét nembeli alkalma­zottak s a nyugodt férfi- és női betegek ünneplőben. A menetet, amint az oszlo­pos előcsarnokból a főbejárón kilépett, a parkban, az első oltárnál a 2-ik gya­logosezred zenekara egyh­ázi zenével fo­gadta. Az első oltártól már a katona­­zenekar vezetésével vonult tovább a menet. Körmenet után a katonazenészek eljátszották a Himnuszt, amelyet a sok­­százfőnyi sokaság áhitatos csendben hallgatott végig. A Hidegkuti-úton megálltak a fogatok s az ünnepnapi kirándulók. S az óriási területet beke­retező díszes vassodronyon át csodál­kozó tekintetek mérték, nézték a hib buzgó menetet.­­ (A Nemzeti Újság mai száma) marosvásárhelyi táviratot , közöl, amely részletesen ismerteti a ro­mániai magyar párt nagygyűlésén hozott határozatokat. A romániai magyar párt a sorozatos kultúrsé­­relmek miatt a román királytól fog közvetlenül orvoslást kérni s ha nem talál meghallgatást, a Nemzetek Szövetségéhez fordul. A párt alel­­nöke, Jakabffy Elemér dr. megálla­pította, hogy Románia új alkotmá­nya semmibe sem veszi a milliókra menő nemzeti kisebbségek jogait.­­ Bethlen hazatérése után mindinkább kiélesedik az ellentét az egységes párt különböző árnyalatai között. A földnovella és fővárosi választások kérdésében a küzdelem egyelőre még a háttérben folyik, az intranzigens csoport csak a külföldi kölcsön ügyében terelte át nyílt színre a har­cot. A jövő héten valószínűen döntő összecsapásra kerül a sor Bethlen és Gömbös között.­­ A nemzetgyű­lés tegnapelőtti ülésén Esztergályos János interpellációjával kapcsolat­ban a szociáldemokraták botrányos tüntetést rendeztek a Házban s a zalaegerszegi tábor megszüntetését követelték. — A magántisztvise­lők szerda délutáni nagy­gyűlésén j­övetelék a létminimum valorizá­ciós alapon való törvénybeiktatá­sát, az indexszámok bevezetését és paritásos béregyeztető intézmények fölállítását. — Születésének száz­éves évfordulója alkalmából hosszú cikkben emlékezik meg a Nemzeti Újság Tóth Józsefről, az első mo­dern magyar színészről.­­ A GyOSz idei közgyűlésén kialakult az a vélemény, hogy a valorizáció­ra való törekvés a jóvátétel kérdé­sének eldöntése előtt nagyon veszé­lyes. Szükséges, hogy a kormány, mielőtt a valorizációs pénzpolitikát támogatná, előbb az érdekeltségek­kel tárgyaljon. A gyáripar hiteligé­nyeit pedig elégítsék ki vagy a Jegybank, vagy a Pénzintézeti Köz­pont útján. A cégek kapjanak meg­felelő összegű devizát s a devizaki­utalást tagadják meg olyan cégek­től, amelyek devizaszükségleteik fe­dezése címén az ország érdekeit megsértik. A Párisi távirat szerint a francia kormány ma sokkal inkább hajlandó a Németországgal való megegyezésre, mint az utóbbi idő­ben bármikor. Ezt angol befolyás­sal magyarázzák.“ A Temps eddigi harcias hangulatával szemben na­gyon békülékeny cikket közölt, amelyben hangsúlyozta, hogy Fran­ciaország a leghevesebb ellenséges­kedés közben is bízott a jóvátétel kérdésének békés megoldásában. — Érdekes külföldi távirat­ok, változa­tos és színes irodalmi közlemények egészítik ki a lap tartalmát.