Új Sport, 1990. november (1. évfolyam, 208-229. szám)

1990-11-01 / 208. szám

FÜGGETLEN ROMÁNIAI ORSZÁGOS MAGYAR SPORTNAPILAP I. ÉVFOLYAM 208. szám 1990. november 1, csütörtök Miniszter úr, emelem kalapom! Már az elején jól kezdődött. Szokatlan volt számomra, hogy csak úgy telefonon is horogra akadjon egy sportminiszter. Telefonhívásunkra Dinu úr sze­mélyesen válaszolt és ígéretéhez hí­ven az elmúlt pénteken percnyi pontossággal érkezett a szárhegyi nem­zetközi újságírótalálkozóra. A szimpatikus 43 éves miniszter készségesen válaszolt meg a kereszt­­koruuseure is: B. : — Hogyan látja hazánkban az ifjúsági és miniszter úr: S Sportmi­­nisztérium lélrehozása biztosítja-e vagy sem az optimális keretet a sport szempontjából ? C. D. : — A sémát más országoktól vettük át, de tudtommal sehol sem vad be. hlálunk az ifjusagot negyven éve szervezik úgy,­­hogy már elegük is van be.d­e. Különben az iskola­­rendszer és a katonaság hivatott er­re, nem tudom, hogy szükséges-e még külön a sporton keresztül is szer­vezni. Ha megengedtik, egy hasonlat­­­tal úgy képzeljék el az új miniszté­rium létrehozását, miu­tán a két Németország egyesítésével az NDK falta volna fel az NSZK-t és nem for­dítva. Ne feledjük el, hogy egyelőre sport hozott valutát az országnak, sőt a­mi több jóval többet mint például a kohászati ipar, az ifjúsági részlegnek ellenben vékony a pénztárcája.­­ B. : — Hogyan látja, mi az oka a román foci ilyen gyors hanyatlásának? C. D.: — Sajnos a dolgok mögött ,a­­lapvető tartalmi hibák vannak. Azzal kezdtünk takarózn­i, hogy szerződn­ek legjobbjaink. Nem külföldre szabad elfelejteni, hogy a keleti tömbből Ro­mánia adta el a legkevesebb profi­­játékost. Arról nem is beszélve, hogy Temesvárról nem távozott egyetlen játékos sem. A válogatottról annyit, hogy idegenlégiósaink számára bolgárok elleni mérkőzés kitűnő alka­a­lom volt egy családi látogatás szá­mára. Egyelőre nem tudjuk kellőkép­pen motiválni őket, amikor eljön az idő, hogy teljesítményüknek lelően legyenek javadalmazva, mégse­majd munkájuk minősége is más lesz. Apro­pó ! Képzeljék, uraim, máris fel­merült, hogy a parlament napirend­re tűzze a román labdarúgás helyze­tét. Úgy látszik egyesek mit sem változtak, hiszen a régi rendszerben is ez volt a divat. 1982-ben, mikor lebőgött az NSZK válogatottja, a ke­rettagok kb. 290 ezer márkával ke­restek kevesebbet. Nos, így kell(ene) megoldani itt is a helyzetet Az elmúlt kupaszerdával kapcso­latban elmondok egy érdekes esetet. A temesvári Poll a madridi jó sze­replés után feltelt a tipikus román­­balkáni nagyképűséggel, s edzőjük már még annyi fáradtságot sem vett, hogy megnézze ellenfelüket játszani. Amikor a portugál újságírók meg­kérdezték, miit tud csapatukról, an­­­nyit mondott: — Úgy tudom, egy jó képességű csapat. Komolyra fordítva a szót már elő­rehaladott állapotban van a minőségi labdarúgó státuszának kidolgozása, s ha eljön az idő, hogy elvégzett mun­ka után javadalmazhatunk, akkor labdarúgásunkban bekövetkezhet a minőségi ugrás. R.: — Mi az álláspontja a külföld­re szerződött játékosokkal kapcsolat­ban. Értem ezalatt a nemzeti kisebb­ségekhez tartozó játékosokat is, akik etnikai okok miatt keresnek külföl­dön kenyeret ? C.D. : — Sajnos etnikai problémák­kal nem csak nálunk küzdenek, Európa-szerte az országban sok helyen vannak ilyen jellegű gondok, s én személyesen remélem, hogy mielőbb (Folytatás a 3. oldalon) Halmágyi Zsolt Ami nem sikerült Baggionak, az most tény és való Garami és Zarzi szám­ára. A 12. férfi röplabda vébé győztese a sportág feljauuása óta első ízben Olaszország, b­­ár az öreg kontinens bajnokaként érkezett Rio de Jameiróba, Judo Velasco legénysége, senki sem gondolta mester molyan, hogy a büszke világelső ko­cí­met is elhódítja. Nem is vette zokon mindezt, hiszen olyan nagyvadak vi­csorogtak egymásra a küzdelem kez­detén, mint a házigazda Brazília, a címvédő Ut­A, Szovjetunió, a világku­pa győztes Kuba és még néhány töb­bé kevésbé titkos esélyes