Uj-Somogy, 1922. december (4. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-07 / 279. szám

IV. évf., 279. (978.) szám. Ára 6 K. Kaposvár, 1922. december 7., csütörtök Szerkesztőség és kiadóhivatal: K.MOSVAR, KONTRÁSSY­ UTCA 6. SZÁM. TELEFONSZÁM: 128. POLITIKAION A PI LAP. Felelős szerkesztő: Dr. THURY ZSIGMOND. Előfizetési árak: Egész évre . . 1200 K . Negyed évre 300 h f­él évre...........................WU­K | Egy hóra . . . lól) K Hirdetések éra miliméter soronként 5 korona. Petőfi Sándor nevétől hangos ma az egész világ. Páristól Honoluluig, Kalkuttától San­F F­ranciskoig, mindenütt szár­nyára ve­tte a hit kicsiny nemzetünknek nagy lángszellemét. Az ünneplések, a visszaemlékezések tengernyi soka­ságában boldogok lehetünk, mi, ma­gyarok, hogy magunkénak mondhat­juk Petőfi Sándort. Boldogok lehe­tünk, mert hiszen, amikor a déli­bábos róna édesszavú lantosa előtt meghajlik az egész világ, akkor ez az elismerés annak a nemzetnek is szól, amelynek szülötte volt a költő. Ez a nemzet nem marad utolsó­nak az ünneplők között. Az egész ország visszhangzik a költő nevétől, sőt, a magyarság törvényhozó tes­tülete, a nemzetgyűlés Petőfi Sándor emlékét az ország törvényeibe ké­szül iktatni. Hát csak hadd szálljon a tömjén­füst. Illatozza be mindenkinek a szívét ebben a véres magyar élet­ben, illatozza körül büszkeségünket, most letört, de soha meg nem fojt­ható önérzetünket, hasson el ez az illat szerte a nagy világba és hir­desse hangos, hatalmas szóval: Petőfi Sándor nemzetének kultúráját nem veheti el semmiféle Trianon, azt a népet, amelynek nyelvén egy Petőfi Sándor énekelte örömét, bánatát, hazafias lelkesülését, nem tudja maga alá gyűrni sem a rác handjár, sem az oláh bocskor, mert ezt a népet félhalottaiból is feltámasztja az emlékezetnek, a visszagondolás­­nak az a lehetősége, amely nem or­gyilkosok, nem Jankó Ábrahámok, hanem Petőfi Sándor nagyszerű élete köré fonhatja a kegyelet szentséges koszorúját. Igen. Mi ünnepelhetünk. Akár­mennyire fáj is, hogy csak tizen­három vármegye áldozhat szabadon, szive szerint, akármilyen durvaság­gal csap arcunkba a valóság szo­morú képe : ez az ünnep életadó reménységet önt a vérző szívekbe, ez az ünnep vad, boszúálló ököl­csapásra tüzel imáinkban azok ellen, akik a gyalázatosság ördögi elszánt­ságával legázoltak egy ezereszten­dős népet, akik korbáccsal ütik Petőfi népének szomorú rabságban sínylődő százezreit. Nem szögezünk mi szuronyt a mellüknek. Nem hangoskodunk hit­vány kétkedéssel, hanem a törvé­nyeink közé iktatjuk Petőfi Sándor emlékét, lelkesült szívvel hódolunk Petőfi Sándor szellemének, annak a szellemnek, amely egyszer már fel­korbácsolta a tunya oroszlán önér­zetét, annak a szellemnek, amely eleven életet él és lángol most is minden magyar szívben s amely — hiába minden ármánykodás — újra meg fogja gyógyítani az ezer sebbel vergődő magyar nemzetet.. . Szabó István elcsapja a hanyag gazdasági felügyelőket. Sürgős lett a földreform végrehajtása. — Két bizottság orvosolja a bajokat. Az egységes párton belül meg­lehetősen forrongó lett a hangulat az utóbbi időben a földbirtokreform késedelmes végrehajtása miatt. Tegnap este is e tárgyban tar­totta a párt értekezletét. Gömbös