Uj Nemzedék, 1937. szeptember (19. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-04 / 201. szám

9 Kétezer év után először koronáz Egyiptom Kairó, szeptember 3. Kétezer esztendő után most lesz először királykoronázás Egyiptomban. Eddig az egyiptomi moha­medán főpapok a korán törvényeire hivatkozva nem engedték meg a koronázást, most azonban hozzá­járultak, hogy az ifjú Faruk királyt fényes ünnepségek közepette megkoronázzák. A főpapok megígérték, hogy a koronázáson részt vesznek. Egyiptomban a koronázás hite óriási lelkesedést keltett. Nagy társa­dalmi gyűjtés indult meg: Egyiptom új királyi koronáját az egész nép összegyűjtött adományaiból akar­ják elkészíttetni. A koronázás napját még nem tűzték ki. A múlt és jelen mesterművei a Kézművesipari Kiállításon A városligeti Iparcsarnok környéke már a kora reggeli órákban rendkívül élénk és forgalmas volt. Az ünnepélyes kere­tek között tegnap megnyílt Országos Kéz­­művesipari Kiállítás és őszi Vásár­híre sok látogatót csalt ki a gyönyörű napsü­téses őszi reggelen. A Vásár látogatói kö­zött feltűnően sok a külföldi. Az ízléses és remekbe készült magyar kézművesipari cikkeknek igen nagy a kelendősége. Nincs olyan ága a kézművesiparinak, mely a kiállításon nem mutatná be mesterműveit és így természetes, hogy rengeteg a látnivaló. Érdekes és tanulságos a kis­­ipari történelmi kiállítás díszes csarnoka, ahol bemutatják a néhai Palatínus József főherceg asztal­osonó helyét és misékéit, Jókai Mór emléktárgyait és sok más, eszinte felbecsülhetetlen értékű tárgyat, amely mind a régi magyar kisipar dicső­ségét és tudását hirdeti. A kiállítás szep­tember 20-ig tart és reggel 8 órától este 7 óráig van nyitva. * Az Országos Kézművesipari Kiállítás díszudvarának kellős közepén felállított harangállvány négy harangja dicséri ké­szítőjét, Slezák Rafael harangöntőmestert (Budapest, V., Frangepán­ u. 80.). Órán­ként, szólalnak meg a gyönyörű csengésű harangok, még­pedig a fábiánházi görög­katolikus egyház részére készített hétmá­zsás, a balkányi római katolikus egyház részére készült három mázsa súlyú, to­vábbá a veresegyházi ev. egyház részére készített kétmázsás és végül az egregyi római katolikus egyház részére készült­­másfélmázsás harang. József főherceg és­­Bornemisza Géza iparügyi miniszter meg­elégedéssel hallgatták a neves harang­­örzőmester ,jelentését vállalata fejlődésé­ről. A fiatal mester sikerét a nagyszámú megrendelés is bizonyítja. — Székelési zavaroknál és az ezekkel járó általános rosszullétnél a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc­­József" keserűvíz — reggelenként felkeléskor egy pohárral bevéve — a gyomorbélcsatorna tartalmát gyorsast kiüriti és a mérges bélgázok fejlődését csökkenti, az emész­tést és a vérkeringést előmozdítja és tartós megkönnyebbülést jelent. Az orvo­sok ajánlják. A kétgyermekes dijnokok is felemelt családi pótlékot kérnek A Segédhivatali Tisztviselők Or­szágos Szövetségének igazgató­választmányi ülésén foglalkoztak a dijnokok helyzetével. Legközelebb küldöttség keresi fel a pénzügy­minisztert és belügyminisztert, akik előtt ismertetni fogják a segédhiva­tali tisztviselők kívánságait. Szóvá­­teszik a pénzügyminiszter előtt, hogy a családi pótlék felmeléséről­­szóló törvény nem elégítette ki a jogos igényeket. A kétgyermekes dijnok legalább ugyanolyan nehéz helyzetben él, mint a három, vagy annál többgyermekes kinevezett tiszviselő és így ennél a kategóriá­nál az 50 százalékos emelés a gyer­mekek számára való tekintet nélkül kiivánatos volna. TifsiszniÉK Szombat, 1937 szeptember 4. Korunk hőse! A tizenöt menetes embertelen küzdelem után Tommy Farr, a box meccs vesztese vérző szemével és sérült ujjaival valóban siralmas állapot­ban van. . Súlyos intézkedéseket rendelt el a belügyminiszter Szombathely költségveté­sének szanálására Szombathely, szeptember 3. Amikor néhány hónappal ezelőtt Szombathelyi város költségvetését összeállították, a városházán igen aggodalmaskodó felszólalások