Uj Nemzedék, 1927. május (9. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-25 / 118. szám

Szerda, 1927 május 25. Uj Nemzedék t. (Ezü­stkannalakat lopott egy mis­­kolci kórház ápolónője.) Miskolcról je­lentik: A miskolci rendőrség tegnap le­tartóztatta Fekete-Schwarcz An­dornét, a miskolci Erzséb­et-kórház ápolónőjét, akire bebizonyult, hogy a kórházból ezüst­­kanalakat lopott el é­s azokat eladogatta. Házkutatás alkalmával csomó lopott ezüstneműt találtak Schwarczné lakásán. A nyomozás tovább tart.­­ (Nemzeti gyermeknap Csongrádon.) Az országos Nemzeti Gyermeknap csongrádi bi­zottsága június hatodikén impozáns hazafias ünnepséget rendez. Az ünnepség el­evn­apján, junius ötödikén, délután a hősök szobrát és az elhunyt alapítók sírját koszorúzzák meg és ugyanezen a napon ü­nnepiesen fogadják az érkező vendégeket. Este a trianoni gyász em­lékére az ifjúság gyászlobogóval felvonulást rendez. Másnap reggel fél kilenckor a tem­plomban tartott szentmisével megkezdődik az ünnepség. Akik részt akarnak venni, legké­sőbb május huszonötödikéig jelentkezzenek a Nemzeti Gyermeknap intézőbizottságánál (Csongrád, állami polgári fiúiskola épülete).­­ (Az élelmiszerpiac árai.) A Köz­ponti Vásárcsarnokban ma közepes for­galom mellett az árak is ki alakultak: Húspiac: marhahús 1.60­—2.88, borjúhús 2.60—5, sertéshús 2.40—4, zsír és hás 2.21 —2.60 P. — Baromfipiac: vágott, baromfi darabja 2—3.20, idei Hba kilója 3.80 4 P. — Főzelékfélék: zöldpaprika darabja 60, salátauborka, 160—180, kalarábé 40 sze­gedi ujburgonya 100—110, saláta 6—14, zöldborsó 140—150, káposzta 44—48, retek csomója 10—18, kevert zöldség 24—28 fin­­g... _ Tej és tejtermékek: a tej literje 0. 40—0.44, tejfel 1.72—2, hab tejszi­n­t 3.40— 3.80, a teavaj kilója 6.50—7.20, 5.20—6.40 P. — A tojás darabja 8—11 fil­lér. — Criyü­mölcspiac: olasz cseresznye 2—2.50, eper 5—5.50, alma 1.50—2.80, körte 1. etpeg. narancs 0.80—1.40 P. — (A május 29-iki Szent Margit-szigeti leány, zarándoklás programja.) Az Országos Katolikus Szövetség­­az Egyetemi Nőhallgatók Szent Margit körével, a Szent Domonkosrend veze­tése alatt álló Szent Margit Leánykörrel má­jus 29-én, vasárnapon, árpádházi Boldog Mar­­git ereklyéjével országos leányzarándoklást rendez a Szent Margitsziget kápolnájához, hol a szabadban elhelyezett oltárnál szentmise éi szentbeszéd lesz. A leányiskolák, a leánynevelő­­intézetek serdü­ltebb növendékei, a Már­ia kon­gregációk és leáéngegyesületek, ájtatossági tár­­sulatok tagjai, zárt alakulatokban zászlók alatt és pedig a pestiek a lipótvárosi Szent István bazilika előtti téren, pontosan fél 9 óra­kor, a budaiak, a Margit-híd budai hídfője előtt elterülő parknak a Császárfürdő felé eső részében pontosan 9 órakor gyülekeznek. A VII kerületi és közelében lévő iskolák és egye­sületek, a Szent Domonkos-rendi plébániatem­plomban pontban 7 órakor gyülekeznek, hon­nan árpádházi Boldog Margit ereklyéjét, egy­házi körmenetben, az Aréna-úton és Andráss ú­­ton át a Szent István bazilikába kisérik. A zarándokok menete a bazilikától pontosan 9 órakor indul, Pataky