Uj Nemzedék, 1927. szeptember (9. évfolyam, 197-221. szám)

1927-09-13 / 206. szám

Kedd, 1927 szeptem­ 13. Uj Nemzedék NAPI HÍREK Világnaptár Kedd, szeptember 13. Római katolikus és újgörög: Notburga, protestáns: Ludovika. A nap kel 5 óra 33 perckor, nyugszik 6 óra 19 perckor, ahold­etél 7 óra 12 perckor és nyugszik 7 óra 37 perckor. Főbb dátumok: Kr. u. 81. Meghal Titus Vespasimus, a jóságáról híres római császár, aki azt tartotta, hogy az a nap elveszett számára, amelyen va­lami jóit nem műveit. Állítólag Domitia­­nus mérgezte­tte meg. 1592. Meghal Mordaigne Mihály híres francia filozófiai író. 1650. Cromwell Olivér megveri II. Károly ki­rály skót sereget Dumber­tuti. 1651. Cromwell Olivér ugyancsak ezen a­ na­pon megveri II. Károly seregeit Wor­­chest­ernél. 1658. Cromwell Olivér csodálatos véletlen­e folytán, hatalma tetőpontján, ugyancsak ezen a napon hal meg. 1705. Thököly Imre meghal Nikodémiában. 1759. Wolfe angol tábornok Quebeclmél győ­zelmet arat és Ontariót, a mai Kanadát Angliához csatolja. 1791. XVI. Lajos francia király elfogadja az első francia alkotmányt. 1830. Andrássy György gróf országgyűlési hírlap kiadását javasolja. 1847. Északam­erika csapatai bevonulnak Me­xikóba. 1882. Az angolok az Arabi által vezérelt egyiptomi felkelő sereget Tel-el-Kedirnél megverik és a brit befolyást, véglegesen biztosítják a Nílus völgyében. T. ELŐFIZETŐINKHEZ! Lakóhelyváltoztatás alkal­mával arra kérjük f. előfizetőinket, hogy az új tartózkodási hely pontos megjelölésével az előző címüket i­s szíveskedjenek közölni a kiadó­­hivatallal . (A Lanaria-textilgyár munkásai ma reggel munkába álltak.) Alig fejeződött be a heteken át tartott vasipari sztrájk, az elárult pénteken már a budafoki Há­­g­oskeziszeten felépült ,Új«dri«ptextilgyár­ban is sztrájkba lépett kétszázhetven­­munkás. Bérköveteléssel léptek fel s amikor a­ gyár igazgatóságra teljes d't­hetet­lennek találta kívánságukat, elhagyták munkahelyüket. Ugyanekkor a szakszer­vezeti tanács útján beadványt adtak be a népjóléti miniszterhez, akinek részlete­sen felsorolták a munkásság követeléseit. A sztrájkmmozgalom azonban rendnek bizonyult, amennyiben a kétszázhetven munkás ma reggel teljes számban meg­kezdte újból a munkát és a gyárban a régi üzem a teljes mértékben helyre­­állott. Az igazgatóságnak ugyanis első­sorban az volt a feltétele, hogy a mun­kások foglalják el helyüket s csak azután kerülhet sor követelésük érdemleges el­intézésére. A gyár vezetőségének az az álláspontja, hogy felemeli azoknak­­a munkásoknak a bérét, akik be tudják igazolni, hogy­­lényegesen kevesebb a munkabérük, mint amennyi munkájuk után megilleti őket. A tárgyalás ezen az alapon indul meg a mai napon az igaz­gatóság és a munkásság között. a­­Prohászk­a-emlékbizottság alakult Eszter­gomban.) Esztergom város múlt heti közgyű­lésein megalakították a Prohászka-emlékbizott-­ ságot, amelynek feladata: Prohászka püspök emlékének megörökítése Esztergomban, ahol hosszú ideig működött. A bizottság elnöke, üdvös Waldvogel József m­íg tagjai sorában ott vannak: Bleszl Ferenc takarékpénztári el­nökigazgató, 11­át­étfy Viktor prépost-plébános, Marosi Ferenc kereskedelmi tanácsos, Gr­óh József ügyvéd és mások. A vér felfrissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet inni Az egész világon rendelik az