Uj Szó, 1946. június (2. évfolyam, 122-144. szám)
1946-06-12 / 130. szám
1946 június 13, szerda Uj Szil 8 Új élet a felszabadult Kárpátalján Nem telt el még egy esztendő azóta, hogy Kárpátalja népe Szovjet-Ukrajnához csatlakozott, de ez a néhány hónap is elég volt ahhoz, hogy az ország yi,romai és falvai a felismerhetetlenségig megváltozzanak. Az emberek megfeszített erővel dolgoznak a gazdasági és a kulturális élet fejlesztésén, városaik és falvaik szépítésén. Tizshorodon, a terület központjában. 5000 lakos vett részt a háború nyomainak eltakarításában. A Sztálin, grádi parton, a tereken és a nemrégiben megnyílt egyetemet környező uccákon, a parkokban és a kertekben sokezer fát meg bokrot ültettek el. Gyárán fejlődik a művészet minden egyes ága. A szovjet hatalom ukrán drámai szinházat létesitett. Megalakult a kárpátaljai dal- és táncegyüttes. Egy 200 főből álló műkedvelő csoport Kievbe utazott, ahol nagy sikerrel vendégszerepelt. Egymás után jelennek meg könyvek. Borsos-Komjátszki most fejezte be az ország reményét, felszabadításáról szóló nagy kör. Andrej Patrusz-Karpatszki megírta a »Nép fia« című hosszabb versét, amelynek középpontjában Oleg Borkanyuk áll, akit partizán tevékenysége miatt a németek kivégeztek. Nemrégiben hagyta el a sajtót Petro Gojda két versgyűjteménye, amelyek osztatlan tetszéssel találkoztak. A falvak és a városok dolgozó népének életében gyökeres fordulat következett be. A földet fölosztották a falusi nincsetelenek közt úgy, hogy ma már Kárpátalján nincs szovjet földnélküli vagy törpebirtokos. A hatalom minden erejével segítette a parasztokat a mezőgazdasági munkák elvégzése közben. Műtrágyát, vetőmagot és mezőgazdasági gépeket bocsátott rendelkezésükre. Heteken át hosszú vonatokon szállították Kárpátaljára a keleti országrészekből a különböző mezőgazdasági felszerelést, amit azután a parasztok között osztottak szét. A körzeti és helyi népbizottságok megszervezték a lónélküli gazdaságok igavonó barommal való ellátását. Ma Kárpátalja egész területe meg van művelve és a lakosság bizakodva tekint az aratás elé. Eszeny községben Mária Mitrovca kezdeményezésére megalakult az első kolhoz, 20 parasztcsalád részvételével. Az állam meglévő földjükhöz még 100 hektárt ajándékozott és két traktort küldött számukra. A falvak kulturális élete is megváltozott. Mindenfelé iskolákat, klubokat, olvasótermeket és ambulatóriumokat építenek A Felvidék lakosainak nagy része egyáltalán nem volt még mozgószínházban. Most 32 állandó jellegű mozgó működik Kárpátalján, vándor mozgók, pedig a legeldugottabb falvakat is felkeresik. Nagy gondot fordítanak a rádió elterjedésének is. Több rádióközpontot létesítettek, amelyek már most is ezer meg ezer falusi dolgozó számára teszik lehetővé a rádió hallgatását. Kárpátalja ipari üzemei is egymásután veszik fel újra a munkát. Mukacsevon petróleumfinomító működik, amelyet maguk a munkások állítottak helyre s most hónapról-hónapra egyre inkább túlszárnyalják a termelési tervet. Hnyicán egy munkáscsoport a volt szegényparaszt Iván Matisinyec vezetésével helyreállította a szénbányát. Szolotyinban megkezdődött a sóbányászat. Perecsinyben újra füstölnek