­­ (A kézbesítő és a gyáros kutyája.) Alföldi Ferenc bírósági kézbesítő idé­­­zést akart kézbesíteni Varga Sándor Röppentyű­ utcai lakatosárugyárosnak. Amint belépett a telepre, nekiugrott egy harapós kutya, amely egy darab húst felszakitott a kézbesítő bal lábából. A gyáros ellen gondatlanságból okozott Súlyos testi sértés miatt indult meg az eljárás. Az ügyet ma tárgyalta Kraysel­­dr. Ítélőtáblás biró tanácsa, am­ely 13 ezer kor. pénzbüntetésre ítélte a gyárost.­­ (Gyilkosság a Margitka-szigeten.) Juriskca József mohácsi földiéivér régi ellensége volt Bavits Antal és Jak­ák­a Mihály földműveseknek. Ahol csak­ te­h­ette, ismerősei előtt megvádolta a két földművest, mire ezek, hogy ellenségük vádaskodását megszüntessék, 1922 feb­ruár 2­­-án a Margitka-szigeten egy mu­latság alkalmával Jaksics Józsefet meg­ölték. A pécsi törvényszék emberölés bűntettéért Bavits Antalt 12 évi fegy­­házra, Jaksics Mihályt pedig 10 évi f­egyházra ítélte. A tábla az elsőrendű vádlott büntetését 10 évi fegyházra, a másodrendűét pedig 5 évi fegyházbünte­tésre szállította le, melyet ma a Kúrián Ráth Zsigmond dr. büntetőtanácsa jóvá­hagyott. (Felemelték a váltságbuza árát.) A hivatalos lap legújabb száma hozza a pénzügyminiszter rendele­tét, am­ely a júniusban fizetett váltságbúza árát métermázsán­ként 26000 koronában állapít­ja meg.­­ (A bolgár miniszter arany tárcája.) Faludi Oszkár dr. ügyvéd, a bolgár kö­vetség jogtanácsosa, feljelentést tett a rendőrségen szobalánya, Varga Mária ellen, aki az ügyvédnél lakó Sztojano­­vics Iván bolgár meghatalmazott mi­nisztertől egy arany cigarettatárcát és különböző nagyértékü rendjelet és ruha­neműt lopott el. A lányt letartóztatták s az ügyet ma tárgyalta Kraysel dr. Ítélőtáblás biró tanácsa, amely a tolvaj szodalányt 4 hónapi fogházbüntetésre ítélte.­­ (Egyesületi és társadalmi hírek.) A Ludovika Akadémia tanfolyamának 1917-ben végzett hallgatói június 2-án este nyolc órakor a margitszigeti alsó skunidéglőben bajtársi összejövetelt tar­tanak, amelyen volt tanáraik és hölgy­­hozzátartozóik is résztvesznek.­­ Az EME IV. kerületi szervezete ma, pénte­ken este hét órakor Sorház­ utca 3. szám alatt közgyűlést tart. Az V. kerületi szervezet pedig ugyancsak ma este 7 órakor a Sziget-utca 7—8. szám alatti­­iskolateremben taggyűlést rendez. A VIII. kerületi szervezet közli, hogy Jó­­zsef-utca 28. szám alatti új helyiségében a hivatalos órákat délután 6—8 óra kö­­­­ött tartják. — A legközelebbi Fehér Rózsa Est június 2-án, szombaton este kilenc órakor lesz a Gellért-szálló téli­kertjében és nagy terraszán. — A rela­tivitás elméletéről tart előadást Veress Pál az Eötvös-Kollégium volt Tagjai Szövetségének június 3-án délelőtt 11 órakor a kollégium ülésén. (Ménesi-út 12—13). — A Magyar Nemzeti Szövetség győri köre a minap szépen sikerült dísz­­gyűlést tartott a város társadalmának részvételével. Az országos központ kép­viseletében Körösy Endre tartott elő­adást, amelyen a szövetség külföldi te­vékenységét ismertette. — A