Uj-Somogy, 1933. október (15. évfolyam, 223-248. szám)
1933-10-01 / 223. szám
XV. évfolyam, 223. (4179.) szám. Ára: 12 fillér.____________________Kaposvár, 1933. október 1., vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak. KAPOSVÁR, KONTRÁSSY UTCA 6. SZÁM. ___ „ A _ ■ • ■"■l fegy hóra 2 pengd. — Negyed évre 6 pengd. — Fél évre 12 pengd. ",***IW*"*,* Felelős szerkesztő * Hirdetések Ára millimétersoronként IO Hu., szövegrészben 15 HHór TELE F,6 ^87, IH S 128. Dr. THURY ZSIGMOND. Hivatalos 6Q'pénzintézeti hirdetések millmétersoronként IS HU. Niels Bukh — a testnevelőreformátor. Tapintatlan, bántó cikk látott napvilágot pár nappal ezelőtt az Új Nemzedék hasábjain. Ez a cikk olyan színben tünteti fel Niels Bukhot — aki széleskörű tapasztalataival, tudásával, anthropológiai ismereteivel az újkori testnevelés reneszánszának megalkotója nemcsak Dániában, hanem mindenütt, ahol a kultúra gólyalábakon jár — mintha Niels Bukh tornarendszerével hazája s a tőle tanuló világ ifjúságának megrontója akarna lenni. Pedig hát az igazán nem tehető fel arról a becsületes szándékú férfiúról, aki azt vallja: »Dániának szüksége van oly fiatal nőkre és férfiakra, akik bajtársi lélekkel, hűséges bajtársi együttmunkálkodásban akarják és tudják magukra vállalni azokat a feladatokat, amelyeket a jövő követel és akik erős akarattal és a valódi értékeket tisztán látva és helyesen felfogva, meg is oldják azokat, mindig híven kitartva meggyőződésük mellett s mindig hiven követve ideáljaikat... De legmeglepőbb — rózsapir boríthatja el egész Európa Ollerupban résztvett testnevelőinek arcát ama szaklátás miatt —, hogy éppen nálunk és épp oly egyén, aki sohasem volt Niels Bukhnál — vette észre azt a romboló munkát, mit az új tornászvezér végez. Mit érezhet az a dán kormány, amelyik Niels Bukh munkásságát a dán király jelenlétében lovagi ranggal jutalmazta, iskolájára pedig tízezreket adott? Legfájdalmasabban érintheti azonban e megállapítás azt a zsűrit, amely Niels csapatát világbajnoki címmel tüntette ki. Büszke öntudat szállna meg engem is, mint minden jó magyart és soviniszta magyar módra döngetném mellemet a cikkíró megállapítására, ha nem tudnám, hogy nemcsak Európa nemzeteinek testnevelői keresik fel évről-évre tömegesebben Niels Bukh iskoláját, hanem még Japán és Amerika is ideküldi tanárait , ha nem éppen kiváló szakférfiak állapiottták volna meg róla, hogy ő teremtette meg a ma és a jövő tornáját Szomorú, hogy a nagy úttörőnek épp itt nálunk akadt támadója és épp akkor, amikor nemes céllal, szociális missziót teljesítve, a legelső magyar asszonynak ajánlva fel szolgálatait jön hozzánk, hogy a gondterhes homlokon elsimítsa a redőt, a fásult, szenvedő arcokon mosolyt derítsen és a szenvedők szeméről segítse felszárítani a nyomor könnyeit. Nem jöhet az üzletet kötni, aki »50 százalékot a Főméltóságú Asszony nyomorenyhítő akciójára, 25 százalékot az Újságírók Nyugdíjalapja és 25 százalékot a rendező egyesületek részére ajánlott fel«. Az sem lehet jó üzleti vállalkozás, mikor »Niels Bakhék 30 emberének Magyarországra és visszautazása 12.000 pengőbe kerül s ebből maguk a dán