a vegyigyár kéményei. Az egyes városok kultúrélete gyorsan fejlődik. Berehovón megjelent az első új, •Ság. Ugyanitt sebészeti tanfolyamot, bábaképzőt, valamint szini- és zeneiskolát nyitottak, üzshorodon most szervezik a történelmi-néprajzi múzeumot. Mukacsevon nemrégiben nyílt meg az első Kárpátaljai Tudományos Kutatóintézet. Most szervezik a Filharmóniai Zenekart, Uzshorodon hatalmas sporttelepet építenek. Általában a sportélet egész Kárpátalján fellendülőben van. Eddig 52 futball, csapat játszik, amelyek most készítik elő az országos bajnoksági mérkőzést. A. HAVIN Egy moszkvai gyárban modern, kombinált rádió és grammofon készülékeket állítanak elő Szer íeíem • r ta VANDA VASZIUEVSZKA Porditottat Makói Imre 25 Persze, hát kitől is kérne tanácsot? Egy normális embernek kell elolvasni a sürgönyt, meg kell mondania a véleményét, meg kell magyaráznia a dolgot, de minél gyorsabban, különben beleőrül. — Egy tapodtat sem! Sehová! Meg vagy bolondulva?! Ebben a i percben jön haza a munkából. Az arca olyan, mint a kiterített halotté és az megint el akar szaladni! Megyek, szólok a házmesternek, majd a kislánya elszalad, idehozza neked a Voroncovodat, ha már nem bír meglenni nélküle. Te meg ülj le!... Mária maga is csodálkozott rajta, hogy hogyan történhetett, de engedelmeskedett. Talán azért, mert, az ereje teljesen felmondta a szolgálatot. A lába egyszerre olyan gyenge, tehetetlen lett, mintha kiszedték volna belőle a csontot. Leereszkedett a székre. A szoba körbeforgott körülötte 68 ő úgy himbálózott benne, mintha körhintán ülne. Engedelmesen kiitta a teáját, nem is érezte, hogy égeti a szája szelét. Az asztalon ott hevert a két papirgatacsin, nem bírta levenni róluk a szemét. Melyikben van az igazság, melyik dönti el az ő sorsát. A dátumok! Ez a gondolat vakító fénnyel hasított agyába. A hivatalos értesítés dátumát ismerte. Ezezer is elismételte magában. Ez a dátum mély szakadék, feneketlen ür gyanánt tátongott régi és mostani élete között; égig érő kínai falként emelkedett a múlt és jelen között. De a távirat? Számok, számok, számok. Egész sor. Mit jelentenek azok, hogy kell kihüvelyezni őket, hogy kell értelmüket venni? Hányadika van ma? Megpróbált visszaemlékezni, de az engedetlen gondolatok úgy bukkantak fel és úgy tűntek el megint, mint a szélvész űrre tépett fellegek. Milyen nap van ma? Milyen hónap? És melydk évben járunk egyáltalán? Az év nagy nehezen eszébe jutott No persze... — Mit akarsz már megint kisilabizálni? — A dátumot... Nem találom. — Mutasd! — Tatjana Petrovna orrára biggyesztette acélkeretes pápaszemét, igen, ezt sem csinálták még meg, a rúdja fehér cérnával van a kerethez kötözve. Mindig elfelejti. A kórház felé mentében örökké azt ismételgeti magában: a szemüveg, a szemüveg... Aztán, mikor kezdődik a kórházi munka, a sok gond közt kimegy a fejéből. — Miről is gondolkozom én? — döbbent meg Mária. — Hiszen Grisa... — Várj, itt van valami... Aha... Nem, nem tudom... Annyi számot írtak ide: na, tess^, törd a fejed! De minek ez neked? Távirat , ée kész. Még ha elkésett is. Megesik, hogy még a levél is gyorsabban jár. Bár csak levelet küldött volna, most többet tudnánk. Így