Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-28 / 230. szám, kedd

A szovjet-észak gazdasága A Szovjetunió mai gazdasági potenciálja lehetővé teszi, hogy megkezdje a távoli Észak meg­hódításának újabb szakaszát. Ez tulajdonképpen már meg is kezdődött. Arról van szó, hogy növeljék az erre szánt össze­get és iparosítsák az északi körzeteket. A múltban az ás­ványi kincsek kiaknázásán volt a hangsúly, ma a legfőbb erő­ket a területi-termelési komp­lexumokra fordítják, vagyis ar­ra, hogy sok évre előre tekintve építenek itt üzemeket, kat. Érthetően előtérbe városa­került tehát Észak betelepítésének problémája is. A nyersanyagbázis Észak mind nagyobb szere­pet játszik a Szovjetunió gaz­dasági fejlődésében. A népgaz­daság nem lehet meg az ot­tani területek hasznosítása nél­kül. Ezt fejtette ki a közel­múltban az Izvesztyija hasáb­jain a közgazdász Nyikolaj Nyekraszov akadémikus. Cik­kében a kommunizmus anyagi­technikai bázisának egyik lé­nyeges tényezőjét az északi vi­dék termelőerőinek gyorsüte­mű fejlesztésében jelölte meg. Északon Kóla-félszigettől a Csukcskföldig megtalálható minden olyan érc és ásvány, amely a mai technikai fejlődés alapja: a wolfram, a molibdén, a nikkel, a titán, a gyémánt és így tovább. A szovjet kőolaj-, földgáz-, fa és aranytartalékok­nak körülbelül a fele, vagy még nagyobb része Északon van. Ezek a temészeti kincsek nem­csak mennyiségüket, hanem mi­nőségüket, koncentrált megje­lenésüket tekintve is egyedül­állóak. Az örökfagy határ kö­zelében a Jam­al-félsziget mé­lyén például 13 billió m3 kapa­citású földgázmező van. Az is lényeges, hogy Észak-Szibériában a szénhidrogénku­tatás és kiaknázás más körze­tekhez képest minimális kia­dást igényel. A szakemberek szerint hamarosan (feltehető­­leg 10 év múlva) megindulhat a kőolaj és földgázkitermelés az Északi Jeges tenger mélyéről, ahol egészen a 85. szélességi fokig terjedő szénhidrogén me­zőt találtak. Mihail Kalinko professzor, a geológiai tudomá­nyok doktora úgy véli, hogy az óceán mélyéről kitermelhető ez a tartalék és csővezetékeken el lehet juttatni a partra. A klímaviszonyok azonban megnehezítik a nagy gazdasági távlatokkal rendelkező Észak problémáinak megoldását. Nem könnyű­ ott élni, ahol télen a hőmérséklet nemegyszer —50 Celsius fok alá süllyed. Arról sem feledkezhetünk meg, mi­lyen nehéz ilyen körülmények között lakást, utakat építeni, az élelmiszer ellátást, a szük­séges technikát biztosítani. Ilyen körülmények között be­szélhetünk-e a körzet betele­pítéséről? A szovjet szakértők derűlátóak és azt tartják, hogy a Szovjetunió ma technikailag és anyagilag is képes ezt meg­oldani. Arra kell elsősorban fe­leletet találni, hogyan élhet az ember kényelmesen Északon. Emberi tényezők Jakutföldön kidolgozták, ho­gyan lehet teljesen új módon városokat építeni az örök fagy körzetében. A házakat feleme­lik a földről, hogy a lakások melege ne olvassza fel a talajt. A házak cölöpökön állnak, ame­lyeket azután helyeznek el, hogy acéltűkkel fellazították a fagyos földet. Az építők igen sokat ígérőnek tartják ezt a módszert. A kis településeknél kitűnő­en alkalmazhatók az összesze­relhető, könnyűszerkezetű há­zak, amelyek dúralum­íniumból és jól fűthető panellekből állít­hatók össze. Magadan közelé­ben, a 60. szélességi foknál lé­tesült az első alumínium-panelt termelő üzemrész és továbbia­kat is telepítenek. Leningrád­ban elkészítették az Északra al­kalmas házak első sorozatát. Dolgoznak az egykupolás vá­rosok tervein is, az építészek szerint az embereknek el sem kell hagyniok a fedett terüle­tet a hosszú sarki éjszaka ide­jén. Legalább négy szovjet vá­rost akarnak befedni: Sznyezs­nyegorszkot, Ajhalt, Udacsna­ját és Gyeputatszkijt, amelynek mind saját mikroklímával ren­delkeznek majd. A Hantajka-folyón lévő vízi­erőmű dolgozóinak telepén ki is