orvosok a valódi Ferenc József víz használatát, mert ez szabályozza a bélműködést, erősíti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal új élet­erőt teremt. Kapható gyógyszertárakban, dro­gériákban, és fű­szerüzletekban­. / — (Nagy MANSz-ünnep Nógrádverbő­cén.) Tegnap, vasárnap lélekemelő ün­nepség keretében tartotta­k meg a­ Nógrád­­verőcei MANSz által ajándékozott le­vente-zászló felszentelését. Az ünnepségen nagyszámú előkelő közönség jelent meg. A zászlóanyai tisztséget Zsitvay Tiborné d­umné, Mayer Károlyné dr.-né és Mohos Jánosáé vállalták. Ott volt az ünnepsé­gen Zsitvay Tibor dr. a képviselőház elnöke, Mayer Károly dr. földm­űvelés­­ügyi államtitkár, Fáy Pál főispán, Ba­ross József dr. al­ispán, Karácsonyi Endre államtitkár, Péterfi Antal ezre­des, a központi MANSz kép­viseletéhez Z. Huber Gizella és még sokan a megye és község társadalmi kiválóságai közü­l. A zászlót a római katolikus templomban Friedrich Sándor es­peres - plébános szen­telte meg, a református templomban pe­dig Makkay Sándor evangélikus lelkész áldotta meg. Majd a községháza előtt Zsitvay Tibor dr. mondott nagyhatású beszédet. Az izzó hazafiasságtól átitatott szívbemarkoló beszédben buzdította a le­ventéket, hogy összetartással, szeretettel hazafiassággal újra felfűzhetik még ezt a zászlót a Kárpátok bérceire. A nagy tapssal fogadott beszéd után Mohos Já­nosáé, a helybeli MANSz elnöke adta át a zászlót kedves szavak kíséretében a leven­tecsa­pntnak. A zászlószegek beve­­tése után bankett volt, este pedig a Ma­gyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége ren­dezett kitűnően sikerült irredenta ün­nepséget.­­ (Meghalt az öngyilkos Czuppon Sándor.) Vasárnap hajnalban a Rókus-kórház igazgató­sága jelentette a főkapitányságnak, hogy Czug­ion Sándor, az újpesti rendőrkapitányság fő­tisztviselője a hajnali órákban a Rókus-kór­­házban meghalt. Czuppon Sándort szombaton délben szállították be a mentők a Rókus-far­­ká­sba a Lukács-fü­rdőből, ahol egy kabinban megdölötte magát. A mentők eszméletlen álla­potban vitték a kórházba, úgyhogy kihallga­tása lehetetlen volt. Éppen ezért, a rendőrség felkérte a Ró­­us-kórház orvosait, hogy amikor Czuppon Sándor eszméletét visszanyeri, azon­nal jelentsék ezt a főkapitánysá­gnak, hogy a rendőri bizottság kiszállhasson. Erre azonban nem került sor, mert az öngyilkos rendőrtiszt­­viselő vasárnap hajnalban anélkül, hogy esz­méletét egy percre is visszanyerte volna, meg­halt. Mivel kihallgatni már nem lehetett, ön­­gyilkosságának okát kétséget kizáróan nem tudták m­agállapítani. A tanú vallomá­s és a rendőrség feltevése szerint Czuppon Sándor állítóan gyógyíthatatlan betegsége miatt mé­nés­ült a halálba.­­­­Szeptember tizennyolcadikán ka­tolikus napot rendeznek Hevesen.) Heves is környékének katolikus közönsége­­szeptember tizennyolcadik­án katolikus napot rendez Hevesen. A katolikus napot megelőzően szeptember tizenhetedikén este hat órakor Csik József országgyűlési képviselő litánia alatt ünnepi beszédet mond. Szeptember tizennyolcadikán, va­sárnap kilenc órakor tábori ünnepi szent­mise vezeti be a katolikus napot, amely alatt­ P. Hangya Béla tart szentbeszédet. A nagygyűlésen Buczkó János esperes­­plébános, Bernolák Nándor dr. volt mi­niszter, Subik Károly apát, t. kanonok, Czettler Jenő dr. országgyűlési képviselő, egyetemi tanár és Haffer István volt mi­niszter mondanak beszédet. Délután há­rom órakor a különböző szakosztályok tartanak ülést. A katolikus napot szent­séges körmenet fejezi be, amelyet Cse­­pela Lajos dr.