Arnold dr. apát, egye­temi tanár­ vezetésével s a Wekerle Sándor-ut­­cán, Szabadság-téren, Honvéd-utcán és a Li­­pót-köruton át vonul a Szent Margitsziget ká­polnájához. Jelentkezni legkésőbb május 25-ig kell az Országos Katolikus Szövetség irodájá­ban (IV., Ferenciek-tere 7„ III. lépcső, I. em. 8. Telefon: József 154—41.) — (Nagy bingánsyülések Esztergom* megyében.) Vasárnap két nagy bányász­­gyűlést tartott a Keresztényfőzdiaba,a Bánya- és Kohómunkások Országos Szö­­vetsége. Délelőtt tíz­ óraikor Tokodon volt­­nagygyűlés. Benyó György bányász el­nöki megnyitója után Tobler János egy órás beszédben foglalkozott a magyar bányam­un­kásság gazdasági helyzetével. Több szociális megértést követelt a bánya­­v­áll­ala­tok­­tól. Délután Tokod-Altaro bányatelep sok száz főnyi bán­yász-nep© sereglett össze, hogy meghallgassa a ke­rület képviselőjének, Frey­­ uniósnak beszédét. Ezután Tobler Jáno­s fogla­lko­­zott beszédében a kapitalizmus m­­unk­ás­­ellenes gazdasági rendszerével. A gyűlést itt Cröbl János bányász vezette. A ható­ságot Reviczky Elemér főszolgabíró kép­viselte. A jelek szerint Esztergorm­ megy­é­­ben sikerül a keresztény munkásmozga­lom jövőjét megalapozni.­­ (A kecskeméti Misszió majálisa.) A kecs­keméti Missziós Egyesület vasárnap, május 22-én jól­­sikerült műsoros majálist, rendezett a piarista gimnázium kertjében. Héjjas Endréné Mécs László költeményeit szavalta nagy mű­vészettel, majd Kondela Géza dr., az egyetemi templom karnagya mondott nagy tetszéssel fogadott beszédet a szegények gyámolításának szükségességéről. A Pesti Szent Imre Kollégium énekkara­ és zenekara szerepelt még a műso­ron több számmal. A műsor után vacsora volt, amelyen megjelent Révész István dr. prelátus plébános és Szabó Iván dr., Kecskemét kép­viselőjelöltje is. A pesti egyetemisták gyö­nyörű énekekkel köszöntötték a jelöltet, majd vacsora végeztével Révész­­ prelátusn­ak adtak szerenádot a plébánia előtt. A leutazott pesti egyetemistákat a legnagyob szeretettel fogad­ták a kecskeméti családok. A jól sikerült ki­rándulást Szőke Gyula jószáig komrányzó, a kecskeméti katolikusok egyik vezére rendezte, aki az egész napon át vendégül látta a pesti fiukat.­­ (A máriaremetei kegytemplomban) áldozó­csütörtökön délelőtt tíz órakor P. Szabó Piui dr. tábori püspökség­ irodaigazgató mond stzentbeszédet, utána nagymisét, és délután Jilániá.­ . (Rendet kell teremteni a Luther-utcában.) A minap közöltük több Luther-utcai lakó pa­naszos levelét, amelyben felhívják a hatóságok figyelmét arra, hogy egy ottani sütöde tulaj­donosa már este hét órakor besütteti a kemen­céket, amelyek füstje ellepi az egész környé­ket és az ottlakók az esti órákban a füstös le­vegőt kénytelenek szívni. Most több lakó alá­írásával újabb levelet kaptunk. Ezek után fel­hívjuk a VIII. kerületi elöljáróság és a tiszti orvos figyelmét az ottani állapotokra. Rendet kell teremteni­­a, Luther­ utcában.