Hegyközi Hangya Fogyasztási Szövetkezetek a „Hangya“ 25 éves évfordulója alkalmá­ból Pálházda június 3-án, vasárnap dél­után 2 órakor ünnepséget rendez. Ugyanekkor a Magyar Nemzeti Szövet­ség ünnepi gyűlést tart. — Az Országot Magyar Méhészeti Egyesület az idén is júniusban rendezi méhészeti tanfolya­mát, amelyre jelentkezni lehet az egye­sület titkári hivatalában (Üllői­ út 25). A tanfolyam hallgatási díja 2500 korona és 31 napig tart. Az előadások délután 3-7 óra között lesznek, vasár- és ünnepna­pokon a hallgatók megtekintik a kör­nyékbeli nagyobb méhészeteket.­­ A Szabad Egyetem hallgatósága szomba­­­tok délután fél 4 órakor geológiai és botanikai tanulmányokkal kisért tudó arányos kirándulást tart Útirány a té­­rsényi fensik és Kamaraerdő. Vezető: Maros Imre és Jávorka Sándor. (Talál­kozás a Gellért-téri vill. vasút végállo­másánál).­­ A volt 20. honvédhadosztálypa­rancsnokság törzsének volt tisztikara legközelebbi bajtársi hölgy­ vacsorája pénteken, június 1-én, este 8 órakor lesz a Tiszti Kaszinó (IV., Váci­ utca 38., I. evr.) különtermében, amelyre a volt hadosztálytörzs minden tisztje és tiszt­jelöltje feleségével hivatalos. —Szalay Károly főgimnáziumi tanár, Kiskunha­las, kéri volt osztálytársait, akikkel 1203-ban a kiskunhalasi református fő-­­gimnáziumban érettségizett, hogy húsz­éves találkozójuk előkészítésére mielőbb közöljék vele címüket. · A Magyarországi C­endőr- és Vödör­­kutya Egyesület június 2-án, szombaton este fél 6 órakor tartja rendes évi köz­gyűlését. A közgyűlés a Mária Terézia­­laktanyában (Üllői­ út 47—49), az Orszá­gos Rendőrségi Szaktanfolyam parancs­noksága helyiségében lesz. — (Gyöngébb tanulók vigasztalására.) Leon Berard francia kultuszminiszter a Pasteur-centennárium alkalmával el­mondta, hogy Pasteurből tanuló kord­ban senki sem nézte volna ki a világra­szóló tudóst. Pasteur nem volt éppen rossz diák, de eminens sem volt, a láng­elmének egyetlen szikrája sem mutatko­zott előmenetelében vagy viselkedésé­ben. A Matin krónikaírója, Louis Forest a következő megjegyzéseket fűzi a mi­niszter szavaihoz: — Hányszor tapasztaltuk, hogy olyan gyermekek, akik túlságos korán bámu­latba ejtik környezetüket, az életben egészen másképp folytatják, vagy éppen hogy intelligens, de bizonytalan szemé­lyiségek lesznek. Kivételeket lehet em­líteni, de a szabály ez. A kivételek fő­képp a művészetekben mutatkoznak, de a művészet ajándék­a gyakran semmi köze az intelligenciához. Nem helyes tehát túlságosan dolgoztatni a gyerme­kek agyát. A fej kifejlődésére üdvösebb várni egy kissé, míg a kialakuló értelem módszerességre lesz képes. Pasteur pél­dája és sok másoké azt bizonyítják, hogy a kifejlődött fajokban nem kell erőlteni a kicsinyek agyát. Ellenkező esetben úgy járhat az agyuk, hogy olyan lesz mint a korai gyümölcs, ame­lyet mesterségesen érleltek: látszatra szép, de nincs igazi életereje és sokkal hamarabb romlik, mint a többi! A probléma mindenesetre érdekes s a gyöngébben klasszi­kált diákok vigasz­talódva olvashatják a nagy Pasteur pél­dáját, ami persze nem jelenti azt, hogy ne tanuljanak minél jobban.