Uj Szó, 1946. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1946-03-15 / 62. szám

Uj SsBÔ 1946 március 15, péntek­ TÁNCSICS MIHÁLY Petőfi »15. Március 1848.« címmel verset írt hozzá. A forradalmi ifjú­ság, március vívmányaként, maga szabadította ki őt a börtönből. Lapja, a »Munkások Lapja« — amely a magyar sajtóban először képviselte a munkásérdekeket — csak nyolc hónapig élt (1848 ápri­lis 2—­1848 december 24). A kormány betiltotta. Amit Petőfi versekben kö­vetelt, azt Táncsics cikkekben sür­gette. Követelte: az összes úrbéri ter­hek s a nemesség összes politikai és gazdasági kiváltságainak azonnali megszüntetését, az uradalmi földek felosztását, a százholdas birtokmaxi­mum törvénybeiktatását s teljes köz­ségi önkormányzatot. Táncsics szegény ember volt és lapjának olvasói munkások és pa­rasztok. »Forradalom« címen füzet­sorozatot adott ki. A belügyi kor­mány külön ügyosztályt rendezett be, hogy ellensúlyozz­a Táncsics mun­káját. Hiába! A füzetek el­jutottak a magyar rónákra és a mag­yar kül­városok nyomortanyáira — világí­tottak és gyújtottak. Táncsics Mihályt a régi magyaar élet uralkodói, irányítói elhallgatják. A magyar virasztság és munkásság szebb, jobb, emberibb életéért har­colt Táncsics, természetes tehát, hogy amíg élt, üldözték, bebörtönöz­­ték, a halála után börtönőreinek utódai eltagadták még a létét is. De a mai Magyarország, a német ga*­­tól megtisztított ország dolgozó pa­­­rasztjai, munkásai és értelmisége megismerkedve ennek az önzetlen, törhetetlen sz­abadsághősnek az éle­­tével — hálásan és hűségesen ün­nepli emlékét, azzal, hogy síkraszáll tanaiért. ..6. 8. Táncsics Mihály Petőfi Sándor a mag­yar demokrácia vezére 1848-ban­ ­ Petőfi Sándorról a magyar reakció­kat a legendát terjesztette, hogy csak költő volt és kora politikai mozgal­maiba úgyszólván csak véletlenül sodródott bele. A valóságban Petőfi nemcsak népköltő volt, hanem nép­­vezér is. .A 48-as magyar nemzeti for­radalom demokratikus balszárnyának legtisztábban látó, legkövetkezete­sebb politikusa. Petőfi nem­ Mak köl­tészetével, hanem politikai működésé­vel is utat és példát mutatott a ma­gyarságnak egy évszázadra. Nemzeti szabadság és népszabadság, magyar függetlenség és magyar demokrácia; ezért a két célért harcolt Petőfi 1848 március 15-től kezdve, amikor első­­ízben lépett népvezérként a politikai harcok porondjára. Mik voltak azok az irányító elvek, melyek Petőfi Sándor politikai mű­ködését kortársaitól, akik szintén a nemzeti függetlenségért és a job­­bágyfelszabadításért szálltak síkra, megkülönböztették . Mindenekelőtt az, hogy Petőfi a nemzeti harcban Ma­­gyarország függetlenségéért és szabadságáért, a magyar nép tö­megmozgalmát, aktív cselekvé­sét tartotta a döntő tényezőnek. Nem azt mondta a népnek, hogy maradjon csendben, nyugodtan várja be, amíg a magyar nemesi ellenzék vezérpolitikusai a megyegyűléseken és az országgyűlésen ezt vagy azt a részleteredményt érik el, ő nem rész­leteredményeket akart, hanem a tel­jes magyar nemzeti szabadságot, a teljes és azonnali jobbágyfelszabadí­tást és tudta, hogy ezt a célt csak a magyar nép tömegcselekvésével le­het kivívni és biztosítani. Petőfi nem várja be, amíg 48 márciusában a po­zsonyi nemesi országgyűlés végre valahára »felemelkedik a körülmé­nyek színvonalára«, hanem társai­val, a pesti ifjúság demokratikus szervezeteivel, megszervezte a már­cius 15-i pesti népmegmozdulást és a forradalmi úton kivívott szabadság befejezett legfőbb gondja, hogy a nép állandó, éber