­­ (A Katolikus Tanoncokat Védő Egyesület közgyűlése.) A Katolikus Ta­noncokat Védő Egyesület május huszon­ötödikén, szerdán este hat órakor tartja közgyűlését a II., Toddy Ferenc­ utca har­minc szám alatti helyiségében. A közgyű­léssel kapcsolatosan az egyesület most adta ki jelentését múlt évi működéséről. A jelentés szerint az egyesületnek a ka­la­­zandr.r­s-rend vezetése alatt álló interná­­tusában a múlt évben száztíz növendék volt. Az egyesület alapító tagjainak száma, négyszázhuszenöt, a pártoló ta­goké k­étszázn­yo­lcv­an.­­ (Ősz van.) Előkerülnek a szekrényekből az őszikabátok, mert ősz van, fujdogál Bu­dapest fölött a múlandóság melankolikus szele. A kávéházak elé kirakott „kertek“ hasztalan hirdetik a tavasz élveit, a­ buda­pesti polgár vastag kabátot ölt és tárgya­lást kezd a sarki szénkereskedővel. A la­pok a nyaralásról írnak, mintha nem ven­nének tudomást arról, hogy kiesett a ta­vasz és a nyár a kalendáriumból. A buda­pesti ember elolvassa a nyaralásról szóló tájékoztatókat, aztán a kezével egyet le­gyint. Május vége van és már ősz van! A pénztárcákban található csekély számú pengők nem fognak végiggurulni híres nyaralóhelyeken, részint mert hideg van, részint mert a pengők kevesen vannak. A nyaralóhelyek pedig úgy tesznek, mintha itt volna már a kánikula és zsákból önte­nék a fürdők korcsmáinak sörtéseiben, pénztárorókba a csilingelő pengőt. Tapasz­talatból tudjuk, hogy a május végi hideg, rossz nyaraló­ esztendőre mutat. Mindenki tudja, csak a lapok nem akarják tudni, amelyek jobb ügyhöz méltó buzgalommal, a külföldi fürdők olcsóságáról írnak. Jó volna, ha legalább a magyar fürdők esz­mélnének rá, hogy rövid nyáron, kevés pénzzel, jobb az olcsóság, mint a drágaság keserves ráfizetéssel. Az a budapesti eri­ben, aki külföldre megy, úgyis megtanulja, mit ér az olcsóság, amit itthon a külföldi helyekről hirdetnek, ahol a horogra akadt idegenről olcsón, de minden bőrt lehúznak. Egyébként a nyaralás nem probléma. Úgy is ősz van már. Az a probléma, hogy mi lesz a szénnel, a fűtéssel és mikor nyílik meg a városligeti jégpálya . (A keresztényszocia­lista épí­tőm­un­­kások gyűlése.) A Keresztényszocialista Épi­lőtmun­kások Országos Szövetségének budapesti csoportja­­ vasárnap tartotta negyedévi beszámoló gyűlését, Radó Gyula elnö­klésével. A gyűlésen az orszá­gos központ részéről Lillin József főtit­kár vett részt, aki nagy beszédben ismer­tette azokat a küzdelmeket, amelyeket az í­rit­a munkásság folytat a jobb megélhetés érdekében. A gyűlés résztvevői nagy figyelemmel hallgatták a beszámolót és a titkári jelentéseket. A megjelentek elhatá­rozták, hogy erőteljes agitációt indítanak a munkásságnak keresztény és nemzeti alapra való helyezkedése érdekében. —­­Harmincéves találkozó.) „Kérem iskola­társaimat, akik 1897-ben velem együtt a kalo­csai jezsuiták gimnáziumában érettségiztek, hogy a junius 18-án, Kalocsán tervezett talál­kozóra megjelenni szíveskedjenek. A találkozás nem­ az eredeti terv szerinti június 11-én, ha­nem június 18-án és 19-én lesz. Bármely érte­­sítésadásra szívesen­ rendelkezésre állok. Tara­­jossy Sándor dr., ügyvéd, Kalocsa.