Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-11 / 10. szám
101998. március 11. Csorba Piroska A piros-fehér-zöld zászló Mikor óvodás voltam azt hittem, hogy a piros-fehér-zöld az Petőfi Sándor. Ha megláttam valahol kiabáltam: „Ott van Petőfi Sándor, anya! meg ott is, ott lobog végig az utcán, az oszlopok és az üzletek oldalán azok a zászlók, mennyi Petőfi Sándor!” Természetesen ma már tudom hogy Petőfi Sándor költő volt és a költő egészen más mint egy zászló. Tudom, hogy ezernyolcszázhuszonháromban született, anyja neve Hrúz Mária és hogy Segesvárnál elesett. Ahhoz képest, amit óvodás koromban tudtam, kész professzor vagyok. Mégis amikor tavasszal fellobogózzák az utcákat, olyan kedvem lenne kifelé kiabálni magamból, hogy Petőfi Sándor mégiscsak zászló, és mennyi-mennyi Petőfi Sándor feszül a szélnek, hogy lobogjon. Arany János Mit csinálunk? Földi! mit csináltok? Kaszát kalapáltok? Nem azt kalapálunk. Fegyvert köszörülünk. A rendet a réten Már levágtuk régen: Megmártjuk kaszánkat Ellenség vérében. Szép piros harmatban Fürösztjük kaszánkat: Övig-övig vérben Védjük jó hazánkat. Kópé Szabadság, testvériség Mi történt március 15-én, 1848 felejthetetlen tavaszán? Az ábrándok illatos ködéből, a hagyományok megszentelt jelszavaiból, a költészet virágaiból ki lehet-e érteni tisztán, ami valósággal történt? Két nagy eseménye van ennek a napnak. Az egyik Pesten, a másik Pozsonyban jött létre. Egyaránt fontos mind a kettő. A nemzet történetének ragyogó fejezete mind a kettő. Pozsonyban e napon készült el az az országgyűlési határozat, mely által az osztályokra szakadozott magyar népből egy pillanat alatt megszületett a magyar nemzet. Az egységes magyar nemzet, amilyen volt Árpád honfoglaló serege. A nemesség válla eddig szűz volt, közteher azt nem nyomta meg. Adót nem fizetett, közmunkát nem végzett, de azért minden jogot és szabadságot ő élvezett. E napon mondta ki a közteherviselést. E napon határozta el, hgy birtoka arányában magára veszi a köznép adóterheit s közmunka-kötelességét. E napon engedte el a jobbágyi robotot és tizedszolgáltatást. E napon tette szabaddá és független birtokossá a föld népét, a jobbágyokat, az uraságok szolgáit. E napon lett a törvény előtt egyenlő mindenki. Eleddig sok terhes századon keresztül nem volt natio hungarorum, tehát magyar nemzet. Hanem plebs és populus. A jobbágynak az volt a neve: misera plebs contribuens. Magyarul: Szegény adózó nép. A nemeseknek az volt a neve: populus Verbőczyánus. Magyarul úgy mondhatnánk: Werbőczy nemzetségei. Ama nagy napon egyesült, összeforrt a jogban és az intézményekben a plebs és a populus, s az egyesülésből megszületett a magyar nemzet, a Natio Hungarorum. A köztudat e napnak nem ezt a történetét ünnepli. Nem azt, amely Pozsonyban jött világra, a rendek utolsó országgyűlésén, hanem azt, amelynek színhelye Pest volt. Bécsben március 13-án forradalom volt. Elkergették Metternichet, az avas európai rendnek vén mesterét. Ennek híre március 14-én este érkezett Pestre a bécsi újságokkal. Irinyi József azt mondta: íme a bécsiek különb legények, mint mi. Ők már csináltak nagy dolgot. Hát mi aludjunk? Aludjék a magyar akkor is, amikor már az osztrák is fölébredt? Sötétség boruljon ránk akkor is, amikor már Bécsben is dereng a hajnal? A szabadság hajnala! Ez volt a külső ösztön arra, aminek a következő nagy napon meg kellett történni. Még az éjszakán Irinyi József megírta a tizenkét pontot. Megírta azt a kiáltványt, melynek ez volt a címe: Mit kíván a magyar nemzet? Március 15-ének reggelén talpon volt egész Pest. A tizenkét pont már kinyomtatva. Olvassa mindenki. A