­­. kanonok vezet.­­ (A bíróság előtt sikerült bebizonyítani, hogy a zsidó siketnémák elnöke rovott múltú és nem méltó az elnökségre.) A zsidó siketnémák évekig szervezkedtek, hogy külön egyesületet alap­sanak. A megszervezett, de még a bel­ügyminiszter által jóvá nem hagyott egyesü­let elnöke Breuer Ármin nyomdatulajd­omos volt. A Siketnémák Országos Egyesületének lapjában, a „Siketnémák­ Közlönyében“ a múlt évben több cikk jelent meg, amelyekben a lap szerkesztője, vitéz Keményffy Károly Breuer Árminról és az alkula­ndó egyesületről emlé­kezett meg „Madarat tolláról, az egyesületet elnökéről lehet fölismerni– írta a szaklapszer­­kesztő. Kritika tárgyává tette a zsidó egyesü­letet és annak elnökét, azt írta róla, hogy ro­vott múltú személy nem méltó egyesületi el­nökségre. Rágalmazás címén sajtóper indult meg vitéz Keményffy Károly ellen, aki még mielőtt a vizsgálóbíró kihallgatta volna, meg­halt.. A fokozatos felelősség alapján Rotnitz Gyula siketnnéma díjnok, mint kiadó vállalta a felelősséget. Az eljárás meg is indult ellene, de a törvényszék fölmentette Rotnitz Gyulát azzal az indokolással, hogy állításait bizonyí­­tani tudta. Ma foglakozott a siketnémák sajtó­­harcával a királyi ítélőtábla Gadó-tanácsa. A tábla helybenhagyta a törvényszék ítéletét, amely ellen a fő magán­vád­ló képviselője sem­miségi panaszt jelentett be a Kúriához.­­ (Az osztáysorsjáték mai húzása.) Az osz­tálysorsjáték mai húzásán a következő na­gyobb nyeremények hozattak ki: 2000 pengőt nyertek: 57517 63889. 1000 pengőt nyertek: 3753 23541 31651 42232 600 pengőt nyertek: 11670 54498. Ezenfelül 500 pengőt nyert 21 szám. 200 pengőt nyert 73 szám és 73,5 pengőt nyert 1398 szám. A húzás folytatása f. hó 13-án regg­­el fél 0 órakor lesz.­­ (Szabad-e védekezni?) (Levél a szer­kesztőhöz.) T. Szerkesztő ur! Engedje meg, hogy szó­váte­gyem a keresztény sz­ofida­ritást és igazmondás nevében az egyik keresztény reggeli lapnak a kalo­csai katolikus nagygyűléssel kapcsolatos beszámolóját. Ez a beszámoló a tények­kel kerek ellentétben úgy állítja be Benefska páter nagygyűlési beszédét mintha az nem tudom milyen kínos meg­döbbenést keltett voltra a hallgatóság körében , csak itt-ott hangzott volna fel „egy-egy taps, indulatos közbekit­ltások kíséretében“. Másnap pedig ugyanaz a keresztény lap hosszas, kellemetlen­kedő kommentárt fűz Bangíia páter válaszához s mindenáron egy szín­vonalra szeretné lenyomni Banghát, Baltazárral. Neon értem, mit jelentsen ezt Bangha szavait s a Baltazárnak adott vá­laszát oly tapsorbán szakította meg újra és újra, hogy a szónok alig tudta befe­jezetni mondatait. Ennek valamennyien tanúi­­vagyunk, akik a gyűlésen, jelen le­hettünk. Kinek érdeke, hogy az igazságot eltoras­tsa? A gyűlés után, ahánnyal csak beszéltem, mind azt mondta, hogy erre a válaszra már igazán szükség volt s nem lehet semmiféle címén azt kivárnni, hogy a sorozatos, durva támadásokra a tá­ma­­dottaik — s Bangha páter elsősorban az — még csak ne is válaszolhassanak. Aki felekezeti békét akar, tegyen róla, hogy a támadások megszűnjenek. Aki viszont a védekezőt vádolja, a támadót támogatja. Tisztelettel egy kalocsai jelen volt.