Gyula, Bethlen István gróf, Mózer Ernő, Vasadi Balogh György, Patacsi Dénes, Eöri Szabó Dezső, Neubauer Ferenc dr., Szé­chenyi Viktor gróf, Renczes János, Temesváry Imre, Janka Károly, Szijj Bálint és Ulain Ferenc dr. felszólalása után Bethlen miniszter­­elnök indítványát fogadta el az ér­tekezlet s 4­4 képviselő tagját küldte ki az ajánlott két bizottságba. Felszólalt még nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter is, aki a következőket fejtegette: — A bíróság tagjai jórészt a gaz­dasági felügyelőkre hárítják a ké­sedelmet és viszont. A legsürgőseb­ben fog intézkedni a panaszok or­voslására, természetes azonban, hogy egy pár napon belül ezt nem lehet megtenni. Bejelenti, hogy amennyiben a gazdasági felügye­lőkről bebizonyítható, hogy nem a törvény szellemében járnak el, ak­kor azonnal szolgálaton kívül he­lyezi őket. Graefl Jenő indítványára a pa­naszt felvevő bizottságba Mózer Er­nőt, Könyves Lajost, Szijj Bálintot és Temesváry Imrét, a javaslattevő bizottságba pedig Vasadi Balogh Györgyöt, Nánássy Andort, gróf Széchenyi Viktort és Benczes Jánost választották meg. Az értekezlet fél 10 órakor végződött. H­alálra ítélték a buzsáki plébános­t A kir. tábla tegnap „gyilkosság“-ban mon­dotta ki bűnösnek. — Kötél általi halál az öreg Iváncsicsnak; tiz évi fegy­ház a fiának. — Kegyelmi kérvény megy a kir. Kúriához. Szenzációsan komoly fordulatot vett tegnap az a bű­nper, amely Plachner Lászlónak, a volt buzsáki plébánosnak 1921. évi július 4-én történt meggyilkolásáért kívánt elég­tételt szerezni a megsértett jog­rendnek. F. hó 5-én, kedden volt a pécsi kir. táblán a harmadik főtárgyalása annak a bünpörnek, amely Iván­csics János buzsáki jómódú korcs­­máros és fia, Sándor ellen indult meg annak idején a kaposvári kir. törvényszéken a gyilkosságban, il­letve „szándékos emberölés“- ben való részesség gyanúja alapján. A tegnapi tárgyalást megelőzően, november 23-án a kaposvári kir. törvényszék fogházában őrzött vád­lottak egyike, az Ivancsics-gyerek vallomásra jelentkezett Révy László dr. kir. ügyészségi elnöknél és jegyzőkönyvbe mondta, hogy a gyilkosságot valóban ő követte el, de nem egyedül, hanem két bűn­társával, akik között azonban az apja nem szerepelt. Meg is nevezte állítólagos tettestársait: Hosszú és Pasztusics nevű buzsáki fiatalembe­rek személyében, akik a tegnapi főtárgyalásra meg is idéztettek. A megnevezettek azonban bizonyítani tudták, hogy semmiféle összekötte­tésben nem állottak az Iváncsics fiúval, sőt azonkívül, hogy korkü­­lönbség is gátolta a cimboraságot, az egyik megnevezett éppen az eset napján nem is volt Buzsákon, ha­nem katonai szolgálatát teljesítette Nagykanizsán. Mikor ez a vallomás így nem bi­zonyult valónak, akkor a főtárgyalás folyama alatt újabb vallomást tett a fiatal Iváncsics és most már ötöd­ször változtatta meg előbbi vallo­másait. Természetesen magára vál­lalta az egész gyilkosságot, amely­ben állítása szerint apjának nem volt semmi része. A bíróság azon­ban e vallomás ellenében is igazolva látta az öreg Iváncsics bűnösségét és ennek merev tagadását valószí­­nűleg még súlyosbító körülménynek is vette. Déli fél egykor hirdette ki verdiktét a kir. tábla s az előbbi minősítést