Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-11-14 / 46. szám
JURIJ MARIN: A LÉGKÖR SZENNYEZŐI Jurij Marin újságíró, aki néhány éven át a müncheni Szabadság Rádiónál dolgozott, visszatérve a Szovjetunióba, beszámolt a szervezet kulisszák mögötti tevékenységéről. „Egyetlen embernek sem szabad hinni, aki a »Szabadság« adó hullámhosszán szólal meg. Még a nevét sem szabad elhinni, mert az is „A mikrofonnál Konsztantyin Nyensztrov. Kedves honfitársaim...“ Éveken át így kezdtem műsoraimat a Szabadság Rádiónál. Jobbára azzal bíztak meg, hogy „tájékoztassam“ a „kedves honfitársakat“, milyen rosszul is megy soruk a szovjet rendszerben. A rádió egyik szerkesztőségében összetákolt „dokumentum“-szöveg persze nem kerül azonnal az éterbe; először lefordítják angolra, majd a főnökség intencióinak megfelelő javításokat eszközölnek az eredeti orosz nyelvű anyagon. Ezután valamelyik emigráns lap, mondjuk a Russzkaja Miszl hasábjain láthat napvilágot. Végül Garanyinhoz, az örökké mosolygó főszerkesztőhöz, a hajdani vlaszovista hadsereg „ügyészéhez“ kerül. — Kérem, Jurij Mihajlovics — így a főnök —, fáradjon a mikrofonhoz. Anyagunk megjelent a Russzkaja Misziben. A szöveggel indulás a stúdióba. „A mikrofonnál Konsztantyin Nyeasztrov. Kedves honfitársaink, a Párizsban megjelenő Russzkaja Miszi független lap ma hozott nyilvánosságra egy friss, Moszkvából érkezett anyagot.“ ___________„A JÓVAGOS ATYÁK" 1971-ben kerültem a Szabadság Rádióhoz. Természetesen nem az utcáról érkeztem. John Lodeysen, az egyik munkatárs, az orosz nyelvű adás majdani igazgatója hívott oda. Az NSZK-ban végezte el az USA hadseregének „Oroszország és a kelet-európai országok tanulmányozására alakult intézettél, ahol én is tanítottam. Innen az ismeretség. A Szabadság Rádióhoz egyébként dr. Bill West, alias Edwards, az amerikai titkosszolgálat prominens figurája ajánlott. Ezekből a körökből került ki kollégáim többsége is — Rosszinszkij, Nyisszman, Rugyin, Klump és mások, akiket a CIA embereiként ismertek a Szabadság Rádió szerkesztőségében. A Szabadság Rádió munkatársainak tevékenységét szigorú koncepciók, instrukciók és különféle előírások szabályozzák. Az 1971. évi „vezérfonal“ így fogalmazta meg nagyon nyíltan és világosan a legfontosabb feladatot: „Az információk és eszmék továbbításával meg kell teremteni a fennálló rezsimmel szembeni ellenállás közös platformját, s elő kell segíteni a rendszerváltozást.“ .Napjaink instrukciói „a hallgatók bizalmának megnyerését“ hangsúlyozzák. A „vezérfonal“ alkotói a következőket sugallják: nem jó, ha a hallgatóknak úgy tűnik fel, hogy a Szabadság Rádió „idegen ügy vagy külföldi állam érdekében tevékenykedik. Minden adásnak a szovjet állampolgárok jólétéért és boldogságáért érzett aggodalmunkat kell tükröznie.“ Igazi „jóságos atyák“!... _______________„ÚJSÁGÍRÓK" A „Vezérfonal a politikai cselekvéshez“ című legújabb kiadványban a következőket olvashatjuk: „A Szabadság Rádió tevékenységében nemcsak a sajtóból merített információkra támaszkodik, hanem képzett munkatársainak és újságíróinak munkájára is, akik tudják, hogy milyen információkat igényel a szovjet nép és ennek megfelelően elemzik a kapott híranyagot. Vajon kik azok a személyek, akik mindent „tudnak“ és „ismernek“? Itt van például a „belorusz nép vágyainak és álmainak hangadója“, az állandóan részeg Cvirka, aki annak idején a hitleristákat szolgálta. Legfontosabb teendője az NSZK-ba érkező szovjet turisták provokálása. Andrej Mihelszon, akit elítélendő magatartása