“ — (Pénteken ül össze a felsőház.) Az országgyűlés felsőháza május h­uszonhe­tedikén, pénteken délelőtt tíz órakor ülést tart. Az ülés tárgya: az igazoló bizottság jelentése a megbízói­ev­elek megvizsgá­lása, a jogosult és igazolt felsőházi tagok, valamint póttagok névjegyzékének újabb kiigazítása tárgyában. A mentelmi bi­zottság jelentése Molnár János, Mikes János gróf és Szőke Gyula felsőházi ta­gok ügyében. A polgári iskolákról szóló törvényjavaslat, a külföldi magyar inté­zetekről és a magas műveltség célját szolgáló ösztöndíjaikról, végül a közalkal­mazottak gyermekeinek ösztöndíjáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. AZ EMERICANA HÍREI A Foederatio Emericana Cancellariája közli, ,hogy szombat óta új helyiségében működik: Horthy Miklós­ út 25., III. em. 41. szám alatt. A fogadóórák itt is ugyanabban az időben vannak, mint a régi helyen Felszólítjuk az összes americánusokat, hogy­ ezentúl minden ügyben és minden emericánus bizottsághoz erre a címre küldjék leveleiket. Május 25-én, szerdán, a Corporatio Carpa­­thia kiskápt­alant tart (Szent Gel­lért-szálló), este fél 9 órakor a ZVB. tagjai és azok, akik az emericánás zászlószentelési ünnepen tevé­keny részt vettek, barátságos összejövetel kere­tében a lágymányosi Katolikus Körben (I., Verpolét­i­ út 15.) találkoznak. Az összejövete­len a­­priorok, dominók és seniorok hivatalból vesznek részt. Május 26-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor a Cor­poratio Nemorosa corporatiós összejöve­telt tart és ezen megjelenik Horváth Győző dr. felszentelt püspök, a Corporatio Protectora (Rákosliget, Polgári Kör); délelőtt 10 órakor a Koronázó Főtemplomban és az Egyetemi Tem­plomban, valamint fél 12 órakor a Villányi­­úti Nagyboldogasszony-templomban szentmise. Május 27-én, pénteken a Corporatio Jasonia tiszti gyűlést tart (Pesti Szent Imre­ Kollé­gium). Május 29-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor a szokott emericánus To Deumot tartják meg, amelyen a korporációk összes tagozatai plenis coloribus jelennek meg (Villányi­ úti Nagybol­dogasszony templomban). Délelőtt Szombat­helyen dominus és nagy- és kisasszony-avatás lesz, amelyre a Commendator több káptalani tag kíséretében utazik le. Ugyancsak vasárnap reggel a Corporatio Alba-Regia szent áldozást tart, este pedig konventgyűlés keretében közös vacsorára­ jönnek össze. Figyelmezteti­k az összes corporatiókat, hogy Egerben Urbán Gusztáv dr. tollából „Vivat Emericana“ — „Flore­ at Corporatio Agri­a" címmel nagyon értékes emericánus könyv je­lent meg. Urbán delegátus nagy melegséggel és hozzáértésel vázolja az Emericana nagy programmód­ és praktikus útmutatásokat ad a Corporatick életének irányítására és vezeté­sére. Minthogy a Bibliotheca Emericana meg­indulásáig semmiféle ilyen kimerítő írás az Emericánára vonatkozóan nincsen, minden emiricánus figyelmét e sajtótermékre fel­hívjuk.­­ (Kerti ünnepet rendezett a középferenc­­városi egyházközség az új templom javára.) A kö­zépferencvárosi egyházközség vasárnap délután öt órakor a plébánia kertjében igen szépen sikerült­ kerti ünnepséget rendezett, Töllössy Miklós dr. pápai kamarás plébános mondott beszédet. Szerepelt a középferencvárosi egyházi énekkar szép énekszámmal és még kis színdarabokat adta­k elő.