Uj Nemzedék, 1927. április (9. évfolyam, 77-96. szám)
1927-04-05 / 77. szám
Kedd, 1927 április 5. Új Nemzedék A vasutasság* részvéte Lapunk más helyén közlünk tudósítást a Keresztényszocialista Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületébe tömörült nyugdíjas és nyugbéres vasutasok nagygyűléséről. A napirend letárgyalása után Grenczer Mihály dr. ügyvezető elnök emelkedett szólásra és a magyar vasutasság nevében elparentálta a nemzet nagy halottját, Prohászka Ottokárt. — A magyar vasutasságot is nagy gyász érte — mondotta — Prohászka püspök halálával. Kötelességünk, hogy ennél a gyászos eseménynél megálljunk és ha tudunk még sírni, akkor sírjunk, mert ilyen veszteség nagyon régen nem érte a magyar közéletet és a magyar vasutasságot. Prohászka püspök tudta, hogyan kell a magyar nép telkéhez szólni. Szerette a vasutasokat, szívesen időzött közöttük. Nem volt olyan eseménye a vasutasságnak, amelyen részt ne vett volna. Grenczer Mihály dr. indítványára a nagygyűlés résztvevői, akik megilletődötten állva hallgatták meg a kegyeletes szavakat, elhatározták, hogy jegyzőkönyvben örökítik meg a nagy halott emlékét Prohászka püspök a közéletben Munkatársunk felkereste Emett Sándor prelábus, országgyűlési képviselőt, aki Prohászka püspök közéleti szerepléséről ezt az érdekes nyilatkozatot adta . — Tulajdonképen politikus nem volt, nem is akart lenni, de a mi időnk sajátos viszonyai azok, amelyek rákényszerítették őt is, hogy a közügyekkel foglalkozzék. Nem tarthatta magát távol a közélettől és nem zárkózhatott el a kötelességteljesítéstől még a közéletben sem. Nem voltak az ő körülményei oly szerencsések és boldogok, hogy élhetett volna, mint Newman kardinális, csak a vallás és erkölcs szent érdekeinek, elszakadva mindentől a világon. A modern ember belesodródik a közéletbe s nem mondhatja, hogy semmi köze hozzá, úgy van most, mint Plutarch mondja Solonról: „Nem becsületes, ki szüleit nem gondozza, s nem becsületes, ki a lázadás idején nem áll egyik pártra sem.“ — A mai világban a nép a saját sorsának intézője és eldöntője, nem lehet az, hogy a go,[, a nehéz körülmények között, sorsára hagyja a népet s körülményeivel ne törődjék. — A közéleti kötelességek egyaránt súlyosak mindenkire, de aki a népet szereti, aki sorsát szívén viseli, aki nem akarja, hogy az prédája legyen bármi irányzatnak, az könnyűszerrel a népet vezetés nélkül nem hagyhatja, s a más körülmények között árián felelőséget érez a közélet iránt. — Nagy példája volt Prohászka püspöknek, fiatal korában, XIII. Leó pápa. — Mint fiatal, lánglelkü ifjú, akkor látta ő az örök várost, s hét esztendőn keresztül ott élt a Vatikán szomszédságában. A hajtottestü szent öreg márvány homloka, fénylő, mélytüzű szeme, örök benyomást gyakorolt, a nagyszivü, óriás fogékonyságu ifjúra. Az fényes korszak volt, XIII. Leó fénylett a pápai széken s világrészek hódolata vette őt körül. Róma világszerepet játszott. Igaz, hogy éppen Rómában, minden lépésében gáncsoskodtak a nagy pápának, de az a gáncsoskodás kicsinyesnek és eredménytelennek bizonyult, a pápa tekintélyes világjelentősége minden nap növekedett s az ifjú és lelkes szivek, melyek a pápai trónt mindennap közvetlen közelből látták, újabb és újabb lángra gyűltek a világjelentősség láttára. — XIII. Leó korszakot alkotott, fejedelmek és diplomaták egyaránt hódolatra ragadtatták általa, ő tulajdonképen nem volt politikus, nem abban a szűk értelemben, amint