Uj Nemzedék, 1931. július (13. évfolyam, 146-172. szám)
1931-07-01 / 146. szám
a ff* flirt* 11 «ImjK p 12.50-t(il kizárólag 1. ont&lyv E kézimunka cipő. Olvasóink külön 10°/0 engedményt kapnak. Hunyadi-cipő- fa áruház, VI.ter., Hunyadi-tér is« nagy terjedelmű, hogy a Választó bizottságnak még ma reggel sem volt tiszta képe arról, hogy tulajdonképpen menynyien szavaztak. Egyes körzetekben alig harminc—harmincöt százalék szavazott, míg a munkás lakta körzetekben a választók hatvan—hatvanöt százaléka is leszavazott. Újpesten akadt olyan körzet is, ahol az első napon hetvenhét százalék szavazott, egy másik körzetben pedig, ahol 610 választó van, miután itt egy napos volt a szavazás, mindössze csak tizenhatan nem mentek el szavazni. Uj Nemzedék Szerda, 1931 Június 1. 1 Pestkörnyéken megkezdték a szavazatok számlálását A pestkörnyéki választókerületben a legutolsó választás második napján csak egy próbaurnát bontottak fel, hogy a szavazatszámlálás módjait megbeszéljék. Általános meglepetésre a választási bizottság ma reggel hosszas vita után elhatározta, hogy huszonhárom körzet eredményét már ma megállapítja, miután a tizenhét körzetben csak egynapos volt a választás és a szavazást befejezték. A pártok vezetői körében percek alatt elterjedt a hír, hogy bár még kilencvenhét körzetben folyik a szavazás, mégis megkezdik a szavazatok összeszámlálását. Valamennyi párt vezetője sietett a városházára, hogy az első eredményeket azonnal megtudja. A választási bizottság az újpesti városházán működik. Itt fogják megszámlálni az egész pestkörnyéki kerület eredményét és ide szállítják be a százhúsz urnát. Az Új Nemzedék munkatársa az újpesti városháza folyosóján Bachrathy Ferenc ügyvéddel, a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt egyik vezetőjével találkozott, aki elmondotta, hogy a választási bizottság már a kora délelőtti órákban négy körzet eredményét kezdte számlálni, összesen huszonhárom körzet urnáját bontják ma fel. A Keresztény Gazdasági Párt s az egységes párt azonnal intézkedett hogy mindazok a pártemberek, akiknek a szavazatok számlálásánál joguk van megjelenni, azonnal menjenek a városházára. A választási bizottság helyiségéből lassú mormolás hallatszik. Az ajtón kívül is hallani, amint a szavazatszámlálást vezető biztosok a borítékok felbontása után a pártok nevét mondják: — Egységes párt . . . — Keresztény Gazdasági Párt ... — Friedrich-párt . . . Mások pedig nem a pártok nevét, hanem a lista sorszámát mondják a boríték felbontása után: Egyes . . . kettes . . . négyes . .. hetes . . ." A pestkörnyéki kerületben a jobboldali pártok előretörését várják. 1922-ben a szociáldemokrata pártnak 15.924 szavazata volt, ez visszaesett 1926-ban 22.125-re. A szociáldemokraták ekkor elvesztették harmadik mandátumukat, amelyet 7860 szavazattal a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt hódított meg. Az egységespártnak 1922-ben 10.885, 1926-ban 15.917 szavazata volt. A legutolsó választáson tehát a kereszténypárt 12.8, az egységes párt 26 százalékkal javította helyzetét. Hét urna eredménye Tizenegy óra tájban állapították meg az első hét urnának a végeredményét. Az eredményt a városháza folyosóját zsúfolásig megtöltő pártmegbízottak nagy izgalommal fogadták. Megindultak a kombinálgatások, de természetes, hogy hét urna, eredményéből még egyáltalán nem lehet következtetni a végső eredményre. A szavazatszámlálás első számadatai a következők, a sorsolás sorrendjében: keresztény ellenzék 127 keresztényszocialista párt 91 frontharcosok 140 Keresztény Gazd. és Szoc. Párt 272 demokrata párt 380 szociáldemokrata párt 966 egységes párt 506 Az urnáik nagy része olyan körzetekből érkezett, amelyekben igen nagy baloldali többséget vártak azok, árák a sarcosság megoszlását