próbálják ezt az elképzelést. A tervek szerint egy tető alatt helyezik el a lakóházakat, az iskolákat, a bölcsődét, az óvo­dát, a szolgáltató központot, az uszodát, s könyvtárat, a mozit. Még parkot is terveznek. A te­lepen a tervek szerint soha nem süllyed 18 Celsius fok alá a hőmérséklet. A statisztika szerint szovjet Észak lakosságának 85 száza­léka városokban, vagy városi típusú településeken él. Az ur­banizáció a jövőben is folyta­tódik. Persze aligha lesznek itt óriási városok. A jövőkutatás­sal foglalkozó szakértőknek az a véleménye, hogy a legkedve­zőbbek ezen a tájon a 100—200 ezer lakosú városok. A lakáskérdés megoldására több terv is létezik. Kidolgoz­tak például olyan új városte­lepítési rendszert, amely te­kintetbe veszi a h­árom jelleg­zetes északi övezet sajátossá­gait, a hóviharok, az erős sze­lek és a rendkívül nagy fagyok körzetét. Ezekben a zónákban 2—9 ezer lakosú településeket terveznek, amelyek mestersé­ges oázisokra emlékeztetnek majd. Rendkívül nagy figyelmet szentelnek most a lakáskérdés megoldásának. Ettől is­ függ, hogy a munkások Északon ma­radjanak, hogy benépesüljön ez a táj. Demográfiai és technikai feladatok Az északi vidéken kedvezőt­len a demográfiai helyzet, zöm­mel férfiak vannak ott, a nők számára nincs munkaalkalom. Különben is több az egyedülál­ló férfi, mint a családos. A la­kosság foglalkoztatottsága társadalmi termelésben Északon a magasabb, mint a szovjetunió­beli átlag. Mi ennek az oka? Az, hogy éveken át a körzet ipari betelepítése folyt és nem­ fordítottak elég figyelmet a szociális-kulturális létesítmé­nyekre. Az északi probléma újfajta megközelítése éppen abban rej­lik, hogy ezt a hiányt fokoza­tosan megszüntessék. Nemcsak kitermelő, hanem feldolgozó ipar is létesül, több kulturális és szociális intézmény, szolgál­tató egység épül. Ahol ez cél­szerű, ruhagyár, vagy hasonló üzem lesz, hogy munkaalkal­mat biztosítsanak a nőknek is, így többen költöznek majd Északra családjukkal. Három évvel ezelőtt az északra menők pótlékát felemelték, csökkentet­ték a nyugdíjkorhatárt. Észak meghódításában az if­júságra is számítanak. A fiata­lok aránya Északon már ma is háromszorosa az Oroszországi Föderáció átlagának. A fiatalok mozgékonyak, romantika él bennük, ritkán gátolja őket csa­ládi körülmény. Másrészt Észak kitűnő lehetőséget nyújt a szak­mai ismeretek tökéletesítésére, a fiatal szakemberek szárnypró­bálgatásaihoz. A fiatalok költö­zésének előmozdítására 1967-ben elhatározták, hogy a főis­kolát, technikumot végzett szakembereknek, akik Északra mennek, nagyobb költözési se­gélyt adnak. Az összeg növek­szik, ha a fiatal családjával megy, fizetik az egész család repülőjegyét, csomagjainak el­szállítását. Persze, rövid idő alatt nem könnyű megváltoztatni a de­mográfiai helyzetet, de a szo­ciális és a gazdasági intézke­dések alapján remélhető, hogy a kép a jövőben másként ala­kul. Nemrégiben Moszkvában ki­állításon mutattak be több mint 400 különféle gépet, berende­zést, ruházati cikket. A szovjet ipar most már sorozatban gyárt egy sor északon alkalmazható gépet, traktort, buldózert, ex­kavátort, motoros-szánt, ame­lyeknek nem árt a kemény hi­deg. A rendkívül szilárd acél­félék alkalmazásával megszün­tették a gépállást. A szibériai Csitában most épül egy gyár, amely kizárólag az északi vidé­keknek gyárt gépeket. Kitűnően bevált a 70 fokos hidegben is a Kijevben már sorozatban gyártott elektromos fűtésű ruha. A „Szever" (Észak) nevű, 1500 kW teljesítményű, 360 tonnás kis atomerőmű egy 3 ezer lakosú települést lát el villamosenergiával és melegvíz­zel. Moszkva közelében már el­készült az északi rendeltetésű atomerőmű terve. Leningrádban két Arktika tí­pusú atomjégtörő épül, ame­lyek egy évből hat hónapon át dolgozhatnak. Ezek teljesítmé­nye nagyobb, mint az első szov­jet atomjégtörőé és éveken