ezt egynéhány véhbéli emberről a nemzetek szőkebb és korlátoltabb értelemben gondolják, de ő egy egyetemes egyéniség volt, nemcsak hivatásánál, de lelke lendületénél fogva, lelkes a világrészeket fogta össze, a társadalomnak legnehezebb kérdéseit kutatta s leszállóit az államok alapjáig, mélységgel és bölcseséggel rendezett és világított, s rendet teremteni iparkodott mindenfelé. — Akkor Grispi ellenkezett a Vatikánnal s apró tüszulásokban, kellemetlenségekben és megaláztatásokban nem volt hiány, de ez el nem kedvetlenítette a szent öreget a Vatikán falai között, ő érezte isteni hivatását s a legnagyobb öntudattal, amellyel a legfőbb hivatás embere rendelkezhetik a földön, hozzányúlt a legmagasabb s a legfontosabb kérdésekhez a földön. Akkor a liberalizmus uralmának tetőfokára hágott s Leó ezt a liberalizmust fékezte meg, nem erővel, nem a régi jogra való hivatkozásával, csodálatos, i de való, nagyrészt egyéni tekintélyével és bölcseségével. Ugyanakkor a liberalizmus támadta a magyar katolicizmust , minden, mi lelkes volt bennünk, lángra gyulladt. Prohászka, a legnagyobb papnövelde spirituálisa mint képviselőjelölt járt körül s madátumot akart szerezni az akkori idők balkörülményei között. A kultúrharc akkor már Németországban, Svájcban, Ausztriában lehanyatlott, Magyarország pedig akkor látta elérkezettnek az időt a nagy egyházpolitikára, Prohászka is és mindenki a katolikus részről, ellene volt ennek a harcnak, figyelmeztette az államot és a társadalmat a nagy következményekre, de hiába, a katolikus rész a rövidebbet húzta, a katolikus egyház megaláztatott, ellenségei felülkerekedtek, ellenséges szellem vette át az uralmat, sokan gúnnyal és kárörömmel nézték a katolicizmus megaláztatását, nem vették észre, hogy milyen szellem lett úrrá az iskolában, sajtóban, irodalomban és a közéletben nem vették észre, hogy a társadalom és a nemzet gyengült meg vele. — Aztán egy súlyos korszak következett, a benső politikai pártviszály meggyengitett mindent s bekötött szemmel mentünk a külpolitikai megoldások felé. — Ilyen korszakban Prohászka püspöknek nem lehetett szerepe a közéleti mozgalmakban, jóakaratát megőrizte a jó törekvésekkel szemben, de a személyes harcokat nem érthette, akkor lelke minden erejével a vallási térre fordult, akkor jelentek meg gyönyörű könyvei, akkor írta világhírű elmélkedéseit, akkor vették körül szószékét a legkülönbözőbb, a legkiválóbb, igazságot kereső lelkek. — Ez fényes, páratlan korszak volt az ő életében, azonban, mint mindennek a földön, ennek is vége jön, és pedig erőszakos vége. Lelke mindig a szegénység felé hajolt, Esztergomban ő hordta a szegények lakására az ingyen ruhát, ő csepegtette hallgatóiba a szegénység iránti szeretetet, ő lett a keresztényszocializmus legrajongóbb apostola, ő volt Assisi Szent Ferencnek dalos lovagja, a szegénységet, mint a múlt századok, tisztelte, kereste, ő volt a földbirtokreform indítványozója, de ő érte meg a forradalmakat is. Lelke utóbb a forradalmaktól irtózott s ez az irtózat megmaradt mindig vele, az utolsó napig. — A forradalmak után ugyanaz az ember lett, mint kezdetben volt, lánglelkü, s kedves, szeretetteljes, tűz és szellem, szeretője mindennek, mi nagy, dicső és örök, de irtózni kezdett s irtózott mindgig attól, mi durva. Lelkéiben Dante hangjai remegtek: „Ha oly helyre jutsz, hol durva szóval Durva nép pöröl, lábad messze térjen, Mert ezt hallani vágyni: aljas óhaj." — Ugyanaz a lélek volt ő, ki kezdetben volt, szerette a tekintélyt, egyedül Istenért élt, szerette egyházának dicsőségét, szerette az embereket s az ő halhatatlan lelküket, szerette őket mindvégig s most elment, elment örökre oly szépen. „Leszállott neki a nap, mikor még nappal volt.