ismerik. Éppen ezért nagy meglepetést keltett, hogy a jobboldali pártok pozíciója még a munkáslakta kerületekben is megerősödött és ezek a pártok itt is sokkal több szavazatot kaptak, mint a legutóbbi választáson. a tegnapi nap választási mozgalmát. Amerre csak autó-körsétánk során ellátogattunk, mindenütt nyugodt, csendes tempóban, udvarias formák között bonyolódott le a délutáni választás. Természetesen akadt egy néhány kedves és derűs jelenet, amely pár pillanatra mosolygást csalt a meleg, fülledt levegőjű szavazóhelyiségek várakozóinak ajkára. A déli kerület egyik körzetében két szavazófülke állt a választók rendelkezésére. Nagy egyes és kettes számmal megjelölve. A választási elnöknek féltikit, hogy a szavazók csoportba verődve türelmetlenül néztek körül és valamit kerestek, a két fülkébe azonban senki sem lépett be. — Miért nem mennek be az egyik fülkébe? — kérdezte tőlük. — A négyes fülkét keressük — válaszolták erős elhatározással. — De miért! — kérdezte most már kíváncsian az elnök. — Hát kérem, — válaszolta egy egyszerű munkás külsejű választó — tetszik tudni, azt olvastuk a plakáton, hogy a négyes helyen van a keresztény gazdasági párt listája, hát már csak jobb lenne a negyedik fülkében felszavazni, mert hátha nem olyan érvényes, mint az első kettőben . . . Az elnöknek nagy munkájába került, a míg megnyugtatta a becsületes választókat, hogy az első, vagy a második fülkébe is nyugodtan beléphetnek, nem kell tartaniok attól, hogy ott érvénytelen lenne a kereszténypártra leadott szavazatuk. A tempó este hét óra után még lassabb lett, nyolc órakor minden elcsendesedett a körzetekben, a választási elnökök lezáratták a navazóhelyiségeket és csak a szesztilalommal sújtott vendéglők busára leeresztett rolói meredtek a nyári kánikulától és a választási izgalomtól kiszáradt torkú szavazó polgárokra. A választás első napján a budai kerületben 33.966, az északi kerületben 52.131, a déli kerületben 54.870 választó szavazott. Átlagosan a választóknak 43 százaléka szavazott Budapest első választási napján, jóval kevesebb, mint a törvényhatósági választáson. A budapesti választók 43 százalékul szavazott le az első napon Hétfőn, tegnap délután tulajdonképpen már meg sem látszott a város külső arculatán, hogy milyen esemény megy végbe Budapesten. A reggeli órákban sokkal mozgalmasabb, sokkal lüktetőbb volt az élet a szavazó-Hajó, amely nem sülyedhet el. Chartrain francia matematikus olyan hajó modelljét készítette el, amely nem sülyedhet el a helyiségekben és a szavazóhelyiségek körül, mint a délutáni órákban. Délelőtt még előfordult, hogy választókkal megrakott autók rohantak a szavazóhelyiségekhez, az utcákban nagyobb csoportosulás látszott a helyiségek előtt, — mert igen sokan voltak olyanok, akik elsőnek akartak eleget tenni alkotmányos kötelességüknek, hogy azután lerázva maguktól a gondot, kimeneküljenek a szabadba, a budai hegyekbe, hogy ott töltsék az ünnep második felét — de délutánra mindennek nyomát sem láthattuk. A választási láz délutánra alábbhagyott és a szavazó polgárok sokkal gyérebben vonultak fel, hogy voksukat erre vagy arra a pártra leadják. A villamoson, a kávéházakban, az utcákon azonban mindenütt egy kérdés járta: — Szavazott márt Ha igenlő volt a válasz, mindjárt megszületett a második kérdés is: — Kire szavazott? Erre a kiváncsiskodásra azonban csak a legritkább esetben adódott őszinte felelet, vagy pedig mosolyogva tértek ki a kérdezettek a válaszadás alól, végre is a titkosság felhatalmazta őket erre. A fővárosban semmiféle rendzavarás vagy botrány sem zavarta meg Pest megyében is megbukott a radikális baloldal Pest megye választókerületeiben nem sok változást hozott a hétfői választás. Cegléden és Kiskunfélegyházán már vasárnap lebonyolították a