szereplők megtérítenek személyenként 250 P-t, vagyis összesen 7500 pengőt. Tehát minden dán tornásznak 250 pengőjébe kerül, hogy szerepelhessen Magyarországon. Nem nekem, sokkal hivatottabb helynek, az Országos Testnevelési Főiskolának, különösen pedig Kmetykó János főiskolai tanár úrnak, mint a legilletékesebbnek kellene felemelni tiltó szavát a cikkel szemben, akivel együtt tanulmányoztuk a romaforradalmár nagyszerű munkáját s aki ott szerzett tapasztalatai alapján Niels Bukh 64 sorozatból álló gyakorlataival szemben igen ügyesen összeállított 72 sorozat egymásba folyó gyakorlattal ajándékozta meg főiskolai hallgatóit. A cikk azon részével, mely a becsület mezejére is átcsap, nem foglalkozhatom, az Király Dezső és Niels Baich magánügye, amelyben az ítéletet majd a magyar bíróság mondja ki- Meg kell azonban állapítanom, hogy ha a cikkíró a gimnasztika hazájában járt volna s helyszíni tapasztalatok alapján megismerte volna a dán kisgyermek , gyermek és az alapvető gimnasztika közötti különbséget, amely a gyakorlatok mi nemiségében, felépítésében és végrehajtásában nyilván Takáts Gyulanul meg, vagy ha csak azt a fáradságot vette volna, hogy az iskolájából hazajöttek közleményeit átolvasta volna ezt a cikkét nem írja meg. Ha pedig információ alapján írta cikkét, akkor úgy saját, mint a jótékonyság szempontjából rossz ügyet szolgált. Nem feladatom védeni a mesterek mesterét, de a hálaérzet kötelez, hogy visszhangot adjak annak a belső sugallatnak, amit érzek Vele s volt dániai tanáraimmal szemben azért a sok Hasznos, értékes elméleti s gyakorlati ismeretért, amellyel tudásomat gyarapították. Szeretném, ha amikor közénk jön derék művészleányaival és fiaival, akkor lelkünkben mellékzöngék nem lennének, mindenütt meleg ünneplésben részesítenénk a trianoni koldusokért s az ifjúságért munkálkodó vezért. Sátek Janó esete. Irta: Czeglédi Márton. Az egész Trencsén vármegyében nem volt olyan módos gazda, mint Sátek Janó Isztebnikben. Az ő háza volt a legszebb a faluban. Az ő juhai voltak a legkövérebbek a legelőkön. Természetes, hogy neki volt a legnagyobb tekintélye a falubeli népek közt. Ezt leginkább az is bizonyítja, hogy amióta a csehek befészkelték magukat Felsőmagyarországra, hát őt csukták be legelőször és legtöbbször. Ami azonban nemhogy rontott volna a tekintélyén, hanem éppen ellenkezőleg. Olyan nagy becsületben tartották már ezért is, hogy a tiszteletes úr, Dobrovicz Sámuel uram sem átalította a saját portáján is meglátogatni. Különösen olyan időben látogatta meg leginkább, amikor a trencséni nacsalnik pecsétes leveleket küldözgetett érte. Mivelhogy ilyenkor egészen bizonyos volt, hogy Sátek gazda megint legalább egy hónapra a vármegyére kerül. Hogy pedig volt-e valamelyes bűne, vagy sem, azzal a trencséni cseh uraságok nem törődtek. Legutóbb is azért kötött bele a hatalmas nacsalnik, mert a magyarpárti követ parolázott vele, aztán meg angolul beszélgettek. Sáték gazda Amerikát járt ember volt. Tíz hosszú esztendeig segítette az amerikánusoknak a palotákat építeni Csikágó városában. Ott szerezte a vagyonát. Mert amikor hazakerült a messze tengeren