át nem kell bennük fűtőanyagot cserélni. A technikai újdonságok segí­tik az embert, hogy meghódít­sa a jégbefagyott, mesésen gaz­dag, óriási területet. A Szov­jetunió pontosan kidolgozott programmal indul meghódításá­­ra, s a tervek megvalósításához nem riad vissza az erőfeszíté­sektől. FEVGENYIJ DVORNYIKOV (APN) , í*... í HpPiSilMjpMHi Tóthpál Gyula felvétele Itt a Szabadság Rádió... A rádiókészülékben bizalmat keltő hang hallatszik. A bemon­dó előadásmódja kiváló. Úgy tűnik, a földid hangját hallod. Mindez csak szemfényvesztés! A következő pillanatban meg­szólal: „Itt a Szabadság Rádió beszél"... A Szabadság rádióállomás nyúló először 1953-ban a „Felszaba­dulás Rádió" néven jelentke­zett az éter hullámain. Később maguk a kezdeményezők is be­látták, hogy ez az elnevezés politikailag tarthatatlan és ezért Szabadság Rádióra tesztelték át. A Szabadság ke­rá­dióállomás a Szabad Európa rádiónak a testvéradója. Kü­lönbség köztük csak annyi, hogy míg a Szabad Európa minden kelet-európai szocialis­ta államnak figyelmet szentel, addig a Szabadság rádió kizá­rólag csak a Szovjetunióra spe­cializálódik. Munkájuk módja, tartalma és célja természetesen semmiben sem különbözik. A Szabadság rádióállomást — mint azt 1954-ben a képvise­lői is hangoztatták — azért hozták létre, hogy a közös el­lenség, „a kommunizmus elleni harcba bevonják a Szovjetunió nemzeteit is". A Szabadság rá­dió tevékenykedésének fő tö­rekvése a Szovjetunió ellen irá­nyuló ideológiai­­ diverzió; esz­közei: hazugság és rágalmazás, célja pedig a­z an­tiszo­vjetizmus­nak és antikommunizmusnak a terjesztése. A „Radio Liberty" — ahogy Nyugaton müncheni hívják — épülete a Arabellastrassén ta­lálható. A bajor metropolisban vannak a legfontosabb szer­kesztőségek és a vezetősége is. A Szabadság fő szervezői és szellemi vezérei azonban Mün­chentől több ezer kilométerre, New Yorkban tartózkodnak, ahol „A Szovjetunió nemzetei­nek a bolsevizmus járma alóli felszabadítása" hírhedt ameri­kai bizottságának a vezérkara is megtalálható, újabban Szabadság Rádió Bizottsága név­­ alatt. A rádió munkájából a Frankfurtban működő NTS emigráns szervezet is kiveszi a részét. A Szabadság rádió vezetősé­ge, — többek között Robert Redlich, a sajtóközpont fője —, igyekszik ugyan vele­bizo­nyítani, hogy a rádióállomás működését csupán különböző szervezetek és ipari körök ajándékaiból fedezik, de a va­lóság egészen mást mutat. Ha­sonlóképpen, mint a Szabad Európa esetében a fő forrást itt is a Központi Hírszerző Iro­da (CIA ) jelenti. Enélkül ne­hezen lenne elképzelhető a munkatársak hatalmas szerve­zete és az adó elsőrangú mű­szaki felszerelése. A számok azonban nem csalnak. Az ame­rikai szenátus dotációval fog­lalkozó bizottságának jelentése szerint 1969-ben a Szabadság rádió működésére szentelt kü­lönböző jótékonysági szerveze­tek adományai a rádióállomás egész évi költségvetésének még a háromtizedét sem teszik ki. A többi részt, 12 377 400 dollárt a Központi Hírszerző Iroda fe­dezte. Mire ez a­­ sok pénz? Redlich kitérő választ ad: „hogy infor­máljuk a szovjet hallgatókat a nemzetközi és a belpolitikai eseményekről". Ez az „informá­lás" 17 rádióállomás segítségé­vel naponta 24 órán át folyik, mégpedig orosz, örmény, grúz, ukrán s még 14 további, a Szov­jetunió területén használt nyel­ven. A francia­­ Express hetilap szerint ez a rádióállomás más­félezer embert foglalkoztat. A Radio Liberty igazgatója egy 50 éves kopasz, Scott ne­vezetű amerikai, aki a második világháború idején alezredesi rangot ért el, s aztán mint az USA főkonzulja Münchenben dolgozott. Mint ahogy a mostani beosztásából is , kitűnik, már akkor is sokat egy szovjetellenes fáradozhatott propagandá­val foglalkozó rádióközpont megszervezésén. A rádióállo­más kulcsfontosságú pozícióit viszont az amerikai kémszolgá­lat bevált