­­ (A büntetőjogi irodalom legújabb terméke.) Az utolsó évtized bonyolult életviszonyai, ad­dig­i nem tapasztalt eseményei a jogszabályok­nak olyan tömkelegét hívták életre, amelyben még a szakképzett jogász is nehezen tud tájé­kozódni. Különösen vonatkozik­ ez a megálla­­pitás a büntető jog­szabályokra. Az anyagi büntető jogszabályokat az 1878 : V. t.-ci­kk, a büntető eljárásra vonatkozó szabályokat pedig az 1896 : XXXIII. 1897 : XXXIII. és XXXIV. t.-cikkek foglalják magukban. Ezek a szabá­lyok azonban épen a legutóbbi tíz év alatt annyi módosuláson és kiegészítésen mentek keresztül, hogy a kódexek eredeti egysége tel­jesen megszűnt, s az ezidőszerint érvényes anyagi büntető jogszabályokat 155, a bírósá­gok előtti eljárásra vonatkozó perjogi szabá­lyokat pedig 8 külön törvény foglalja magá­ban. Érthető tehát fő­ként a gyakorlati büntető jogászok — bírák, ügyészek, ügyvédek, köz­igazgtási tisztviselők — sürgetése olyan mű­ készítése iránt, amely a szétszórt jogszabá­lyokban foglalt büntetőjogi rendelkezéseket egyetlen kézikönyvben tudományos rendszerbe foglalja s körültekintő alapossággal készített kimerítő törvényszakasz, tárgy- és­­ tartalom­mutatók segítségével azonnal­ feltalálhatóvá teszi. Ennek a kívánságnak tesz eleget az a két­kötetes, közel kétezer oldalas hatalmas munka, amely „Anyagi­­és alaki büntetőjog“ címen a napokban hagyta el a sajtót s amelynek szer­zői a m­­agyar büntetőjogi irodalom illusztris képviselői: Angyal Pál, budapesti tudomány­egyetemi tnár, Degré Miklós, a budapesti kir. Ítélőtábla Elnöke és Jeher­y Lajos, egyetemi m. tanár, igazságü­gyminiszteri titkár. A munka nemcsak minden törvénybe foglalt anyagú büntetőjogi és büntető perjogi szabályt foglal össze tudományos rendszerességgel és gyakor­latias, minden részletre kiterjedő törvénysza­kasz, tárgy- és tartalomm­utatókkal tesz azon­nal feltalálhatóvá, hanem ugyanolyan rend­szerességgel feldolgozza az egész élő joggya­korlatot. Minden törvényszakasz után tudomá­nyos alapon megválasztott s az azonnali tájé­kozódást biztosító címszavak feltüntetésével közli az illető törvényszakasz gyakorlati alkal­mazására vonatkozó bírósági határozatokat. Angyal Pál készítette az I. kötet 31—220. és 405—837. oldalán közölt anyagot, Degré Miklós az 587. oldalra terjedő II. kötetet, Zeheny La­jos az I. kötet 3—30., 221—404., 838—1256.­ olda­lán közölt anyagot. Valamint az I. kötet tör­vényszakasz, tárgy, és tartalomranu­tatott. A külső kiállítás tekintetében is elsőrendű munka a­ Danubia Könyvkiadó Vállalat kiadásában a pécsi egyetemi nyomdában készült.­­ (Hatévi­­egyházra ítéltekt két rab­­lót.) Debrecenből jelentik: A debreceni törvénysz­ék tegnap tárgyalta Barna Béla és Szabó János iparosságot, bűn­ügyét. A két rovott multu fiatalember még a múlt­­évben, vakmerő módon be­tört Kopos­ János lakásaiba és revolver­rel kényszerí­tet­te az öreg házaspárt pén­zének átadására. A bíróság rablás mai tettében bűnösnek mondotta ki őt . A mindkettőt hatévi fegyházra ítélte.­­ (József Ferenc királyi herceg­­ és Anna királyi hercegasszony is megjele­nik a mezőgazdászok ballagásán.) A közgazdasági egyetem mezőgazdasági szakos hallgatói június műsol után, csü­törtökön a­­Budapesti Polgári Lövész­­egyesület Marcibányi-téri helyiségében tartják ez évi ballagásukat és táncestjü­ket. Az űrinépségnek kimagasló jelentősé­get kölcsönöz, hogy azon megjelenik Jó­­zsef Ferenc királyi herceg és Anna ki­rályi herceg­,sszony is. Az est fővédnö­kei Klebelsberg Kunó gróf és Mayer Já­nos minisztereik, Somssich László gróf, ifjabb Erődi-Harrach Bél­a dr. és Kro­­lopp Hugó egyetemi tanárok. A Rei­­chenbach" Béla egyetemi tanár tisztelet­beli elnöksége és Urbányi Jenő­­ elnök­sége alatt működő rendező gárda nagy igyekezettel buzgólkodik az est sikeréért. Meghívókat, az egyetemi mezőgazdasági hallgatók segítőegyesületében (Eszter­­házy­ utca három) lehet kérni, déli tizen­két órától két óráig.­­ (Tiltakoztak a szociáldemokrata támadás ellen a zalai katolikus tanítók.) Szombathelyről jelentik: A letenyei katolikus tanítói klír teg­nap tartotta évnegyedi közgyűlését Letenyén. A gyűlésen tiltakoztak Kéthly Annta, szociál­­demokra képviselőne­k durva támadása ellen, amelyet a magyar tanítóság ellen intézett. A SZERKESZTŐ ÜZENETEI. Kétségbeesett szülő. Levelében nem írta meg pontosan, hogy mi a panasza s így nem is ad­hatunk konkrét tanácsot. Azt az állítását, hogy a „felsőbb iskolában nem jó szemmel nézik az egyszerű ember gyermekét.“, nem írjuk alá. Ezt mindaddig nem hihetjük el, míg kézzel­­fogható bizonyítékot nem tud rendel­kezésünkre­ bocsátani. Bizonyára valami félre­értés adhatta kéreibe a tollat, hogy minden közelebbi meghatározás .­­nélkül ilyen állítást megkockáztatott. — U. N. Levélben válaszo­lónk. 7 EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI ÉLET A volt császári és királyi hetvenkettedik számú pozsonyi gyalogezred tisztikara június negyedikén leplezi le hős baj­társainak emlé­kér­e állított táblát. Reggel kilenckor a Szent Kapisztrán-templomban Folba János ezredes­­lelkész szentmisét mond és megáldja az emlék­táblát, fél tíz órakor József királyi herceg és Woszoki Ernő altábornagy ünnepiesen megko­szorúzzák a hősi emléket. . . A székesfővárosi VIII., Vas­ utcai felső keres­kedelmi fiúiskola végzett tanulóinak szövetsége az intézet tornatermében május huszonkilence­­dikén délelőtt tíz órakor tartja közgyűlését. A közgyűlésen Miklós Imre A magántisztviselők­ mai helyzete címen tart előadást. Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga máso­dik kerületi osztálya május huszonhatodikén. Áldozócsütörtökön, tanulmányi kirándulást rendez Egerbe. Indulás reggel hét órakor a ke­leti pályaudvarról. Vendégeket szívesen látnak. Az Ébredő Magyarok Egyesülete Áldozócsü­törtökön délután három órakor Tarcalon tart táborozást. Beszél Lenkey Lehel és Rákóczi Béla. A Keresztény Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetsége által rendezendő németországi ta­nulmányút előkészítő munkálatai befejeződtek. Indulás július 5-én reggel, visszaérkezés július 