­­ (A Magyar Köztisztviselők Fogyasz­tási Termelő és Értékesítő Szövetkezete) felkéri tagjait, hogy a május 10-én tar­tott közgyűlésen hozott határozat foly­tán a tagok részére az 1922. évi áru­vásárlások után megállapított 10 száza­lékos visszatérítési összeg átvétele vé­gett a szövetkezet tagfelvételi osztályá­ban (IX., Mester­ utca 15—17, I. em.) hétköznaponként d. e. 9—1 óra közötti időben a vásárlási könyvecske benyújtá­sáról szóló elismervénnyel és tagsági igazolvánnyal megjelenni szíveskedje­nek.­­ Székrekedés. Korányi tanár, az or­szágos igazságügyi orvosi tanács né­hai elnöke, megállapította, hogy a Ferenc József keserűvíz gyors, biztos és enged, fájdalom nélkül ható természe­tes hashajtó. Új Nemzedék SMWaWWWMHíWWaiMWWW ♦ Gyűjteményeink táján élénken tárgyalják, azokat az érdekes sze­mélyi kombinációkat, melyek az át-­ csoportosítással kapcsolatosan fel­merültek. Maga a decentralizáció ötlete, melyet tudományos körökben nagy tetszéssel fogadnak, tulajdon­­képen személyi kérdésnek köszöni sürgős keresztülvitelét. A kultusz­minisztériumra óriási nyomást gya­koroltak bizonyos helyről egy tu­­dóskodó, m­ű­vészkedő mágnásnak főigazgatói kinevezéséért. A mi­nisztérium mindenáron el akarta kerülni, hogy egy hat középiskolát végzett dilletáns kerüljön legfonto­sabb gyűjteményünk élére, ezért hagyja betöltetlenül a főigazgatói állást s elsősorban ezért döntött az átcsoportosítás gyors tempója mel­lett- Arról is sok beszéd folyik, ki lesz az Iparművészeti Múzeumban egyesített új kulturhistóriai gyűjte­ményünk vezetője. Elsősorban Varjú Elemér, a Nemzeti Múzeum régiségtárának igazgatója és Végi­ Károly, az Iparművészeti Múzeum f­őigazgat­ója, vannak számításban Ebben az irányban csak azután dön­tenek, ha a három gyűjtemény vég­leges egyesítését megkezdték. * (A Vígszínház nem megy Bécsbe és Newyorkba.) A Vígszínház művészei tegnap érkeztek Pozsonyba, ahol akkora érdeklődés várta a kiváló együttest, hogy az összes előadásokra előre elkap­kodták a jegyeket. A pozsonyi magyar­ság lelkes fogadásán kívül a cseh ható-­sígok is a legnagyobb előzékenységgel biztosították művészeink zavartalansá­gát. úgy értesülünk, hogy a Vígszínház pozsonyi vendégjátékán kívül tervezett bécsi és amerikai útja gazdasági okok miatt végérvényesen elmaradt. Az ame­rikai ajánlatnak, melyre a Vígszính­áz kimerítő programmal válaszolt, nincs folytatása, az amerikai ügynökök — úgy látszik — nem találták meg számí­tásukat, nem jelentkeztek újra. A bécsi kirándulás is túlságosan kockázatos lett volna, Bécsbe sem megy a Vígszínház. Világjárása egyelőre elmarad, sajnos, Robosból nem lesz Staniszlavszky, vi­szont Dénes György nem lesz Fokin. • (Kosáry Emmy új szerepe.) A Vá­rosi Színházban egész könyvtárt tor­gyasztanak az utolsó hetekben. Már a századik librettónál tart a dramaturg, helyesebben a „libretturgÁbrányi igazgató Fridi karnaggyal a hatszáza­dik keringőt zongoráztatja le magának. Kosáry