túlról, pontosan ötezer dollár szorongott a széles tüszőjében. Azután a szép házát is maga építette. Igaz, hogy csak fából épült, de azért úgy nézett ki, mint a szomszédos Rozsnyay bárók pompás vadászkastélya. Büszke is volt erre a házra. Minden darabját maga vágta ki az erdőn, maga is faragta és gyalulta ki az amerikaiak fapalotamintájára. Meg is látszott rajta, az építője nemhiába járta meg a messze Amerikát. Persze eleinte a falubeli dévaj menyecskék, meg lányok csintalanul csúfolódtak. Bolond ez a Janó, hogy ilyen nagy házat épít. Hiszen kisebb is vincsuntig elegendő volna egy pár cselédnek. — Bozsemoj (Istenem) — mondta Janó meggyőződéssel. Hát hiszen hárman is lakunk benne. Velünk lakik az Ancsura is. — No hiszen nagy bolond vagy te fiam, Janó —, mondta neki a nénje, az ezer ráncos ábrázatú Hrobákné —, hiszen a kis Ancsura elfér még egy madárfészekbe is. Ki épít ma egy kétesztendős gyereknek egy nagy házat? — Nem érti azt az kelmed, Mara néném. Az igazság, hogy a kis .Ancsura most még csak olyan kicsi mint az öklöm. De hiszen majd megnő. Mivelhogy itt Trencsénben is megszoktak a gyerekek is nőni. Hát hiszen igaza is volt Janónak, mert bizony a kis Ancsura mostanában olyan takaros hajadonná serdült, hogy patyolat orcájáról még nótákat is énekeltek a falubeli fonóházakban . Ábrázata, színe akárcsak a hónak, Nincs olyan járása, talán csak a lónak, Nem találni neki a világon mását, Meg is tudja főzni babot, krumplit, kását. Azonban senki se higyje, hogy ez valami csúfolódó nóta lett volna. Dehogy is, mert a tót népeknél az ilyen nóta egy hajadonra csak magasztalás. Amelyik leányt a lovakhoz hasonlítják, az nagy szerencse. Mert, ha egy lány a lovakhoz hasonlítható, az után fél vármegye legénye úgy töri magát, hogy a hercegkisasszony után se különben. Hiszen tudjuk, hogy valamikor Szvatopluk király egy fehér lóért egy, egész országot adott el a magyaroknak. Pedig egy ország mégsem kicsinység. Ebben az időben a hatalmas trencséni nacsalnik sűrűn megfordult Janó házánál. Nem tudni, hogy a jó borovicska pálinka vonzotta-e oda a hatalmas uraságot, vagy talán más. Ámbár Janó gyanította, hogy alighanem az Ancsura patyolat ábrázatra lesz inkább az oka, hogy ez a hatalmas uraság nagyon parolázik vele. Aztán meg mostanában nem is csukják be, akármit cselekszik is. Egy szép napon ismét megjelent a hatalmas nacsalnik Janó házánál. — Dobre Ránó Nán nacsalnik (jó reggelt megyefőnök úr) — szólította meg illemtudóan Janó a vendéget — Talán csak nem vétettem mmwmßßßMimß0MißMmß0ißßßßfiBßMiimßtmßßg*mßßßmim Somogy vármegye közönsége is foglalkozni fog a Balaton környékének Nemzeti Parkká nyilvánítása iránti javaslattal. Annak a nagy nemzeti kincsnek a kiaknázása, amit a Balaton képvisel, most, amikor minden termelvényt veszteségre tudunk csak értékesíteni, fokozottan foglalkoztatja mindazon tényezőket, akiknek a Balatonhoz bármilyen vonatkozásuk van. A kiküszöbölendő bajok régóta ismeretesek: szervezetlenség és pénzhiány. Ezeken kíván segíteni az a tervezet, amit Iklódy Szabó János kincstári főtanácsos terjesztett a Balatoni Szövetség elé, melyről már megemlékeztünk lapunk-