Uj Nemzedék, 1924. július (6. évfolyam, 130-156. szám)

1924-07-01 / 130. szám

4 Kedd A Új Nemzedék 1924 július 1 Tőrvívóink kitűnő szereplése Párisban Beju­­ttunk a döntőbe — Pallavicini őrgróf óvása a zsűri pártoskodása miatt — Az Új Nemzedék kiküldött tudósítójától. — Páris, június 29.­­ Magyarország tőrcsapata Páris­ban sorozatos győzelmeket aratott, amelyeken műszerezte a világ szim­pátiáját. Olaszország és Francia­­ország a tőrvívás favoritja az olimpiászon, azonban ezek után sor­rendben Mag­yar­ország csapata kö­vetkezik. Tőrcsapatunk első mérkőzését — amint azt az Új Nemzedék jelen­tette — 9:7 arányban nyerte meg a hevesvérű spanyolok ellen. A második mérkőzésünk Svájccal volt, amikor szintén 9:7 arányban győztünk, a harmadik mérkőzésen Ausztria csapatával kerültünk szembe és 13:3 arányban győztünk. Olaszország csapatától kikaptunk 16:0 arányban, még pedig azért, mert pihenés céljából csapatunk „lelazsálta“ a mérkőzést, ami na­gyon helyes volt. Tegnap került sor az elődöntőkre. Először a franciákkal kerültünk ösz­­sze. A mérkőzést 14:2 arányban el­vesztettük Ezután következett Ma­gyarország-Argentína tőrvívómér­kőzése. Ez a mérkőzés nagyon fon­tos a magyar csapat részére, mert ha megnyeri, tekintet nélkül arra, hogy Olaszországtól és Francia­­szágtól kikapott, bekerül a döntőbe. Franciaország ellen takarékosan bánt a csapat az erejével, most ami­kor Argentína ellen állt ki, jó kon­dícióban volt. A zsűri hihetetlen pártosság­gal akarta elütni a magyar csa­patot a győzelemtől. A legszemérmetlenebb módon, a leg­tisztább tussokat is letagadták, azon­ban így is tuss-aránnyal legyőztük Argen­tínát. A közönség, amely látta a zsűri pár­toskodását, lelkesen tüntetett a ma­gyarok­­mellett és az összes szakem­berek legmelegebben gratuláltak az ősz Berti Lászlónak, aki mind a négy mérkőzését megnyerte. Ter­­styánszky hármat, J Lichteneckert egy győzelmet aratott. Schenker egyetlen egy mérkőzést sem tudott nyerni, miután a zsűri őrá „pikkelt“ legjobban. Pallavicini őrgróf, a vívószövetség elnöke közbenjárt az olimpiai játé­kokat rendező bizottságnál és a nem­zetközi vívószövetségnél, ahol óvá­sát, illetve tiltakozását jelentette be a zsűri pártoskodásai miatt. A tegnapi mérkőzések során egyéb­ként Olaszország 12:4 arányban le­győzte Dániát, Belgium pedig 9:7 arányban győzött Dánia ellen. A döntőbe Olaszország, Fran­ciaország, Magyarország és Bel­gium csapata került be. Ez a négy csapat újra mérkőzik és eldöntik a tőrvívás olimpiai világ­­bajnokságának első három helyét. Nem tudni, hogy a magyar tőrví­vőcsapat ebből a döntő mérkőzésből miképpen fog kikerülni, azonban ed­dig is becsülettel állták m­eg helyü­ket és az elért eredmény a legna­gyobb elismerésre méltó. Atlétáink és birkózóink elindultak az olimpiászra KIk tudósítják Párisból az Új Nemzedéket­­ Tegnap délután két óra tíz perc­kor a Bécs felé induló gyorsvonat­tal utaztak Párisba az olimpiászra kijelölt atlétáink és birkózóink. Több mint ezer