22-én. Útvonal: Bécs—München—Stuttgart-Heidelberg—Mainz—Rajna völgyén hajóval Godesbergig—Köln—Bielefeld—Bethel — Han­nover-Hamburg—Berlin—Erfurt—Eisenach — Wartburg—Nürnberg—Budapest. Részvételi díj 500 pengő. Jelentkezéseket még június 15-ig elfogad a KIE Nemzeti Szövetsége, Budapest, IX., Üllői­ut 29., II. emelet. A Keresztény Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetsége meghívására pünkösdkor 50. stutt­garti fiatalember és ifjúsági egyesületi titkár jön Budapestre. H. Hohlock­, a tanulmányi csoport vezetője egy német-magyar est kere­tében vetített­ képes előadást tart a németor­szági ifjúsági munkákról. Az Egyetemi Közgazdaságtudományi Kar „Széchenyi István" Bajtársi Egyesülete 28-án, szombaton rendezi meg hagyományos hajóki­rándulását Leányfalura. Indulás délután 2 órakor a MFTR Eötvös-téri hajóállomásáról, a „József főherceg“ gőzösön, kikötés a Pálffy­­téren és Szentendrén. Részletes műsort, egy kedves emléktárgy kíséretében, a helyszínen, fog a rendezőség ho­­­gy ven­dégein­ek átadni. Az indulást Leányfaluról vissza fél 10 órakor ra­kéták jelzik. Este tűzijáték. Érkezés fél 12-kor az Eötvös­ térre. , A Magántisztviselők Országos Nyugdíjegye­­sülete május harmincegyedikén, kedden dél­után hat órakor a Kereskedelmi és Iparka­mara üléstermében tartja évi rendes közgyű­lését. Endrőd község jegyzői kara június ötödikén vasárnap este nyolc órakor az ipartestület helyiségében a Jegyzők Országos Árvaház Egyesület javára tánccal egybekötött nóta­­estet rendez, amelyen Murgács Kálmán, a népszerű dalköltő adja elő cigányzeltakari kí­séret mellett legújabb magyar nótáit. Az esten Gyökössy Endre dr. író, a Petőfi Társaság tagja költeményeiből olvas fel, s Zeőke Antal dr., országgyűlési képviselő beszédet mond. Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga bu­dapesti II. kerületi osztálya május 23-án. Ál­dozócsütörtökön Egerbe látogat, ott a város megtekintése során a Dobó-szoborra koszorút, Gárdonyi sírjára virágot helyez. Indulás reg­gel 7 órakor a keleti pályaudvarról, ahol ta­lálkozás a nyegjelisit külön III. osztályú­­vasúti kocsiban. Arcképes vasúti igazolvány hiányá­ban turista egyleti igazolvány is jogosít ked­vezményes vasúti­ utazásra. Visszaérkezés Bu­dapestre este 9 óra 50 perckor a Keleti pálya­udvaron. Az Országos Ügyvéd,szövetség igazgatóta­nácsa Fittler Dezső rkt. el­kökd­ésével ülést tar­tott, amelyen megállapították az ez é­vi orszá­gos közgyűlés elé terjesztendő igazgatótanácsi jelentés szövegét. Az igazgatótanács elhatcárí­rozta, hogy a magyar ügyvédség érdekeinek védelmére országos ügy­véd gy­ű­lé­se­ke­t rendsze­resít, az első országos ü­gyvé­gyilés ősszel lesz. A szövetség idei országos közgyűlését június hetedikén délután fél hétkor tartják meg az Ügyvédi Kamara dísztermében. Butop-In­tel készpénzarSmu. Éviszod­ok óta kiismert butorlutaj­ogotfágunkban Hálószobák, ebédlők­, ur­ázobák legkedvezőbb »'«aiétt feltételek $2* A && ft B Keresskedelmi ".■■‘k­ört kaphatók •'Htai Bt.k­ezelőu én Társa bútoráruháza, Vilmos császár-pt 43» 7$zt8szt«ri?el&kBiek engedmény*

Next