megváltoztatva, szándékos emberölés helyett most már „gyil­kosság“-ban mondotta ki bűnösnek Iváncsics Jánost, fiát pedig ugyanő cselekményben bűnsegédnek nyilvá­nította. Az öreg Iváncsicsot kötél általi halálra, fiát pedig tíz évi fegyházra ítélte a bíróság. Az ítélet kihirdetését dermedt apáthiával fogadta a magát ártat­lannak valló idős Iváncsics, akit a verdikt elhangzása után fiával együtt láncra vertek és úgy kísértek vissza Kaposvárra, a fogházba. A biróság a verdikt felolvasása után Nicsovics Sándor dr. védő ké­relmére kegyelmi tanáccsá alakult át és a határozat értelmében a kir. Kúriához fogja felterjeszteni az el­ítéltek kegyelmi kérvényét. Ez a halálos ítélet már a hetedik a pécsi kir. táblánál. Jegyzetek a faluról. — Néhány szó a ruházkodásról. — Mostanában több cikket is olvas­tam e lapban, mely pro és kontra megfigyeléseket közöl a falusiakról, a falu egyszerű embereiről, s majd a falusi „nyomorról“, majd a „bő­ségéről hoz példákat és sorol fel eseteket. Különösen megjegyeztem egy ta­nítónak azt a közleményét, mely vé­delmére kel azon felfogásnak, hogy a falusi nép napjainkban a szó szoros értelmében nélkülöz. Szegények, a szó igaz értelmében vett nincstele­nek, mindig voltak és lesznek. De az, akire ma falun azt mondják, hogy szegény, az szegény volt azelőtt is. Az ma az igazi szegény, akit Csonkamagyarország felfordult élete és közviszonyai kilendítettek régi megszokott helyéről, kenyeret adó állásából s most, a tél elején nincs ruhája, nincs mit enni, sőt nincs embernek való lakása sem, vagy ha mégis van, az olyan, hogy abban az a „nyomorgó“, szegény falusi egy napig sem lakna meg. Az igazi ínséges ma, aki a háború előtt meg­élt tisztességesen a fizetéséből, ma pedig, mint menekült, nem tud ke­gyelem-kenyeret sem keresni. Falun nincsenek letört „ekszisztenciák“! S lehet-e ott ínségről, nyomorról be­szélni, ahol egy liter tej 40, egy to­jás 30—35, egy gyalog-napszám 300 korona, vagy ahol egy öt tűzifa fel­vágásáért 2000 és egy 15 kilométe­res fuvarért 2500 koronát kérnek? Ismerem nagyon jól a falusi életet, de ismerem a falusi nép gondolko­dását is. Úgy áll itt valamiképen az igazság, hogy az ínséges igazi sze­gények sok minden jóról, kénye­lemről kénytelenek lemondani, vagy már le is mondtak, azok a falusi „nyomorgók“ pedig most kezdenek mindezekre rászokni. Mert hát he­lyén­való dolog-e az és mutatnak-e képtelen nyomorra azok az ezrekbe kerülő falusi lakodalmak, a menyecs­kék selyemruhái, a polgárasszonyok bársony­kabátjai, a falusi magas­­szárú és sarkú tízezer koronás cipők. És ha mindezeket a „nyomo­rúságos“ dolgokat beszerezni a jó falusiak a drágaság miatt sajnálják, készen kapjuk a feletet: „nem lehet megélni!“ A falusi nép a háború óta jobban öltözik és jobban él. Még a napszámos is, aki azelőtt a szegénységet képviselte, ma nem akar lemaradni, törtet a többi után, sárga cipőben, selyem harisnyában jár, mert szegénynek lenni vagy lát­szani falun ma — szégyen ! Ha azt bizonyítjuk a falusi ember előtt, hogy a magyar nép élete eddig is és ezután is az egyszerű életmódon maradt meg és nyert erőt, akkor talán nem fog panasz­kodni a drágaság miatt s nem érzi magát „nyomorgódnak! Sapienti sat. res.

Next