­­ (Holland főiskolai hallgatónők látogatása Unghváry László ceglédi faiskolájában) Amióta a Magyar Diákkülügyi Bizottság megalakult és kulturprogramjába a nemzet­közi diákszö­vetség kapcsolatának kimélyítését tűzte, mind­jobban észlelhető az a nagy érdeklődés, amely a kultúrnemzetek diákszövetsége részéről Ma­gyarország iránt megnyilvánul. A Magyar Diákkü­lügyi Bizottság, a most Magyarorszá­got tanulmányozó hollandus főiskolai hall­­gatónők látogatásának megszervezésével, újab­ban beigazolta hivatásának nagy jelentőségét. Van a diákságnak egy másik szerve, a Ma­gyar Diák­utazási Iroda, amely a Diákkü­lügyi Bizottság által előkészített program technikai részét bonyolítja le. Ennek a szervnek hiva­tása a külöldiek utazásának sima lebonyolí­tása és ezt a tegnapi ceglédi úttal tökéletesen beigazolta. Unghváry Lászlóné úri asszony meghívására vasárnap reggel a hollandi diák­nők látogatást­ tettek a mintegy ezer holdas ceglédi mintagazdaságban, ahol órákig tanul­mányozták a világhírű Unghváry faiskolát. Utána a magyar vendégszeretetről nevezetes miasszony egész napra vendégül látta a diák­­nőket és kísérőjüket, akik hálájuk jeléül ne­vükkel örökítették meg az albumot, amelyben többszáz külföldi neve igazolja Unghváryék igazi magyar vendégszeretetét.­­ (Elütötte a villamos Várdai Tódort, a Capitol titkárát.) Szombaton éjfélkor Baross­ téren igyekezett át az, úttesten Várdai, Tódor, a Capitol--mozgó titkára. Várdai nem vette észre, hogy az egyik sínpáron az ütven négyes jelzésű villamos közeledett, noha a vezető erősen csörge­­tett. A vezető az utolsó pillanatban meg­kísérelte lefékezni a kocsit, azonban már késő volt és a villamos elütötte Várdai Tódort. Szerencsére nem gázolta el a vil­lamos, hanem kilökte a ginek közül az út­testre, úgy hogy Várdai a sínpáron túl törült el. A mentők megállapították, hogy bokatöréste szenvedett és arcán, kezén ki­sebb zúzód­ásoka­t. Beszállították a Kim­­utcai kórházba, ahol azonnal megoperál­ták.­­ (Hét gyermekparalizis-gyamss megbetege­dés Debrecenben.) Debrecenből jelentik: A városi tisztiorvosi hivatalnál hét gyermek­­paranizis-gyanús megbetegedést jelentettek be. A betegeket a kórházba szállították. A ható­ságok megtették a szükséges intézkedéseket, hogy a megszállott Erdélyből behurcolt jár­vány továbbterjedésének elejét vegyék.­­­­Budapestre érkeztek az Interparla­mentáris Unió japán csoportjának tag­jai.) Az Interparlamentáris Unió japán csoportjának három tagja járásból Bu­da­pestre érkezett. A japán képviselők lá­togatást tettek az igazságü­gyminiszté­­riumban, vasárnap pedig Profile Vilmos egyetemi tanárt keresték fel, akitől át­vették azokat a statisztikai adatokat, amelyek az elszakított­­ magyar terüle­tekre vonatkoznak. A japán képviselők saját költségükön hat japán egyetemi hallgatót hoztak magukkal, hogy az it­teni jogviszonyokat tanulmány­ozhassák. A japánok Budapestről Angolába utaz­nak.­­ (A nápolyi temetőbe nem engedik be a dekoltált ruhájú nőket.) Rómából jelentik: A nápolyi temető igazgatósága a városi hatósá­gokkal egyetértésben rendeletet adott ki, amelyben úgy intézkedik, hogy a rövid, vagy túlságosan kivágott öltözetű nők a jövőbe­n nem léphetnek be a temető területére.