hang­zottak el, sőt voltak, akik meg­jósolták, hogy a költségvetést a bel­ügyminiszter nem hagyhatja jóvá, mert abban olyan zárszámadási hiányok vannak, amelyeket a miniszter csak súlyos pótadó emeléssel eliminálhatna. A város tanácsa 55%-os pótadót állított be a költségvetésbe, de ezt a vármegye 59%-ra emelte fel. Erre a költségvetést megfeledbezték. Most érkezett le Szombathelyre a belügyminiszter döntése, amely nem kis konsternációt kel­tett. A miniszter mindjárt leiratának elöljárójában élesen bírálja Szom­bathely gazdálkodását s egyben igen súlyos intézkedések életbe­léptetését rendeli el. Megállapítja, hogy a város pénz­ügyi helyzete évről-évre súlyosabbá válik s csak úgy tudják Szombat­hely háztartását vezetni, hogy más alapok pénzkészleteit veszik igénybe, ami a miniszter meg­állapítása szerint a leghelytele­nebb. E megállapítások után a miniszter utasította a vármegyét: erélyesen hasson oda, hogy Szombathely város kintlevőségei fokozottabb mértékben hajtassa­nak be, a felterjesztett költség­vetés 416.000 pengős hiányának fedezésére pedig 76%-os pótadó és 5%-os kereseti adó kivetését rendelte el. A rendelkezés kimondja még azt is, hogy a városi tisztviselők pótilletmé­nyeit július 1-től kezdődően 30%-kal le kell szállítani, de ha ez a leszállítás és egyéb meg­takarítás sem fedezné a költségvetési hiányt, akkor a jövő évi költségve­tésben a mellékilletmények újabb le­szállítására kerül sor. Szombat: Egy ország eladó RÁDIÓ. Péntek délután: 1.30: Zoltán Irén éne­kés zongorakísé­rettel. — 2: Sándor György zongorá­zik. — 2.10: Hírek. — 3: Árfolyamok, piaci árak, élelmiszerárak. — 4.15: Dr. Wehn­er József­né: Prémvadászok északon. 4.15: Pontos idő, időjárás, vízállás. — 5: Új csatorna-szivattyútelep készül. (Hely­színi közvetítés.) — 5.35: A Magyarországi Munkásdalegyletek képviseletében a Könyvkötő Munkások Szakegylete ve­gyeskara és a Pestszen­t­erzsébeti Általá­nos Munkásdalkör. — Közben kb. 5.55: Sportközii menyek. — 11.40: Suhay Jr ,re: A páncélos csatahajó és a repülőgép küz­delme­i. tengerek uralmáért. — 7.10: Hanglemezek. — 8.15: Külügyi negyedóra. — 8.30: Lakatos F­óris és cigányzenekara. — 9.10: Uh-ek. — 9.30: Az Operaház tag­jaiból alakult zenekar. — Szünetben kb. 10: Időjárás. — 10.40: A rádió szalonze­nekara. — Közben kb. 11: Hirek angol nyelven. — 0.05: Hirek külföldi magyarok számára. — BUDAPEST H. 7.10: Koszi Imre: Petőfi elpártolt barátja (Pákh Al­bert). — 7.40: Tabi László: Kellemetlen dolgok. — 8.15: Hirek. — 8.45: Hangleme­zek. Szombat. 6.45: Torna. — Utána: Hanglemezek. — Kb. 7.20: Étrend, közle­mények. — 10: Hirek. — 10.20: Békeffi Antal elbeszéléseiből, —­ 10.45: Mit néz­zünk meg? — 11.10: Vízállás. — 12: Déli harangszó, időjárás. — 12.05: Rendőrzene­­kar. — Közben kb. 12.30: Hirek. — 3: Ár­folyamok, piaci árak, élelmiszerárak. —1­4.15: Harsányi Gizi mesél. — 4.45: Pontos idő, időjárás, hírek. — 5: Részletek Ir­ving Berlin: Mimi, a gazdag ember lánya c. filmből. — 5.25: Mit üzen a rádió? — 5.55: A rádió szalonzenekara. — 7: Dr. Felvinczi Takács Zoltán: Az ezüst pavil­ion. — 7.30: P. Tóth Erzsi énekel. — 8: Egy ország eladó. (Komédia 3 felv.) — utána kb. 9.15: Hírek. — 9.05: Kiss Lajos és cigányzenekara. — Közben kb. 10: Idő­járás. — 10.40: A Mária Terézia 1. hon­véd gyalogezredzenekara. — 0.05: Hirek külföldi magyarok számára. — BUDA­PEST II. 5.30: A rádió szalonzenekara. — G: Dr. Bory István: Penzionált klassziku­sok. — 7.30: A földmivelésügyi minisz­térium mezőgazdasági félórája. — 8.10: Wolf Endre hegedül, zongorakisérettel. — 8.45: Tánclemezek. — 9.50: Hírek, lóver­senyeredmények. A SZÍNHÁZAK PÉNTEKI MŰSORA: Nemzeti Színház: Peleskei nótárius. (Évadnyitó díszelőadás, A. bev., fél 8). — Terézkörúti Színpad: Dr. Kerekes Mária és kabaréműsor (9). — Erzsébetvárosi Színház: Sárgapitykés közlegény (8). — Márkus Parkszínház: Muszáj nevetni (kabarérevü, 8). — Magyar Mils­zinkor: Megzavart nászút (háromn. 5). — Angol­­parki Revützinház: Csoda revü 1937 6«» 99

Next