Új Szabad Száj, 1991 (3. évfolyam, 1-14. szám)

1991-01-03 / 1. szám

2­­%£ vSatt,% A körzetis Köre Jóska memoárjából 1. A frontember Rába Patyi kedvenc nótáját húzatta a Fótos Gatya csárdában: „Nótás kedvű volt az apám!” A prímás boszorkányosan ügyködött a szárazfával, a brácsás­ra, cimbalmosra, bőgősre sem lehetett panasz. A rossz nyelvek szerint Patyi nem is ismerhette az apját, mert a 2. Ukrán Front derék őrmester alig­hogy meghűtötte a különösebben nem vonakodó Rába Tecát, vintorkáját kapva loholt a százada után. Patyi azonban szemernyi kétséget sem akart hagy­ni a megboldogult atya mulatérozási szokásait ille­tően, miért is hangját jól kieresztette, kitartotta, zengette, zengette a bánatos baritont. A csárda ko­csikerék-csillárjáról hamarosan aprócska porpa­macsok ereszkedtek alá, és a fakultás fali tapéta is hellyel-közzel lehámlási hajlamdóságot mutatott. Vele harsogtak a hű társak, szinte mind a zsigerükig elérzékenyülve, ahogyan illik is. Patyi éppen a következő direkciót adta: „Dalos aj­kú kismadárka, szállj a­z apám sírhalmára!”, amikor a műélvezéstől könnypárás és enyhén bandzsító te­kintete csak felfogott valami ünneprontást, mond­hatni: blaszfémiát. Kaporka Matyi nem danolt! Mi több, Kaporka Matyi kohász menyétképén valami gúnyos félmosoly vibrált! Pedig az is az ő harmadik rundó szürkebarátját ve­delte! Patyi azért végigfújta akkurátusán. Majd ácsit intett a prímásnak. Megtörölte a homlokát. Kiitta a borát. A poharat némi fölös zajjal, indulattal az abroszra bocsátotta. És egész testével Kaporka Matyi felé fordult. - Valami nem klappol, pajtikám? Ez volt az a pillanat, amikor Lubás Laci kivonta szív­­lapátnyi mancsát a mellette elterpeszkedő Csege Muci tangájából - hja, kérem, igen-igen praktiku­sak a mélyen lecsüngő abroszok! - és kuvaszéber lett. A bivalyerős Patyi szelíd hangja olyan volt, mint a közelgő vihar levélpörgető fuvallata. Magyarán: balhészag lógott a levegőben! - A madárnak csőre van. Nem ajka - jegyezte meg higgadtan és tárgyszerűen Kaporka Matyi. Rába Matyi elképedt. Azért ekkora pofátlanságra nem számított. Ugrott is volna Matyi torkának, de ekkor egy váratlan rövidzárlat sötétségbe borította a termet. (Mellesleg én csináltam...) A homály lep­le alatt Kaporka meglépett. Húzott, hogy elérje az ózdi személyt. Hanem ettől fogva „téma” lett Rába Patyi állítóla­gos háborús származása. Tisztes távolból, a háta mögött egyes égetnivaló helybéli lakosok a Katyu­­sát dúdolgatták. Aztán egyszer a szegény fölbérelt Tajték Ernőnek nem sikerült idejében elugrania. Patyi félholtra verte. A tökéletes agyonveréstől csak úgy menekedett meg, hogy előhalászta egykori munkásőr igazolványát, s azzal adott immár nem fu­­migálható nyomatékot mentegetőzésének: ő csak nosztalgiából konyikálta a Katyusát, nem pedig Pa­tyi bosszantására. Egyelőre nyugi van. Két hete és három napja. 