­­ (Országos eső volt ma reggel.) A­ Meteorológiai Intézet mai jelentése sze­rint ma reggel az ország több he­tén esett. Budapesten 2, Egerben 1, Keszthe­lyen 5, Sopronban 7, Szombathelyt 16 miliméteres a csapadék. A fővárosiban a hőmérséklet ma +16, Debrecenben +18 fok. — (A Szent József Egyházközség) vasárnap zarándokolt Blieszner Ágost prépost-plébános vezetésével Máriaremetére. A körmenet 11 óra­kor érkezett a kegyhelyre, ahol a prépost-plé­bános nagymisét celebrált, majd délután 2 órakor eszmecsere volt. Vitéz Kapossy Miklós dr. miniszteri titkár, Vörössy Elek és Józsa R. Ferenc buzdító beszédei után Molnár Fri­gyes káplán lelkes szavakkal vázolta a teen­dőket és mindenkit meggyőzően válaszolt azokra a vádakra, amelyek bizonyos oldalról a katolikus egyház ellen elhangzottak és visz­­szautasította a „lélekhajhászás“ rágalmát. A körmenet résztvevői példás rendben, égő gyer­tyával­ a kezükben, nyolc órakor vonultak le a Szent József-plébánia templomba.­­ (Halálos bicskázás kukoricáf­osztás közben.) Csőváradról jelentik: Bartók István tanyáján kukoricafo­sztás közben két legény, Palásthy Mihály és Varga József összeszólalkoztak és késsel tá­madtak egymásra. Mielőtt még a jelen­levők beleavatkozhattak volna, mind­kettő véresen terült el a földön. Pa­lásthy a kórházbaszállítás köz­en meg­halt. Varga súlyos sérüléseket szenve­dett.­­ (Zászlót szentel a Cserkészszövetség és a Testnevelési Tanács.) Az Országos Cserkész­­szövetség és az Országos Testnevelési Tanács a két intézmény testvériségének jelképzésére két zászlót varrat és ezek alatt vonulnak majd fel a cserkészek és a leventék, valahányszor ezeknek az intézményeknek országos megmoz­dulásáról lesz szó. A két zászló Nagy Sándor festőművész, a Közművelődési Egyesület elnö­kének tervei szerint már elkészült. A cser­készzászlót a feh­ér liliom, a leventékét a zöld levente jelvény díszíti. A zászlóikat szeptember huszonötödikén ünnepiesen adják át a Cser­kész­szövetségnek és az Országos Testnevelési Tanácsnak. A zászlóanyai tisztséget Horthy Miklós kormányzó felesége vállalta el. Az ün­nepséget a gödöllői Erzsébet királyné-park­ sportpályáján tartják meg.­­ (Nem tér vissza Bulgáriába Ferdi­­nánd volt bolgár király.) Coburgból je­lentik: A jelenleg Mergentheim fürdőben gyógykezelés céljából­­tartózkodó Ferdi­nánd volt bolgár király környezetéből közük, hogy a király nem szándékozik Bulgáriába visszatérni. Az ezzel ellenté­tes jelentéseknek semmi alapjuk nincs. 7­0 /..........................................................."­ Csuz. höszvénn. isch­ as. nélk­aláz. Idei- és fejfájás, valamint meg­­httléstől származó betegségek, azonkívül tag- és ízületi fájdalmak, influenza ese­tén ezen betegségektől megóvja magát a kitű­nően bevált Toga­ által. A TogaltaMetták kivá­lasztják a húgysavat és ezáltal egyenesen a be­tegség gyökerét irtják ki. Togáit Európa leg­kiválóbb orvosai és kli­nikái ajánlják. Semmi­féle káros mellékhatást nem gyakorol. A fájdal­mak azonnal enyhülnek és megszűnnek és ál­matlanság esetén ia ki­válóan halnak- kapható minden gyógyszertárban. Ara­­ pengő KO üli őt. A legjobb magyar folytonégő kályhák KALOR PERPETUUM BUDAPEST—SALGÓTARJÁNI GÉPGYÁR ÉS VAS INTŐ R.-T. (HIRSCH ÉS FRANKI Budapest, v., Arina-ut 121. Telefon: t. 080-84, S. 071-88, T. 225-08. Városi raktár­ V., KÁ­mán-uto II. Telefon: 983-23 ■ Házszámra ügyelni 1

Next