csak az biztos, hogy él. A csengő éles hangja vágta ketté beszélgetést. Tatjána , Petrovna izMiporán tij>egett ajtót nyitni. — Mi történt Mária? Voroncov pihegett-lihegett, látszott, hogy futtában tette meg, az egész utat és most zsebkendőjével törölgette izzadt homlokát. — Távirat érkezett! Grigorij éU Megsebesült, kórházban fekszik... — hadarta sebesen Tatjana Petrovna. Most megfeledkezett mindenféle ellenséges érzületéről, melyet egyébként a fiatal orvossal szemben táplált — Grigorij!... Él? — Gyere, gyere, gyorsan ide. Sürgöny ... Mária alélen, kábultan nyújtotta feléje a papírt — Hogy-hogy, mi ez, Mária? Mária tévedett. Voroncov a halálról szóló hivatalos értesítést tartotta a kezében. — Nem, ne gondold, hogy megőrültem. Nem, ez az! Itt a másikon... Voroncov figyelmesen olvasta a táviratot. — Nézd csak, nézd meg, milyen a dátum... Én semmit sem értek az egészből. Voroncov kezei enyhén remegrni kezdtek. Többször átfuttatta szemét a szövegen. — Mária, szeretném, ha ellenőriznéd... Nagyon örülök, nagyon boldog vagyok... Miről beszél Voroncov? Mi köze neki a Voroncov érzelmeihez?... Neki csak egy dologra van szüksége. — A dátumot, azt nézd meg, mikor adták fel. Én nem bírtam kihüvelyezni. — Nyugodj meg, Mária. Mindent tisztázni fogunk. Látod, itt a dátum ... — Mi? — szakította félbe Mária. A szörnyű izgalomtól a torkában érezte dobogni a szívét. — A dátum... korábbi... Mária kővé dermedt hangja valahonnan nagyon Voroncovó messziről szállt feléje. Szóval... máris. — De ez semmit sem jelent... Hisz ez az értesítés a frontról jött, a másik meg a kórházból... Biztosan valami hiba történt... A dátum nem tesz semmit, egyáltalán semmit ... — Én is azt magyarázom itt neki, de ő csak ül, mint aki megháborodott. Persze, hogy is tudhatná azt egy öregasszony... — szólt közbe izgatottan, bosszús hangon Tatjana Petrovna. — Viktor... Nekem egészen biztosan kell tudnom... Értse meg, hogy tudnom kell! — Igen, hát mi egyebet lehet itt tenni. Ülj a vonatra és utazz el, ennyi az egész. Hisz sebsülten fekszik! — ripakodott rá az anyja. — Nem, olyan hirtelen mégsem lehet elutazni, — vetette ellene Voroncov. — Sürgönyözünk a főorvosnak. Megtudjuk, hogy s mint... — Igen, igen, csakhogy minél hamarabb biztosat... Mária idegesen izgett-mozgott. — Hol is van a bőröndöm? — Minek neked a bőrönd, ha még úgysem utazol... Úristen, hogy milyenek is vannak a világon, mindent csak úgy hűbelebalázs módjára!... Se örülni, se búsulni nem tudnak, úgy ahogy kell. Tatjana Petrovna vállat vont és lomhán elindult a konyha felé. A szobába is behallatszott, hol dühösen tologatja ide-oda a lábosokat, fazekakat, csapkod és morog magában. — Nem tudom... Semmit sem tudok. Jaj, csak ellenőrizni tudnám. — Nyugodj meg, Mária. Sürgönyözünk, két-három nap múlva itt lesz a válasz. A főorvosnak címezem. Jó ismerősöm. — De ha... — Ne is gondolj rá. Ne kínozd magad. Most még semmit sem lehet mondani, bár én úgy gondolom, hogy Kozlova nem tévedett. Úgy látszik egy másik csapat egészséügyijei találták meg és átvittek abba a kórházba... Mefordul az ilyesmi. — Viktor, de ha ennyi idő alatt •.« Voroncov nem értette. 'Folytatása következik,)