készenlétben álljon, az események döntő té­nyezője maradjon. A népmozgalom állandó nyomása és ellenőrzése alá akarta helyezni az első magyar felelős minisztériumot, a Batthyány-kormányt is, hogy előrehajtsa, cselekedetekre serkentse a bécsi német kamarilla ellen. Petőfi nemzeti egységet akart, de ezt nem úgy értelmezte, hogy a nép vak biza­lommal engedje át az ország politi­kájának és a szabadságharcnak ve­zetését azoknak, akik féltek felvenni a német elnyomók ellen az élet-ha­­lálharcot. Petőfi már márciusban tudta, hogy ez a harc elkerülhetetlen és fel kell készülni rá. Felkészülni rá pedig nem lehet máskép, mint a néptömegek mozgósításával. Petőfi tudta, hogy mit jelent azt a népet a haza védelmére mozgósítani. Teljes erővel síkraszállt az úrbéri terhek gyökeres eltörléséért. Amikor Szabadszálláson képviselőnek jelöl­tette magát Táncsics Mihály a Mun­kások Újságjában azzal ajánlja vá­lasztóinak, hogy Petőfi is a dézsma és a regálék gyökeres megszünteté­séért küzd. A teljes demokratikus jogegyenlőségért is azért szállt síkra, a demokratikus jogok minden korlátozásával is azért fordult szembe, hogy a függetlenségi harc számára megnyerje a néptömegeket. Fellépett az ellen, hogy újra beve­zessék a sajtószabadságot korlátozó cenzúrát, hogy a lapengedélyeket újra kaucióhoz kössék, hogy a vá­lasztójogból vagyoni cenzussal kire­­kesszék az alsó néptömegeket. A függetlenségi harc a német el­nyomók ellen csak akkor vezethet sikerre, ha a népre támaszkodik — ez volt Petőfi 1848-as politi­kai mű­ködésének irányító gondolata. E gondolat jegyében nemcsak írt, agi­tált, izgatott, hanem szervezett is. Élénk részt vett a 48-as szabadság?, harc népi balszárnnyának szervezeti életében. A legdemokratikusabb, a német elnyomás ellen legkövetkeze­tesebben harcra szólító napilapnak, a Március 15-nek állandó munkatársa. A legdemokratikusabb politikai szer­­vezetek, a »Forradalmi Csarnok«, a »Függetlenségi Kör«, az »Egyenlő­­ségi Társulat« vezetőségi tagja. Pe­tőfi a legszorosabb kapcsolatban állt az országgyűlés szélső baloldalával, az ú. n. »flamingókkal«, a »vörös tol­lasokkal«, akikre Kossuth, mint a Honvédelmi Bizottmány elnöke, a megalkuvókkal szemben Pesten és Debrecenben is támaszkodott. A néptömegek aktivitásának ébren­ tartására Petőfi népgyűlések, nccai tüntetések szervezéséhez folyamo­dott. Hyen népgyűlésből nccai tün­tetéssé fejlődő megmozdulás volt március 15-e is. A 48-as év minden politikai válságánál és­­ fordulatánál Petőfi azonnal népgyűlést hív egy­be. Két hétre március 15-e után, március 31-én már újra népgyűlést tart abból az alkalomból, hogy a bécsi német kormány a Batthyány­­kormány kezéből ki akarta venni a hadügy és pénzügy intézzését. Április 5-én újra népgyűlést hív egybe, má­jus 10-én pedig hatalmas nccai tün­tetést rendez báró Lederer, a budai német katonai parancsnok ellen, aki megtagadta a Batthyány-kormány parancsának teljesítését a magyar nemzetőrség számára szükséges fegyverek kiadásáról és vérfürdőt rendezett Pest uccáin. Fegyvert a nép kezébe! — ez volt Petőfi egyik fő követelése 48-ban, a szabadságharc megindulása előtt. Már március 11-én fegyverke­zésre szólítja fel a népet. A májusi nagy népakció is a fegyverek miatt robbant ki. Augusztusban Petőfi éles izgatást kezd a kormány ellen, mert az újonnan felállítandó magyar csa­patokat a régi német-osztrák kerete­ken belül akarta me­g­szervezni. Szeptemberben a magyar hadügy­­miniszter, Mészáros Lázár, utasítása ellenére a katonai engedelmesség