Emmynek, az ünnepelt prima­donnának keresnek szerepet a követ­kező évadra. A művésznő, aki a Diadal­mas asszonyban és az Ezüst sirályban legemlékezetesebb diadalait éppen a Városi Színházban aratta, a következő évadra is megmarad az állami intézet­nél, ha alkalmas feladatot talál művészi egyéniségéhez. A szerepnek természete­sen nagyszabásúnak, hatásosnak, sőt ragyogónak kell lennie. A Városi Szín­­­ház most hajtóvadászatot rendez ra­gyogó primadonna-szerep után. Talán szerencséje lesz. • (Madame Tal­ien -- ma utoljára — az Urániában.) 5, 3/47, 1 9 és 10.10 órakor. * („A sárga kabát“ minden este.) Le­hár Ferenc nagysikerű daljátéka min­den este színre kerü­l a jövő héten a Ki­rály Színházban a bemutató kiváló sze­replőivel. Szombaton, 9-én délután a Rákosi-iskola növendékei vizsgáznak, színre kerül Schiller „Stuart Mária“ című történelmi szomorújátéka. 10-én, vasárnap délután ugyancsak a Rákosi­­iskola növendékei tartanak vizsgaelő­adást, színre kerül Martos„Jacobi bill" című operettje, a vizsgaelőadások 3 órakor kezdődnek és rendkívül mérsé­kelt helyárnek. MŰVÉSZET * Egyesítik a Nemzeti Múzeum régiségtárát, az Iparművészeti Mú­zeumot és a Történelmi Képcsarno­kot) Megírtuk, hogy Klebelsberg gróf kultuszminiszter a Nemzeti Múzeum főigazgatói tisztjét nem tölti be, hanem a 120 éves gyűjte­mény decentralizációját határozta el. A Nemzeti Múzeum — egymás­tól tudományos szempontból is füg­getlen — osztályai elkülönítve sok­kal szabadabb fejlődés elé néznek. Az átcsoportosító tervezetet most küldték meg a múzeumok vezetői­nek, akik nagyrészt már­is csatla­koztak a hasznos újítás eszméjéhez. Az érdeklődés középpontjában a Nemzeti Múzeum régiségtárának új elhelyezése került. Úgy tervezik, hogy ezt a legfontosabb történelmi és kulturhistóriai gyűjteményün­ket­­ az Iparművészeti Múzeum tár­latával egyesítik és hozzácsatolják a Történelmi Képcsarnok anyagát is. Az Iparművészeti Múzeum palo­tájában elegendő kihasználatlan te­rület van az egyesített három gyűj­temény méltó elhelyezésére, legfel­jebb az Iparművészeti­ Iskolát kell kitelepíteni. Azzal a tudományos haszonnal, mely a magyar múlt em­lékeit egy helyen áttekinthető tár­latban egyesíli a szabad oktatás megfelelő szolgálatában, együttjár, hogy a Nemzeti Múzeumban egész sereg­terem szabadul fel, éppúgy a Magyar Tudományos Akadémia épületében, a Történelmi Képcsar­nok helyén is, ami többi gyűjtemé­nyünk elhelyezésének is új lehető­séget enged. 1923 június 2. *«*«»»*«*«*«*****«**»„„*„„„„ ÉRTESÍTÉS. Értékes ajándékkor, a n­em kultúrához láttatjuk azon Olvasóinkat, akik május hó folyamán három előfizetőt szereztek a Brevixeti Ujsztsr és trj Kemeedékre. Cimik bekilldendjik a Magyar Kultúra­­adóhivatalához, Budapest. V., Honvéd-ut 10. A modern regény klasszikusai sorában a legnagyobb sikert DAUDET aratta pimen megjelent regényével. A francia polgári élet és a párisi egyszerű ember sorsa domborod­t ki belőle. Pompás magyar fordítása SZÍNI GYULA tollából, ára 675 korona. Kaphatd minden könyvkereskedésben

Next