szavazást, de a hátralévő huszonöt megyei kerületből csak tizenhétben szavaztak hétfőn. Nyolc helyen ugyanis egyhangú volt a választás. Három kerületben, Alsódabason, Ráckevén és Nagykátán megbukott a hivatalos jelölt, öt kerületben pótválasztás lesz. Meskó Zoltán mandátuma 17 szavazaton múlt, de mégis sikerült megmentenie. Gömbös Gyula erős ellenfélre akadt Kiskunhalason, de felülmaradt. Fitz Artur imponáló győzelmet aratott Soroksáron. Részletes eredmények a következők: A abony Niamessny Mihály egys. hiv. 3460 Neppel Gyula egységespárti 2578 Gergely István függ. kisg. 1437 Séfesik György frontharcos 1349 Pótválasztás: Niamessay Mihály és Neppel Gyula egységespártiak között. Alberti Szapáry Lajos gróf egységespárti, egyhangúan. Alsódabas Zlinszky István egységespárti 2596 Dinnyés Lajos függ. kisg. 3260 Képviselő: Dinnyés Lajos független kisgazda. Aszód Sárkány Ernő egységes párti 4967 Pulmann Károly kor. szoc. 3211 Képviselő: Sárkány Ernő egységespárti. F. Szabó Géza egységespárti 4626 Mihály Ferenc szoc. dem. 2054 Képviselő: V. Szabó Géza egységespárti Dunavecse Teleki Sándor gróf pártonkivüli egyhangúan. Gödöllő Endre Zsigmomd egységespárti 5924 Patzer Jenő függ. kisg. 1916 Képviselő: Endre Zsigmond egységespárti. Gyömrő Söpkéz Sándor egységespárti, egyhangúan. Kalocsa Szabóky Jenő egységespárti 6399 Madarász Gyula független kisgazda 2779 Iván Lajos földmivespárti 3090 Képviselő: Szabóky Jenő egységespárti. Kiskőrös Meskó Zoltán egységespárti 4809 Gatter János pártonkivüli 1543 Mózes Sándor földmivespárti 1586 Walper József független kisgazda 1663 Képviselő Meskó Zoltán egységespárti. Kiskunhalas Gömbös Gyula egységespárti 3200 Musa István független kisgazda 2400 Képviselő Gömbös Gyula egységespárti. Kiskunmajsa Temple Rezső egységespárti, egyhangúan. Kunszentmiklós Kelemen Kornél egységespárti 4164 Héjjas Iván pártonkivüli 2820 Wesselényi Kálmán kér. szoc. 408 Izsák László pártonkivüli 2056 Pótválasztás Kelemen Kornél egységespárti és Héjjas Iván pártonkivüli között. Lajosmizse Koffer László egységespárti hiv. 3724 Károlyi János egységespárti 1522 Képviselő: Hoffer László egységespárti. Monor Papp József egységespárti 1915. Kégl János pártonkivüli 1429 Pakots József demokrata 2881 Pót választás Papp József egységespárti és Pakots József demokrata között. Nagykáta Viczián István egységespárti hiv. 2769 Magyary-Kossa Péter egységespárti 3573 Képviselő: Magyary-Kossa Péter egységespárti. Nagykőrös Ráday Gedeon gróf egységespárti egyhangúan Pilisvörösvár Scheuer Róbert egységespárti 3192 Baross Gábor egységespárti 2788 Decker Albert kér. ellenzék 1485 Pótválasztás Scheuer Róbert és Baross Gábor egszségespártiaik között, Pomáz Almásy László egységespárti egyhangúan. Ráckeve Udvarán János egységespárti 4582 Dimiek Ödön pártonkivüli 5524 Képviselő Diniek Ödön pártonkivüli. Soroksár Fitz Artur kereszténypárti 6654 Bechtler Péter szocialista 3523 Képviselő Fitz Artur kereszténypárti. Szabadszállás Váry Albert egységesp. egyhangúan. Törökbálint Navratil Dezső egységespárti 2094 Báthory József kereszténypárti 1538 Csepreghy Jenő keresztény párti 1130 Pótválasztás Navratil Dez*50 egys. és Báthory József ker. között. Tara Kálmán István egységesp. egyhangúan. Vác Kornis Gyula egységespárti 6054 Szente József Kossuth-párti 1717 Képviselő: Kornis Gyula egységesp. Bia Szeged két mandátumot akar biztosítani Sziebelsberg listájának Szeged, június 30. Szegeden hétfőn reggel nyolc órakor rendben kezdődött a szavazás a három képviselői mandátumra. Hétfőn sehol semmiféle rendzavarás nem fordult elő, néhány kisebb incidenstől eltekintve, amelyet túlnyomó részben az erőszakoskodó szociáldemokrata kortesek idéztek elő. Megállapították, hogy az első választókerületben 5313, a másodikban SZSS