miatt dobtak ki a müncheni szerkesztőségből, Andrej Gorbov néven mindmáig szorgalmasan küldözgeti anyagait Svájcból. Szakterülete az úgynevezett „emberarcú szocializmus“ propagálása. New York-i tudósítóként dolgozik Vlagyimir Juraszov (alias Rudolf, alias Zsabinszkij). Nemrégiben kiadott egy „Parallax“ című könyvet, amelyben nem többre és nem kevesebbre, mint a Szovjetunió elleni háborúra szólít fel, és tökfejeknek titulálja azokat az amerikaiakat, akik a enyhülésre törekszenek. A szerkesztőségben uralkodó erkölcsökről a következő epizód tanúskodik: Vidocque-nak — a jelenlegi biztonsági főnök, Mr. Griffin elődjének — az volt a szokása, hogy a szolgálati iratokat egy csésze kávé mellett, az étteremben futotta át. Egyszer sürgősen telefonhoz hívták, s iratait az asztalon hagyta. Az étterembe újabb vendégek érkeztek, leültek a szabad hamis. Egyetlen szót sem szabad elhinni, amely a »Szabadság« adó hullámhosszán száll az éterbe, mert minden szó hazugság“ — jelentette ki az újságíró. Alább Jurij Marinnak a Lityeralurnaja Gazdában megjelent jegyzeteit, valamint a Nyegyelja munkatársának adott interjúját közöljük. asztalhoz, egyikük hanyagul félretolta az iratokat, s az egyik papírlap véletlenül leesett. Az egyik munkatárs lehajolt érte, felemelte, s a papírlapon hirtelen megpillantotta a saját nevét. Egy feljelentés volt és a feljelentő... vele együtt éppen most foglalt helyet a baráti asztalnál. Az ostobán felsült Vidocquet-ot elbocsátották a biztonsági szolgálattól. De a besúgás továbbra is egyik legfontosabb kötelessége mindazoknak, akik a Szabadság Rádiónál szolgálnak. A rádió vezetősége az utóbbi években lázasan keresi a „friss“ kádereket, és törvényszerű, hogy új munkatársait, a cionisták, a hazájukat elhagyott, volt szovjet állampolgárok közül verbuválja. Hajdanában a Szabadság Rádió hétpróbás ordalai, akiket a gestapósok még „árja szellemben“ neveltek, rendkívül ellenségesen fogadtak minden Izraelből érkező munkatársat. Emlékszem egy olyan esetre is, amikor Juszuf Ogli, az úgynevezett tatár-baskir szerkesztőség egyik munkatársa felugrott a helyéről, és az Izraelben verbuvált újonnan érkezett munkatársakra mutatva felkiáltott: — Hogy merészelnek ezek egy SS-tiszt jelenlétében a saját nyelvükön beszélni! A Szabadság Rádió amerikai gazdái azonban nem méltányolták ezt az „allergiát“. És ez természetes is. Azokat, akik csak nemrég fordítottak hátat hazájuknak, sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb a szovjet intelligencia, az ifjúság és általában az egész szovjet nép vágyai megtestesítőjeként feltüntetni. HAZUPOZNAK, IPARKODNAK Levin, a „műszaki szakértő“ mostanában azt „bizonygatja“ például, hogy a szovjet repülőgépek hasznavehetetlenek. Finkelstein (alias Vlagyimirov) a Szabadság Rádió londoni részlegének munkatársa „sokatmondó“ címmel — „Szovjet kozmikus blöff“ adott ki könyvet, holott kevesebbet konyít az űrhajózás tudományához, mint mondjuk a kínai hieroglifákhoz. Molly Gordina (Inna Szvetlova) az ifjúsági műsorokban jelentkezik, Szemjon Majevszkij (Mirszkij) napi kommentárokat fabrikál, Viktor Kobacsnyik „Egy új moszkvai emigráns szemével“ címmel küldi heti karcolatait New Yorkból. Iparkodik a müncheni szerkesztőség több mint ezer fős munkatársi gárdája. Hozzászámíthatjuk a mintegy ötszáznyi, különböző országokban élő ügynököt is, akiket „bizalmi személyeknek“ neveztek. Avtorhanov- Kunta, alias Alekszandrov, alias professzor Tyemirov is lelkesen produkálta magát. Ez az ember a háború idején dezertált