megtagadására, hazaszökésre lázítja az idegenben szolgáló, német érdeke­ket védő magyar katonákat Hon­védő, igazi nemzeti hadsereget akart Petőfi, amellyel a magyarság megvívhatja önvédelmi, felszaba­dító háborúját a német elnyomók ellen. És amikor Kossuth megterem­tette a szabadságharc hadseregét, Petőfi azonnal katonának jelentke­zett Mert a németek elleni fegyveres harcot követelte, szervezte, készí­tette elő, ezért lett Petőfi a németek és magyarországi szolgáik szemében a magyar szabadságharc egyik leg­gyűlöltebb alakjává. A magyar füg­getlenség árulói Petőfit tartották egyik legveszélyesebb ellenségüknek — és joggal! Mert ő volt az, akiben a demokratikus éberség, a megalku­vókkal és behódolókkal szembeni bi­zalmatlanság erénye a legjobban volt kifejlődve és aki éppen ezért mindig idejében leplezte le a néme­tek és a németek belső ügynökeinek reakciós mesterkedéseit. Tőle szár­mazik a nagyszerű mondás: könnyű bánni külső ellenünkkel, ha kivesznek a belső bitangok! Márciusban fellép a pesti svábok el­len, amikor azok Bécs utasítására rendezett zsidóellenes heccekkel akarták elterelni a figyelmet az igazi ellenségről, a német elnyo­mók­ról. Szeptemberben az Egyenlőségi Társulat nevében kiadott kiáltvá­nyában nyíltan fellép a német el­nyomók magyar szövetségesei ellen: »Saját fiaink és testvéreink őrizték kivont karddal tömlöcünket — írja — se tömlöctartókat a mi pénzünk­kel, a mi véres verítékünkkel fizette az ausztriai német kormány«. »Lam­­berg szívében kés, Latour nyakán kötél« — ez volt a republikánus for­radalmár Petőfi politikai hitvallása. Csoda-e, hogy Petőfit a németek magyar tömlöctartói megtették »muszka spiónnak«? Azok a »ma­gyar« hatóságok, melyek Windisch­­grätz és Haynau hadaival jöttek vissz az országba, köröztették! Sőt, a »civilizáció« védelmére hivatkozva hirdették ellene az irtóhadjáratot. A »Figyelmező« című szennylap, elődje a magyar reakciós sajtónak, 1849 február 24-én ezt írta: »Nem szé­gyen, gyalázat-e az, hogy Magyar­­ország, mely 800 esztendő óta védel­mezte Európát a barbarizmus ellen, most elindult vesztébe egy Petőfi, Pálfi, Madarász, Kossuth és egy szellemi épúgy, mint anyagi goromba szalont! mangalicának, Táncsicsnak szavaival Pokolba, pokolba minden március 15-i históriával!« Így írtak kilenc évtized előtt Hor­­thyék, Szarédyék, Szálasiék_ elődjei. Petőfi ellen védték a »civilizációt«­ mint ahogy’an ma is azt »védi« a mai reakció. Tanuljunk Petőfitől­ Tanuljuk meg tőle, hogyan kell gyűlölni teljes lélekkel a fasizmust, a reakció min­den vállfáját, a nép ellenségeit Ta­nuljuk meg tőle, hogyan kell a nem­­­zet függetlenségi harcát a nép har­cává tenni. Tanuljuk meg tőle, ho­gyan kell kiváltani és szervezni a ma­gyar nép mozgalmát és cselekvését a demokratikus népi Magyarország győzelme érdekében. K. J. Petőfi Sándor Emlékezés Táncsics Mihályra ADY ENDRE Kend volt, Táncsics Mihály. A mi kora lelkünk Attila ugarján, Táblabirák földjén. Szenvedő szerelmünk. Kendet ostorozták. Kutya se becsülte. Mert kend senki se volt. Mindenkiért hevült, Parasztanya szülte. Kendnek sok fájdalmát Szívesen fájlaljuk. S e fájó országban Kendnek és szerepét Szívesen vállaljuk. Kend bizony elporladt. De mink, akik élünk: Vagyunk bizalommal. Vagyunk új Táncsicsok , miként kend. remélünk. Kend új rendet akart: Mindenkit szeretni. Mi más rendre vágyun­k. Vagy igaz világ lesz. Vagy nem lesz itt semmi. Kendet azért mégis Aldunk, mint egy szentet. Istenünk, az Eszme. Haló porában is Aldja­ verje kendet

Next