2­ 2. Sperhakni Ezt az apósom, Hóbirkás Bálint mesélte, aki az öt­venes években egy ideig állami gazdasági igazgató volt. Egy ideig, mert horvát rokonai miatt hamar kémhírbe keverték, internálták. Szóval... Elszaporodott a kolorádóbogár. Jött is ki a járástól hamar a „bogárbiztos”, biciklin. Egy fiatal, faros­­mellyes fruska. A gazdaság központja a régi kismajorban volt, s an­nak egyetlen téglaépületében Hóbirkás igazgatói irodája. Benn böhömnagy Rákosi-mellszobor. Éj­szakára oda szállásolta el Topa Terézia elvtársnőt, a kolorádó elleni szakszerű hadjárat hivatalos kö­zegét. A kulcsot átadta apósom, nyugodalmas pihe­nést kívánt, s hazamotorozott a faluba. Topa Terézia meg csakhamar nekilátott az estvéli mosakodásnak. Petrófénynél, lavórból, a néhány csellengő major­sági férfiember kimondhatatlan örömére. Hárman is lesték a százados eperfa árnyából a függönytelen ablakot. Zsebe Kuka bácsi, a környék leghíresebb juhnyírója, Pákász Laci, a frissiben doktorált ba­romorvos, meg a félkegyelmű Hurka Simi, a liba­pásztor. De ő nem volt számos. Egyszer csak meg­nyílt az ablak, és loccs, ki a mosdóvíz. Majdnem Zsebe Kuka bácsira. A többiek visszább álltak, be­leolvadtak a tűszínű feketeségbe. - Szabadság elvtársnő! - találta fel magát az öreg. - Tisztálkodunk, tisztálkodunk? - Szabadság, jóember! Hanem a szép illem nem divat e tájon, amint látom! Mit ácsingózik itt az ab­lak alatt? - szólt ki még nedvesen villogó vállakkal, keblekkel a bogárbiztos. - Tán az is lenne a legjobb, ha be tetszene engem bocsátani! - vihogta fogatlan szájával Zsebe Kuka. - Hogyne! Aztán adna nekem, gyönge debreeni kislánynak, azzal a szégyentelenül nagy micsodájá­val t - évődött Topa elvtársnő. - Papa! Tartsa szóval! - súgta a homályból a ba­romorvos, azzal elsompolyodott az épület mögé, ahol a bejárati ajtó volt. - Hát aztán miből gondolja, hogy olyan szégyente­lenül nagy az enyém? - tudakolta a juhnyíró. - Erősen duzzad a pantalló a bal zsebe tájékán. - Hát ez csak egy rúdelemes szeblámpa! - rikkan­totta az öreg, és mindjárt oda is világított egyet. De már ekkor valaki el is fújta benn a petrólámpát, és mohó kezekkel kapott a jól fejlett keblekhez. Há­tulról. A lavór meg­pöndülve kiesett! Kisvártatva az ablak szépen becsukódott, néhány el­fojtott sikkantás meg azt hírelte, hogy a baromor­vosnak nem csak az ajtóhoz volt sperhaknija! SZÁJZÁRSZÓ Jövőre itt a gazdasági mélypont: szédítő madártávlat békaperspektívából. * Traktor - peresztrojka - vodka - Nobel-díj hát nem akármilyen életút! * Hány egyszerhasználatos fecskendőre telik egy Nobel díjból? * Nemcsak a magányos farkas élete nehéz, gondoljunk a magányos nagymamákra! * Kölcsönösségi alapon a magyar farmergazdaságok megalakulása után számítani lehet az amerikai tsz­­mozgalom felvirágzására. * Felszólították a várótermi (te)megszálló csapatokat, de a hajléktalanok haj­thatatlanok! * Újabb szerencsejáték Budapesten! Kaparj kurta, neked is jut! Mi van a cilinderben? Nagy remények, vagy ha nem hát kisnyúl! * Elmúlt a fogászati hónap. Na most már én is ki me­rem nyitni a számat. * Alkotmány­módosítási javaslat: legyen Főkormány! Jövőre megáll az infláció növekedése - olvasom. Az indoklásból itt közlünk három véleményt, tessék választani: 1. Na ja, mert eléri a csillagos eget! 2. Mert itt lesz már a Kánaán! 3. Mert akkor meg majd hízni kezd! Az alábbiakban idézzük az országgyűlés címére nem­rég érkezett távirat szövegét: „ Tuerelmetlennel vaarjuk a beigeert hordookat! Szol­nok. ” Rák Béla Ejnye komám! Hát te milyen fákat ültettél az ősszel

Next