Uj Nemzedék, 1940. október (22. évfolyam, 224-249. szám)
1940-10-07 / 229. szám
XXII. évfolyam, 229. szám, TTT nemzedék »» ROMÁNIAI MOZAIK Itta: FEHÉRTÁJY TIBOR Ásztelem Teszem, hogy hangosan nevetek, pedig térdembe már megint cudarul belenyilalt a fájdalom. Fehérre lakkozott kórház ágyán felkönyököl szobatársam, az ikteruszos százados. Hogy mit nevetek ilyen jóízűen! Hát tudod igazán lehetetlen derültség nélkül elolvasni mindazt, amit manapság összeírnak ezek a román lapok. És böngészem tovább Stelian Popescu újságját, mely csak nem akkora, mint alattam a kórházi lepedő. Böngészem az irtó nagy hasábokat s hirtelen az jut eszembe, miért ne tudja meg végre a magyar olvasóközönség is, mit írnak rólunk s magukról odaát, úgy rövid cikksorozatban csak apró mozaikokat kapok ki 37 Universul vagy két hétre való legutóbbi számából. Apró mozaikkockák következnek csupán de, mint vízcseppekből a tengert igen jól látni belőlük is a mai Románia igazi, kendőzetlen arcát MAGYAROK a dnyeszteri MELTÉRŐL. Szeptember közepe felé tartunk, de még mindig jön Jielc, özönlenek Keletről, a hirtelen benyonjult orosz hadak elöl abesszarábiai menekültek. Férfiak és nők, felnőttek és gyermekek, tisztviselők és iparosok, civilek és katonák. A bukaresti lapok külön rovatokat állítottak számukra. Egyikben rokonok, ismerősök, barátok keresik egymást és adják hírül: a nagy felfordulásban ki hová, merre menekült. A másikban hosszú hasábokon keresztül olvashatjuk napról-napra, hogy mindenüket odahagyva kik lépték át aznap a Pruthot, az u.i határvonalat. Kévék, nevek, csupa román és olykor orosz hangzású, de időnként akad ilyen is: Bulai Mária, Táska Viktor, Verdes János, Tóth Mihály, Roska Miklós, Kéves Sándor, Fülöp László, Lapos Mihály. Máshol meg: Erdes Viktor, Nagy Katalin, Saly Fevronia, Boskó László, Puskás Konstantin, Mihály György, Gserni Erika, Sidó Ágnes, Balázs István. Tanítók többnyire, meg tanárok, de vannak közöttük iparosok is, akiket a sors ki tudja mikor sódort tova Besszarábia végtelen búzamezői és mocsarai közé. Vájjon milyen szál fújta ki Aradról a messzi Kisinauda Canochi (!) József, 22 éves, református csizmadiát, akinek a neve után odabiggyesztették biztonság okából, hogy ungurt Bukdácsolok a szénfrontó,végtelen sorok között s tekintetem megakad egyiken. Szóról-szóra ez áll ott: Chitila Aglaia, özvegy, született: 1886. Dorohoi, menekült: Cetatea Albából, foglalkozása: anyós! BUS REMAZ! Horn, Kloska és Klisén ékes nyelven szóról-szóra annyit jelent: jól maradj meg! Ezzel a mondással köszön el odaát a távozó rokon és jóbarát. Ez annak a cikknek a címe, amelyben Stelian Popescu lapja elbúcsúzik az „elrabolt“ Kolozsvártól. Miután előbb már felsorolta, hogy: „Kolozsváron hagyjuk Európa legmodernebb klinikáját és egy monumentális főiskolai kollégiumot, ott hagyunk 28.000 tudományos művet és egyetemi intézményeket a legeredményesebb munkássággal, ott hagyunk egymilliárd lejen felüli városfejlesztési tevékenységet, ott hagyunk tízszer annyi iskolát, mint amennyit átvettünk 1918-ban és a város lakóit, akik négyszer annyi könyvet olvastak, mint húsz évvel ezelőtt, ott hagyjuk a legnagyszerűbb gazdasági életet és 18 milliárdnyi ipari tőkét, földhöz juttatott parasztságot hagyunk ott és olyan életstandardot, amely minden egyes házban láthatólag ervelkedett“ — így ir tovább. ..Bár itt néhány magyar, elragadtatva a sovén buzgalomtól, az üzletek homlokzatáról hatósági személyeink szeme láttára letépte a román nyelvű cégtáblákat s noha Horthy kormányzó képét idő előtt árusítani kezdték... mindez nem is oly fontos. Mert nemcsak a moláhjaink (valahii nostri) sajnálnak bennünket, hanem az idegenek is, akikkel két évtiezeden át együtt éltünk békességgel és jó egyetértésben, jólétben és egészséggé).“ Is még egyszer hosan buesut itye Kolozsvár és az elvesztett erdélyi táriak felé. igy végzi be. ..Run remitt! Si la bűne vedere!