munkatársai foglal­ják el — G. Stuart, Max Ral­lis, Richard J. Rondon és má­sok. A Radio Liberty bizottsá­gának elnöke szintén amerikai, mégpedig Mr. Sargent. Ez Sargent úr 1947-től az Egyesült­­ Államok állami ügyosztályán dolgozott, 1952-ben már az ál­lamtitkár segítőtársa, és egy­időben a Ford-féle alapítvány­nak is a tanácsadója, amely a szocialista országok ellen írt­propagandahadjárat anyagi támogatását biztosította. Az Arabellastrassén található rádióállomásokon találkoztak mindazok, akik gyűlölik a szovjet mélységesen társadalmat — Vlaszov hívei és más áru­lók. A megfelelő káderek kivá­lasztásával a rádió igazgatója helyettesét William Klumpot bízták meg, aki Vaszilij Vaszil­jevics álnéven ismeretes és szintén tagja az amerikai kém­szervezetnek. A szovjet hadse­regből dezertált névrokona pe­dig a katonai hírszerzés köz­pontját vezeti. A Szovjetunió számára sugárzott adás egyik fő­szerkesztője Garanyin, a há­ború idején Vlaszov hadseregé­nek volt az államügyésze. Da­niel, aki a zenei adást vezeti, szintén emigráns. Natasa, a be­mondónő, a napsugaras Közép-Ázsiát otthagyta a müncheni pincékért. A sajtóközpont vezetője Red­lich pedig Roman Redlichnek, a náci kémszervezet­nek, a diverzánsokat ügynök-­előkészí­tő központ tanítójának, a szov­jetellenes Orosz Gondolat című újság későbbi szerkesztőjének a testvére. A munkát úgy igyekeznek megszervezni, hogy az a lehető leghatásosabban befolyásolja a szovjet polgárok gondolkozását. Egy csoport állandóan figyeli és értékeli a szovjet rádióállo­mások közvetítését, a másik pe­dig behatóan elemzi a szovjet sajtótermékeket. A nyert infor­a­mációk irányzatos átdolgozását Szovjetunió alaptalan rágal­mazására használják fel. A har­madik csoport összeállítja a műsort. Gyakran átveszik a nyugat-európai rádióállomások szovjetellenes adásait is. Ha­sonló célt szolgálnak az Auszt­riában, Franciaországban és Angliában létesített Szabadság­rádió fiókaból. A rádióállomás munkatársai között megtalál­hatjuk a NTS emigráns szerve­zet tagjait is. Egy Gramon ne­vezetű amerikai újságíró a „Titkos háború" című könyvé­ben a nyugati kémszervezet rendszerében fontos szerepet tulajdonít a NTS emigráns szer­vezetnek. A Szabadság rádió munkatársai között hatjuk az ún. ukrán megtalál­felszaba­dítási mozgalom volt SS tagjait is. A Szabadság rádió különösen aktív tevékenységet fejtett ki a Szovjetunió Kommunista Párt­ja XXIV. kongresszusa előkészí­tésének és ülésezésének idején. Felforgató tevékenységét még most is folytatja, amikor a szovjet nép már hozzálátott a kongresszus határozatainak megvalósításához. A rádióállomás munkatársai­nak tevékenysége azonban ko­rántsem korlátozódik az emlí­tett rágalomhadjáratra. Igye­keznek kapcsolatot teremteni a kapitalista országokban szol­gálati úton levő, vagy szabad­ságukat ott töltő szovjet pol­gárokkal, s őket megfelelően „megdolgozni". A Szabadság rádió munkatársait és alkal­mazottjait megtalálhatjuk a Szovjetunióba érkező nyugati turisták között is. A Szabadság rádió egyik ve­zető munkatársa ifj. J. Richard­son, nemrégen hozott nyilvá­nosságra egy emlékiratot, mely­ben kimutatja az egyes ameri­kai elnökök — Truman, Eisen­hower, Kennedy, Johnson — és az államtitkárok, a NATO vezérkarában valamint működő amerikai tisztek, a szocialista államokban tevékenykedő nagy­követek és más jelentős szemé­lyiségek által a Szabadság rá­dió támogatására nyújtott anyagi segítség nagyságát. A Szabad Európa és a Szabadság rádió-állomások létezését — mint azt a News Week folyó­irat megállapítja — rendkívül fontosnak tartja mind az USA kormánya, mind személyesen az amerikai elnök is. A nyugat­német kormány a múlt év jú­niusában engedélyezte a Sza­badság rádió működését az 1972. évre is. Mint láthatjuk, ideológiai fronton a harc fo­lyik tovább. JAN VITKOVSKI IS vét gocialismn)

Next