Belváros utcáin sokaságok gyülekeznek. Sok helyütt pillanatnyi szónokok támadnak. A nép éljenez, s a kalapját lengeti. Azonban az égboltot felhők takarják, s a tavaszi eső ismételten megered. A tömeg nem veszti el kedvét. A tömeg vezérei: Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi. Széthangzik a jelszó: menjünk népgyűlésre a Múzeum elé. Petőfi a reggeli órákban megírta híres riadóját: Talpra magyar! A népgyűlés összejön. Ott van tízezer ember. Esernyő alatt valamennyi. Mindegy. A népgyűlést megtartják. A tizenkét pontot elfogadják. Azután átmennek Budára, föl a várba. Megalakítják a küldöttséget, amely a tizenkét pontot felviszi Pozsonyba, hogy átadja a nemzet országgyűlési vezéreinek. Íme, ez történt Pesten március 15- én. Fényes és ragyogó fellobbanása a magyar szellemnek. 1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. 2. Felelős minisztériumot Pesten. 3. Évenként országgyűlést Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben. . 5. Nemzeti őrsereget.6. Közös teherviselést. 7. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküdtszékeket, képviseleti egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai államfoglyokat bocsássák szabadon. 12. Kívánjuk az Uniót Erdéllyel. Legyen béke, szabadság, 1848. március 14. S. Horváth Klára illusztrációi Anekdoták Petőfi Sándorról Március idusán 1848. március 15-én Petőfi Sándor Vasváry Pállal és Bulyovszkyval Jókai lakására ment. Ott hamarosan megegyeztek a sajtó felszabadításában. Erre Jókai és Bulyovszky proklamációt szerkesztettek a tizenkét ponthoz, mialatt Petőfi és Vasváry fel-alá sétáltak a szobában. Vasváry beszélgetés közben Petőfi tőrös botjával hadonászott, s a tőr egyszerre csak kiröpült belőle, egyenesen Bécs irányába. - Jó jel! - kiáltották egyhangúlag. Mikor a proklamáció elkészült, elindultak, s ekkor Petőfi ezt kérdezte: - Micsoda nap van ma? Jókai válaszolt: - Szerda. - Szerencsés nap - jegyezte meg a költő -, szerdai napon volt az esküvőm. Pozsony utcáin Petőfi Sándort még Pápáról ismerte Kolmár József tanár, akivel együtt diákoskodott. Kolmár később Pozsonyba került, ahol mint félig végzett pápai diák az Országgyűlési Tudósításoknál nyert alkalmazást olyképpen, hogy egy sűrűn teleírt ívért huszonöt váltógarast kapott. Egy napon találkozott Petőfivel, aki nagy nélkülözések közepette barangolt Pozsony utcáin. Kalmár biztatására Petőfi is beállt az Országgyűlési Tudósításokhoz naplóírónak, és Kalmárral együtt körmölgettek reggeltől napestig. A két szegény exdiák egy szobában lakott, és megosztották egymás közt a nyomorúságot. A ház előtt egy magas nyárfa állt, melyet nagyon megszeretett Petőfi, s költői hévvel merengett el rajta. Ez a hév átragadt Kolmárra is, aki verset akart róla írni. Azonban csak a következő két sorig vitte: Dunaparton magas nyárfa Magában áll, mint egy árva. Kolmár a verset abbahagyta. Másnap meglátta Petőfi a félbehagyott verset: - Minek itt csúfságnak - mondta Kolmárnak -, legalább hadd legyen egy strófa. És a két sor alá ezt írta: Égbe mered szép sudara, Rászáll az Isten madara! Bemmel együtt Petőfi Sándor Bem mellett az erdélyi hadseregben eleinte mint százados szolgált, később Bem őrnaggyá léptette elő, és érdemrenddel is kitüntette. Az öreg tábornok saját kezével tűzte a költő mellére, mégpedig bal kézzel, mert sebet kapott, jobbja még fel volt kötve, és így szólt: - Bal kézzel tűzöm fel, szívem felőli kezemmel! S miután elvégezte, megölelte a poétát hosszan, melegen. Mire Petőfi mély megilletődéssel felelte: - Tábornokom, többel tartozom önnek, mint atyámnak, mert apám csak életet adott nekem, ön pedig becsületet.