“ Jer. 15. 9. és Szent Ágoston szellemében kezdte művelni, ami az ő intuiciós, zseniális lelkének inkább megfelelt. Hihetetlenül kiterjedt és intenzív lelkipásztori tevékenysége egyre inkább meggyőzte arról, hogy merőben észbeli érvelésekkel a legtöbb embert nem lehet átsegíteni az üdvözítő élet pártjára. M Így egyre inkább hangsúlyozta az igazságnak átélését, mint a lelki élet legfőbb lendítő erejét és az igazság kritériumát. Ezt tartalmazza nem mindenben óvatos fogalmazása, de híres akadémiai székfoglalója, Az intelektualizmus túlitartósai. — Magától értetődően sohasem tért el a keresztény filozófia alapigazságaitól. Hibásan láttak benne pragmatistát, James mintájára, vagy pedig Bergsonét intuicionistát. Ha mindenáron be akarná skantulyázni valaki az ő géniuszát, Platon és Szent Ágoston oldalára kellene állítani. — A filozófia iránt nemcsak jóakarata érdeklődést, hanem valóságos odaadást tanúsított és ezt megőrizte az utóbbi esztendők páratlan arányú gyakorlati elfoglaltsága közepette is. A Szenti Tamás Akadémia közgyűlését rendesen ő nyitotta meg, azokkal a nagy áttekintésül megnyitó beszédekkel, amelyekben nagyszerű mester volt. A legellentétesebb irányok és törekvések között is megmutatta ezekben a mélyebb összefüggést és a történelemből is mindig szellemet, eszméket tudott kicsiholni. Még most legutóbb is, a március 7-iki Szent Tarolás-születésnapon az averroizmusnak az arabs filozófiával folytatott harcát állította be. Magául láttam az útjaira vitt könyvből, hogy Tremhardtnak „Die alosophische Mistik des Mittelalters" volt egyike az utolsó olvasmányainak. Még egy hete kaptam tőle levelet, amelyben megköszönte a klasszikus ferences teológiáról írott és neki megküldött dolgozatomat és Duns Septus géniusza iránt fejezi ki nagy közvetlenséggel hódolatát. Ez volt a középkori francisikánus teológia legkiválóbb képviselője. _—Prohászka püspök oly sokoldalú tehetség volt, hogy ő pusztán mint filozófus is világhírre jutott volna. Ő azonban látnivalóan, kezdettől fogva nem annyira a filozófiára, azaz a bölcsesség szeretetére törekedett, hanem magára a sophiára, a bölcsességre, a kinyilatkoztatás igazságára. Páratlan tehetségét a spekulatív erő mellett a memóriának ritka kapacitása és példátlanul teljes kifejező erő jellemezte, ez a három dolog pedig igen ritkán szokott együtt lenni. Ezt arra használta fel, hogy lelket öntsön az emberekbe, mégpedig Jézus Krisztus lelkét. Utolsó szavainak egyike volt: — Nincs más kódex, mint az evangélium. — Ezt lehet odaírni az ő tudományos törekvései alá. Makoldy József rajza. Prohászka mint filozófus A magyar filozófiai tudományra mérhetetlen veszteséget jelent a kiváló főpap halála. Schütz Antal egyetemi tanár, Prohászka filozófiai munkásságának alapos ismerője, a következőkben jellemezte Prohászkát, a filozófust: — A püspök úr filozófiai alapképzettségét Rómában kapta meg, a Gregoriánán. Ott még tanárai voltak a híres jezsuita filozófusok, Tom Giorgi, Palmieri, Liberatore, vagy legalább közvetlenül az ő szellemük élt a nevezetes főiskola falai között, akik a skolasztikusilozófiának az új természettudományokkal való harmóniáját keresték és