gárda. Az események sodrása azonban sok min­dent letisztázott, így nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok csa­pata Karch Király óta nem tudott ú­­jabb gyémántokat csiszolni, a nagy európai felfedezett Svédország még nem elég fajsúlyos egy ekkora kalibe­rű versenyhez meg hasonlók. Ez­zel szemben a házigazdák zavartala­nul vágtattak a végső cél felé és úgy tűnt, hogy senki sem állhatja út­ját a kávéhengernek. Jaszerint játszmát sem veszítettek el és messze a legjobb pontarányt vallhatták a magukénak, amikor pe­dig zsebre tették egyik sztárcsapatát, Franciaországo­t, mindenki számára tiszta volt, hogy itt csak egy valaki nyerhet. A végső csatározásokba raj­tuk kívül még Kuba, Olaszország és Szovjetunió jutott. Az első párban Kuba, aki eddig nem a formaidőzí­tések nagymestereként volt ismeretes, állva az örök röplabdanagyhatalom Szovjetuniót, de ki figyelt már erre amikor a Kis Maracam­ának becé­zett riói csarnokban Brazília kész­en állít az újabb áldozatbemutatásra a röplabda-isten oltárán, ott szomorkodott Itália. A Bárányként meccs az elképzelt forgatókönyv szerint ■ zajlott szinte pontot is alig szerzett az euró­pai csapat, míg Paolao vízfakasztó ü­­tései nyomán egyre-másra gyűjtötte pontjait a cariocas csapat. A máso­dik játszmában azonban valami egé­szen váratlan dolog történt. A bá­rány oroszlánná változott, Freitas mester hiába próbált lelket önteni csapatába, a brazil csapatnak a to­vábbiakban csak apró fellángolásai voltak, így lényegében akadálytalanul jutott a döntőbe Olaszország. Ami aztán a brazilokkal történt, az bár­mi fájdalmas is volt, ha jól belegon­dolunk törvényszerűség. A bronzért folyó meccsen a Szovjetunió sima három játszmában verte a teljesen szétesett, porig sújtott nagy esélyest. Egészen rövid idő alatt úgy intézte el a Szbornaja kávéországot, hogy a közel 30 ezer brazil szurkolónak ideje sem volt megharagudnia kedvenceire. A csalódott nagy csend csupán per­cekig telepedett a Maracaninho lelá­tóira, mert már jöttek is a nagy gála szereplői. Az csak természetes, hogy a vér­rokonnak szurkolt­ a közönség, meg aztán ki bo­csá­jthatta meg az olaszok­nak, hogy a kedvenceket elsöpörje a nagy útról. Az olaszok nehezen len­dültek játékba, de ezt már megszok­hatta az aki nyomon követte a röp­labda vébét. Az első játszma 36 perc alatt a karibiaké. Az olaszok annyi­ra meg vannak zavarodva, hogy egy­máson esnek keresztül, amikor a má­rFolytatás a 3. oldalon) Csinta Samu * Ö­kölvívás • Evander Holyfield nyerte a Las Vegasban, a Hotel Mirage-ban ren­dezett nehézsúlyú ökölvívó-világbaj­noki döntőt, aki a harmadik menet­ben kiütötte a cím védőjét, James „Bustar“ Douglast. Ezzel ő lett mind­három hivatásos világszervezet (WBA, WBC, IBF) bajnoka így tehát nem lesz Douglas-Tyson visszavágó a profi nehézsúlyú ököl­vívó-világbajnoki címért. A kihívó Evander Holyfield ugyanis a 7:10 perc­ben kiütéssel nyert a címvédő James Douglas ellen.­­ A bukmékerek igencsak elszámítot­ták magu­k­at amikor Douglas esélyeit 7:5 arányban látták jobbnak, Holy­field sikerét nem tartották valószí­nűnek, annak ellenére, hogy jócskán akadtak intő jelek. Már a mérlegelés­nél kitűnt, hogy a február 11-én Mi­ Holyfield az új világbajnok ke­­ysont kiütő „Buster“ több mint hasz kilót szedett magára az elmúlt hónapokban, mozgása lelassult. A szőrí­­óban már az első ütésváltások után kiderült, hogy a nincs igazán jó formában­ világbajnok Holyfield már az első menetben meglepte ellen­felét. Váltakozó ütéseivel nehéz helyzetbe hozta Douglast, a­ki a pihe­nő után sem talált magára. A má­sodik menetet is a kihívó irányította, többet mozgott és ütött. Douglast mérkőzés vezetője kétszer is figyel­­­meztette fogásért. Következett a mindent eldöntő har­madik felvonás. Holyfield egy jobb­horoggal csaknem leterítette ellenfe­(Folytatás a 3. oldalon) Kemenes Árpád Az RLSZ közölte, nem játszunk Albániával, azért mert bizonyítani akarunk a kupaküzdelmeken a 2 oldalon HÍRÖZÖN a­ 4 oldalon

Next