“ A viszontlátásra! I. Hát nem édes és nem mosolyfakasztó! KÉT VORAT. Egyik Nyugatnak indult, tizenkét kékre lakkozott szalonkocsija egykor a budapesti Keleti pályaudvar külső vágányán állott, most pedig robogott, villámgyorsan átrobogott a zsombolyai határállomáson, hogy egészen Belgrádig talán meg se álljon. De néhány kocsin ottmaradt a gárda bucsucsókja: a süvítő ólomgolyók nyoma. Mióta áll a világ s mióta ezen a földön vésővel, nádvesszővel, faragott libatollal és írógéppel megörökítik a világ folyását emberek, így még nem vett búcsút uralkodótól szeretett népe. Hogy mi lett a tizenkét szalonkocsi sorsa, arról nem szól a fáma. Az Universul egészen szűkszavúan ad hírt a volt uralkodó elutazásáról s csak azt teszi hozzá, hogy Károly kíséretében elutazott Ardereanu udvari miniszter is, no meg Románia megrontója, a vöröshaju démon, Lupescu Eszter asszony. A másik vonat Nyugatról jött s egy sokat szenvedett, sápadt asszony ült benne: a volt király száműzött, hites felesége, az uj király anyja. Milyen különös, ő is Zsombolyánál lépte át a határt, miután Antonescu tábornok távirata rátalált a drezdai Weisser Hírseh szállodában. Az Universul hosszú riportot és képeket hoz a zsombolyai fogadtatásról: a tizenkilenc éves Mihály királyt két férfi kíséri, Antonescu tábornok, miniszterelnök és Mocsonyi Antal, udvari fővadászmester. MANIU GYULA LEVELE. Hosszú, háromhasábos ez a nyílt levél, amelyben a parasztpárt vezére és az erdélyi románság egyik vezetője a román nép előtt kifejti a volt rezsim bukásának okait. Hadd írjuk le itt, miket ír ebben Maniu Gyula, a szamosújvári gimnázium volt növendéke és a magyar képviselőház volt tagja. „Az a tény, hogy Besszarábiát és Bukovinát a legkisebb ellenállás kifejtése nélkül átengedték és az, a tény, hogy a király belement abba, hogy Magyarországgal tárgyalásokba bocsátkozzék, a román közvéleményben lelki megrendülést, a hadseregben csüggedést és az ország, valamint a hadsereg bizalmának teljes összeroppanását idézte elő az uralkodó iránt. A király általános kritika és irónia tárgyává vált. Tekintélye teljesen összeomlott. Ebben a helyzetben kaptam először meghívást, hogy vegyek részt az úgynevezett koronatanács ülésén. Az augusztus 30-i ülésén nem tudtam részt venni. Ezen az ülésem azonban Mihalache János és Popovics Mihály, Bratianu C. T.-vel, a liberális párt fejével együtt erélyesen hangsúlyozta a nemzeti ellenállás és Erdély megvédésének szükséges voltát. A következő ülésen, augusztus 31-én tiltakoztam a bécsi döntés határozatai ellen és óvást jelentettem be az ellen, hogy a király személyi kormánya és a koronatanács képviselje az országot és területi engedményeket tegyen, kitartván a minden áron való ellenállás eszméje mellett. Kértem e katasztrófát előidéző bűnösök felelősségre vonását, akik közé a közvélemény elsősorban II. Károly királyt helyezi.“ Hát ilyeneket ir Maniu Gyula, majd így folytatja: •Egyébként téves volna azt hinni, hogy II. Károly király külpolitikájának Anglia és Franciaország felé való tájékozódása miatt, ami voltaképpen fenn sem állott, vagy valamilyen más ily hiba miatt volt kénytelen lemondani. Lemondásának oka általános felfogása volt az ideál nélkül, erkölcs nélkül, biztos iránytű nélkül való személyes uralkodásról, állandó opportunista elhajlásokban, a manőverek és könnyelműségek végrehajtásában, melyek szakadékot ástak a korona és az ország közé s amelyek politikájának csődjéhez és bukásához kellett, hogy vezessenek. Károly király alkalmatlannak bizonyult az ország vezetésére, valamint arra is, hogy jóvátegye a katasztrófát, amelybe az országot kergette ... A tragédiát, amely Besszarábia s Erdély, Bukovina és Dobrudzsa egyes fontos részeinek elvesztése folytán végbemegy lelkünkben, nem lehet másként elhárítani, mint a román nép egészséges erkölcseinek és a keresztény morálnak trónraültetésével köz- és magánéletünk minden megnyilatkozásában egyaránt.