Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)
1971-05-16 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Lőrincz Gyul A történelemben ötven év csak egy rövid időszak, pártunk és munkásosztályunk életében azonban egy nagyon jelentős korszakot ölel fel ez az elmúlt fél évszázad. Csodával határos korszakot, hiszen harminc évvel ezelőtt, mikor a fasiszta rendszer szétverte sorainkat, szinte álmodni sem mertünk arról, hogy néhány évtized leforgása alatt pártunk győztes, uralkodó párt lesz hazánkban. Az Októberi Forradalom hatására világszerte, s így nálunk is tapasztalható volt a munkásosztály előretörése, bizonyos eredmények kiharcolása, a burzsoázia meghátrálása. 1920-ban azonban ez az előretörő hullám apadni kezdett, és a burzsoázia a félelemből, a hátrálásból, ellentámadásba ment át. Nálunk is kereste a formát, hogyan üs 50 ÉVES A CSKP jön le a munkásmozgalom fejlődésére, hiszen a munkásság többsége már ebben az időben kezd állást foglalni a III. Kommunista Internacionálé forradalmi taktikája mellett. 1920 decemberében a burzsoázia pribékjei elfoglalják a „Népházat" (Lidový dúm) és ezzel kiprovokálják az általános sztrájkot. A munkások ezt a hatalmas sztrájkot elvesztik a jobboldali, opportunista elemek árulása következtében. Az általános sztrájknál nem hiányoztak a sortüzek sem, és így Most, Oslavany, Verebély, Prága utcáin 13 munkás életét vesztette, háromezret pedig letartóztattak, majd később megindították ellenük az ún. hazaárulási pereket. Az eredmény azonban nem az lett, amit ettől 1971 az akciótól várt a burzsoázia. Ellenkezőleg, a munkásosztály nemcsak hogy nem riadt vissza, de radikalizálódott, követelte, hogy sürgősen létre kell hozni egy szilárd és egységes munkáspártot, Csehszlovákia Kommunista Pártját. A szlovákiai forradalmi proletariátus már 1921. január 16-ra kongresszust hívott össze Ľubodiňára. Ezen a kongresszuson Ivan Olbracht cseh író ismertette a Kommunista Internacionálé 21 pontban összefoglalt feltételeit, melyet Szlovákia proletariátusának küldöttei nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül a szlovák, magyar, ukrán, német és természetesen a jelenlevő cseh elvtársak is egyhangúlag magukévá tette. Itt egy egységes párt létrehozása mellett foglaltak állást, bár a tárgyalások külön folytak, hogy a nyelvi nehézségeket kiküszöböljék. A magyarok és a németek is külön tárgyaltak. Két hónappal később Kreibich elvtárs vezetésével Liberecen tartotta alakuló kongresszusát a német marxista baloldal, és így létrejött a kommunista párt német szekciója. A helyzet már nagyon érett volt arra, hogy a számbelileg is legnagyobb és politikailag is legjelentősebb cseh proletariátus is a tettek mezejére lépjen. Néhány hetes huzavona és halasztgatás után 1921. május 14-16-ára a marxista baloldal is összehívta alakuló kongresszusát, melynek fő szervezői Bohumír Šmeral, Antonín Zápotocký, Josef Haken, Josef Hubeš és további elvtársak voltak. Eleinte egyes jobboldali opportunisták is Šmerál híveinek adták ki magukat, de ezek ellen éles harcot folytattak a vezetőségben a kispolgári radikális balos demagógok Vajtauer és Bolen vezetésével. Majd hozzájuk csatlakozott B. Jílek is, aki később a proletariátus forradalmi ügyének árulója lett. Kreibich is Šmeral szemére vetette, hogy már „régen érett volt a helyzet egy egységes, nemzetközi Csehszlovák Kommunista Párt megalapítására, de Smeral túlzott óvatossági politikája és mérlegelése a párt megalapítását elodázza és visszatartja." Mások viszont kimondottan centralista törekvéssel vádolták Šmeralt. Ilyen körülmények között és azzal a céllal jött össze a párt alakuló kongresszusára az 569 küldött, hogy megvitassa és elfogadja a Kommunista Internacionálé 21 pontban összefoglalt feltételét, ennek értelmében megváltoztassa a párt nevét, és jelentkezzen a Kommunista Internacionálé tagjának. A delegátusok a mintegy 350 ezer cseh, szlovák, magyar és ukrán párttag 96 százalékának az előzetes vitában kifejtett óhaját, melyet szavazattal is kifejezett, teljesítették. Hét szavazat kivételével — beleértve a mladoboleslaviakat is — a kongresszus küldöttei teljes mértékben egyetértettek az említett célokkal és azzal, hogy az újonnan elnevezett párt, Csehszlovákia Kommunista Pártja kéri felvételét a III. Internacionáléba. A jubileumi" évben, keresgélve pártunk történetében, vagy beszélgetést folytatva régi pártalapító tagokkal, sok érdekességet találhatunk. Jó néhányat lapunk hasábjain is leközöltünk. Kiemelném közülük Jász Dezső, Mácza János, Boros Ferenc és több más elvtárs írását. Nem régen a komáromi (Komárno) Duna menti Múzeum által rendezett „Komárno és környékének munkásmozgalma" című kiállításon láttam a járási levéltár anyagából felnagyított érdekes dokumentumot. E dokumentum bizonyítja, hogy már 1920. április 21-én, több mint egy évvel a párt megalapítása előtt a komáromi marxista baloldal, a forradalmi munkások összejöttek a „Litovel"ben, és magukévá tették a 21 pontot és a III. Internacionáléhoz tartozóknak jelentették ki magukat. Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy 1918. november 24-én a közvetten szomszédságban megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, és az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság leverése után sok magyarországi kommunista emigrált Csehszlovákiába, ahol lehetőségeihez mérten részt vett a munkásmozgalomban. Nem véletlen, hogy hasonló helyzetről beszélt Jász Dezső elvtárs is a Kassai Munkás körül csoportosult magyar kommunistákat illetően. A Kassai Munkást, mint a szociáldemokrata párt balszárnyának lapját adták ki, magukévá téve a III. Internacionálé 21 pontját. Több ilyen elszigetelt jelenséget lehetne még felsorolni a pártunk megalapítását megelőző időszakról. Érdekes, hogy ennek ellenére nem alakult magyar szekció, sőt, ahogy Jász elvtárs elmondta, a ľubodiňai kongresszus után azonnal teljes mértékben beleolvadtak Csehszlovákia Kommunista Pártjába, a proletár nemzetköziség eszméjét és az „egy országban csak egy egységes kommunista párt lehet " elvet méltányolva. Mikor 1921. májusában Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakult, a Kassai Munkás című lap körül csoportosult magyar kommunisták nevében Surányi, a lap főszerkesztője üdvözlő levelet küld a kongresszusra. Érdemes idézni legalább egy részét, mert ez a levél ugyanezt igazolja: „Elvtársak és elvtársnők” Ama proletariátus nyelvén, üdvözlöm önöket, amely elsőként, lépett harcba, az , (Folytatás a 2. oldalon)