főnyi lelkes közön­ség búcsúztatta a nagy világver­senyre induló magyar fiúkat. A kö­vetkező atléták utaztak el: Fekete, Somfai, Király, Gáspár, Rózsa­hegyi, Gerő, Kurunczy, Marolits, Toldi, Csejthey, Bedő és Muskáth. a Máv előzékenysége folytán külön kocsit kaptak az olimpikonok, aki­ket Mártonffy Miklós, a MOB főtit­kára helyezett kényelembe. Ami­lyen bizakodó és lelkes volt a han­gulat az atléták körében, ugyan­olyan kedvetlenség uralkodott a birkózók között, akiknek lelki har­móniáját az utolsó pillanatban a birkózó szövetség válogató politi­kája megbontotta. Hozzájárult az egység megbontásához Weiss Ri­­chárdnak az egyik sportlapban tegnap megjelent cikke, amelyben páratlanul gorombán megtámadja a sajtót és kritizálja az olimpiászra utazó birkózókat. Várjon ki fogja a felelősséget vállalni azért, ha a birkózószövetség politikája Páris­ban megbosszulja magát és birkó­zóink esetleg nem tudják azt a munkát kifejteni, amit tőlük a ma­gyar sport megkíván. Négy sza­kaszban helyezkedtek el a birkó­zók: Varga, Keresztes Tasnády, Radvány, Maturai, Magyar, Né­meth, Györgyei, Radó, Dömény és Szelky. A birkózók közül a legnagyobb küzdelme Varga Bélának lesz, aki­nek a súlycsoportjában vannak a legjobb birkózók. Legveszedelme­sebb ellenfelei a finn Rosenqvist és Joksa, a svéd Wester­green és S­wan­­son, valamint Dánia legjobb birkó­zója, Taetens lesznek. A hivatalos olimpikonokhoz saját költségükön Lovas Antal és Kádár Béla csatlakoztak, akik a maratoni futóversenyben Király Pálnak lesznek segítőtársai. Az atlétákat Moldoványi István, az atlétaszö­­vetség alelnöke és Misángyi Ottó olimpiai tréner kísérik Pak­sba. Az atléták és birkózók után pénte­ken indul kardvívócsapatunk má­sik része Párisba, és aztán a jövő héten az úszók és a kerékpárosok utaznak az olimpiász színhelyére. Nagy, nehéz feladat előtt állnak versenyzőink, akik az olimpiász klasszikus részére állnak starthoz. Ha a bőségben élő amerikaiakkal szemben nem is érnek el ered­ményt, azon a külön kis olimpiá­don, amelyet a körülöttünk lévő ál­lamokkal kell megvívnunk, biztos és fölényes győzelmet fogunk aratni. Csehország minden szám­ban messze alattunk marad. Úgy­szintén Szerbia is. Románia pedig a napokban látván tehetetlenségét, teljesen visszalépett az olimpiai játékoktól. De sikerrel vesszük fel a küzdelmet Középeurópával szem­ben is. Az Új Nemzedék a párisi nagy világverseny minden egyes mozza­natáról fontos és kimerítő tudósí­tást közöl. A párisi állandó tudósítónkon kívül, az úszóversenyekről Kéler Tibor dr., az úszószövetség ügyvezető al­elnöke, az atlétikai versenyekről Misángyi Ottó olimpiai tréner, és Somfai Elemér, a birkózók küzdel­méről Varga Béla dr. világbajnok, a részünkre nagyon fontos kard­­vívóversenyekről Széchy László, a galamblövőversenyekről Lumniczer Sándor dr. és a céllövőversenyekről Velez Rezső tudósítja az Új Nem­zedéket. Táviratok és levelek útján pontos és kimerítő tudósításokkal ismertetjük az olimpiász esemé­nyeit. OLASZ MÓDSZER SZERINT, kottaismeret nélkül I. Unk­ori MAHDOLIK­T 3 hónap alatt V., Széchenyi-utca 12. sz. Ill. 17. Értekezés: d. u. 2­3-ig Magyarország olimpiai vizipóló-csapata legyőzte Ausztria csapatát Nagyszámú és előkelő közönség előtt rendezte a Magyar Úszó Szö­vetség az 1924. évi Magyarország úszóbajnokságait és a magyar-osz­trák válogatott vizipólómérkőzést. A mérkőzésen megjelent az osztrák követ és a magyar társadalom szá­mos kiválósága. A vizipólómérkőzés mindvégig heves és izgalmas volt. Az első fél­időben a magyar vizipólócsapat szinte lelépte ellenfelét. Szép össz­­játékok után három gólt dobtak Ausztria kapujába. A második fél­időben már nem volt oly jó álló­képes a csapat és ekkor a magya­rok egy góljával szemben az osz­trákoknak két gólt sikerült dob­­niok. Végeredményben Magyaror­szág csapata 4:2 (2:0) arányban győ­zött. A magyar csapatban Homon­­nay II., Keserű 11. és Wenk első­rangúan játszottak. Ez után a mér­kőzés után mindenkinek az volt a véleménye, hogy a vizipólócsapa­­tunkat ki lehet küldeni az olim­piászra, mert elsőrangú erőt képvi­sel. A vizipólócsapat tagjai közt megvan ez összhang és együttes tréninggel készültek az olimpiászra és most még csak az volna a jó, ha állóképességüket jobban ki tudnák fejleszteni. Az olimpiai vízipólócsa­­patunk védelmének összeállítása már teljesen kész, azonban a­­ csa­társor összeállításánál még bajok vannak. Nem tudni még, hogy Wenk és Keserű mellett ki lesz a harmadik csatár, mert az eredetien tervbe­vett Homonnay I. nem vált be. Homonnay tehetséges játékos, aki ha megfelelő állóképességre tesz szert és fizikailag is jobban meg­erősödik, h­ogy legjobb vízipólójáté­­kosunknak, Wenknek méltó utódja lesz. Általános az a vélemény, hogy harmadik csatárnak Vértessyt kel­lene beállítani, aki erősebb és job­ban illeszkedne be a csatársorba, ami által a csapat gólképessége is fejlődne. A vízipólómérkőzés előtt Magyar­­ország úszóbajnokságait bonyolí­tották le mintaszerű rendezésben, amelyben a kitűnő rendezőgárdán kívül Kéler Tibor dr.-nak, a szö­vetség agilis ügyvezető alelnöké­­nek van legfőbb érdeme. A tegnapi úszóverseny kiemelke­dőbb eredményei a következők: 200 m.-es gyorsúszóbajnokság: 1. Eperjessy (MAFC) 2 p. 25.6­­ mp. országos rekord. A helyezésekért kedden újra úsznak. 100 m.-es hátúszóbajnokság: 1. Barta (NSC) 1 p. 16.4 mp. 2. Bitskey (Eger). 200 m.-es mellúszás hölgyek ré­szére: 1. Molnár Ella (Bajai­ Sport Egylet) 3 p. 28.8 mp. A többi ver­senyszámok közül a 400 m.-es II. osztályú mellúszás emelkedett ki, ahol a fiatal és tehetséges Pállok István (FTC) 5 p. 58.8 mp. idő alatt győzött. Külföldi­­ futballeredmények Stockholm: Svédország válogatott csapata 5:0-ra legyőzte Egy­iptom válogatott csapatát, Svédország ugyanilyen gólaránnyal győ­zött az olimpiászon is Egyiptom ellen, a revánsmeccs tehát ismét a svéd csapat fölényes és megsemmisítő győzelmével végződött. Lodz: Húszezer főnyi közönség előtt találko­zott Lengyelország nemzeti