a szovjet hadseregből és a megszállt területeken kiadott lapját a következő mottó jellemezte: „Allah fölöttünk, Hitler velünk“. Később a Gestapónál szolgált. Szorgalmasan hazudozik és fröcsköl a gyűlölettől Avalov, a volt grúz „herceg“, aki Párizsból érkezett Münchenbe. A már korosodó Zsurba, aki fogorvos volt a Szovjetunióban, s az „édes élet“ keresésére indult Nyugatra, futárszolgálatot teljesít a Szabadság Rádiónál. Mindannyian nagyon iparkodnak ... A HAZUGSÁG TECHNOLÓGIÁJA Egyik bevett módszerük, hogy a hazugságot „egy csipetnyi igazsággal“ tálalják. Olyasmiről tájékoztatják tehát a hallgatókat, amiről már a Szabadság Rádió nélkül is tudomást szereztek. Így a hitelesség illúzióját keltve próbálják álcázni hazugságaikat. Ezért a szerkesztőségek gondosan tanulmányozzák a szovjet sajtót, kikeresik a bíráló cikkeket, tol végre kapott hiányosságokat, amelyeket azután „általánosítanak“, hogy a hallgató azt a következtetést vonhassa le, milyen „borzalmas rendszerben“ is él. A másik polgárjogot nyert fogás: jelentősebb vagy kevésbé jelentős szovjet irodalmi szöveg „interpretálása“. „Titkos szándékokat“ és gondolatokat tulajdonítanak a szerzőnek, olyanokat, amelyek egyáltalán nem állják meg a helyüket, s azután ezzel egyrészt a Szovjetunióban az élő „ellenzék“ létezését, másrészt a „felülről jövő nyomást“ bizonyítják, amely utóbbival való félelmükben a szerzők kénytelenek ködösítve, a „cenzúra számára elfogadható“ módon kifejezni mondanivalójukat. És mégis egy példa a dezinformáció és a rágalmazás technológiájára. A Szabadság Rádió nem hagy fel azzal a reménytelen próbálkozással, hogy viszályt szítson országunk népei között. Az egyik adásban elhangzott például, hogy az egyik türkméniai tudományos munkatársnak“ nem ítélték oda a tudományos fokozatot. (Nem tudom, megtörtént-e az eset vagy sem, de a Szabadság Rádió úgy tálalta ezt, mint „a türkmén tudósok oroszok általi elnyomását“. Igaz, e körül a tudós körül később egy kis zűrzavar támadt. Először „türkmén“ volt, s a türkmén nyelvű adásban adtak hírt róla, majd grúzzá változott, és a közleményt szóról szóra beolvasták grúzul is. ______________A CIA „FÜLEI"______________ Ám nemcsak erre korlátozódik az a szennyes munka, amellyel a CIA bízta meg a Szabadság Rádiót. A Szovjetunióban élő, különböző nyeleket beszélő népek számára sugárzott adásokon kívül, a rádiófigyelő szolgálat nagy teljesítményű és érzékeny antennáit a Szovjetunió rádióállomásaira irányítják. A nap mind a huszonnégy órájában lankadatlan energiával figyelik mindazokat a hullámhosszakat, amelyeken a szovjet adók működnek, annak reményében, hátha „elkapnak“ néhány olyan mondatot, amely számot tarthat a Szabadság Rádió vagy gazdáinak az érdeklődésére. Magnetofonszalagra rögzítik a geológiai expedíciók tagjainak egymás közti beszélgetéseit, a repülőterek diszpécserszolgálatait, valamint a távolsági hadjáratok követelményeit. A „Secret Monitoring“ speciális részleg — amelyet ismerősöm és „pártfogóm“ a CIA befolyásos munkatársa, dr. West vezet — az NSZK területén is lehallgatott minden „érdekes“ beszélgetést, így a külföldi nagykövetségek és missziók beszélgetéseit is. Most, a CIA különböző nyugat-európai országokban folytatott botrányos machinációinak leleplezése után, West Edwards elhagyta az NSZK területét, s a CIA központi apparátusában tevékenykedik. Az általa vezetett „Secret Monitoring“ is távozott a Szabadság Rádió épületéből, székhelyét az NSZK-ban állomásozó amerikai hadsereg egyik laktanyájába tette