művelték igen figyelemreméltó eszközökkel és eredménnyel. Talán ennek tulajdonítható, hogy amikor hazakerült, a természettudományoknak és a filozófiának, meg a hitigazságoknak a kapcsolata érdekelte őt elsősorban és ezt juttatta diadalmasan kifejezésre első műveiben: Isten és természet, Ég és föld — erről szólt a Szent Tamás Társaságban tartott nagyszerű előadásaiban, nevezetesen a szabad akaratnak az isteni együttműködéssel való összhangosításának rendkívül nehéz kérdéséről. De őt, aki hidat akart a modern ember számára, a földről a kinyilatkoztatott igazságok országába, arra késztette a lelke, hogy más tudományok területéről is keressen anyagot, indításokat, amelyeket azután a filozófia formájába gyúrt és hídpillérekké tett. A szociológia, a történelem, a lelki és erkölcsi problémák és természetesen első helyen a teológia, — mind megkapták az ő filozófiai lelkületének fogékonyságát. — Közben megerősödött a szellemi egyénisége és az eredeti filozófiai irányának a fonalán továbbhaladva, az igazság közvetlen keresését inkább Platon 3 Prohászka irodalmi munkássága Prohásza Ottokár egész könyvtárra valót dolgozott: szónoki működése mellett irodalmi munkássága is hatalmas és jelentős. A püspök nevét először nem is a szónoki beszéd, hanem írott betű vitte a nyilvánosság elé és tette országszerte ismertté. Nevezetesebb munkái a következők: Isten és a világ (1892), Harc a féktelenségek ellen (1892), A keresztény bűnbánat és a bűnbocsánat (1894), Föld és ég (1901), Diadalmas világnézet (1903), Elmélkedések az evangéliumról (1908), Az intellektualizmus túlhajtásai (1911), Magasságok felé (1911), A túlvilág tornácában (1913), A pünkösdi lélek (1914), A háború telke (1915), Világosság a sötétségben (1916), Kultúra és terror (1918). Amikor az egész katolikus társadalom 1918-ban Prohászka püspök hatvanéves születésnapját ünnepelte, összeállították értekezéseinek, cikkeinek és beszédeinek jegyzékét. Ezek címe harminc ivoldult tesz ki. Egyöntetű kiadása huszonnyolcadréta kötet volna. Nincsen olyan irodalmi, tudományos, társadalmi és szociális egyesület, amelynek munkájában részt ne vett volna. Az összes irodalmi és tudományos egyesületek büszkék voltak arra, hogy Prohászka Ottokárt tagjaik közé sorozhatták. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a Szent István Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak, a Petőfi Társaságnak, elnöke az Országos Pázmány Egyesületnek és sokáig volt elnöke, később védnöke az Aquinoi Szent Tamás Társaságnak. Prohászka, a spirituális Valnicsek Béla dr. kőbányai apátplébénos, az elhunyt püspök egyik tanítványa mondotta el munkatársunknak a következő apróságot a nagy püspökről, mint elöljáróról: — Harminchét évvel ezelőtt történt. Négy kispap tanult késő este az esztergomi szeminárium egyik tantermében. Kettő közülük már meghalt: Teesz Elemér és Zubriczky Aladár. A másik kettő: Rott Nándor veszprémi püspök és én, még élünk. A négy kispap a pufffllos fölött lévő lámpát leakasztotta, s a hatalmas cserélpkályha mellé tette, a nagy spanyolfal mögé, hogy a fény ki ne szűrődjék az ajtó réseken s a folyosón járkáló „prefi“ ne k5SS? ‘.p 30 év óta a világot uraló eredeti angol „ till Warntet e fényős részletre, kerékpáralkatrészeket, hnc. pedál, nyerseket nagybani szgák árban, külső autik 0.80 pengőtől belsők 2.10 pengötö’ LANG JAKAB és FIA kerékpárnagykereskedtelki Vili.,József körút 41- sz. Árjegyzék egy képpel ingyen.?