csapata Tö­rökor­szág együttesével. A mérkőzést Iváncsics Mihály magyar bíró vezette. Az első félidő egyenlő erők küzdelmét mutatta és ennek megfelelő 0:0 arányban­ végződött. A második félidőben a len­gyel csapat kerül fölénybe és Sankiewitz két gólt rúg. Végeredményben Lengyel­­ország nyerte meg a mérkőzést 8:0 arányban. Bécs: A futballbajnokság fontos mérkőzéseit játszották le tegnap. Az Amateure 3:1 (2:0) arányban győzte le a H­ert­hat, amellyel megerősítette vezető pozícióját a bajnokságban. — Rapid—WAF 3:2 (0:1), Wacker—Hakoah 3:1 (2:1), Vienna— Simmering 2:1 (0:0). München: München város válogatott csapata 3:2 (2:2) arányban legyőzte Nürnberg vál­o­­gatott csapatát. Hanover: Bold Cluben Kopenhagen—Arminia 2:2. Aussig: Tegnap tartották meg a német—cseh bajnokság döntőjét. A prágai DFC szép játék után 7:1 (3:0) arányban verte meg a Teplitzer FC-ét. Megyeri lóversenyek Inkey Antalnak, az Űrlovasok Szüveke­­zete egykori elnökének emlékére kiírt versenyt Sláger nyerte. A nap részletes eredménye: I. futam: 1. Ángyi (4) Huszár I. 2. Elsőm (8:10) Selmeczy, 3. Keneső (8:10) Binder. 5h, 7h. Tot.: 10:07. II. futam: 1. Vonzalom (41) Gimpl, 2. Borbély II. (4) Maresch. 3. Futrinka (8) Lipták I. Fm.: Lázitó. 3h, rossz 3-ik. Tot.: 10:12. III. futam: 1. Sláger (1%) Gimpl. 2. Melusine (8:10) Csató. 3. Ferrario (3) Bin­der. Fm.: Nebieh lh, 2Vn. Tot.: 10:23. IV. futam: 1. Pető (p) Orosz. 2. Fi­­rouzeh (7:10) lh. Tot.: 10:17. V. futam: 1. Papucshős (12) Szokolai‘9, 2. Adut (5) Steczák. 3. Fácán (5)- Lapos. Fm.: Delanartiner, Embona, My Pet, Al­­pion, Cheveril, Polymela, Fen­sacra, Santolina, Ametisz, Malweil. Csak azért. Marmara, Seréig, Evie Marshall, Fiáéin K­lein Ida, Leonora. Madame Mérő, Nagy­kor, Beau­fox, 2]/-vh, 1Vh. Tét: 10:187, 38, 21, 23. VI. futam: 1. Luona (2) Stenzel.­­ 2. Blondian (20) Kovács. 3. Marilla (4) Horváth. Fm.: Merion, Kakas, Fortély, Harmatcsepp, Csepel, Kökény, Sirs­a, Miss Nelly, Fodros, Drégely, Kontár. — (Hatórás nemzetközi kerékpáros verseny.) A Törekvés Sport Egylet teg­nap délelőtt 11 órai kezdettel rendezte a millenáris pályán versenyét, melynek keretében megtartották a hatórás nem­zetközi kerékpáros versenyt. Eredmény a következő: 1. Welwart—Mazák MTK 50 pont. 208.300 m. orsz. rekord! (Régi re­kord Dénes—W­el­wart 203.410 m. 1921). 2. Puhrer— K. Reischl Wien 46 pont. 3. E. Reischl—Ortner Wien­­39 pont, 4. Traehtulecz—Szilágyi Vil. KK 23 pont, 5. Pirityi TTC—Schwartz EKE 20 pont. 6. Széchényi—Sághy Vil. KK 12 pont, 7. Bouska BTC—Steiner Csillag KK 9 p. 8. Szőke UTE—Kovács Diadal KK­­3 pont, 9. Schwartz—Reichert VKK 2 pont, 10. Havel MTK—Rusovszky MKSz 2 pont, 11. Táby I—Táby II. Vil. KK. 12. Schmidt—Drexler Vil. KK. 13. Ber­ck TTC—Magyar TTC. HÁLÓSZOBA," topoly, teljes berendezés 30 millióért, EBÉDLŐ, tölgy, vitrines komplett 30­ millióért külön-külön is eladó. Podmaniczky­ utca 14 A jó képes­­ZKvónikus nyári divatképei szenzációsakí­80l Ara 7000 korona | Kapható mindenütt

Next