“ EGY KÜLÖNÖS PÁSZTORLEVÉL. Nicolae irta, Erdély ortodox metropolita érseke Nagyszebenből „drága, szenvedő fiaihoz“, mint „egész Erdély jogszerinti hívőinek szellemi feje“. Ilyeneket ir benne: „A mi drága Erdélyünk felének földjét idegen lábak fogják tapodni és egymillió és néhányszázezer testvérünk ismét súlyos láncokat és mindenféle borzalmakat fog nyögni.“ Hórát dicsőíti, a móc bandavezért, aki tudvalevőleg azzal tette nevét örökké feledhetetlenné, hogy ártatlan magyar nők és gyerekek százait boncolta fel Erdély hegyein és völgyein keresztül, majd így folytatja: „A bécsi döntés újra feltámasztotta az elmúlt gyalázatos borzalmat és a rosszindulatú igazságtalanságot, amely annyi könnyet és annyi kínszenvedést okozott“ s miután a krisztusi szeretet nevében csaknem arra uszítja híveit, hogy irtsanak ki mindnyájunkat a föld színéről, imigyen sóhajt fel kenetteljes szavakkal: „I. Mihály király őfelsége a nagy Vitéz Mihály vajda nevét viseli és ő feladatává teszi, hogy elvezessen bennünket hazánk teljes visszaállításához!“ Micsoda főpap az, aki ..pásztorlevelében milyen gyűlöletet hirdet és micsoda sajnálatraméltó, dühödt öregember, aki ilyesmiket papírra vet? BESZÉDES INGATLANFORGALOM. Bukarest ingatlanforgalmának az Universulban külön rovatja van. Hosszú rovat ez is, az utóbbi időkben egyre hosszabb. És mind gyakrabban üti meg szemünket benne magyar név. Csak az a különös, hogy ahány magyar, az egy se vesz, csak ! Mintha valami végkiárusítási láz fogta, volna el a Dombovica partján a magyar ház- és telektulajdonosokat. Hadd írjak ide egy néhány kiragadott adatot: Katona Károly eladta 50.000 lejért házát, Elekes József 50.000, Végh József 30.000, Nagy Sándor 40.000, Létai Kálmán 350.000, Dorobi István 270.000, Gombos Róza 182.000, Molnár Lujza 75.000 lejért házát, Sebesi Kálmán 34.000 és Kolozsvári Dénes 82.000 lejért terhét. Aztán megint: Váczi István eladta 90.000, Dénes János 40.000, Dávid Istán 60.000, Péter András 80.000, Horáth Albert 36.000, Tordai Ilona 150.000, Bika János és Anikó 45.000, Horváth János 49.000 lejért házát, Páll István 3.000 lejért telkét és igy tovább. Harminc-négyvenezer lej — az magyar pénzben 1000—1200 pengő. Ugyan bizony milyen házuk lehetett a Végh Józseféknek, Sebesi Kálmánoknak és Dénes Jánosoknak ott, valahol a grivicei mahallák legeslegvégén! Vagy talán nem is olyan kélipintyek voltak azok, csak el kellett adni, sietve, bármennyiért, mert egy este, munkából hazajőve, azt hallották a rádióból, hogy felszabadult a bécsi Belvedere-palotában a parajdi, bodoki, vagy gyergyócsomafalvi határ! És ettől a perctől kezdve sok-sok izzadságcsepp ára: a bukaresti kis házikó egész súlyával kezdte nyomni ott valahol a szivük táját! Avagy talán azért nőtt lábuk házaknak, telkeknek, mert kenyérre kell az áruk, mivel, hogy gyárban, műhelyben, épületállványon kell a hely a Floreáknak, Popescuknak és Ionescuknak! Ezt már nem árulja el az Universul... ÉDES GYERMEKEM NE BÚSULJON. ARCBŐRE TÉNYLEG HIBÁS,FOLTOS,PATANÁSOS FONNYADT ÉS MITESSEREK MUTATKOZNAK. DE KÜLÖNÖSEBB BEAVATKOZÁSRA NINCS SZÜKSÉG. OTTHON EGYEDÜL ELVÉGEZHETI. HASZNA'UA PONTOSAN UTASÍTÁS SZERINT A KRÉMES LETON^ .SZAPPANT. RÖVIDESEN RENDBEJÖN ÉS MEG-ítő.^ gczérf'|_ A BÖReT'2?!® ___ _ji k KÉSŐBB.... HÁLA A KRÉMES LETON SZAPPANNAK KEZDTE EL MÉG MA A LETON SZAPPAN ARCÁPOLÁST ÉS MEGNYÍLIK AZ ÖN SZÁMÁRA IS A BOLDOGSÁG FELÉ VEZETŐ ÚT. 12 DARAB KRÉMES LETON SZAPPAN 12 BOLDOG HÓNAPOT JELENT, RAGYOGÓ FIATALOS, HIBAMENTES ARCBŐRREL. MOSSA ARCÁT, KEZEIT A LETON SZAPPANNAL ÉS HASZNÁLVA FÜRDÉS IDEJÉN. MEGLÁTJA, HOGYAN SZÉPÜL FOKRÓL- FOKRA BŐRE. EZ TESZI ÉRTHETŐVÉ, HOGYSZÉPSÉGÜKRE OLY KÉNYES SZÍNÉSZNŐK ÉS SZÉP DÁMÁK MIÉRT HASZNÁLJÁK AZ ENYHE KRÉMES LETON SZAPPANT. Kapható mindenütt: Főraktár, Hunnia laboratórium, Budapest,VII., Erzsébet-krtö. /r r rpr'“ jd/i^/ \J •fbJCjM e