át. TESTVÉRRÁDIÓK Tudósító: — Ugyanott az NSZK területén, Münchenben kapott helyet a Szabad Európa Rádió is, amely a Szabadság adóéhoz hasonló tevékenységet folytat. Gyakran testvérrádiónak nevezik őket. Mi a véleménye erről? Marin: — Ezek valóban testvérek, hiszen egyazon „szülők“ gyermekei. Arra a pénzre gondolok, amelyet az USA Központi Hírszerző Szolgálatának kasszájából kapnak. Ez nem titok. Rokonságuk természetesen nemcsak erre korlátozódik. Mindkét adóállomás a történelem egyik legsötétebb időszakában, a hidegháborús években látott napvilágot. Először a Szabad Európa született meg, ezt követte a Szabadság Rádió. A testvérek ismereteiket „szigorúan titkos“ feliratú speciális tankönyvekből szerezték, amelyeket az amerikai hírszerzés egyik részlege állított össze Gyakorlati tennivalóikat pedig ugyanennek a szervezetnek civil ruhát viselő, de katonás tartású menedzsereitől tanulták. Az elmélet elválaszthatatlanul összeforrt a gyakorlattal. Egyik is, másik is a következőket írta elő a Szabad Európa és a Szabadság Rádió számára (idézet a titkos instrukciókból): — az ellentéteket szítani a Szovjetunió népei és a többi szocialista ország népei között; — aláásni a Szovjetunióval szembeni bizalmat oly módon, hogy a Szovjetuniót „neoimperialista“ hatalomként tüntetik fel; — álhíreket kell terjeszteni, alá kell ásni a szocialista országok katonai és gazdasági erejébe vetett hitet és bizalmat, nacionalista érzelmeket kell szítani; — széles körben reklámozni kell a „nyugati életforma“ fölényét stb. A rádiódiverzánsok azonnal hozzáláttak szennyes munkájukhoz. Kár, hogy Nyugaton az emberek nem hallhatják, mit és hogyan sugároznak ezek a „testvérek“ a Szovjetunió és Kelet-Európa népeinek nyelvén az adott országok felé. A nyugati rádióhallgatók nagyon elcsodálkoznának, ha meghallanák, milyen nagyszerűen és gondtalanul élnek a súlyos gazdasági válság közepette. Egyidejűleg arról is meggyőződhetnének, hogy mennyi vad gyűlöletet zúdítanak ezek a „rádiótestvérek“ a szocialista országokra. Bár az idők múlásával már olvadnak a „hidegháháború“ jéghegyei, a „testvérek“ tovább mérgezik az étert az embergyűlölő eszmékkel. Még néhány évvel ezelőtt Fullbright amerikai szenátor a Szabad Európa és a Szabadság Rádiókat a „hidegháború maradványainak“ nevezte, „amelyeknek a történelem szemétdombján lenne a helyük“. Kollégája, Mansfield szenátor pedig a „hidegháború ezen átkos csökevényeinek a felszámolását“ követelte. A Központi Hírszerző Szolgálat — természetesen formálisan — elhatárolta magát kreatúráitól. Finanszírozásukat átadták az úgynevezett Nemzetközi Rádióadások Tanácsának... A hivatalos adatok szerint a Szabad Európa és a Szabadság Rádió 1976-ik év költségvetése 65,5 millió dollárt tesz ki. Tavaly 50 millió dollár állt rendelkezésükre. Mindkét rádió készségesen kisegíti egymást információkkal. Mielőtt Münchenben „összetalálkoztak“ volna, már állandó telexkapcsolatban álltak egymással. Tudósító: — Véleménye szerint a Szabad Európa és a Szabadság Rádió tevékenysége kimeríti-e a Szovjetunió és a többi szocialista ország belügyeibe való beavatkozás kritériumát? Marin: — Igen, minden kétséget kizáróan kimeríti. Mi több, ez a tevékenység ellentmond a nemzetközi jog és a politikai erkölcs alapvető normáinak, amelyeket többek között az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia záróokmánya is rögzít. A nemzetközi enyhülés, Helsinki szelleme — egyszerűen összeegyeztethetetlen a Szabad Európa és a Szabadság Rádió szennyes aknamunkájával.